Gondoltátok volna, hogy ezekből az országokból származik a legtöbb Nobel-díjas?

2017. október 04. 16:59 - Napi Csárt

Az 1895-ben, Alfred Nobel által alapított Nobel-díj a világ legrangosabb tudományos kitüntetése. Éppen ezért októberben a tudós világ és az érdeklődők tekintete Stockholmra és Oslora figyel. Hiszen ebben a hónapban ítélik oda a díjakat. A jelölteket titokban tartják, azonban a Norvég Nobel-bizottság például elárulta, hogy a Nobel-békedíjra idén közel rekord nagyságú, 318 pályázat érkezett (az idei díjat egyébként október hatodikán adják át). 

A lenti infografika pedig azt mutatja, hogy születési hely alapján melyik országból szerezték meg legtöbben Nobel-díjat. Az Egyesült Államok torony magasan vezet a maga 260 díjával. Őket az Egyesült Királyság követi 84-el, míg a képzeletbeli dobogó 3. fokán Németország áll 61 díjazottal. 

Magyarország sajnos nem került be a Top 10-es kalapba, ugyanis több magyar származású Nobel-díjas nem Magyarországon látta meg a napvilágot. Ilyen például Bárány Róbert, Zsigmondy Richárd vagy Polányi János is. Előbbi kettő Bécsben, utóbbi pedig Berlinben született, így ők más nemzetek színeit képviselik ezen a listán.

nobelprices.jpg

A 2017-es Nobel-díj átadás menetrendje:

  • Október 2. - Fiziológia-orvostudomány
  • Október 3. - Fizika
  • Október 4. - Kémia
  • Október 5. - Irodalom
  • Október 6. - Béke
  • Október 9. - Közgazdaságtan
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr7212926937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.10.04. 19:49:18

jól látom hogy dilihazám az első????,

na ugye!!!!

Mert mi magyarok tudunk csak igazán tudóskodni, a magyar tudomány világhírű magyar hungarikum.

2017.10.07. 17:36:26

@tireless treehugger: a magyar gének (a Szíriuszról dupla DNS csavarral jöttek mandínerből visszapattanva) a legjobban reprezentáltak a Nobel-díjasok körében.
Aki mást mond az FAKE NEWS!

2017.10.07. 17:37:28

Amúgy meg a háttérhatalom gyíkembere volt az összes.

tireless treehugger 2017.10.07. 20:23:14

@karandash:

Szoval azok is mi vagyunk es azert kuzdunk magunk ellen nehogy sikeruljon a gonosz tervunk. Egeszen jol beleillik a folyamatokba, mert az elmult 30 ev alatt sokminden tortent kiveve eloremutato ertelmes dolog.
süti beállítások módosítása