Kevés szegény él Magyarországon: ezt is az alacsony jövedelemnek köszönhetjük?

2016. október 16. 10:01 - Napi Csárt

Az OECD egyik kutatásában azt vizsgálták, hogy a szegénység mennyire érinti a fiatal és az idős korosztályokat (a középkorúakat nem vizsgálták). Lényeges, hogy a szegénység itt a relatív jövedelmi szegénységet jelenti, ami ennél a kutatásnál az adott ország medián jövedelmének felét jelenti.

Magyarországon a 18 év alattiak 12 százaléka számít szegénynek, míg a 65 feletti korosztály 8 százaléka tartozik ide. Az OECD átlagában egyébként szintén a gyerekek vannak többségben. Az alacsony szegénységi szint egyébként a módszertannak is köszönhető, az aránylag alacsony bérek miatt ugyanis a jövedelem 50 százaléka sem magas. 

Érdekes, hogy több olyan fejlett ország van, ahol magas a gyermekszegénység (Norvégia, Hollandia, Dánia stb.), azonban ez valószínűleg a módszertantól is függ, azonban a 20 százalék feletti adatok még így is riasztóak. 

Több országban jelentős öregségi szegénységgel szembesülhetünk, itt jellemzően nincs állami nyugdíj, ezért lehet ez az arány ennyire magas. idos-fiatal_szegeny.jpg

6 komment

Durván visszaesett a nemzetközi örökbefogadás

2016. augusztus 21. 15:46 - Napi Csárt

Súlyos ütést mért a határokon átnyúló szabályozás szigorodása a nemzetközi örökbefogadásra. Míg az 1960-as évektől 2004-ig gyakorlatilag folyamatosan emelkedett az adoptációk száma, addig 2014-re töredékére zuhant az egy évtizeddel azelőtt beállított rekord.

A Priceonomics statisztikái szerint 2014-ben az USA-ban például 72 százalékkal, az Egyesült Királyságban 80 százalékkal, a spanyoloknál pedig 85 százalékkal kevesebb gyermeket fogadtak örökbe külföldről, mint az ezredforduló után 4 évvel.

international_adoptions_have_declined_dramatically.jpg

Szólj hozzá!

A te gyereked biztonsága is 8 dolgon múlik

2016. július 11. 15:02 - Napi Csárt

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint a mai gyerekek átlagosan 7 órát töltenek különböző képernyők előtt. A World Economic Forum hívja fel a figyelmünket a digitális intelligencia fontosságára, mégpedig azért, hogy gyerekeink ebben a hét órában is biztonságban legyenek.

A DQ Project a következőképpen határozza meg a Digitális Intelligenciát (DQ):

A DQ azon szociális, érzelmi és értelmi képességek összessége, melyek nélkülözhetetlenek a digitális élethez. Kellő képességekkel, tudással és szakértelemmel rendelkezni ahhoz, hogy valaki a viselkedését és az érzelmeit ahhoz tudja igazítani és úgy tudja alkalmazni, hogy az a digitális korszak követelményeinek és kihívásainak megfeleljen.

A következő nyolc területen kell a gyerekeinket tudással és szakértelemmel felszerelni:

digital_intelligence.png

  • Digitális jogok
  • Digitális műveltség (írástudóság)
  • Digitális kommunikáció
  • Digitális érzelmi intelligencia
  • Digitális biztonság
  • Digitális világ használata
  • Digitális identitás

forrás: https://www.weforum.org/agenda/2016/06/8-digital-skills-we-must-teach-our-children/

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása