Ezek az országok köszönik, nem kérnek az EU-ból

2017. október 24. 18:15 - Napi Csárt

A magyarok nincsenek köztük

Az Európai Unió megítéléséről sokfélét lehet manapság hallani. Annyi azonban bizonyos, hogy még mindig többségben vannak azok, akik szerint kifizetődő az EU-s tagság. Ugyanakkor szép számmal akadnak olyanok is, akiknek ez egyáltalán nem evidens. Mindezek fényében a lenti csárt azt mutatja, hogy a tagországok mennyire gondolják kifizetődőnek az Európai Unióban való részvételt.

A listát az írek vezetik, hiszen az ottaniak 90 százaléka szerint megéri EU tagnak lenni. Írországot egyébként alig lemaradva Málta és Litvánia követi. Magyarország inkább a lista felső karéjában foglal helyet, hiszen a magyarok 72 százaléka érzi úgy, hogy megéri az EU-s tagság.

A lista vége azonban tartogat meglepetéseket. Sereghajtók ugyanis az olaszok, akiknél csupán a lakosság 39 százaléka gondolja azt, hogy kifizetődő az Európai Unió. Mellettük Ciprus és Görögország az, akiknél kevesebb arányban vannak azok, akik szerint megéri tagnak lenni. Ugyanakkor például az osztrákoknál is majdnem fele-fele arányban vannak a pro és kontra érvek.

eukifiz.jpg

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr8313068472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.10.24. 21:43:44

Az olaszok mar elfelejtettek hogy mekkora korrupcio munkanelkuliseg inflacio zavargasok fejetlenseg evenkenti politikai valsagok mindennapos bunozes v

oltak az unio elott. Ideje hogy megint megtapasztaljak, tul jo dolguk van.
Legfokepp fizessenek, az unio elott mindig a csod szelen tantorogtak es az eves gdp 2%-at fizettek ki hitelpremiumkent mert senki nem adott nekik kolcson alacsony kamatra. (Hasonloan hozzank)

2017.10.25. 09:39:44

A franciáknál megint elgurult a gyógyszer.
Az egész mezőgazdaságuk EU-s forráaokból él, igaz, hogy magas a munkanélküliség az irszágban, de ezt maguknak köszönhetik, nem az EU-nak. Nem sok nép van, ami annyira félreértelmezné a saját szerepét, érdemeit, mint a francia.
A briteknek se sok realitásérzékük van, de ők meg sose voltak igazán az egyesült Európa hívei. A franciák csak nyertek az EU-val, de mégse tetszik nekik.

felső határ nincs 2017.10.25. 23:40:11

sok olasszal beszelgetek

egyreszt szinte mind szidja Olaszorszagot, masreszt rosszabbul elnek mint 10 éve ugyanez a briteknel

olasz, görög fiatalok tömegével dolgoznak már Pesten meg Prágában is szóval vmi lehet benne hogy nincsenek lehetosegek

az teny hogy az EU kilepes sok agazatban javulast hozna, plusz visszanyernek a penzugyi kontrollt az eurós országok az ECBtől, tehat leronthatnak a penzuket ami javitana az exporton

nem vk EU ellenes de feltetlen EU hivo se, nagyon megvisel sok gazdasagot h nem birjak a versenyt a nemettel, szoval, ha akarjak miert ne lephetnenek ki?

tireless treehugger 2017.10.26. 07:14:29

@felső határ nincs:

Leertekeles csak stabilizalja a lemaradottsagot, hiszen a fejlodesre koltheto penzeket kifizetik a hitelezoknek valamint a brain drain felgyorsul a mashol elerheto jobb eletszinvonal miat, na meg a gazdasag az exportorok foglya lesz . Ezernyi egyeb oka is van, probald meg vegig gondolni. Az export ar megfontolas magyar specialitas, a sajat gyengesegunket probaljuk meg elonykent beallitani, ez igy egy csapda, ezert tartunk itt. Ezt is vegig gondolhatnad, na nem szokasos felszines sallangokra gondolok, hanem hogy mivel jar ha valaki eleve vesztes poziciora jatszik.

felső határ nincs 2017.10.26. 08:02:48

@tireless treehugger: ezt eleg nehez elmgyarazni a briteknek, olaszoknak, akik rosszabbul elnek mint 10 eve

persze abban egyetertunk h nem garancia a kilepes a javulasra, de akkor legalabb mar csak magukat okolhatnak

Tyeplica 2017.10.26. 08:46:44

Mondjuk én a görögök EU-utálatát se értem, hiszen kaptak egy-két ojrót, hogy ne dőljenek be. Illetve hát pontosabban fogalmazva: nem az EU tehet arról, hogy majdnem bedőltek, hanem a saját szar pénzügyi politikájuk. De ezért az EU-t utálni, mint bűnbak? Ki érti ezt?!?

