Ők a legjobban fizetett színésznők idén: itt a toplista

2015. november 01. 12:00 - Napi Csárt

A Forbes magazin listájából kiderül, hogy kik az idei év legjobban fizetett színésznői. Bár Sandra Bullock éveken keresztül vezette a listát, 2015-ben még a TOP 5-be sem került be. De vajon melyik színésznő kaszálta a legtöbbet?

 jenniferlawrence_2.jpg

1 komment

Ezekben az országokban a legnagyobb a vörös hús-fogyasztás

2015. október 31. 10:25 - Napi Csárt

A héten látott napvilágot a WHO legfrissebb jelentése, ami szerint a szalonna, a sonka és a kolbász legalább annyira rákkeltőek, mint a cigaretta. A pácolt valamint feldolgozott húsok pedig az azbeszttel, az arzénnel, az alkohollal és a dohánnyal kerültek egy kategóriába. Ennek fényében itt egy grafikon, ami mutatja, mely országokban eszik a legtöbb vörös húst fejenként.

A sokkoló tanulmány körül nagy vita folyik, sokak szerint nem a húsokkal, hanem az elkészítési móddal lehet probléma, a nagyüzemi módon feldolgozott termékek ugyanis növelik a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

Szólj hozzá!

Százezreket is fizethetnek az autósok ezért az apróságért

2015. október 30. 16:10 - Napi Csárt

Szinte csak pénz kérdése, milyen egyedi rendszámot csináltatunk magunknak. Vannak, akik divatból saját becenevüket íratják a rendszámtáblájukra, de van, akik reklámként használják és cégnevet vagy márkanevet íratnak rá. Vajon ezért mennyit kell fizetni?

Érdemes tudni, hogy a 0 (nulla) számjegy önállóan nem alkalmazható.

Szólj hozzá!

A legjobb éttermek Magyarországon – itt a toplista

2015. október 29. 17:10 - Napi Csárt

Az előző évekhez hasonlóan idén is értékelték a magyar éttermeket a világ egyik vezető utazási véleményoldalán. A több millió olvasó szavazatai alapján összeállított top 10-es listát ezúttal az Onyx vezeti, vidéki étterem viszont 2015-ben sem került be a legjobbak közé.

Ez persze nem véletlen: ha figyelembe vesszük azt, hogy a legnagyobb utasforgalmat minden évben Budapest generálja, akkor az sem lesz meglepő, hogy a portált használó, jellemzően külföldi turisták leginkább a fővárosi vendéglátóegységeket értékelték.

6 komment

Biztos, hogy a te munkád nincs veszélyben? Ezek a karriergyilkos szakmák

2015. október 27. 10:35 - Napi Csárt

A postások munkahelye van a legnagyobb veszélyben, 2022-ig az állások több mint negyede megszűnhet - derül ki a CarreerCast felméréséből, melyről a World Economic Forum (WEF) számolt be.

A CarreerCast idén huszonhetedik alkalommal állította össze 200 foglalkozás kilátásairól szóló tanulmányát, mely szerint a tíz leginkább veszélyeztetett szakma csoportjába az alábbiak tartoznak:


Vagyis tíz év alatt 28 százalékkal csökkenhet a postások száma, de a díjbeszedők és a mezőgazdasági munkások is közel 20 százalékkal lehetnek kevesebben 2022-re. Az újságírók állása sincs biztonságban, 13 százalékuk új munkahely után nézhet.
allasokendanger.jpg
A kimutatás szerint a postások, díjbeszedők és mezőgazdasági munkások állásait a technológiai fejlődés veszélyezteti, hiszen az egyre fejlettebb kommunikációs technikák miatt csökkenhet az igény a hagyományos csatornák iránt, a mezőgazdaságban pedig az egyre modernebb technológiák mellett egyre kevesebb alkalmazottra lesz szükség.

Szeptemberben az Oxfordi Egyetem és a Deloitte készített egy felmérést arról, mennyire vannak veszélyben az egyes szakmák a robottechnika elterjedése miatt. A kutatás szerint az Egyesült Királyságban a következő húsz évben az álláshelyek harmada lehet veszélyben.

3 komment
süti beállítások módosítása