Így szívatják meg a keményen dolgozó kisembereket

2016. november 17. 17:44 - Napi Csárt

Tényleg szükség van a téli időszámítás eltörlésére?

A napokban akár el is fogadhatja az országgyűlés azt a javaslatot, miszerint Magyarországon megszűnik az óraátállítás. Ezzel gyakorlatilag azt érnénk el, hogy télen egy időzónával keletebbre lennénk, mint most. Az érvelés szerint egyébként is kilóg Magyarország a kelet-európai időzónából

Ha azonban megnézzük az alábbi térképet, akkor jól látható, hogy az időzóna közepe nagyjából Prágától valamivel keletre húzódik, így tulajdonképpen a mostani időzóna az ideális számunkra. Jelenleg egyébként az időzóna a reggel 8-ra járó dolgozóknak jó, mivel így reggel világosban indulhatnak el a munkahelyükre (most, november közepén 7-kor kel a nap), igaz, már sötétben indulnak haza (4-kor nyugszik a nap). Ha viszont a változást meglépnék, akkor ők nagyjából három hónapon keresztül a napos órákat a munkahelyükön töltenékoraatallitas.jpg

Lényeges elem egyébként, hogy Magyarország legfontosabb exportkapcsolatai jelenleg a közép-európai időzónában vannak. Az időzóna (akár csak téli) megváltozásával viszont bonyodalmakat okozhat a kereskedelmi kapcsolatokban az eltérő időzóna.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr2411969661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2016.11.18. 05:29:48

"akkor ők nagyjából három hónapon keresztül a napos órákat a munkahelyükön töltenék"

ez hülyeség

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.18. 07:27:38

Így is a munkahelyükön töltik a napos órákat. Az, hogy 7 körül egy világosszürke maszlagban kóborolnak a népek, nem jelenti azt, hogy nappal van...

smartdrive 2016.11.18. 10:33:48

aki reggel 8-ra jár dolgozni, az annyit is ér. a hétköznapok így is, úgy is mennek a levesbe, hétvégén viszont, amikor alhatsz tovább (és alszol is), a délutáni +1 óra a lényeg

2016.11.18. 22:44:01

Én semmit se értek ebből, mert hülye vagyok a témához, de ebben is, mint minden kérdésben, messzemenőkig egyetértek miniszterelnök úr álláspontjával :P

esso 2016.11.18. 23:45:17

Hülyeség napos óráról beszélni.
Az a lényeg hogy délután ha később sötétedik az hasznosabb, mint ha reggel induláskor még nincs világos teljesen.
Ezt is lehet nyári időszámítással változtatni, így viszont simán egy időzónát lépnénk keletre és kész.

Szabványok 2016.11.19. 00:31:02

Dobhatom ki a dcf-es (napelemes) órámat és várjam a windows frissítést?

BiG74 Bodri 2016.11.19. 03:09:26

A szívás az az óra állítgatás. De mivel az unijóban ez van, ezért mi magunk csak úgy nem törölhetjük el.

Nzoltan 2016.11.19. 04:47:22

Akkor júniusban hajnali négy helyett már háromkor fog sütni a nap?
vagy...
... karácsonykor "reggel" fél kilenckor lesz vége a szürkületnek?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.11.19. 04:53:57

Baromira nem értem ezt a hisztit az óraátállítgatás körül. Kinek fáj, miért, hogyan...? Nekem semmi bajom vele, sose volt, sőt, inkább jópofa.

carlos z. 2016.11.19. 06:48:37

És ezt, az 'új időszámításra' vona tkozó jobbikos javaslatot a fidesz magáévá teszi?? Hé, Viktor, az új időszámítással a jobbik ígérete szerint az elszámoltatás is eljön!!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.11.19. 06:58:08

Maradni kell a közép-európai zónában EGÉSZ évben, ez a megoldás.

agarik 2016.11.19. 07:16:50

A mostani időszámítás NEM ideális, ezen kívül a 10-re járóknak is nagy segítség lenne, mert úgy már felébredve de még otthon tölthetnek 1 teljes órát (1 óra utazási idővel számolva) amivel akarnak - pl. a családdal.

Az amúgy megvolt hogy a 8-órások azok AZ ÖSSZES DIÁK? A gyerekeinkkel szúrunk ki a nyári időszámítással.

A "de a régióban" kifogás is CSAK KIFOGÁS, hiszen egyre többen hagynak fel az egészségromboló értelmetlen baromsággal ami az óraállítgatás, és ugye mindig kell lennie egy elsőnek. Miért ne legyen egyszer igaz hogy Agyarország Élen Jár...?

@Before: Az ország lakosságának 80, azaz NYOLCVAN százalékának fáj. Fáj az időseknek, fáj a gyerekeknek, fáj a frontérzékenyeknek, fáj annak akik meghalnak az emiatt bekövetkező balesetekben, szívrohamokban, depresszióban stb.
Nekik mind fáj. Kis empátiát kérünk.

