Ezek a focinagyhatalmak bizony megégtek már vb selejtezőkön

2017. november 15. 16:18 - Napi Csárt

Óriási sokként érte a foci szerelmeseit, hogy az olaszok a svédek elleni döntetlent követően nem jutottak ki a 2018-as világbajnokságra. Ez ugyanis 1958 óta nem fordult elő velük. Nem ők azonban az első foci szuperhatalom, akiknek nem sikerült véghez vinniük ezt a feladatot. 

A lenti infografika szerint a hollandok nem kevesebb, mint nyolcszor csúsztak le a vb-ről, a 98-as világbajnok franciák pedig ötször maradtak le a világbajnoki indulásról. Őket meglepő módon a spanyolok és az angolok követi 4 illetve 3 hoppon maradással. A most szomorkodó olaszoknak ez a második buktájuk, míg a most kínkeservesen kvalifikáló argentinoknak 1 elmaradásuk volt.

A szubjektív listán a németek és a brazilok az egyetlenek, akik eddig minden világversenyen részt vettek, nem is akármilyen teljesítménnyel. Előbbi ugyanis négyszer, utóbbi pedig ötször emelhette magasba a legrangosabb foci trófeát. 

Az eddig megrendezett 20 eseményből (1930-2014) Magyarország egyébként 9-en volt jelen, így 11 (a 2018-ast is beleszámolva 12) elmaradásával előzné a hollandokat, a focinagyhatalom jelző azonban igencsak kérdéses a jelenlegi állapotokat elnézve.

chartoftheday_11817_soccer_superpowers_that_missed_the_world_cup_n.jpg

Szólj hozzá!