Ez fogja vissza Magyarországot: a bér fele az államkasszát hízlalja

2016. március 31. 14:13 - Napi Csárt

Az év elején a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa 16 százalékról 15 százalékra csökkent, ráadásul ismét felröppent a hír, miszerint 2018 környékén akár egy számjegyű (9 százalékos vagy az alatti) lehet az szja. Hiába csökken azonban az adó, ha aszociális hozzájárulások szintje magas, így ugyanis az élő munkát ugyanúgy jelentős terhelésnek teszi ki az állam. 

Ahogy az OECD grafikonján is látszik Magyarországon az élő munka terhe közel ötven százalékos. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a nettó fizetésünket megkapjuk, a munkaadónknak a nettó fizetésünk közel dupláját ki kell fizetnie. Ez elsősorban a külföldi munkaadók hazánkba költözését tartja vissza, de a hazai vállalkozások alapításának is gátja lehet. tax.jpg

Ha megnézzük a rangsort, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar adóterheléshez hasonlóak a német, az olasz, az osztrák és a francia közterhek. A legmagasabb adatot viszont Belgiumban találjuk, ahol a teljes közteher 55 százalékot tesz ki, vagyis a (nagy)bruttó fizetésnek 55 százalékát fizetik be az államnak, és a dolgozó csupán 45 százalékot kap. 

A felmérés egyébként a gyermektelen egyedülállókat vizsgálja, a gyermekesek hazánkban adó és hozzájárulási kedvezményt kapnak, ez igazán a három vagy több gyermekes családoknál jelent jelentős különbséget. 

103 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr628543786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.03.31. 16:53:56

Ez már régi lemez, egyébként az utóbbi 10-15 évben sokat javult a helyzet. Most a világrekordot döntő áfa is probléma...

IamTwo 2016.03.31. 23:26:55

Lehet, hogy sokat javult (?), de ezek akkor is 2014-es adatok, nem 10-15 évvel ezelőttiek.

Nzoltan 2016.04.01. 08:14:01

A szociálisan érzékeny fletóék alatt 55 százalék volt. A "baloldal" most is plusz adóztatással kampányol.
Meg a munkanélküliek pénzelésével.

Nzoltan 2016.04.01. 08:16:50

"Ez elsősorban a külföldi munkaadók hazánkba költözését tartja vissza,......"

Ez egy marhaság. A munkaadók bekerülési költséggel számolnak. Ha az alatta van mint a környező országokban, akkor jönnek. Szarnak rá, hogy ennek hány százaléka a kifizetett bér és mennyi az adóteher aránya. Ha annyiért is találnak embert.

Muzsikok közt 2016.04.01. 08:43:41

Hiába csökken ugyanis az adó, ha a járulékok magasak.....

Akkor te fizesd a 2010 előtti szjat, te matekzseni!

Netuddki. 2016.04.01. 08:52:16

@Online Távmunkás: Hát igen, kellene egy olyan diagram is amiben az ÁFA is szerepel.

Aztán ugye azért is kellenek a magas adók (a balfasz megélhetési politikusok szempontjából), mert a lófasz fizetésekből brutális mértékű adókkal is csak lófaszt lehet beszedni.

Ausztriai is azért tart ott ahol, mert 3-5 -szörösek a bérek, és a kecskék nem lopják el a rájuk bízott káposztát. Vagy csak nem kecskékre bízzák.
Mellesleg Ausztriában a családi pótlék is több mint amit itt egy átlagjóska keres. Ergo a magas adókat visszacsorgatják, ahelyett, hogy ellopnák (mészaroslőrinc, luxusvilla) vagy hülyeségekre (kisvasút, stadion) elszórnák.

Netuddki. 2016.04.01. 08:54:36

@Nzoltan: Pontosan ezért olyan megélhetési politikusok mint a fideszesek. Egyik kutya, másik eb. A tolvaj bűnözőknek meg börtönben a helyük, mindegy melyik párt színeiben lopnak. Ennyi, qrcsányozással orbánt mosdató lúzer balfaszkám!

Netuddki. 2016.04.01. 08:56:19

@Muzsikok közt: Na, itt a másik kukiméregető orálmuzsik...

Muzsikok közt 2016.04.01. 09:06:04

@.Tibi.: te figyu tibi.

Ausztriában 1800 euró az átlag havi nettó, mo-n 600.

Ausztria emellett 180%-kal drágábbaz utsó statek szerint. Tudom, te tudsz ott olcsó uht tejet, de nem mindenki tejesdobozban lakik, vágod.

gono 2016.04.01. 09:13:02

+
- áfa
- jövedéki adó

szoval mondjuk ha benzint veszel akkor a summa adoterheles kb 90%

Muzsikok közt 2016.04.01. 09:13:32

@Muzsikok közt: ugyhogy a gyengebbek kedveert az eletszinvonal kulonbseg 600 a 1800/1,80=1000hez

Ehhez jön hozza a több adóból a jobb közszolgáltatás.