TothLali 2016.11.19. 07:55:47

@Before: Oké. Gondold azt, hogy havonta kellene tíz percet állítani. Ha még ez sem zavar....

surcapisca (törölt) 2016.11.19. 08:29:34

" Az időzóna (akár csak téli) megváltozásával viszont bonyodalmakat okozhat a kereskedelmi kapcsolatokban az eltérő időzóna." Ezt a baromságot, apám... Pedig már annyi, de annyi hülyeséget olvastam, de ez mindet veri. Istenem, és ezek blogot írnak, hallod?! Mondjuk, nem is biggyesztette oda a nevét...Aztán csak szólok, én is 8-ra járok dolgozni, és jelenleg négy (4! b@meg) hónapot mászkálok a sötétben. Nem is értem, az ilyen "blogger" miért nem megy politikusnak?

jjoey 2016.11.19. 08:55:46

A sok karogo felfogja, mirol beszel, vagy csak az a baj, hogy a fold tengelye nem derekszoget zar be a nap sikjaval es ezert van ez a nyaron hosszabbak, telen rovidebbek a nappalok. 2/3al ezt kellene betiltani nem? Meg gyurcsany a hibas!
Aki akar, menjen romaniaba a roman idohoz, a tobbieket hagyja beken, vagy uniopadtiak dunantul, keleti szel hivok tiszantul. Aztan mehnezzuk 10 ev mulva ki jart jobban, persze utana nincs valtoztatasi lehetoseg.

halaloszto 2016.11.19. 09:03:29

@BircaHang Média: európában az időzóna definíciója tartalmazza a téli-nyári állítást is. amit írsz, az azt jelenti hogy marad a óraállítás.

olyanok alakítják ezt a témát is, akiknek alapismereteik hiányoznak az egészről. pont olyan, mintha népszavazást tartanánk arról hogy mennyi legyen városban a sebességhatár, vagy hogy lehessen a fociban kézzel védeni saját térfélen tizenhatoson kívül.

Vajk

porthosz 2016.11.19. 09:04:24

Az óraállítgatásnak az égvilágon semmi értelme. Ezt egyre több ország látja be, egyre több ország hagyja abba.

A világ megváltozott, ma már a gyárak 3 müszakban mennek, tökmindegy melyik müszakban megy a világítás, az emberek pedig nem sötétedéskor fekszenek le, édesmindegy hogy reggel kapcsolja fel a villanyt vagy este tovább.

Tehát el kell törölni, erről kellet volna népszavazást kiirni, lehet hogy meglett volna a 80%-os részvétel is. Az hogy melyikben kéne maradni véleményes.

"Baromira nem értem ezt a hisztit az óraátállítgatás körül. Kinek fáj, miért, hogyan...?"

Mindenkinek fáj, rengeteg cikket olvashatsz erről (a balesetek száma ugrásszerüen megnő, az emberek dekoncentráltak lesznek, kótyagosak 1 hétig stb)

porthosz 2016.11.19. 09:11:45

@jjoey: Az remélem megvan, hogy magyarország történetének 950 évében k.rvára nem volt óraállítás aztán mégsem omlott össze a világ sem az ország.

Ez csak az utóbbi 30 év találmánya, aminek talán 30 éve még volt értelme, de ma már semmi.

Egyébként csak egy apróság: A nyáron voltam a cseheknél nyaralni Prágában, és este 9-kor még kinn ücsörögtem a teraszon mert _világos_ volt. Majd hazajöttük és annyira megtetszett a kinn ücsörgés hogy itthon is kiültem a teraszra és már fél 9-kor tök sötét volt úgyhogy be is kellet menni.. Egy időzónában vagyunk, mégis ennyivel másabb a sötét-világos időtartam. Télen a cseheknél vagy németeknél még szinte világos van 5-6 óra körül miközben itthon már 4-kor tök sötét van ugyanekkor...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.11.19. 10:03:40

@porthosz: Ez nem csak időzónától függ, Nyíregyházán hamarabb "megy le a nap" mint Szombathelyen.

Egyébként vicces lesz majd az ostobák sirámait olvasni jövő ilyenkor: " fél nyolckor kezd világosodni reggel, hát milyen nyári időzóna ez?"

dr. trafik nomac 2016.11.19. 10:32:04

Csak szolok, hogy 6-kor mar vilagos van, ellenben a legtobben ha 8-ra jarnak, eleg ha felkelnek 7-kor. Ha te reggel 4-kor kellsz, hogy beerjel 8-ra, lehet nem a tobbiek hibaja.

dr. trafik nomac 2016.11.19. 10:34:34

@Before: Probald a teheneknek elmagyarazni fejeskor. Amugy meg nem mindenki szereti a napot az is igaz.

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 11:12:11

Az a baj, hogy itt mindenkinek igaza van.
Még a mocskos ballib férgeknek meg a szemét náciknak is.
Meg a belgáknak is.

agarik 2016.11.19. 19:09:09

@dr. trafik nomac: Akkor most szólok, hogy 6.00-kor (téli időszámítás szerint) még TÖKSÖTÉT van. Ez nyári szerint 7.00 lenne.
Világosodni 7.00-kor kezd (nyári számítás szerint 8.00-kor).
És én hegyen lakom, azaz a Napot korábban látom kelni!

Szólni köll az EU-nak hogy elavult jogszabály, tessék levenni a hatályból.

attila560 2019.12.13. 00:11:30

@dr. trafik nomac: A tehenet fejhetnéd a régi idő szerint is,és akkor nem lenne semmi baj!
süti beállítások módosítása