Na ez most fájhat Orbán Viktornak: ítéletet mondtak kormányáról a magyarok

2017. augusztus 18. 17:38 - Napi Csárt

Nem bíznak a fiatalok és az idősek az Orbán-kormányban, de nagyon nem. Az OECD által közölt adatsor alapján a tagországok közül egyedül Libanonban, Görögországban, Chilében és Dél-Koreában alacsonyabb a bizalom a végrehajtó hatalom birtokosai felé.

A fenti országokban egyébként érthető, hogy a kormányok nem túl népszerűek: Libanonban az ország déli részén gyakorlatilag a Hezbollah nevű terrorszervezet dönt a fontosabb kérdésekről, Görögországban sehol sem látszik az adósságválság vége (de lassan már az eleje is a múlt homályába vész), Dél-Koreában 2016-ban zajlott az ország történetének talán legnagyobb politikai botránya (azóta a főszereplő korábbi elnököt letartóztatták), Chilében pedig a nyugdíjrendszer és az oktatás nyugtalanítja a választókat.

A kérdés egyébként az volt, hogy "Bízol-e a nemzeti kormányban?". A kék vonal jelzi, hogy a 15 és 29 év közötti válaszadók mekkora része válaszolt "igennel", a sötét kék pont által elfoglalt érték pedig az 50 évnél idősebbek bizalmát mutatja meg. A mérést az amerikai Gallup intézet végezte.

oecd1111.jpg

forrás: Facebook / OECD

185 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr2112761422

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szent István erkölcse 2017.08.20. 07:36:30

Példa értékű szent a saját szektájában. Ezek szerint a judeokereszténység szerint erkölcsös dolog 11 éves gyerekkel házastársi kötelezettségeket teljesíttetni?  

Trackback: Kádár vs I.István király 2017.08.20. 07:34:26

I. István, született Vajk nem élt semmilyen általános emberi értékrend és erkölcs szerint példamutató, követendő és tisztelendő életet. Ölt és öletett, megkívánta és erőszakkal elvette mások vagyonát, nem szerette sem ellenségeit,...

Trackback: Tolvajok kezét levágták 2017.08.20. 07:33:15

A tolvajok kezét régebben le kellett vágni az akkori törvények szerint. Valakiét életében, valakiét halála után. A sorsát nem kerülhette el. Egyesek szerint, ez a gondolat nemzetgyalázás. Miért is lenne az, ha egy magyar embert ne...

Trackback: I. István a magyar történelem első bolsevikja 2017.08.20. 07:32:46

I. István véreskezű király, azaz Vajk volt a magyar történelem első magánvagyonok államosítását végrehajtó bolsevikja, a múltat végképp eltörölni szellemében. E külföldi seregek segítségével hatalomra került király adta oda önként a Bécsi medencét, (...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

morph on deer 2017.08.19. 15:11:57

@Helga Beauty Salon:
:)
"... betelepít a szomszédodba migránsokat akik jól megkúrnak a liftben,"

A remény hal meg utoljára, ugye? :)))

Netuddki. 2017.08.19. 15:12:21

"Na ez most fájhat Orbán Viktornak"

Tévedés, le se szarja...

1ghost 2017.08.19. 15:13:15

@Helga Beauty Salon: Hát ez haláli! Szóval még a Pride-on is riszálod magad, ezért van a Beauty Salon!

Ezt azért nem gondoltam volna! És mi lesz, ha meg tudja a gazdád? Jó, jó, jó. én hallgatok mint a sír, na de a többiek?

Csabye 2017.08.19. 15:37:02

@MACISAJT:

Brum-brum.
Kicsit erőlködni kellett volna.
www.gallup.com/178667/gallup-world-poll-work.aspx

Talán olvastad valahol a következő mondatot. "Do you have confidence in national government?" Ha nem, hát úgy nehezen is fogod a kérdést megtalálni. :D
Mellesleg az OECD táblázat kivonata ennek a felmérésnek: www.oecd.org/gov/govataglance.htm
Brum.
Amúgy érdekes, mert amit belinkeltem (PISA teszt, egészségügy, oktatás), arra nem reagál a kedves fideathes, pedig az is ugyanabban a felmérésben szerepel, mint amire a coconut linked alatt hivatkoznak.

Nem beszélve arról, hogy az is ugyanabból az OECD/Gallup riportból való. Most akkor hogy is van ez? Megbízható, vagy sem? :) Ha szívednek kedves, akkor minden oké, ha netán valami a szeretett vezíred kormányára negatív, akkor megbízhatatlan? Ráadásul az OECD?!?!?! :D Ezek a fideathesek mekkora köpönyegforgatók. Vagy csak funkcionális analfabéták. Azt hall, lát meg, amit akar. Amúgy meg, mint a régi reklámban pa-pa-pa-pa-pa...

Visszatérve az emelkedésre.
"És akkor felhívnám a figyelmet, mennyit javult a kormányba vetett bizalom, Magyarországon 2007 óta....."
6%-ot. Elájultam! Erre költöttek százmilliárdokat. Mégis valamiért csak 6. Ennyi mozgósítható, félelempropagandára fogékony tartalék van még mögöttük. Úgy néz ki, mégis valamennyire számít az, hogy hány lélegeztető gép van az országban, hogy az egészségügy, az oktatás színvonala egyre süllyed.

www.keepeek.com/Digital-Asset-Management/oecd/governance/government-at-a-glance-2017_gov_glance-2017-en#page235
www.keepeek.com/Digital-Asset-Management/oecd/governance/government-at-a-glance-2017_gov_glance-2017-en#page251

Egy kérdésem van ismételten, mert elsiklasz felette, hol van a csúsztatás, amit minden hozzászólásodban említesz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.19. 15:39:48

@röf: "Jól látom, hogy nem látom a migráns-cirógató írásokat?" - Idézzél már ilyet! Szeretnél?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.19. 15:42:05

@VaradiJanos: Milyen adóforintot, sitteském? Többe került az eltartásod amíg bent voltál, mint amennyit kerestél.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.19. 15:43:54

@VaradiJanos: "azt meg persze ti döntitek el, hogy melyik ország melyik kategóriába tartozik" - Hát nem is te aki nem ismeri a térképet.

Látens Inszinuáció 2017.08.19. 15:45:31

@VaradiJanos:

Én téged ingyen is elkaparnálak te fidesznyikes vadbarom.
Miért nem mész az anyádba?

Figy L M 1 ideYEeeah 2017.08.19. 15:49:46

@Helga Beauty Salon:
Nem mellesleg a 15-30 év közöttiek a potenciális Jobbik szimpatizánsok, míg az 50 felettiek meg inkább az mszp táborához tartozók.

A valóság páros lábbal rugta pofán a libbantakat 2017.08.19. 15:51:04

@A Momentum kiütötte orbánt: "Liberális országokban, ahol müködik a jogállam és jogkjövetkezmény, a kormányba vetett magas bizalom a stabil társadalmi békét és tartós prosperitást fejezi ki."

Ugy van, es jogallamot kizarolag, egy 1.5 %-os, az orszagot eroszakkal iszlamizalni akaro baloldali partocska hozhatja el.

Helga Beauty Salon 2017.08.19. 15:54:52

@Figy L M 1 ideYEeeah: Valahogy úgy! Nem lennék én a felmérések ellen, de általában rendelésre készült, manipulálásra használtak kerülnek az ember elé! Ez is a kísérő szövegével, hogy fáj Orbánnak egyértelműen bűzlik.

kvadrillio 2017.08.19. 15:55:20

ÉLETEM
Trump beteg: alkalmatlan elnöknek

Csonka Balázs

2017. augusztus 15., kedd 19:47

|

Nem etikus, de nem is hasznos közszereplőket mentális zavarok diagnózisával címkézni. A lehetséges következményekre azonban fel kell hívni a figyelmet ahhoz, hogy a választók tudatosabb döntéseket hozhassanak.

