Arabok egymás közt: a terror miatt szív az egyik légitársaság

2017. július 19. 16:23 - Napi Csárt

Az Arab-öbölben rendesen megy a balhé. Szaúd-Arábia és szövetségesei teljes diplomáciai és gazdasági bojkottot hirdettek Qatar ellen, azzal vádolva az öböl menti országot, hogy az támogatja a terrorizmust és, hogy a szunnita Szaúd-Arábia helyett, inkább a régiós közellenség, a síita Irán felé húz.

A lenti csárton a bojkott egyik hatása látható. A qatari légitársaság (Qatar Airways) egyes járatainak jelentősen megnyúlt a menetideje, mivel nem repülhetnek el sem Szaúd Arábia, sem Egyiptom, de még a parányi (egyes járatok esetén azonban pont útban lévő) Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein felett sem.

A lenti térképen pontozott vonal mutatja az eredeti, folytonos vonal pedig a módosított útvonalat.

tumblr_ot68c7j9k61rasnq9o1_540.jpg

forrás: AlJazeera

Szólj hozzá!

Ide folynak az USA fegyvermilliárdjai

2016. július 28. 16:45 - Napi Csárt

Az országok méretét ezen a térképen aszerint változtatták meg, hogy 2015-ben mekkora katonai segélyt kaptak az Egyesült Államoktól.

Magyarországnak nem jutott túl sok $$$, konkrétan félmillió dollár, ami 141 millió forint, napi árfolyamon.

usaid.jpg

forrás: howmuch.net

Szólj hozzá!