Ajjaj! Ezzel a rátával lassan bizony elfogynak a magyarok

2016. november 20. 10:29 - Napi Csárt

A gyereknevelésre buzdít a magyar adórendszertől kezdve a politikusig szinte mindenki. Ennek okát azonban ritkán taglalják, legfeljebb az okozatot, a nyugdíjrendszer összeomlását szokták emlegetni. Most viszont mutatunk egy chartot, amin tisztán látszik, hogy a gyerekszám 1970 óta jelentősen visszaesett. Akkor 2,5 volt a reprodukciós ráta, amely mára (2014-re) 1,4-re esett vissza.

Ez a csökkenés viszont azért jelent problémát, mert a népesség fenntartásához 2,1-es rátára van szükség (az ábrán piros vonallal jelölve). Ennek köszönhető tehát, hogy a magyar népesség folyamatosan fogy.gyerek.png

5 komment

Durván visszaesett a nemzetközi örökbefogadás

2016. augusztus 21. 15:46 - Napi Csárt

Súlyos ütést mért a határokon átnyúló szabályozás szigorodása a nemzetközi örökbefogadásra. Míg az 1960-as évektől 2004-ig gyakorlatilag folyamatosan emelkedett az adoptációk száma, addig 2014-re töredékére zuhant az egy évtizeddel azelőtt beállított rekord.

A Priceonomics statisztikái szerint 2014-ben az USA-ban például 72 százalékkal, az Egyesült Királyságban 80 százalékkal, a spanyoloknál pedig 85 százalékkal kevesebb gyermeket fogadtak örökbe külföldről, mint az ezredforduló után 4 évvel.

international_adoptions_have_declined_dramatically.jpg

Szólj hozzá!

Rengeteg a házasságon kívüli gyerek Magyarországon

2016. május 22. 15:51 - Napi Csárt

Az OECD adatai alapján Magyarországon a házasság nélkül együtt élő szülők gyermekeinek aránya 16,3 százalék, míg tíz évvel korábban csupán tízből egy gyerek élt ilyen családban. Ezzel egyébként közel állunk az OECD átlagához, ami 14,4 százalék.

Érdekes, hogy Görögországban szinte minden gyermek házasságon belüli házaspár gyermeke, míg a legtöbb, házasságon kívüli szülőkkel élő gyermek Észtországban van - utóbbiban az összes gyermek közel harmada él ilyen családban. vadhazassag.jpg

30 komment

Ezekben az országokban maradhatnak otthon az apák a gyerekkel

2015. december 10. 10:35 - Napi Csárt

Egyes államokban a gyermek születését követően a szülők eldönthetik, hogy melyikük maradjon otthon a babával és melyikük menjen vissza dolgozni. Ezáltal mindkét szülő egyenlő esélyt kap a gyermeknevelésre, és csökken a különbség a hagyományos nemi szerepek között. A világ országainak 95 százaléka fizetett szabadságot biztosít az anyák számára, az apák viszont csak az országok 49 százalékában maradhatnak az újszülöttel- derült ki a WORLD Policy Analysis Center felméréséből.

feltolteni.png

Európa túlnyomó részén, így hazánkban is a szülők eldönthetik, melyikük marad otthon a csecsemővel. Kínában és Indiában csak az anyák élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az Amerikai Egyesült Államokban, a dél-amerikai Suriname-ban, valamint Pápua Új-Guineában nem kapnak fizetett szabadságot a kisgyermekes édesanyák sem.

1 komment