Mára már több, mint 60.000 pszichológus és pszichiáter írta alá Dr. John Gartner petícióját, melyben Donald Trump leváltását kezdeményezi az elnök súlyos mentális betegségére hivatkozva. A többek között Philip Zimbardót is soraik közt tudó csoport a mentálhigiénés szakemberek kötelezettségének tekinti, hogy figyelmeztessék a pszichés zavarok területén kevésbé járatos embereket a lehetséges veszélyekre. Egy modern szuperhatalom vezetőjének lenni ugyanis óriási felelősség, az elnök döntései az egész világra nézve rendkívül súlyos következményekkel járhatnak. A következmények pedig nem csupán a jelenre, de a későbbi generációk életére is hatással lehetnek. A szakemberek számára éppen ezért nem pusztán felelősség, de morális kötelesség is, hogy állást foglaljanak a hasonló helyzetekben. Egy korábbi cikkünk szavazása alapján olvasóink mintegy 80 százaléka is egyetért ezzel, korántsem mindegy azonban, hogy az állásfoglalás miként történik.
GettyImages-491868080
Fotó: Isaac Brekken / Getty Images Hungary
A Goldwater-ügy

Az 1964-es amerikai elnökválasztás előtt a Fact című lap szavazólapokat küldött az Egyesült Államokban praktizáló pszichiátereknek. A válaszlevélben amellett lehetett állást foglalni, hogy Barry Goldwater republikánus jelölt mentális betegsége miatt alkalmatlan az elnöki tisztség betöltésére. A 2417 beérkezett válaszból 1189-en álltak az ügy mellé. Az újság különszámot szentelt az eredménynek, címlapon azzal, hogy 1189 pszichiáter szerint Goldwater pszichológiailag nem alkalmas elnöknek. A választást később Johnson nyerte, Goldwater pedig pert indított a Fact ellen, amit viszont ő nyert meg. Az Amerikai Pszichológiai Társaság etikai alapelvei között ennek nyomán Goldwater-szabály néven szerepel az a bekezdés, mely a szakembereknek megtiltja, hogy közszereplők mentális egészségéről nyilatkozzanak. Az említett kötelességnek ezért sokáig nem lehetett eleget tenni, öt évvel ezelőtt azonban finomítottak a dolgon, és a tilalmat a pszichiátriai diagnózisokra korlátozták.
A címkézés

Egy mentális zavar diagnózisa sok esetben többet árt, mint használ. A figyelmeztetés, a következmények és a veszélyek leírása ugyanis éppen elég ahhoz, hogy a mindenkori választópolgár képet kapjon arról, amiről adott esetben döntenie kell. A diagnózis ezzel szemben a különféle terápiás indikációk szempontjából lehet fontos, és elsősorban a klinikai gyakorlatban van jelentősége. Szakmai körökön kívül a diagnózis pont arra jó, hogy felelőtlenül lehessen vele egymást címkézni, valamint a közgondolkodásban a fogalomhoz tapadó negatívumok mentén stigmatizálni. Gyakorlati haszna azonban nincs. További probléma az is, hogy a pszichiátriai diagnózis egy egészségügyi adat, ezért - bármilyen más betegség diagnózisához hasonlóan – nem lehet publikussá tenni.

HOGY...MIKNE M DERÜLNEK KI EGYES PSZICHOMÓKUSOK SZERINT !!! :o))))))))))

ORBÁNRÓL IS VAN ILYEN CSAK MÉG NEM JUTOTT EL HOZZÁNK..., A NÉPHEZ ????? :o)))))

Figy L M 1 ideYEeeah 2017.08.19. 16:00:56

@Helga Beauty Salon:
@1ghost: És most akkor mesélj, mi a pálya a Beauty Salonban?

Ja, itt minden rendben ugorj be, a lányok kisminkelnek a buzifelvonulásra!
VÁLASZ ERRE
:-DDDD

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.19. 16:03:25

@nick papagiorgo: "Egészséges társadalomban a nép nem nagyon bízik a kormányban, mert az egy szükséges rossz, továbbá tudják, hogy a politikusok (mindenhol) nem a nép javát nézik, hanem a sajátjukét. "

Szegény betegem, agyilag ugye nem tudtad felfogni amit írtam:

Liberális országokban, ahol müködik a jogállam és jogkjövetkezmény, a kormányba vetett magas bizalom a stabil társadalmi békét és tartós prosperitást fejezi ki.
Illiberális országokban, ahol egy hibbant vezér mondja meg hogy a népnek hogyan kell gondolkoznia és hogy a pofáját fogja be, ott a kormányba vetett magas bizalom a nép maximális agymosásási hatékonyságát és a birkanép minimális IQ állományát fejezi ki.

Fel nem tudod fogni, hogy hogyan müködnek a polgári-liberális társadalmak nyugatabbra? Neked csak az van a világon amit az M1 mondd, meg Orbán? Te vagy a legjobb példa arra, hogy egész életedet egy beteg társadalomban élted le, egészségeset meg az életedben nem láttál. Ha meg talán mégis, akkor meg beszoptad, hogy Soros! vagy Brüsszeliták!

Hát a ti vakbirka fajtátokból van orbánnak 2 millió, ez garantálja neki a hatralomba maradást. De ezzel a bizonyítvánnyal ne menj Hegyeshalmon túl villogni, mert az egész kontinens rajtad fog röhögni, a te kétharmados fideszmaffia kormányodon és népén.

Figy L M 1 ideYEeeah 2017.08.19. 16:10:25

Szánalmas ahogy itt néhány libsi vergődik. Elhiszem hogy még mindig frusztrálja őket az szdsz megszűnése. Talán sosem teszik túl rajta magukat.

conchita wurst 2017.08.19. 16:28:05

@A Momentum kiütötte orbánt: Magyarországnál nagyobb táradalmi béke jelenleg sehol nincs Európában.

1848 óta választunk kormányt, azóta Orbán volt ezzel a legtöbbször megbízva szinte tuti h 2022ig marad is. Esélyesebb mint Merkel.

1ghost 2017.08.19. 16:37:58

@Figy L M 1 ideYEeeah:

Na mi van te gerinctelen orbánbérenc? Felidegesített a Galupp? Szeretnétek még többet lopni, ugyi? Még, még, még! Még többet mészáros lőrincnek, rogánnak, meg a többi rohadt gazembernek, igaz?

Hát ennek vége te nyomorult orbánista szaralak! Jön az ítélet napja!

kvadrillio 2017.08.19. 16:46:36

hidfo.ru 2017.08.18. 11:46 Belföld
Fáklyás felvonulást szervez a Momentum
A kép illusztráció

Tüntetést szervez a Momentum Mozgalom augusztus 28-án – derült ki a 444 beszámolójából. A párt az ellen tiltakozik, hogy Magyarországra érkezik egy külföldi vezető; szerintük ez újabb lépést jelent a nagyobb külföldi befolyás felé.

A sajtóközlemény szerint a párt szimpatizánsai augusztus 28-án, este 7 után kezdenek gyülekezni Budapesten, a Sánc utca és Hegyalja út sarkánál, ahonnan egy fáklyás felvonulás indul.

Az “Európa-menet”-nek nevezett felvonulás hirdetményében azt írják; a magyarok a “modern Európához” akarnak tartozni, emiatt egyre többen keresnek maguknak egy “európaibb” országot.

“A Momentumban azért dolgozunk, hogy Európa felé vezessük az országot, hogy a jobb életért ne kelljen nyugatra nézni, hanem tényleg büszke európai országgá válhassunk!” – írták.

