Minden, amit eddig nem tudtál a pezsgőről

2015. december 31. 11:00 - Napi Csárt

A pezsgő nagyon sokáig csak a leggazdagabbak kiváltsága volt, ugyanis kezdetben több évig tartott egy üveg pezsgő előállítása. Később az előállítási technológia fejlődésével azonban lényegesen lerövidült a készítés ideje, így bárki számára elérhetővé vált. Ennek ellenére a pezsgőhöz azóta is hozzákapcsolódik a luxus, és a fényűzés érzete, így ha ezt isszuk újévkor, remélhetőleg az elkövetkező év is bőséges és fényűző lesz. A fajták között azonban nagy a keveredés, ezét a NÉBIH Szupermenta csapata most összegyűjtötte, hogy mi kerülhet a pezsgős pohárba.

23-mi-pezseg-a-poh_rban2.png

1 komment

TOP 10: ők a leggazdagabbak a világon 2015-ben

2015. december 30. 11:00 - Napi Csárt

Hatalmas vagyont halmoztak fel a világ leggazdagabbjai, akik felkerültek a Forbes 2015-ös elitlistájára. Bár a világ legtehetősebb embere már 1987 óta az elsők között van, a lista egyre bővül, idén már 1826 ember kapott rajta helyet.

A leggazdagabbak listáját idén is Bill Gates, a Microsoft alapítója vezeti, aki már 1987 óta a lista elején áll. Gates 1975-ben alapította meg a Microsoftot, aminek köszönhetően rövid idő alatt hatalmas vagyonra tett szert. A lista második helyezettje a mexikói Carlos Slim Helu médiamágnás, akinek különböző építőipari és pénzügyi vállalatokban is van érdekeltsége. A képzeletbeli dobogón a harmadik helyet Warren Buffett amerikai részvénybefektető és üzletember szerezte meg, negyedik pedig a spanyol Amancio Ortega, aki a Zara ruhamárkának köszönheti hatalmas vagyonát.

2 komment

Meglepő tények az internetes vásárlási szokásokról

2015. december 29. 16:05 - Napi Csárt

Az eNET 2001 óta rendszeresen végez e-kereskedelmi kutatásokat a magyarországi webáruházak körében. A 2015-re megújult kutatássorozat részeként a webáruházak oldaláról marketing, fizetés, logisztika és online forgalom témakörében, lakossági oldalról pedig az online vásárlási szokásokról végeztek kutatásokat.

enet_e-ker_korkep_2015_infografika.jpg

Szólj hozzá!

TOP 10 sláger: ezeket hallgatják a magyarok

2015. december 28. 12:00 - Napi Csárt

Mivel a Deezer-t és a Spotify-t még kevesen használják itthon, a Youtube-on lehet legjobban mérni a hazai lakosság zenei ízlését. A magyar zenehallgatók körében 2015-ben itthon ők voltak a legkedveltebb előadók:

   1. Major Lazer & DJ Snake: Lean On (feat. MØ)

   2. Whiz Khalifa: See You Again ft. Charlie Puth

   3. Pixa x Kis Grófo: Bulibáró

   4. Ellie Goulding: Love Me Like You Do

   5. David Guetta: Hey Mama ft Nicki Minaj, Bebe Rexha & Afrojack

   6. Wellhello: Sokszor volt már így

   7. Wellhello x Halott Pénz: Emlékszem, Sopronban

   8. Maroon 5 - Sugar

   9. Punnany Massif: Utolsó Tánc

   10.Majka & Pápai Joci: Mikor a test örexik

A világ trendjéhez képest nem állunk rosszul, a fenti 10-es listán szereplő külföldi előadók ugyanis mind szerepelnek a globális top 10-ben is.Egyre többet hallgatunk magyar előadókat is, míg tavaly ilyenkor mindössze két helyre fért itthoni előadó, addig idén már fele-fele arányban van magyar és külföldi a hazai listán.

 

5 komment
süti beállítások módosítása