Azt hiszed Brüsszel egyedi eset volt? Íme az ISIS európai akciói

2016. március 24. 15:55 - Napi Csárt

Az Iszlám Állam (ISIS) 2014 eleje és 2015 decembere között már számos akcióval hívta fel magára a figyelmet Európában. Ezeknél elsősorban 

  • Franciaország és
  • Törökország voltak a célpontok.

Az akciókat robbanásjelek mutatják, az ISIS által szervezettek pirossal, a terrorszervezet inspirált támadások pedig sárgával vannak jelölve a térképen. A meghiúsult támadásokat ponttal a közepén ábrázolják. isis2.jpg

A térkép pálcikaemberekkel jelöli az ISIS-hez köthető letartóztatásokat, azok az országok, amelyek ellen a terrorszervezet "hivatalosan" is megfenyegetett a térképen kerettel jelölik.

Az országok színei is jelentéssel bírnak: minél sötétebbre színezezetek egy országot, annál több ISIS-harcos került ki az adott országból. Lényeges, hogy Magyarországot (legjobb tudomásunk szerint) minden szempontból elkerülte a terrorszervezet a térkép szerint.isis.jpg

Szólj hozzá!

Hatalmas területeket foglalt el az Iszlám Állam

2015. december 06. 10:32 - Napi Csárt

A szír háború egyre nagyobb területre terjed ki, az Iszlám Állam azonban nemcsak Szíriában, hanem Irakban is hatalmas területeket foglalt el. Ahogy a térképen is látszik A kurdok mellett a szír kormány és a szír lázadók egyaránt harcolnak az IS-el, ráadásul az iraki hadsereg is harcban áll velük. A napokban egyébként több európai ország döntött a közvetlen katonai beavatkozásról a területen. A térkép egyébként a november 30-i állapotokat mutatja.syria.jpg

26 komment

Párizsi terror: 19 nemzet polgárai az áldozatok között

2015. november 18. 11:46 - Napi Csárt

A múlt heti párizsi terrortámadásban - amit az  Iszlám Állam vállalt magára - legalább 129 ember halt meg, és több mint 350-en megsebesültek. Több külföldi áldozata is volt a merényleteknek, akik 19 országból, és négy kontinensről érkeztek Franciaországba a Business Insider szerint.
parizsaldozatok.JPG

A legtöbb halálos áldozat a Bataclan koncertteremben volt, ahol 89 ember halt meg, amikor a támadók tüzet nyitottak.

Szólj hozzá!