A párt eközben meglepő demagógiával arról értekezik, hogy Magyarországra jön egy külföldi vezető, és ez minden bizonnyal nagyobb külföldi befolyást jelent. Ezért a fáklyás felvonulással a külföldi vezető Budapestre érkezése ellen tiltakoznak.

A Momentum azt követően alakult párttá, hogy a mozgalom alapítója, Fekete-Győr András a legnagyobb nyugat-európai és amerikai sajtóorgánumoknak nyilatkozott Magyarországgal kapcsolatos terveiről. Az aktivista ezt követően Magyarországra érkezett, ahol teljes sajtótámogatás mellett pártot alapított.

A Momentum mozgalom még nem létezett, amikor Angela Merkel érkezett Budapestre, pedig tiltakozhattak volna a német befolyás növekedése ellen is.

BOCSIKA...., DE NETÁN....NYAÚÚÚÚNÁL MÉÉÉÉÉÉRNEM TÜNTETTETEK ?????? :o)))))))...VAGY Ő CSAK....HAZAIVÓÓTTT ???? :o)))

kvadrillio 2017.08.19. 16:48:07

@kvadrillio: ...EZEK ANNYIRA HÜJJJJJJÉK, HOGY AZ MÁR MESSZIRE KILÓG A FEJÜKBŐL !!!!! :o)))))))

Janossz 2017.08.19. 16:48:35

@nemecsekerno_007:

"Nyílván vannak tanyák az Alföldön, de az ott lakók a lakosság max 1%-át teszik ki."
És nyilván lóháton járnak, meg biciklivel, esetleg ökrös szekéren. Ezért aztán semmi szükségük ezeknek személygépjárműre, ugye?
Magyarország szabad, nem is túl nagy. Ha a településszerkezetből akarsz okos következtetéseket levonni az életszínvonalról, életminőségről, nézz kicsit szét, ne a harmadikról akard már elmesélni a vidék helyzetét.
Pont olyan vagy, mint tudós kollégád, aki szerint TÖK MINDEGY a versenyszférának, hogy milyen kormányzás van az országban.
Ugye, nem is vagytok akadémikusok?

kvadrillio 2017.08.19. 16:52:49

télleg.... most jut eszembe, MAGOMED...., MEGHÍVHATNÁ EZT A FEKETÉT EGY KÁVÉRA ÉS MESÉLHETNE 1-2 TRÉFÁSAN VICCES TÖRTÉNETET PUTYINRÓL NEKI... :o)))

Figy L M 1 ideYEeeah 2017.08.19. 16:52:58

@1ghost: Az elébb pont erről beszéltem. Jó példa vagy rá. + te még rá is erősítesz.
3 sor 3 felkiáltójel a bizonyíték frusztráltságodra.

kvadrillio 2017.08.19. 16:55:34

...PL. poloniumkáról meg.......sötétben villogó ak-47-eskéről.....O)))))

kvadrillio 2017.08.19. 16:57:27

@kvadrillio: ,,,neg arról, hogy mennyi ideig is égnek az ember heréi, ha egy fáklya véletlenül ráesik.....)

$pi$ 2017.08.19. 16:59:25

A képlet egyszerű: ha a párt, amelyiket nem szeretünk elsöprő győzelmet arat a választásokon, akkor a választók birkák, átlaghülyemagyarok, megvezetett ostobák, hülyék. Ha ugyanezek a magyarok a közvéleménykutatás szerint nem bíznak a kormányban, akkor bölcsen szóltak, megfontoltak voltak, helyesen döntöttek.

A valóság közben a következő: a kormányban, a hatalomban vezetett bizalomról *beszélni* különböző kultúrákban különbözőképpen divat. A felmérés nem azt mutatja, hogy mennyire megbízható a magyar kormány, hanem azt, hogy nálunk hogyan szokás erről idegenekkel beszélni. Ha azt kérdezték volna, hogy mennyire bíznak meg az amerikai vagy az orosz kormányban, akkor ugyanezt a görbét kapták volna, pedig mindenki ugyanarról a kormányról nyilatkozott volna.

morph on deer 2017.08.19. 17:15:51

@Látens Inszinuáció:
"Miért nem mész az anyádba?"

Nyilván azért, mert az EU-s előírások tiltják!
Ugyanis munkásvédelmi okokból nem támogatják az "anyába menés" korlátlan számú ismétlését naponta, ő meg már, mint tudjuk, teljesítette a napi normát: ma volt már ott párszor, és ezt fokozni egészségtelen lenne..!
Meg a jövőre is gondolni kell: kopik a mutter, aztán mi lesz mondjuk jövő ilyenkor?
Na ezért..!

nts 2017.08.19. 17:27:28

Nem lennék a helyében. Ettől a táblázattól most biztosan összehugyozta magát! Igaz, hogy van legalább 2 millió szavazója, de ez a táblázat hazavágja!

Duplaxiii 2017.08.19. 17:27:44

És nem kellett volna ehhez valamilyen szavazás?
Egy részstatisztikából országos egészre következtetünk?
Majd 2018-ban kiderül és ha az nem egyezik meg ezzel, lesz helyreigazítás, bocsánatkérés?

$pi$ 2017.08.19. 17:47:41

@Duplaxiii: "Egy részstatisztikából országos egészre következtetünk?"

Mondjuk ez a statisztika lényege. A reprezentatív mintából következtetünkn az egészre. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem a kormányra, hanem a társadalomra lehet következtetéseket levonni.

Mintha megkérdeznék izraelben is és magyarországon is, hogy mennyire jó a disznóhús íze, aztán levonnák a következtetést, hogy izraelben rossz ízű disznók élnek. :D

1ghost 2017.08.19. 18:01:58

@$pi$: " Nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem a kormányra, hanem a társadalomra lehet következtetéseket levonni."

Én édes jó Istenem!

Te röhejes orbáncsicska! Villámgyorsan váltsál valamelyik más nickedre, mert ezen jóval hülyébb vagy, mint a többin!

histar007 2017.08.19. 18:12:16

Vagyis 75% támogatná az ellenzéket? Vagy egy kormányváltás esetén is ennyi lenne?

VaradiJanos 2017.08.19. 18:18:26

@Látens Inszinuáció: mert a saját anyába menés csak a gusztustalan fajtátok hagyománya .... ezért született olyan sok degenerált és torzszülött szar a családotokban is

VaradiJanos 2017.08.19. 18:26:47

@morph on deer: gondolkoztam vmi olyan, szintednek megfelelő válaszon, hogy nem, mert már kifárasztott a lányod, de egész egyszerűen még viccből sem vagyok képes azt hazudni, hogy hozzáérnék ahhoz az undormány féreghez .... főleg utánad, a nagyapja és a fiad után

midnightcoder2 2017.08.19. 18:27:37

Ha Afrikában kerget egy oroszlán, akkor nem az oroszlánnál kell gyorsabbnak lenned, hanem a többi turistánál.

kvadrillio 2017.08.19. 18:29:45

Trump nem megy el az egyik legrangosabb művészeti díjátadóra, mert akkor a díjazottak nem mennének el rá

Kulcsár Rebeka
külföld
ma 17:08
84
99

A Kennedy Center Honors díjátadón 1978 óta minden év decemberében olyanoknak adnak át díjakat a Kennedy Center operaházában, akik kiemelkedő művészeti tevékenységükkel nagy hatással voltak az amerikai kultúrára. 2015-ben például George Lucas, 2016-ban Al Pacino is kapott ilyen díjat, egy szivárványszínű szalagot.
The Kennedy Center Honors Ribbon

Idén Carmen de Lavallade táncost, Gloria Estefan énekest, LL Cool J rappert, Norman Lear tévést és Lionel Richie énekest jelölték a díjra.

