Komolyan, mi van már ezzel az OECD-vel, miért kell ilyeneket mutogatni?

2017. augusztus 24. 14:19 - Napi Csárt

Újabb, hazánknak nem túl kedvező csárttal kedveskedett tegnap a Facebookon az OECD. A 2015-ös átlagkereseti adatokat tették rá egy diagramra dollárban, és Magyarország az utolsó előtti helyen végzett, csak Mexikót sikerült leköröznünk (igaz, őket eléggé lehagytuk). Persze, mondhatjuk, hogy a helyezés önmagában semmit nem jelent, mert, hogy mi van az árakkal, de erre a kimutatásra akkor is rossz ránézni.

A fent belinkelt adatsort kicsit átszíneztük az OECD weboldalának segítségével, hogy látszódjon rajta, hol állnak rajta a visegrádi négyek.

 

forrás: OECD

52 komment

Ennyivel dolgoznak a többet a nők, mint a férfiak

2017. június 26. 16:52 - Napi Csárt

Még mindig jelentős a bérkülönbség a nők és férfiak között Magyarországon. Eközben évente 39 nappal többet dolgoznak, mint a férfiak. Ez napi 50 perc plusz melót jelent, azonban ennek jelentős részéért a nők nem kapnak fizetséget - ez derült ki Világgazdasági Fórum 2016-os jelentéséből.

Ezt támasztja alá a the FIT felmérése is. E szerint a a nők 54 százaléka rendszeresen túlórázik, akár 9-11 órát is eltölt a munkahelyén. Ugyanez a férfiak 41 százalékára igaz.

Nincs nagy különbség a nemek között a tekintetben, szoktak-e dolgozni a szabadságuk alatt: a nők 68 százaléka mondta azt, hogy igen, és a férfiak 62 százaléka is így van ezzel.

gender-matter.jpg

23 komment

Mutatjuk, mennyit ér a világ összes pénze

2017. június 22. 16:17 - Napi Csárt

A világ összes pénzéhez képest viszonyítva mutatja a lenti csárt, többek között Bill Gates, az összes Bitcoin és az Apple értékét is. Gondoltad volna, hogy az összes arany többet ér, mint az összes dollár?

mw-fo937_bitcoi_20170621155338_mg.jpg

kép forrása: HowMuch.Net

Szólj hozzá!

Ezekben az európai országokban a legdrágább a mindennapi élet

2017. február 26. 20:49 - Napi Csárt

A lakásbérlés, az élelmiszerárak, és a helyiek vásárlóereje is sokat elárul arról, hogy az adott országban mennyire drágák a mindennapok. A MoveHub átfogó kutatást végzett a témában, többek között az előbb említett szempontokat is megvizsgálta. Majd a kapott eredményeket összesítette, és ezek alapján felállított egy rangsort. Az alábbi térképen azt láthatod, hogy melyik európai országban mennyire drága a mindennapi élet.

terkep_1.jpg

1 komment
süti beállítások módosítása