Tényleg ennyire keveset kapnak az egészségügyi dolgozók?

2016. november 14. 10:44 - Napi Csárt

Mutatjuk, mekkora a szakadék

Az egyik legfontosabb munkaerővel kapcsolatos kérdés Magyarországon az egészségügyi dolgozók bére. Ahhoz, hogy mennyire le vannak maradva látni kell a korábbi növekedést és megnézni azt is, hogy a nemzetgazdaságban átlagos keresettől mekkora az elmaradás.

Ha az idősoros adatokat nézzük, azt láthatjuk, hogy az elmúlt közel 15 éveben a növekedés nem volt töretlen, sőt, 2009-ben és 2011-ben csökkent az egészségügyi dolgozók keresete. 2015-ben ebben a szektorban 144 730 forint volt az átlag, míg az országos átlag 162 300 forint volt. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók több mint tíz százalékkal kevesebbet vihettek haza havonta, mint más ágazatokban dolgozók. 

 

13 komment

Tényleg akkora lenne a hiány ápolókból?

2016. március 22. 11:21 - Napi Csárt

Jelentős a lemaradásunk Európától

Az OECD országaiban 2000 óta nőtt az ápolók ezer lakosra jutó száma, és hazánkban is egyre többen vannak. Ennek ellenére Magyarországon még mindig kevesebb nővérrel számolhatunk, mint az ezredforduló idején egy átlagos OECD tagországban, vagyis a lemaradás jelentős.

Hiába van azonban egyre több nővér, ha a kórházak egyéb kiszolgáló személyzete még mindig nagyon alacsony, ráadásul az egészségügyi intézmények dolgozóinak sokszor embertelen körülmények között kell helytállnia. nurses.jpg 


2 komment

Ennyi orvos és ápoló hagyta el Magyarországot az utóbbi években

2016. február 29. 10:00 - Napi Csárt

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint a legtöbb orvos 2011-ben, a legtöbb ápoló pedig 2013-ban hagyta el Magyarországot, és vállalt külföldön munkát. Az alábbi ábra azt mutatja, mennyien kértek hatósági bizonyítványt ahhoz, hogy külföldön vállalhassanak munkát.

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

A magyar egészségügyi dolgozók körében népszerű többek között az Egyesült Királyság, Ausztria és Németország is, ahol a hazai fizetések többszörösét keresik meg havonta.

31 komment

Ennél durvább grafikon nincs a magyar egészségügyről

2015. március 19. 10:22 - Napi Csárt

Félelmetesen sok orvos, ápoló megy külföldre dolgozni: ijesztőek a számok.


Az egyetemeken évente 700 orvostanhallgató végez. Évente 800 orvos megy nyugdíjba. És közel ezren költöznek külföldre.

Szakértők szerint évek óta csúcsra járatott a magyar egészségügyi rendszer. Ha nem lesz több orvos, ápoló, éveken belül teljesen beborulhat.

Az orvosok már így is túlfeszített tempóban dolgoznak, de az ápolóknál sem jobb a helyzet. Persze az elvándorlás is érthető: Nyugat-Európában a magyar fizetésének akár hatszorosát, tízszeresét is megkeresheti egy orvos - hálapénz nélkül.
orvoskorhazijesztofelelmetes.jpg

2 komment