Közülük Lionel Richie, Norman Lear és Carmen de Lavallade mondta, hogy amennyiben az elnök is részt vesz, bojkottálni fogják a díjátadó azon részét, amikor a díjazottakat a Fehér Házban fogadják. De Lavallade úgy nyilatkozott,

saját maga és a kormány törekvéseit összeegyeztethetetlennek találja.

Gloria Estefan ezzel szemben azt mondja, elfogadja a meghívást, hogy kihasználja az alkalmat és Trumppal a bevándorlás helyzetéről beszélgessen. LL Cool J, az első rapper a díjátadó történetében szintén elfogadta a meghívást.

Donald és Melania Trump ennek fényében úgy döntöttek, az idei Kennedy Center Honors díjátadó egyik eseményén sem vesznek részt. A Kennedy Center tiszteletben tartja és megköszönte a gesztust. A díjátadót idén 2017. december 3-án tartják. (CBS)
Állj mögénk!

jéééééééééé !!!! OTT IS VANNAK ILYEN, "BAYER MIATT VISSZAADOMAKITÜNTETÉSEM" FAZONÚ ZSIDÓK ??????????????????????????????????????????o))))) FASZNAK KÖLL ILYENEKNEK ADNI KITÜ NTETÉSEKET !!! :ol)

Legeslegalja 2017.08.19. 19:04:46

Azért lássuk be cseppet furcsa ez a kutatási eredmény, annak fényében, hogy a biztos választók között magasan vezet a Fidesz minden közvélemény kutatónál.

Persze ha általában kellett válaszolni, hogy a mindenkori kormányban mennyire bízik az egyszeri választó, úgy érthető az arány.

morph on deer 2017.08.19. 19:27:34

@VaradiJanos:
"hogy hozzáérnék ahhoz az undormány féreghez"

Pedig messziről nem fog működni, kedves Jani, mert Igényes a kicsike! Tekintve az általad is említett családi összefogást, nem a magadfajtához szokott: van minőségi elvárás, tudod?
Így nyugodtan visszatérhetsz az ismerős hazai pályára, váltakozva Marok Marcsa és a szomszéd kecskéje szolgáltatásaina igénybevételével. Semmi gond, nem fogsz hiányozni! :)))

morph on deer 2017.08.19. 19:31:22

@VaradiJanos:
"gondolkoztam"
!!! :)))
Mit nem mondasz!

Vannak még csodák!

Janossz 2017.08.19. 19:36:37

@Legeslegalja:
"Azért lássuk be cseppet furcsa ez a kutatási eredmény, annak fényében, hogy a biztos választók között magasan vezet a Fidesz minden közvélemény kutatónál."

Mi furcsát találsz ebben? Ennyien vagytok, ennyien is voltatok.
Negyvenegynéhány %nyi szavazó negyvenegynéhány %-a szavazott rátok, az annyi, mint kb 20.
Mi lepett meg ennyire? És ebből királykodtok.
Még egy ideig.

okostojas007 2017.08.19. 19:52:42

@VaradiJanos: sajnos nem tudom a címed.. de asszem nem is akarom tudni :)

okostojas007 2017.08.19. 20:03:08

@nts: ez nem arról szól.. ha egy egyszerübb vidéken 10 fideszest megkérdezel, hogy miért szavaz rájuk, abból kb 8 annyit mond, hogy "csak", meg "mert mi arra szoktunk". Fogalmuk sincs se a programról, se arról mi történik. A maradék kettő meg az aki sikkasztja a pénzt, és baszogatja a 8-at, hogy már pedig nekik arra kell szavazniuk, vagy kiátkoztatja a pappal a vasárnapi misén az egész családját. Aztán összeülnek este az M1 tv előtt a választások napján, és örülnek mert jóra szavaztak, hiszen ők nyertek. Persze arról fogalmuk sincs, milyen hatással lesz ez az életükre.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.19. 20:09:57

@conchita wurst: "Magyarországnál nagyobb táradalmi béke jelenleg sehol nincs Európában. "

Nicsak, megjött A NAP HÜLYÉJE!

Te, hogy van az, hogy a Nap hülyéje címet rendre ti, fideszes birka állomány nyeritek? Annyira erősek vagytok agyhalálban, hogy mellettetek tényleg senkinek semmi esélye, hogy még nálatok is hülyébbenk látszódjon!

Persze tudjuk, nálatok ez a kohéziós erő, hogy tudjátok, hogy ti ostoba, proli aljanép vagytok, de most éppenm konjuktúrátok van, mert az értelmiség be van szántva.
De egy nap fordul majd a kocka és ti a csőcselék fogjátok orbán gazditokat akasztani, amikor majd leesik a tantusz, hogy a proletár diktatúrákban mindig csak ti, a proletárok szoptok. 2018-ban láthatóan még mindig mélysötétek maradtok, ha nagy szerencsétek van és a Jézuska hoz nektek 10-20 IQ emelkedést, akkor esetleg 2022-re majd megvilágosulnak a milliónyi buta fejecskétek.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.19. 20:14:48

@Legeslegalja: "Azért lássuk be cseppet furcsa ez a kutatási eredmény, annak fényében, hogy a biztos választók között magasan vezet a Fidesz minden közvélemény kutatónál."

Igen, a magyar össztársadalmi agyhalál krónikusan előrehaladott. Már lassan beelőzi a ruszki muzsik meg az azeri, török nagymogul bálványozó társadalmakat is. Azért Hegyeshalmon túl erre nagyon ne legyél büszke, mert még tömeges röhögő görcsöt fogsz kiváltani az ottani polgári társadlamakban. Aztán csak bámulsz ki a fejedből, hogy miért kell hülyének nézni a magyar agyhalottat, hát ezért itthon még kitüntetést is kapsz.

VaradiJanos 2017.08.19. 20:17:18

@morph on deer: "te fasz, ékezetet nem tudtál venni a sarki arabtól? te kibaszott nagy magyar!"
A családi összefogás és a családi összefogdosás nem ugyanaz, te parazita.

nts 2017.08.19. 20:33:11

@okostojas007: Akik hatalomra juttatták a szocikat, azok sem voltak jobbak vagy tájékozottabbak... Ők sem gondolták végig, mit tesznek, ha Gyurcsányt hatalomra juttatják.

morph on deer 2017.08.19. 20:44:10

@VaradiJanos:
Jani, valamit elnéztél!
Csak szólok, mert hátha sikerül rájönnöd, mi is lehetett az! Csak mert ékezetben nálam qrva nagy bőség van: legalább egy tucat ńyëłvêñ! - és még мащ нелвекен ищ!

Nyomortelepy 2017.08.19. 20:50:47

Ez úgy hülyeség ahogy van

A listavezető Svájcban a "nemzeti" kormánynak minimális a politikai szerepe, a lakosok számára lényeges dolgokról kantonális szinten döntenek, országos ügyekben pedig népszavazáson. A legtöbb svájci azt se tudja, kik a "nemzeti" kabinet tagjai

A lista végéhez közeli Szlovéniában vagy Dél-Koreában meg fel nem foghatom mi okozhat bizalmi válságot?

