Van még mit javítani az Eurovíziós helyezéseinken

2016. május 12. 10:03 - Napi Csárt

2016-ban már meg is tartották az Eurovíziós Dalfesztivál első döntőjét, ahol a magyar versenyző Freddie továbbjutott a döntőbe, ezért május 14-én, azaz most szombaton este izgulhatunk majd érte. Reméljük sikerül egy kicsit javítania a magyar statisztikán, ugyanis ha megnézzük az országok átlagos eurovíziós helyezéseit nem állunk túl jól.  Gondolnád, hogy ez alapján a legjobb helyen Bulgária áll? Mutatjuk a többi ország helyezéseinek átlagát:

eurovizio.jpg

Forrás: tumblr

Szólj hozzá!

Melyik ország nyert legtöbbször Eurovíziós Dalfesztivált?

2016. április 26. 10:02 - Napi Csárt

1956-ban tartottak először Eurovíziós Dalfesztivált, azóta pedig számos ország dala került be a győztesek közé. A legtöbbször eddig az íreknek sikerült nyerni, ők ugyanis már hétszer győztek. A képzeletbeli dobogó második fokát Svédország foglalja el, hat győzelemmel. Az alábbi térképen pedig az is megnézhetitek, hogy kik kerültek a harmadik helyre:

eurovizo.jpg

2016-ban május 10-én tartják az első elődöntőt, amit a második május 12-én követ, a döntőt pedig május 14-én nézhetjük meg, ahol hazánkat ez a dal képviseli:

 

Szólj hozzá!

Mire emlékszünk a fontos dolgok helyett?

2015. augusztus 18. 12:02 - Napi Csárt

A legtöbb esetben nem arra emlékszünk, amire kellene. Kínos párkapcsolati beszélgetések kezdődnek így: "ugye emlékszel, amikor..." De a valóságban dalszövegek, egy-egy haver szülinapja marad meg a fejünkben, vagy éppen az, amire 5 perccel ezelőtt gondoltunk.

Szólj hozzá!