Itt folyik az igazi terrorháború: szó szerint egymást érik a merényletek

2016. július 13. 11:04 - Napi Csárt

Az elmúlt években megszaporodtak az Európában elkövetett terrorcselekmények, a Közel-Kelet országaiban viszont ezek szinte mindennapos események. Itt egyébként nem az öngyilkos merényletek vagy gépfegyveres mészárlások, hanem inkább az autókba rejtett bombák a jellemzőek. 

Erről szól az alábbi térkép is, ami a Bagdadban elkövetett autóba rejtett pokolgépes merényleteket gyűjtötte össze. Ahogy látható, szinte nincs a városnak olyan része, ahol eddig ne történt volna robbantás, sőt, jellemzően szó szerint egymás mellett robbantottak a terroristák. bagdad.jpg

2 komment

Azt hiszed Brüsszel egyedi eset volt? Íme az ISIS európai akciói

2016. március 24. 15:55 - Napi Csárt

Az Iszlám Állam (ISIS) 2014 eleje és 2015 decembere között már számos akcióval hívta fel magára a figyelmet Európában. Ezeknél elsősorban 

  • Franciaország és
  • Törökország voltak a célpontok.

Az akciókat robbanásjelek mutatják, az ISIS által szervezettek pirossal, a terrorszervezet inspirált támadások pedig sárgával vannak jelölve a térképen. A meghiúsult támadásokat ponttal a közepén ábrázolják. isis2.jpg

A térkép pálcikaemberekkel jelöli az ISIS-hez köthető letartóztatásokat, azok az országok, amelyek ellen a terrorszervezet "hivatalosan" is megfenyegetett a térképen kerettel jelölik.

Az országok színei is jelentéssel bírnak: minél sötétebbre színezezetek egy országot, annál több ISIS-harcos került ki az adott országból. Lényeges, hogy Magyarországot (legjobb tudomásunk szerint) minden szempontból elkerülte a terrorszervezet a térkép szerint.isis.jpg

Szólj hozzá!

Ez a 10 leggazdagabb terrorszervezet a világon

2015. november 24. 11:30 - Napi Csárt

A Forbes összegyűjtötte a világ legnagyobb bevételű terrorszervezeteit, amiből kiderül, hogy az Iszlám Állam közel akkora összegből gazdálkodhat, mint a lista második és harmadik helyezettje összesen.

 

 

Az IS éves bevétele a Forbes szerint 2 milliárd dollár, más becslések szerint azonban akár közel 3 milliárd dollár bevétele is lehet a szervezetnek, amely elsősorban a korábban elfoglalt olaj- és gázmezőkön kitermelt nyersanyagok, mezőgazdasági termények eladásából valamint váltságdíjakból származik.

2 komment