Kristóf László 2017.08.19. 21:00:28

Ez a valóság, amit mindíg is sejtettünk: OECD szintű összehasonlításban az Orbán kormány hazai népszerűsége, a többi kormány hasonló mutatójához képest, valahol az egér segglyukának a magasságában van. Csak négy(!!) ország kormánya van mögöttük.
Ja, a mértéktelen harácsolást csak a hülyék nézik jó szemmel. Eszerint teljesen agyhalott Fidesz fanból mégse lehet túl sok!

kvadrillio 2017.08.19. 21:04:13

HŰŰŰŰŰŰŰŰŰ.........HA ! NADEHHH.....KIJAFASZ AZ A SARKI KATA ?????? :)))
Több tízmilliós luxusnyaralást kapott párjától Sarka Kata
Life.hu
Life.hu
2017.08.17. 07:00

A Story magazin úgy tudja elképesztő luxuzsnyaralással lepte meg Sarka Katát új kedvese. Az egyhetes amerikai út a lap szerint több tízmillió forintba is kerülhetett, már csak azért is, mert magángéppel utaztak, amelynek a bérlése 15 millió forintnál kezdődik.

A párral együtt utaztak Kata gyerekei, sőt még a szülei is, így igazi családi vakáció volt. A magazin informátora szerint most először töltött együtt hosszabb időt Kata választottja a szülőkkel, és remekül sikerült a vakáció.
Forrás: Sarka Kata/Facebook

Katáék először Magyarországról utaztak Orlandóig, ahol egy gyönyörű szállodában pihentek pár napot. Majd Orlandóból repültek el egy magángéppel Miamiba, ahol a Four Seasons Hotelben szálltak meg, amely az egyik legdrágább ötcsillagos szálloda.

ENNEK RONGYRÁZÁS AZ EGÉSZ ÉLETE ??? :o)

kvadrillio 2017.08.19. 21:05:42

Meghalt Orbán és a Fidesz tanácsadója

Lapunk januárban írta meg Finkelsteinről, hogy halálos beteg.

BASSZA MEG ! HÁÁÁÁÁT, MINDENKI HALANDÓÓÓ ???????
ORBÁNKA....-., TE IS ??? :o)

alfacharlybravo 2017.08.19. 21:05:53

@VaradiJanos: Fizetsz adót? Ápoltnak látszol.

HABONYKOMMANDO 2017.08.19. 21:18:51

Igazabol nem ertem, ettol most miert bukott meg az Orbanrezsim. Szerintem csak a valosagot mutatja tablazat.
Van 8 millio szavazo, es a grafikon szerint, ebbol 25 % egyetert a kormannyal. Vagyis a fidesznek tovabbra is van 2 millio stabil szavazoja. Az hogy egy orszagtol fuggetlen kutato intezet is, ugyan azt az erdmenyt hozza, mint a haza kozvelemeny kutatok, ez egyertelmuen Orban Viktort erositi meg ujra.
Orban Viktornak tovabbra is tobb szavazoja van, mint az osszes ellenzeki partnak egyuttveve.

kvadrillio 2017.08.19. 21:34:07

EJJJNYAHHHH NÓRIKA ! MIT KI NEM TANÁLSZ TE IS !!! :o)..CSAKASZT NEM MONDOD, HOGY A TÖRTÉNÉSZEK ÁLLANDÓAN ÉS FOLYAMATOSAN KÉPZELEGNEK ÉS HAZUDNAK ???!!! :o)))))

Belföld
„Hazug múltra nincs szükség”
Népszava|2017. aug 19. 05:02
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

FOTÓK: Szalmás Péter
hirdetés
Belföld
0
inShare

Berend Nóra történész igyekszik bemutatni, miért írják újra és újra a történelmet, amikor még az sem biztos, hogy az megtörtént, amiről évszázadok óta hisszük.

........
Ha elkezdi szétszedni a káposztát, nem a saját hivatását tépkedi levelekre, miközben tudja, nem juthat el az igazság torzsájához? Nincs történelem?

- A posztmodern felfogás hasonlót állít, de nem ezt mondom. Szerintem akkor teszünk rosszat, ha történészként mítoszokat ápolunk, ugyanis előbb-utóbb valaki rájön, hogy ezek a történetek nem stimmelnek. Ez pedig sokkal jobban rombolja a történész szavahihetőségét és a történelem létjogosultságát, mint ha kimondjuk, hol vannak tudásunk határai. A történész fontos feladata a kritikus gondolkodás gyakorlása és tanítása.

- Nem biztos, hogy bármelyik hatalom csak a saját érdekében köti magához a nagy, vagy azzá fújt történelmi alakokat. Célja lehet, hogy a folytonosság tudatosan megválasztott felmutatásával öntudatot, nemzeti egységet teremtő identitást teremtsen.

- Régen rossz, ha a nemzeti egységgel kezdenek operálni. Hazudik minden olyan politikai rendszer, amely elkezdi a nemzeti egységet bármilyen színben hangoztatni, amelynek persze olyannak kell lennie, amilyet ő akar látni. Az ilyen rendszer a saját hatalmát építi. Egy demokratikus kormány a nép érdekeit nézi, jó életszínvonalat, méltó emberi létet biztosít, amihez nem kell sem az egységet, sem a nemzetet emlegetni, ahhoz „csak” normális politika kell.

- A politika azt mondja: a népnek szüksége van felmutatható, közösen megélhető múltra.

- Én meg azt mondom: hazug múltra nincs szükség, mert hazugságokra nem lehet – sem egyéni, sem közösségi – jó életet alapozni.
Névjegy
Berend Nóra történész
1966-ban született Budapesten
1989-ban végzett az ELTE-n
1996-tól ösztöndíjas, 2000 óta egyetemi tanár az angliai Cambrige-i egyetemen

Friss Róbert

Lájkoljon minket a Facebook-on is!

kvadrillio 2017.08.19. 21:38:35

""" Egy demokratikus kormány a nép érdekeit nézi, jó életszínvonalat, méltó emberi létet biztosít, amihez nem kell sem az egységet, sem a nemzetet emlegetni, ahhoz „csak” normális politika kell. """

NU......VALAMI ILYEN KORMÁNY.......FŐT KELLENE VÁLASZTANIA A MAGYAR NÉPNEK !!!!!

MOST MÁR TÉNYLEG RÁ KELLENE TALÁLNI EGY ILYEN ÉLŐLÉNYRE ! :)......nincs több elkótyavetélt 30 év !!!!!
"""

kvadrillio 2017.08.19. 21:40:33

orbán ! tucc oilvasni,,,,,,,, ! ott.....fönnnnnnn.......olvasd máááá el !!!!!!! OCCT CSOMAGOLJJJJJ :)

Kristóf László 2017.08.19. 21:47:40

@1ghost: Túl igényes vagy. Az első három mondata helyes; gondolom, valamilyen kölcsönkért matematikai statisztika tankönyvből másolta ki.
Csak az ezekből levont következtetése, és annak illusztrálása baromi nagy hülyeség; de ezen mit csodálkozol, az már saját kútfőből történt. Itt, a reprezentatív minta alapján, egy halmaznak a másikhoz való viszonyát vizsgálták, egy meghatározott témában és módszerrel. Esetleg azon lehetne tűnődni, hogy a kettő közötti kapcsolat milyen erős (hogyan korrelálnak): vagyis az egyik változása hány %-os valószínűséggel járna a másik változásával. Vagyis, például, ha a kormány fele annyit lopna, mennyire biztos, hogy a bele vetett bizalom duplájára nőne. De ez nem szokásos, ilyet inkább Habony rendel egy baráti, titoktartó közvélemény kutatótól, saját felhasználásra: mennyi politikai hozadéka lenne, ha netántán kevesebbet lopnának. Ennyi.

Tarlós elvtárs kutyaszaros városa 2017.08.19. 21:57:25

@kvadrillio: "Meghalt Orbán és a Fidesz tanácsadója"

Orbán nem halt meg, te faszkalap (sajnos).
A másik gyökérről meg már máskor is hallottam, hogy megdöglött, most sem biztos, hogy igaz, ha csak ki nem ette a rák a belét (a munkája alapján jogos is lenne).

