Ennyien veszítik életüket daganatos betegségben

2017. június 02. 16:33 - Napi Csárt

Míg 2005-ben Magyarországon 30 615 főre volt tehető a rosszindulatú daganatos megbetegedés által okozott halálozások száma, addigra ez az szám 2015-ben már jóval 32 ezer felé emelkedett- Az elmúlt évek csúcspontja 2012-ben volt, akkor 33 ezer felett volt a halálozások száma.

 

16 komment

Te jó ég! Ennyi időt tölt egy magyar gyerek a neten?

2017. június 01. 17:18 - Napi Csárt

Ma már teljesen természetes, hogy a gyerek használja az internetet, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mi az a mennyiség, amit engedélyezzenek a szülők. Egy PISA felmérésből kiderült, hogy a magyar gyerekek sokkal többet lógnak a neten, mint az OECD tagországok átlaga. Egy magyar gyerek ugyanis hétköznapokon több mint 160 percet internetezik (per nap), hétvégén pedig majd napi 200 percet.

dbnmjmwxyaabx4i.png

4 komment

Élen jár Magyarország kövérségből: kevés ország ennyire zsíros, mint mi

2017. május 31. 16:41 - Napi Csárt

Azt már régóta hangoztatják az orvosok és a táplálkozási szakértők, hogy az elhízás az egyik legsúlyosabb népbetegség. Az OECD a tagországai között el is készítette a felmérést erről, amiben a 15 éven felüliek elhízottsági arányát vizsgálták. 

Ez alapján Magyarország az "élen jár", tízből három (30%) magyar küszködik jelentős túlsúllyal, amivel a negyedik legkövérebb ország vagyunk az OECD-t figyelembe véve. Az élen egyébként az USA (38%), Mexikó (32%) és Új-Zéland (31%) végzett.

Az átlag egyébként 19,5 százalék, vagyis nagyjából minden ötödik, OECD országban élő küzd a kilókkal. Legalacsonyabb elhízás egyébként a hagyományosan halfogyasztó társadalmakra jellemző, így Japánban, Koreában és Olaszországban él a legkevesebb kövér ember. obeze.jpg

28 komment

Sokkoló: ezek a legmocskosabb dolgok a konyhádban

2017. május 30. 16:25 - Napi Csárt

Még ha azt is gondolod, hogy ragyogó tisztaság van a konyhában, egészen biztosan tévedsz. Hiába tűnik ugyanis tisztának a konyhapult, valójában hemzseg a bakrtériumoktól.

Mutatjuk, melyek a konyha legkoszosabb pontjai.

dirtiest_object_in_kitchen.png

E szerint érdemes viszonylag sűrűn cserélgetni a törlőrongyokat, törlőkendőt, és noha csak a hatodik helyen szerepel, a mosogatószivacsot is.

Annak ellenére, hogy a legtöbben naponta használjuk a mosogatót, az is hemzseg a baktériumoktól, különösen a lefolyó környékét érdemes alaposan kisúrolni. Minden nap takarítsuk le a fiókok fogantyúit is, és a kések is a TOP 10-ben foglalnak helyet, ezért azok elmosására is fordítsunk nagyobb figyelmet.

A hűtő ajtaja és a fogantyúja szintén a lakás egyik koszosabb pontjának számít, és rengeteg baktérium tenyészik a vágódeszkán is.

Hogy mindebből mi a tanulság? Leginkább az, hogy érdemes még nagyobb körültekintéssel takarítani a konyhában, és főzés-sütés közben sűrűn kezet kell mosni.

 

6 komment

Ne már! Ezt tényleg Facebookról akarjuk megtudni?

2017. május 29. 18:24 - Napi Csárt

Ma már kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb információszerzési csatornánk az internet. Nézve a nemzetközi trendeket viszont az látszik, hogy témától függ, melyik hol keresünk rá. Az összes keresés 40 százalékát a Facebookon tesszük, 37 százalékát pedig a Google-n. Az alábbi csárton azt láthatod, hol keresünk rá az olyan témákra, mint (fentről lefelé sorrendben) életmód, helyi események, szórakozás, amerikai politika, oktatás és kutatás, bűncselekmények, bűnmegelőzés, nemzetbiztonság, világgazdaság, országos és helyi politika, technológia, sport, üzlet, álláshirdetés.

Infographic: Referral Traffic - Google or Facebook? | Statista You will find more statistics at Statista

 

4 komment
süti beállítások módosítása