Na, akkor most mégsem akkora rasszista a magyar?

2017. augusztus 28. 18:07 - Napi Csárt

Néhány héttel ezelőtt írtunk egy bejegyzést, melyben azt boncolgattuk, hogy már a menekültválságkor is elég elutasítók voltak a magyarok egy potenciális feketével szemben, amennyiben az a gyerekükkel élt volna párkapcsolatban.

A múltkorival megegyező forrásból származik a lenti csárt, csak feketék helyett zsidókra kérdeztek rá a kutatók, tehát, hogy rendben lenne-e a válaszadó azzal, ha egy zsidóval élne kapcsolatban a gyereke. Az EU-s átlag ezennel 69 százalék, és hazánk nagyjából hozta is ezt a szintet, a válaszadók 60-69 százaléka válaszolt azt 2015-ben, hogy neki bizony nem lenne ellenére a vázolt helyzet.

Az EU-ban egyébként ezúttal Szlovákia és Ciprus került a szamárpadra.

zsidok_racism-in-the-eu-map-bezzleford-4-59915acbc213d_880.jpg

forrás: Boredpanda

15 komment

A magyarok már a menekültválságkor is óriási rasszisták voltak

2017. augusztus 16. 17:25 - Napi Csárt

Érdekes csárt jött velünk szembe az interneten: 2015-ben a magyarok kevesebb, mint fele lett volna csak rendben azzal, ha egy feketével járt volna együtt a gyereke.

Az EU-s átlag sem különösebben magas egyébként, mindössze 64 százalék, és itt kell azt is megjegyezni, hogy toleranciában (ebből a szempontból) kenterbe vertük Csehszlovákiát.

racism-in-the-eu-map-bezzleford-1-59915ac5da2a7_880.jpg

forrás: Boredpanda

19 komment

Ebben az országban él a legtöbb rasszista

2015. szeptember 01. 10:49 - Napi Csárt

A térkép szerint a rasszisták aránya (akik nem szeretnék, hogy másik rasszból származó ember legyen a szomszédja) Indiában és a vele szomszédos Bangladesben a legmagasabb, ezekben az országokban az itt élők több mint 40 százaléka nem szeretne "más" szomszédot. 

Magyarországon ennél jóval kevesebben (ám még mindig aránylag magas számban), 15 és 20 százalék közötti a rasszizmus. Egyébként az eleve keveredett országok (USA, Brazília stb.) és az észak-európai (általában igen toleráns) országokban a legalacsonyabb a rasszizmus.rasszizmus.jpg

18 komment