@VaradiJanos: "A családi összefogás és a családi összefogdosás nem ugyanaz, te parazita. "

Kívéve nálatok, fidesztáliboknál. Még te se haltál meg, batyu?

kvadrillio 2017.08.19. 22:10:44

Egy demokratikus kormány a nép érdekeit nézi, jó életszínvonalat, méltó emberi létet biztosít, amihez nem kell sem az egységet, sem a nemzetet emlegetni, ahhoz „csak” normális politika kell.

JAHHHHH.....EZÉRT IS ADTATOK EL EGY FALUT A HOLLANDOKNAK ! A TÖBBIT MEG MÁS KIVÁLASZTOTTAKNAK........AMÍG MAJD NEM MARAD EGY SEM....... BAZD MEG !

kvadrillio 2017.08.19. 22:14:04

Rétvári Bence: mi nem nemzetiség, hanem nemzet szeretnénk lenni Magyarországon

JAHHHHH.....EZÉRT IS ADTATOK EL EGY FALUT A HOLLANDOKNAK ! A TÖBBIT MEG MÁS KIVÁLASZTOTTAKNAK........AMÍG MAJD NEM MARAD EGY SEM....... BAZD MEG !

Tarlós elvtárs kutyaszaros városa 2017.08.19. 22:16:02

@kvadrillio: Az alapvető probléma nem az nálad, akár a retardált fideszeseknél, hogy születésed napján vasvillával vettek el anyádtól, hanem hogy a félkegyelmű proli apád meghagyott.

kvadrillio 2017.08.19. 22:19:30

Keresési eredmények
Vezető hírek
Büdös és ihatatlan a víz a makói térségben
Hír TV · 11 órája
További találatok erre: BÜDÖS MAKÓN A VÍZ
Büdös és ihatatlan a víz a makói térségben - Hír TV
hirtv.hu/ahirtvhirei/budos-es-ihatatlan-a-viz-a-makoi-tersegben-1401686
12 órája - Uniós és állami forrásból korszerűsítették az ivóvízhálózatot. A polgármesterek hallgatnak.

ORBÁNMAFFIÓZÓ !+ HÁNY MILLIÁRD UNIÓS PÍZT KÖLTÖTTÉL EL, NYÚLTÁL LE ??? AMIBŐL MAKÓT KELLETT VOLNA FELZÁRKÓZTATNI NEM A FASZ HAVERJAIDAT !

VaradiJanos 2017.08.19. 22:23:21

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: a családom jól elvan, köszönik aggódásod, remélem a lányod repedése is gyógyul már és legközelebb jobban fogsz vigyàzni

kvadrillio 2017.08.19. 22:26:31

Magyarország a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban összesen 20,5 milliárd eurós kohéziós forrással számolhat, valamint további 4 milliárd euró körüli összeg agrár- és más támogatás formájában érkezhet hazánkba. A kérdést, hogy ez sok vagy kevés, inkább úgy kellene megfogalmazni, hogy mihez képest az. Egyet viszont nem szabad: a mostani támogatási keretet egyszerűen a korábbi mellé tenni. Márpedig Orbán Viktor miniszterelnök épp így járt el, amikor arról beszélt, hogy 2007 és 2013 között "koponyánként" 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban viszont ez az összeg 712 ezer forintra nő.

Mi a baj ezzel?

Csak a szokásos: a matek. Más volt az euróárfolyam, az összehasonlítás nem veszi figyelembe az inflációt és a népességfogyást sem. Emellett ebben a ciklusban a közép-magyarországi régió már nem kaphat támogatást, mert a fejlettsége meghaladja az uniós átlag 75 százalékát. Tehát ha összevetést készítünk, érdemes a 2011-es állapotokat figyelembe venni, mert az elfogadott keretösszeget 2011-es árakon számolták ki. Ha csak a kohéziós pénzeket nézzük, a 2011-es 292 forintos euróárfolyammal számolva 20,5 milliárd euró (kb. 5840 milliárd forint) ütheti hazánk markát a következő költségvetési ciklusban. 2004-ben 22,41 milliárd eurót sikerült erre a fejezetre kiharcolni, ha ez feltornásszuk a 2011-es euróárra évi 2 százalékos inflációval, akkor 25,74 milliárd euró jön ki.

Ugyanez a helyzet a 712 ezer forintos koponyánkénti árral is: ha a fenti összegeket mai árfolyamon forintra váltjuk és az adatokat azonos időpontra vetítve, azonos árfolyammal kiszámoljuk, akkor azt látjuk, hogy 2007-2013 között 2011-es árakon 744 ezer, a következő ciklusban pedig 600 ezer forint lesz a kohéziós támogatások fejenkénti mértéke (a számításokat Heil Péter blogbejegyzéséből vettük kölcsön). A legutóbbi költségvetési ciklus eleje óta bő 100 ezerrel csökkent az ország népessége, vagyis ha még ugyanakkora maradt volna is az összeg, egy főre lebontva mégis nőtt volna a támogatás mértéke. Így a teljes, és az egy főre eső összeg is jelentősen, több mint ötödével csökken. Ez már korántsem annak a sikernek a látszatát kelti, amiről a kormányfő beszélt. 2011-es árakon számolva nálunk rosszabbul csak a spanyolok, a németek és csehek jártak, a lengyelek viszont 3, a szlovákok pedig bő 1 milliárdot javítanak az előző büdzsébeli pozíciójukon.

ÉS EZ A HÜJJJJE KISVASUTAS LENYÚÚÚLJA FOLYAMATOSAN EZEKET A PÉNZEKET !!!!! A MAGYAR MEG ISSZA A ROTHADT, FÉRGES, BAKTÉRIUMOS, ARZÉNES SZAR IVÓVIZET !!!!!

kvadrillio 2017.08.19. 22:37:37

Teljes a magára hagyatottság: tíz éven belül eltűnhet a boltok polcairól a szabolcsi alma Majd jöhet helyette a külföldi, mint megannyi másból is.
Forrás: kuruc.info/

pedig a görög eper ízetlen, baltával kell szétvágni, a görögdinnye tökízű, a csányi feketehéjú cukorédes volt !!!, szar termékeket nem kéne meghonosítani Magyarországon ! csak ez sem érdekli orbánmaffiózót !!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.19. 23:01:02

@VaradiJanos: Kend be az ánuszod mielőtt mégy az éjszakai gőzfürdőzésre, mert ha jössz az ügyeletre ha bereped, lidokain nélkül fogom összevarratni neked a legügyetlenebb medikusommal.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.19. 23:02:29

@alfacharlybravo: Látom ez a bolond még nektek jobbosoknak is ciki. :-)) Azért van amikben egyetértünk.

stim 2017.08.19. 23:06:15

Ha valaki egyszerre akar kedvezni a fiataloknak és az időseknek az bánjon úgy az idősekkel, hogy a fiataloknak legyen kedvük öregkorukig itt élni.

Mert hiába a sok pozitív hír, a jó statisztikai számok. Ha valaki otthon azt látja, hogy többhónapos várólisták vannak az egészségügyben az levonja a következtetést a saját jövőjét illetően. Talán itt kellene keresni a bizalmatlanság okát.

Én nagyon örülök a Fina sikerének, őszintén. Olimpiát viszont változatlanul nem rendeznék 800, vagy 1000 milliárdból. Lehet, hogyszűklátókörű vagyok de ha a CSOK-ot 200 milliárd forint összegben igénybe vették és ennyit nőtt CSAK a népesség akkor talán ezen a téren lehetne bőkezűbb a kormány. Nem pedig gigaberuházások szervezésében.