Mintha egy bűnbak lenne az EU.

Volt idő, amikor nálunk mindenről Trianon tehetett. Most úgy tűnik, mindenről az EU tehet. TIsztára, mint Gobbi Hilda, a vállalati bűnbak c. kabaréjelenetben.

Carl Tycon 2017.10.26. 09:12:08

"a lenti csárt"
"kevesebb arányban"

A szerzőnek talán először magyarul kéne megtanulnia, mielőtt divatos angol szavakkal próbálja felturbózni zavaros mondanivalóját...

A 72% persze szimpla hazugság, a "felmérést" az EU Parlament készítette saját népszerűségéről, innentől az egész kb. annyit ér, mint a Brexit-szavazás előtt az angolok biztos bentmaradását "előrejelző" összes "felmérés", "közvélemény-kutatás". Ami érdekesebb, hogy az olaszokat még ezekkel a módszerekkel is csak 39%-ra tudták kihozni, tehát a valóságban max. 10-20% lehet az EU támogatottsága. Most látom, hogy az épp kilépő angolok 55%-a is "meg van elégedve" az EU-val állítólag, biztos csak viccből szavaztak a Brexitre... Ismerjük a mondást, hogy liberálist könnyebb utolérni mint a sánta kutyát?

Terézágyú 2017.10.26. 09:18:50

@Carl Tycon:
"Ismerjük a mondást, hogy liberálist könnyebb utolérni mint a sánta kutyát?"
Nem, nem ismerjük.

Bár lehet, hogy jobber-körökben ez a köszönés...

chrisred 2017.10.26. 09:33:11

@felső határ nincs: Mert nem tudhatják, hogy az EU nélkül még rosszabbul élnének, még több piacról szorítanák ki a termékeiket a nagy központosított birodalmak gazdaságai. Az európai országok gazdaságai így is lemaradóban vannak a világpiaci versengésben, mi lenne, ha ráadásul még egymással is meg kellene küzdeniük a túlélésért? Elárulom, pár győztes és sok vesztes.

flydomi 2017.10.26. 09:53:39

@Carl Tycon:

Öööö......Igen.csak a vicc kedvé-ért szavaztak a Brexitre......nem azért,mert össze-vissza hazudoztak a kedves politikusok,(lásd:Farage,és társai,aztán hirtelen leléptek)hogy az EU egy gonosz,csúnya bácsi,aki egy diktátor.......

Legegyszerűbb lenne,ha rebootolnák az Uniot:népszavazás döntsön minden országban,hogy akarják vagy sem.Aki nem akarja,attól érzékeny búcsút kell venni.Aztán majd idővel meg lehet nézni,hogy kinek volt-van igaza,hogy most jobb velük,vagy jobb nélkülük.
Nem kell nyavajogni.El lehet menni.
Persze,könnyebb hibáztatni,hogy minden rossz az eu. miatt van.Nem pedig azok miatt,akik az országot vezetik.

Laciii 2017.10.26. 11:11:35

@chrisred: jelenleg is küzdenek egymással és az eurónak hála esélyük sincs a németekkel szemben.

sakkosfx 2017.10.26. 12:47:44

Csak el kéne olvasni Az EU szerződéseket egy biztos, hogy nem hazánknak kedvez! Annak idején mikor Orbán úr alá írta elolvasás nélkül amit a sajtó is megszellőtetett! Mentségére legyen mondva több ezer oldal volt! De neki módjában ált volna szakemberekkel értelmeztetni és a véleményüket kérni! És a szerint elutasitani! Ez is csak azért történhetett meg, mert bambák voltunk a rendszerváltásnál és nem a Magyar rassz ragadta magához a hatalmat! Így most ki tudja meddig fog tartani, mig magyarok vezethetik hazánkat!

sakkosfx 2017.10.26. 12:48:52

Csak el kéne olvasni Az EU szerződéseket egy biztos, hogy nem hazánknak kedvez! Annak idején mikor Orbán úr alá írta elolvasás nélkül amit a sajtó is megszellőtetett! Mentségére legyen mondva több ezer oldal volt! De neki módjában ált volna szakemberekkel értelmeztetni és a véleményüket kérni! És a szerint elutasitani! Ez is csak azért történhetett meg, mert bambák voltunk a rendszerváltásnál és nem a Magyar rassz ragadta magához a hatalmat! Így most ki tudja meddig fog tartani, mig magyarok vezethetik hazánkat!

Laciii 2017.10.26. 12:54:30

@sakkosfx: Te ennyire ostoba vagy, vagy az ostobákat akarod behülyíteni?
süti beállítások módosítása