Nem is gondolnád, melyik országban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet

2017. április 20. 12:27 - Napi Csárt

A világ országai közül 2015-ben összesen 25-ben hajtottak végre halálos ítéleteket. Bár több országból nem ismerjük a pontos számokat feltehetően a legtöbb halálbüntetést, (valószínűleg sokkal többet, mint a világ összes többi országában együtt) Kínában hajtották végre. De nincsenek pontos adatok a Malajziában, Észak-Koreában, és a Vietnamban végrehajtott halálos ítéletekről sem.

De a többi országból azonban vannak számok:

 

3 komment

Hivatalosan ennyi embert végeztek ki a világon 2007 óta

2015. május 10. 14:07 - Napi Csárt

"Az alaptörvény vitájakor már lefolyt egy diskurzus a halálbüntetésről, akkor ez úgy dőlt el, hogy Magyarországon nem lehet halálbüntetés. Igaz, Orbán akkor azt mondta, hagyjuk nyitva a kérdést. Szerintem barbár dolog, én nem támogatom, nagyon bízom benne, hogy Magyarországon ezután sem lesz állami emberölés"

- mondta Pokorni Zoltán néhány napja az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Nos, Orbán olyannyira nyitva hagyta a kérdést, hogy nemrég azt javasolta, hogy a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban.

"Ki akarunk alakítani egy európai közvéleményt, amely hajlik arra, hogy a halálbüntetés bevezetése vagy be nem vezetése kerüljön vissza nemzetállami jogkörbe. (...) Semmi okunk arra, hogy erről a kérdésről ugyanúgy gondolkodjon egyik vagy másik ország. (...) Ha az megtörtént, akkor tudunk dönteni arról, hogy bevezessük-e vagy sem"

- mondta a kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

Arra a kérdésre, hogy ő halálbüntetés-párti-e, Orbán Viktor azt válaszolta:

"Én az élet pártján vagyok. Ha mi meg tudjuk védeni a törvénytisztelő embereket halálbüntetés bevezetése nélkül, akkor védjük meg őket úgy, ha azonban másképp nem megy, akkor be kell vezetni"

A kérdés persze továbbra is az, hogy elfogadjuk-e a következő állítást:

Ha egyes bűncselekményeknek halálbüntetéssel való fenyegetettsége létezik, akkor nagyobb biztonságban vagyunk.

Az Economist grafikáján az is jól látszik, hogy még a halábüntetés párti országok is nagyon megosztottak a témában. Van olyan ország, ahol ezreket küldtek halálba a törvényhozók az elmúlt években, míg máshol csak néhány ember találkozott a hóhérral.

deathpenalty.jpg

3 komment