Érdemes végiggondolni, hogy mi a feladata az államnak és mi nem. Ha nem liberális alapú oktatást és egészségügyet akarunk akkor ez az állam feladata. Azt hiszem olimpia szervezése 800-1000 milliárd forintért nem feladata az államnak. Nem lesz tőle tartósan jobb az embereknek. 2-3 hétig emlékszünk rá, örülönk neki és százmilliárdok elmennek rá. A tömegsportnak nem stadion kell hanem park,l futópálya, zödlterület, biztonsági kamera. Ezek nem százmilliárdos tételek. De a park az egyre növekvő és beépülő városokban amúgy is szükségszerű.

Ha valaki ledolgozza az életét ebben az országban akkor azt hiszem a tisztességes nyugdíj elvárható lenne. Ez nem kis feladat de ha azért áll jól a költségvetés mert dolgozunk és adózunk akkor ez nekünk jár. És nem csak a pofánk jár hanem ez az állam egyik feladata.

A Fina arra is jó volt, hogy megmutassa az állam, hogy mennyire képes ha akar. Én tudom, hogy mindig attól várnak többet aki jól dolgozik; el is ismerem az eredményeket. De azt hiszem látszik némi hiányosság is és akkor nem olimpiai álmokon kell sajnálkozni hanem méltó jelent biztosítani az időseknek, hogy higyjenek a maradásban és a gyarapodásban a fiatalok is. MErt a példa amit otthon látnak az nevel. Nem a plakátok.

VaradiJanos 2017.08.19. 23:13:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de elotte jól kinyalod, ugye? Abban verhetetlen vagy, édesem.

stim 2017.08.19. 23:13:41

Én tudom, hogy EZ a Fidesz kormány az amelyik a rosszul gazdálkodó önkormányzatoktól visszavette a csődbe ment kórházakat, a rosszul vezetett iskolákat és sok százmilliárdokat költött rá eddig is. Becsülöm is érte őket, nagyon sok helyen látszik a jó munka eredménye. Viszont ahol még nem az még igényli a törődést.

Azt is látom, hogy a Fidesz-Kdnp a családtámogatásra ráfeküdt és csinálja. A közbiztonság pedig önmagáért beszél ha Nyugat-Európával összehasonlítjuk. Sok jó eredményt látok, nem véletlen, hogy 40% rájuk szavazna a biztos szavazók körében (ha jól emlékszem). Én további sok sikert kívánok a jó kormányzáshoz és az állam feladatainak az ellátásához.

stim 2017.08.19. 23:23:02

... még csak annyit, hogy a demográfiai mutatók véleményem szerint nagyban függenek attól, hogy van-e hová megszülni a gyereket/gyerekeket? A lakásárak húznak felfelé. A bérek kevésbé. Ha a bérek a verseny miatt nem tudnak úgy kilőni mint a lakásárak akkor ezen a téren talán az államtól 10-20 évekre olcsón bérelhető ingatlanokban is lehetne gondolkozni. Amit aztán a bérlők idővel megvehetnének. Minél kisebb a kamat annál több a ... gyerekvállalás:) Szerintem:)

alfacharlybravo 2017.08.19. 23:47:42

Fura az emberi elme képes teljesen torz képet alkotni a valóságról ha az érzelmek elragadják. Elírtam, a bolond 1ghost ra akartam reagálni. Egy a lényeg, hogy maradjon a mostani kormány 2018 ban, az ellenzék egy borzalom, leninista véres szájú Kun Bélák vagy tehetségtelen exkommunista hazudozók, Mesterházi most is elismerte, hogy hibát hibára halmoztak nem kormányoztak hazudoztak. Vona jól jellemezte a helyzetet a ballib a külföldi haverokkal lopott a mostani az itthonikat preferálja, nekem speciel ez jobban tetszik. Ezek legalább gazdálkodnak nem hagyják csődbe menni az országot, nagyon csúszós a pálya 80% államadósság esetén.

Mountain Dew 2017.08.20. 00:09:40

Nem igazán számít, hogy bíznak e benne. Újra és újra megszavazzák. Ez a lényeg.

okostojas007 2017.08.20. 00:33:00

@nts: mindig bírom ezt a narancskomcsis szerecsenmozsdatást.. bezzeg a maszop, bezzeg a szadesz.. tudod azért lettek a narancsosok megszavazva, hogy jobb legyen, ehelyett rosszabb lett. Persze, hogy ott is megvannak a hülyék, épp ezért közéleti és IQ teszt feltételének kéne lennie a szavazásnak. Aki meg nem megy át az pl kaphat 1 havi minimálbért. win-win.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.20. 01:25:41

@alfacharlybravo: "a ballib a külföldi haverokkal lopott a mostani az itthonikat preferálja, nekem speciel ez jobban tetszik."

Na itt van a másik NAP HÜLYÉJE!

Szóval neked tetszik, hogy lopják a pénzt a zsebedből? Ti agypusztult fidióták tényleg nemcsak játszátok a hülyét!

Orbánnak egyébként pont ebből a mélyostoba fajtából van kétmilliós állománya, akikket még arra is rá tud venni, hogy kórusban tapsoljanak a lopásaihoz.

S az a legnagyobb röhej, ahogy ezek a szellemi rokkantak bejönnek a netre, majd még meg is ünneplik magukat, hogy 2018-ban ebből a torzagyú cselédfajtájukból megint meglesz harmadnyi!

Hát fidióta hibbantak a ti mélysötét milliós tömegetek az igazi nemzethalál, nem a 300 forintos vizitdíj!

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.20. 01:28:40

@okostojas007:

Ezt már Kósa is bemondta 2010 előtt, hogy a funkcionális analfabétáknak nem lenne szabad szavazniuk. Aztán Kupaklajossal tudatták, hogy ez szar lenne, mert akor a fidesz szavazótábor nélkül maradna. Azóta Lajoska kussol a témában.

moonlight777 2017.08.20. 01:29:22

az eredmények nem ezt mutatják...
orbán szinte ellenfél nélkül simán nyeri egymás után a választásokat.... sajnos...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.20. 06:47:52

@VaradiJanos: Igen, tudom, hogy a húgod elárulta sokkal jobb vagyok az ágyban mint te. Bár rémesen ronda, de azt mondta igaz férfi sosem kurta még meg, hát megszántam és az az ötszázas ami a tarifája, nem is sok érte.

alfacharlybravo 2017.08.20. 07:08:14

@A Momentum kiütötte orbánt: Na most jót nevettem a habzószájú idiótán. Akkora képed. hogy ahhoz a szívlapát is csak fogpiszkáló. A megtestesült okosság a neved? A veszett állatot is lelövik nem ?

n3spr3ss0 2017.08.20. 07:49:56

Pedig engem meg sem kérdeztek. Még rosszabb lenne a statisztika.

ami szabad 2017.08.20. 08:21:14

Miért is bíznánk benne? Még ha kérdez, akkor is hazudik! Az elmebaj új szintet lépett az összeesküvés elmélet , a kifelé keresése a " bűnösöknek" már-már közröhej! Lassan kormányzati szinten keressük a gyíkembereket, ami azért lássuk be, elég ijesztő! Kéne inkább jól kormányozni, de hát ahhoz meg érteni kéne, meg a lopási rátát visszaállítani 10% körülire, az meg ugyebár, nem érdeke, csak az országnak, nem ezeknek a tolvajoknak, akik súlyosbító körülményként már elmebetegek is...

