Több százezezr forintot is fizethetünk egy nyári táborért

2017. július 20. 17:02 - Napi Csárt

Nyáron nagy fejtörést okoz a szülőknek, hova tegyék a gyermekeket, amíg ők dolgoznak. A tábor jó megoldásnak tűnik, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk. A legolcsóbb táborok árai idén 12 ezer forint körül mozognak egy hétre, míg a legdrágábbakért több százezer forintot is elkérhetnek.

 

 

2 komment

Ezekben az európai országokban a legdrágább a mindennapi élet

2017. február 26. 20:49 - Napi Csárt

A lakásbérlés, az élelmiszerárak, és a helyiek vásárlóereje is sokat elárul arról, hogy az adott országban mennyire drágák a mindennapok. A MoveHub átfogó kutatást végzett a témában, többek között az előbb említett szempontokat is megvizsgálta. Majd a kapott eredményeket összesítette, és ezek alapján felállított egy rangsort. Az alábbi térképen azt láthatod, hogy melyik európai országban mennyire drága a mindennapi élet.

terkep_1.jpg

1 komment

Tudod, mikor fizettél legtöbbet tojásért? Emlékszel mennyibe került?

2017. január 29. 23:03 - Napi Csárt

Idén a tojás áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. A fogyasztói ára viszont ennek ellenére nem feltétlenül változik előnyösen, hiszen az adókötelezettségen felül még számos tényező befolyásolja. Ha valamiből hiány alakul ki, az automatikus drágulást eredményez. Erre pedig most van esély, mivel a madárinfluenza miatt elrendelt kényszervágások következtében csökkent a tojóállomány, és emiatt emelkedhet a tojás ára is. De mivel a betegség több uniós országot is érint, ezért nehezebb pótolni a hiányzó mennyiséget külföldről. Ennek következtében tojáshiány alakulhat ki.

19 komment

Ennyibe kerül vonatjegy Európában: mennyire drága a MÁV?

2017. január 11. 14:51 - Napi Csárt

A MÁV-ot gyakran éri az a vád, hogy rossz a szolgáltatása és magasak az árai. A Vouchercloud által közzétett térkép a vonatjegyek mérföldre (egy mérföld kb. 1,6 km) vetített árait vizsgálta az Európai Unióban. Magyarországon ez alapján 0,12 angol font jött ki (egy font jelenleg nagyjából 356 forint), ami a legolcsóbbak között van, és nagyjából négyszer olcsóbbak a jegyek nálunk, mint a legdrágább Egyesült Királyságban. A szigetországban ugyanis fél fontot kell fizetni mérföldenként a vonatutakért. trainkeparollin.png

A régióban egyébként hasonlóak az árak, a szomszédos Ausztriában azonban még Németországnál és Svájcnál is többet kell fizetni a vasúti jegyekért. A sógoroknál 0,41 font egy mérföld vonatozás, ezzel a második legdrágább vizsgált ország volt. 

 

58 komment