Na ez most fájhat Orbán Viktornak: ítéletet mondtak kormányáról a magyarok

2017. augusztus 18. 17:38 - Napi Csárt

Nem bíznak a fiatalok és az idősek az Orbán-kormányban, de nagyon nem. Az OECD által közölt adatsor alapján a tagországok közül egyedül Libanonban, Görögországban, Chilében és Dél-Koreában alacsonyabb a bizalom a végrehajtó hatalom birtokosai felé.

A fenti országokban egyébként érthető, hogy a kormányok nem túl népszerűek: Libanonban az ország déli részén gyakorlatilag a Hezbollah nevű terrorszervezet dönt a fontosabb kérdésekről, Görögországban sehol sem látszik az adósságválság vége (de lassan már az eleje is a múlt homályába vész), Dél-Koreában 2016-ban zajlott az ország történetének talán legnagyobb politikai botránya (azóta a főszereplő korábbi elnököt letartóztatták), Chilében pedig a nyugdíjrendszer és az oktatás nyugtalanítja a választókat.

A kérdés egyébként az volt, hogy "Bízol-e a nemzeti kormányban?". A kék vonal jelzi, hogy a 15 és 29 év közötti válaszadók mekkora része válaszolt "igennel", a sötét kék pont által elfoglalt érték pedig az 50 évnél idősebbek bizalmát mutatja meg. A mérést az amerikai Gallup intézet végezte.

oecd1111.jpg

forrás: Facebook / OECD

179 komment

Újabb hazai bronz: rommá van adóztatva a magyar az OECD listáján

2017. augusztus 01. 16:14 - Napi Csárt

Sokat hallunk az egy számjegyű jövedelemadóról, meg, hogy mennyire jó már itthon a munkavállalóknak és a vállalatoknak is, de az igazi probléma a lenti csárton található. Mekkora adó is terheli itthon a munkát? Elképesztően nagy. Az OECD-tag országok között felállhatunk a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Vajon állami szolgáltatásokban is ilyen jó helyen állnánk?

20287086_1436788439733671_8066109269781704443_o.png

forrás:OECD Publications Facebook

24 komment

Ebből talán még érdemes lenne vágni: 2007 óta alig csökkentek az állami költések

2017. július 24. 16:40 - Napi Csárt

Bár 2007 óta csökkent valamennyit, nemzetközi összehasonlításban még mindig magasnak számít az államháztartás GDP arányos költése.

Ezen mutató alapján a sokat költő országok között helyezkedünk el, a lista felső harmadában.

19958923_1422542904491558_215230070916235367_n.png

forrás: OECD Publications Facebook

Szólj hozzá!

Ennyivel nőtt 2000* óta az igazi migránsok száma Magyarországon

2017. július 04. 14:40 - Napi Csárt

Politikai hecckampány ide vagy oda, ez az OECD csárt nem hazudik. Jelentősen megemelkedett hazánkban a külföldön született személyek társadalmi részaránya 2000* és 2015 között.

oecd_migrants.png

kép forrása: OECD Facebook

Az eredeti cím és a szöveg is helytelenül azt állította, hogy a csárt 2010 óta tartalmaz adatokat. Ezzel szemben a 2015-ös értéket a 2000-es értékkel veti össze a diagram. A hibáért elnézést kérünk.

102 komment