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.08.20. 08:30:17

25%-nyi hülye bizik ebben a kormanyban???
Oke, vannak a seggnyalo haszonelvezök, mint regen a munkasörök, oke, a fidesz szavazóbazisa alapvetöen a tanulatlan emberek (szavazoik ketharmadanak erettsegije sincs) akiket könnyebb manipulalni, oke, igen ügyes propagandakormanyzast folytatnak, de igy is hihetetlen.)

nts 2017.08.20. 08:32:15

@okostojas007: Az ötleted olyan, mintha egy kocsmai beszélgetés alatt született volna. Egyszerű, mint a fa ék, de mégis nagyszerűnek hangzik. Ugyanakkor nem veszed figyelembe a gyakorlati megvalósíthatóságát. Nevezetesen: Ki állítaná össze az IQ tesztet? Raven teszt lenne? Vagy inkább történelmi- és állampolgári ismeretek teszt kellene? (Lehet, hogy a fél ország vagy még több megbukna - ki tudja, talán még te is... az ördög végül is soha nem alszik) Mikor töltenék ki a tesztet? A szavazófülkébe bemegy a szavazó, megcsinálja a tesztet (persze a telefont el kéne venni, mert a gugli mindenkinek a barátja - szavazás előtt teszt, teszt előtt motozás...), kiadja, ellenőrzik, és ha minden oké szavazhat? Hogyan akadályozod meg az infók áramlását? Ha valaki kitöltötte a tesztet már tovább tudja adni a megoldásokat. Mindenki egy időben töltené ki a tesztet, hogy igazságos legyen? Vagy több teszt lenne? (ez csak megbonyolítaná a dolgot). Legyen műveltségi cenzus, mint a Jobbik mondja? Ma már mindenkinek van 8 általánosa (a néhány kivétel meg elenyésző). A politikában is, mint minden másban, a hit felülírja a tudást. Kb. ezért vannak orvosok, akik homeopátiával kezelnek, de biztos lehetne más példát is hozni erre a jelenségre. Szerintem ez csak egy néphülyítő populista ötlet. Hasonlókkal bombázza a Fidesz is a társadalmat. Különben is feleslegesen írtam ilyen sokat, mert az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában (1948 Magyarország által is aláírva) benne van az általános és egyenlő választójog. Nem az emberekkel van a baj, a politikusoknak kellene megtalálni az utat az emberekhez. Habonyéknak ez azért megy ilyen könnyen, mert a szocik teljesen hiteltelenítették magukat. Ezt Viktor megköszönte szépen, és innen már minden ment a maga útján...

stim 2017.08.20. 09:54:43

...és még a bankok oldaláról nézve a dolgot. Az alacsony kamat értelemszerűen profitkiesés. De ha megnézzük az államadósságok szintjét Európában akkor eléggé szembeszökően magas. Ez több dolgot jelenthet. Tékozló hitelfelvevők, magas kamatok, fogyasztói társadalom, esetleg mindegyik. Ha a magas kamat következménye a devizahitel miatt a gyermektelenség akkor a kihaló európai helyére beáramlanak új kultúrák. És természetesen új bankok is. A Bank of China már megérkezett. Semmi bajomk velük. A piaci verseny jó. Ha van. Ha Európában más kultúrájú milliók fognak bankolni majd jönnek más kultrájú bankok is. A Saria törvénykezést az európai bevándorlók egyharmada bevezetné egy friss felmérés szerint. Hogy is viszonyul a Saria a kamathoz? Őszintén kell feltenni kérdéseket amik egy változó világ miatt felmerülhetnek. Biztos, hogy ezek a bankok is hasonló kamattal fognak dolgozni? Egy vallásközpontú társadalomból érkeznek. Minden vallást egyenlőnek néznek majd? Nem tudom, kérdezem. Sok a kérdés, változik a világ. Érdemes lenne összehasonlítani az iszlám országok bankolási szokásait az európaiakkal. Ha már egybe akarják nyitni a kettőt...

1ghost 2017.08.20. 10:01:49

@nts: "Habonyéknak ez azért megy ilyen könnyen, mert a szocik teljesen hiteltelenítették magukat. "

Te bérhazuzodó kétbites orbáncsicska! Hát azt hiszed te seggfej, hogy ha új nicked csinálsz, akkor a korrupt, tolvaj gazdád hazugságai igazzá válnak? Kilóméterekről bűzlesz! Mert aztán ti, akik gennyesre loptátok magatokat, kibaszott hitelesek vagytok, mi?

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2017.08.20. 10:04:47

Ahol nem vagyunk m i ot az ellenség!!!!!! Hajrá F I D E S Z! Hajjrá ilibeláris demokárcia!!!!!

nemecsekerno_007 2017.08.20. 10:06:22

@Janossz: Leírtam te kretén, hogy a tanyavilág lakossága kb. 1%. Mit nem lehet ezen érteni.

nts 2017.08.20. 10:46:19

@1ghost: Nem vagyok fideszes, nincsenek gazdáim, sem második nickem, csak elmondtam, hogyan látom én a dolgokat. És hogy a dolgok tökéletesen összeilleszkedjenek az én konteómban: a fideszesek is kb ilyen stílusban küldenek el a picsába, mint te. De ez csak megerősíti bennem, hogy Fidesz - MSZP, DK ugyanazon érme két oldala. Együtt kell eltűnniük.

okostojas007 2017.08.20. 15:39:18

@nts: már akkor elbuknák az egészet, ha csak azt tennék fel kérdésként, hogy ki mit igért. Tehát a programokat párosítani a pártokkal. Jelenleg a sok egybites azt se tudja mire szavaz. (jópofa volt pl az indexes pártajánlós kitöltögető pár éve, ahol pár vérfideszes kitöltötte, és felháborodott, hogy a DK-t ajánlotta nekik, mert a válaszai alapján az ő programjuk volt a legközelebb az elképzeléseikhez).
Az ötletemmel semmi baj. 2-3 általánosiskolás matek példa, és 2-3 általános iskolás pártfüggetlen szövegértelmezés. Ezzel már a fogyatékosabb választók 80%-át ki is lehetne zárni. A fele már azon kiesne, hogy a 70% 10%-a hány százalék. A pártos-programos kérdéssor komplikáltabb, de azt elsőre ki is lehetne hagyni.
3 matek, meg 3 szövegértelmezés, esetleg 3 közgáz kérdés, általános iskolás szinten.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2017.08.21. 07:30:10

Érdekes, talán még igaz is.

Kicsit 2014-hangulatom van:

1, mindenki győzött, mindenki boldog
2, de azért az 0rbán egy kicsit jobban.

Anti Balliberális 2017.08.21. 10:43:48

Aha. Tehát a magyarok utálják Orbánt. Hét hónap múlva pedig harmadszorra is "földcsuszamlás szerű" győzelmet arat Orbán. Biztosan csal, ugye?

ps7x 2017.08.23. 16:24:48

Nem,az a hunyó aki hazudik, hanem aki elhiszi!

meszena 2017.08.23. 23:45:43

@Irbisz: A két csoport klientúrája nagyjából azonos nagyságrendű lehet, - a többséget ezek cseréje nem érinti. Elhiszem, hogy jobban járnál, ha a balliberálisok kerülnének a tűzhöz közelebb, de ugye nem baj, a ha a többieket ez nem hozza lázba?
Valaki nagyon félrevezethetett ezzel a tanult/tanulatlan szöveggel.
A fideszt fogják támogatni azok, akiknek van bérjövedelme és kevesebb adót fizetnek, azok, akiknek van még gyermeke is és adókedvezményt és családtámogatást kapnak. Sőt azok is, akik közmunkások, mert még az a pénz is több, mint a segély lenne.

IXI 2017.08.24. 09:01:26

@A Momentum kiütötte orbánt: A stilus mutatja az értelmi szintet.!!!

IXI 2017.08.24. 09:03:45

@ps7x: A "kapitalista" dogma hazugságra épül CSAK IGY MÜKÖDIK!!!