A fegyvertartási szabályozás az amerikai demokrácia sötét foltja

2017. október 03. 15:22 - Napi Csárt

Az Amerikai Egyesült Államokban annyi tömegmészárlás és fegyverekkel összefüggésbe hozható haláleset történik mostanában, mint semelyik más fejlett országban. Erről egyébként Amerikában nem sok hivatalos nemzeti adat van, mivel a Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) rendszeresen kilobbizza, hogy a Kongresszus tiltsa meg, hogy szövetségi pénzből a fegyveres erőszakról készítsenek kutatásokat.

Az NRA egyébként az egyik legerősebb lobbiszervezet Amerikában, sikeresen blokkolnak minden olyan kezdeményezést, amely európai szemmel nézve normális mederbe terelhetné az amerikai fegyvertartási szabályokat. Ez már azért is érdekes, mert a társadalmi támogatás bőven megvan a szigroításhoz. A lenti ábrán világos zölddel vannak ábrázolva azok, akik szerint szigorítani kéne a fegyvertartási szabályokat, sötét zölddel, akik szerint rendben van a szabályozás, és szürkével azok, akik szerint még lazítani is kéne.

Az ábrán jól látható, hogy az elmúlt 15 évben, egy rövid időszakon kívül, mindig többségben voltak azok, akik szerint a szabályok nem elég szigorúak, mégsem történt gyakorlatilag semmi a kérdésben. Barack Obama elnöki rendeletekkel szigorított valamennyit a szabályokon, ám ez már a múlté, mivel Donald Trump azóta megszüntette a rendeletekkel alkotott új szabályokat.guncontrol.jpg

Ábra forrás: CNN

11 komment

Kijött a jelentés: nem szabad inni a magyar csapvízből

2017. július 18. 16:18 - Napi Csárt

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) friss jelentése azt elemzi, hogy melyik országban szabad és melyik országban nem ajánlott inni a csapvízből. Ahogy az alábbi térképen látszik, Magyarországot a nem biztonságos ivóvíz kategóriába sorolják. 

Ezzel mi személy szerint vitatkoznánk, nem véletlen, hogy hazánk forrásvizei versenyeken is nyerni tudtak, de az ország nagy részén kiváló minőségű az ivóvíz. Mi legalábbis ezt isszuk évtizedek óta és különösebb bajunk nincs tőle. kijott_a_jelentes_nem_szabad_inni_a_magyar_csapvizet.jpg

 A térkép egyébként jól bemutatja, hogy nagyjából egy határt húz meg a jelentés, és ettől keletre már nem fogyasztható az ivóvíz. 

149 komment

Ezt sem érti Donald Trump, ráadásul rosszul is alszik tőle

2017. június 20. 14:16 - Napi Csárt

Donald J. Trump amerikai elnök kampánya alatt és beiktatása óta is többször sérelmezte, hogy a NATO-tag országok nem költenek eleget a hadseregeikre. Most már ott tart az elnök, hogy azt tartaná szerencsésnek, ha az elmaradásokat is kifizetnék azok az államok, amelyek a NATO-taggá válás érdekében vállalt, majd alig valaki által betartott, 2 százalékos GDP arányos katonai költésvállalásukat nem vették komolyan.

Erre csak következtethetünk, de valószínűleg azt gondolja, hogy ez a pénz valami központi kalapba megy, pedig nem. Ezt a pénzt elvileg minden országnak a saját katonaságára kéne elköltenie, de bármilyen szép is az Észak-Atlanti Szövetség "mindenki egyért, egy (azaz az USA) mindenkiért" típusú üzenete, azt nehéz azért elképzelni, hogy Luxemburg vagy Spanyolország hadi kiadásainak emelkedése miatt, az Egyesült Államok kevesebbet költene saját hadseregére.

Ami viszont tény, hogy az elnöknek igaza van. Alig van olyan ország a NATO-ban, amelynek a katonai költségvetése elérné a csatlakozáskor vállalt 2 százalékot.

 

Szólj hozzá!

TOP 21: ezek 2017-ben a világ legerősebb államai

2017. április 02. 15:07 - Napi Csárt

21 ezer magasan kvalifikált és jól tájékozott amerikai állampolgárt, politikust, pénzügyi és kulturális vezetőt kérdeztek egy friss kutatásban arról, szerintük melyek ma a legerősebb nemzetek a bolygón. A felmérésben górcső alá vették az egyes országok politikai és gazdasági erejét, nemzetközi kapcsolataikat, katonai erejüket és befolyásukat is. Érdekesség, hogy az egy főre jutó GDP nem feltétlenül egyenes arányos az adott ország erőfölényével.

Infographic: Power on the World Stage | Statista You will find more statistics at Statista

17 komment

Hiába veszünk százezrekért csúcsmobilt: két év után lecseréljük

2017. március 05. 15:59 - Napi Csárt

A Kantar Worldpanel friss felmérese szerint az átlag európaiak - bár növekedett az elmúlt években az átlagos használati idő - 21,6 hónaponként cserélik le okostelefonjaikat. Ez nem túl sok, tekintve, hogy egy komolyabb darabért akár 200 ezer forintot is hajlandóak vagyunk kifizetni. Érdekesség, hogy még a vérbeli fogyasztói társadalomban szocializálódott amerikaiak is tovább tartják készülékeiket.

Infographic: Smartphone Life Cycles Are Changing | Statista You will find more statistics at Statista

1 komment