Hatalmasat taroltunk a vizes vb-n! Benne vagyunk a top10-ben

2017. július 31. 20:02 - Napi Csárt

Sok magyar sportolónak drukkolhattunk a vizes vb-n, és nagyon szép eredményeket értek el az úszóink. A nemzetközi összesítő éremtáblázaton pedig benne vagyunk a top10-ben, egészen pontosan a 9. helyet sikerült megszerezni a 2 arany, 5 ezüst, és 2 bronzéremmel.

 

 

2 komment

Nem Jézus volt az egyetlen messiás: itt vannak a többiek

2017. július 28. 11:06 - Napi Csárt

A Foreign Policy magazin készített egy érdekes térképet. Ezen azokat az eseteket ábrázolják, amikor valaki messiásnak hirdette magát, de később nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Kiemelkedik közülük Sabbatáj Cévi, aki az Ottomán Birodalomban tevékenykedett. A zsidó miszticisták által 1648-ra jövendölt messiásnak adta ki magát, jelentős tömegeket maga mellé állított, és persze sok ellenséget is szerzett.

Egy idő után az Ottomán uralkodó választás elé állította: vagy áttér az iszlám hitre, vagy kivégzi. Mivel Cévi inkább az előbbit választotta, ezért sok követője csalódott benne, mindemellett még a mai napig is vannak hívei. Később kiűzették az Ottomán Birodalomból, mert kiderült, áttérése ellenére, továbbra is zsidókkal imádkozott.

Úgy néz ki, kutyából nem lett szalonna.

 

(forrás: Foreign Policy; Wikipedia)

66 komment

Te észrevetted? Durván megváltoztak a Disney hercegnők az elmúlt években

2017. július 27. 12:01 - Napi Csárt

Míg Hófehérkének és Csipkerózsikának a mesékben szinte csak a külső tulajdonságait dicsérték, addig az újabb mesékben például Aranyhajnak vagy épp Merdia, a bátornak sokkal inkább a belső értékeit hangsúlyozzák a mesékben.

A National Geographic ábráján  jól látható a különbség.  A feslő sorban az látszik, hogy a mesében hányszor dicsérik egy-egy hercegnő belső tulajdonságait, míg az alsó sor a külsőre vonatkozó dicséretek százalékos arányát mutatja.

disney.jpgForrás: National Geographic

46 komment

Megdöbbentő: ilyenkor sérül meg a legtöbb ember az utakon

2017. július 26. 14:21 - Napi Csárt

Változatos képet mutat a személyi sérülésekkel járó közúti balesetek száma, ha megnézzük a KSH elmúlt 10 évvel kapcsolatos adatait. Jól látszik, hogy a III. negyedév a legkritikusabb: júliusban, augusztusban és szeptemberben volt a legtöbb olyan baleset, ami személyi sérüléssel is járt. A legnyugisabb időszak pedig a január, február és a március. 

Az idei első negyedévben egyébként 1288-cal kevesebb személyi sérüléssel járó közúti baleset volt, mint 2016 utolsó negyedévében. 

 

 

2 komment

Ki lesz a következő F1-es világbajnok? Nekik már sikerült

2017. július 25. 15:56 - Napi Csárt

Ezen a hétvégén rajtol a Forma 1-es magyar nagydíj, ahol folytatódik a harc a 2017-es világbajnoki címért. Az elmúlt években a száguldó cirkusz már több világbajnokot is avatott. Ha kíváncsi vagy, ki mikor szerezte meg dicsőséget, akkor nézd meg a lenti grafikont, amelyen egyébként a 2016-os győztes Nico Rosberg nem szerepel. Illetve 2015-ben ismét világbajnok lett Lewis Hamilton, így ő már nem kétszeres, hanem háromszoros vb győztes.

vbf1.jpg

A nagyobb képért KATT IDE.

Kép forrása: Pinterest

Szólj hozzá!