Muzsikok közt 2016.04.01. 09:15:42

@gono: a béren is több a teher mert nem a bruttóból kéne számolni hanem abból amibe a munkáltatódnak kerülsz.

De összehasonlitásra ez is jaó

Kivlov 2016.04.01. 09:18:41

Ezen csodálkozni kell?
Az irracionális szociális osztogatásokat meg a hatalmasra hízott államot finanszírozni kell valamiből.
Majd ha akarunk, tudunk, merünk kiadást is csökkenteni, akkor meglesz az adócsökkentésnek a fedezete.

sas70 2016.04.01. 09:28:42

@Muzsikok közt: Átlagról beszélt te matekzseni, nem rólad! Az egykulcsossal, pont az a réteg járt jól, aki addig is megélt, persze nem fényesen. Nekik, nekünk jobb lett egy kicsivel. Viszont az alacsonyabb keresetűeknek és a gyermekteleneknek, vagy egy gyereket nevelőknek rosszabb.

gono 2016.04.01. 09:29:21

@Muzsikok közt: pont hogy az összehasonlításra nem jó.

tessék beleszámolni az egyes országokban érvényes áfa és munkáltatói hozzájárulást is.

simán ki fog jönni, hogy mi vagyunk a bajnok.

Kivlov 2016.04.01. 09:38:18

@sas70:
ja, mert ők is hozzájárulnak a közteherviseléshez, ami újdonság számukra. :D

2016.04.01. 09:46:20

A teljes adóteher átlagosan úgy 70% körül lehet, hiszen a bérre rakódó adókon és munkáltatói járulékon túl ott a 27% áfa (mindegy hogy úgy számoljuk, hogy amit megtermelsz, azt eladja a cég, vagy hogy te vásárolsz, a lényeg, hogy egyszer számoljuk), valamint különadók, jövedéki adók, helyi adók, illetékek, amelyeket ugyanúgy végső soron a lakosság fizet meg.

És igen, volt ez rosszabb, ha csak a bérre rakódó terheket nézzük, csak akkor az áfa volt alacsonyqbb és még nem voltqk a különadók. Összességében semmi sem változott, miközben az államigazgatás drágább lett, oktatásra és egészségügyre meg kevesebbet költünk.

2016.04.01. 09:47:25

@Muzsikok közt:
Az ábrán a munkáltatói járulék is ott van.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 09:55:11

A Kádár rendszer utóhatása. Lehet csökkenteni a járulékokat, adókat de akkor a kiadási oldalt is kell. Persze lehet tologatni a pénzt a kiadási oldalon, de a végén úgyse lesz több. Aztán lehet sírni, hogy az állam nem költ eleget a kultúrára.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 10:02:03

@.Tibi.: Számolni kéne. Kvra nem jó a korrupció, de nem vagy tisztában a nagyságrendekkel. Amit 3 év alatt stadionra költöttek, abbol kb. 2 hónapig lehetne működtetni az egészségügyet.

De itt van egy kis segítség:

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Vannak gondok a kormányzással, gazdasággal, oktatással is, csak senki se azokról beszél. Pl.: Azon megy a vita, hogy csökkentsék az óraszámot, meg kevesebb legyen a tananyag és nem azon agyalnak, hogy mi faszt tanítsanak. Az nem normális, hogy nem tanulnak meg írni és olvasni a diákok.

Kivlov 2016.04.01. 10:09:57

@nemecsekerno_007:
ennyi. aprópénz a stadiondok, ráadásul egyszeri kiadások.
fél% nyugdíjemelés "kártékonyabb" lenne ktgvetési szempontból, mint 150 mrd stadionra.

Muzsikok közt 2016.04.01. 10:11:47

@nagybalfasz: a különadókat én nem fizetem, így nem érdekel. Mielőtt okoskodni kezdesz infláció nincs így nem tudták áthárítani.

Amúgy inkább az áfa legyen magas, mint a szja, mindenki eldöntheti maga költ vagy spórol.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 10:21:24

@Kivlov: Jaja, az a bajom, hogy mindenki ezeken rúgózik (stadion, mészároslőrinc, pukli etc...)

Közben meg tényleg vannak gondok. Csúszik a felminősítés, az oktatásban hülyeségekről vitatkoznak, egyre komolyabb a munkaerőhiány, az Audinál (!) sztrájkra készülnek és még sorolhatnám.

Nem a gumicsontokon kéne rágódni, persze az ilyenekre kattintanak, oszt el lehet adni a banner-t. Internetes média :(

nick066 2016.04.01. 10:27:33

...pedig a táblázat olyan finomságokat még nem is tartalmaz, hogy pl. az Egyesült Királyságban évi 10800 GBP (4,3M Ft) jövedelemig 0% a bért terhelő SZJA és a járulék is. Az ábrázolt terhek csak az e feletti jövedelmet terhelik.

Kivlov 2016.04.01. 10:29:11

@nemecsekerno_007:
mondjuk az Audi is vicces.
Évi 570e (!) cafeteriát nem fogadnak el! :D
pedig gondolom a bérek se nettó 100-nál vannak. vitz...

Kimberly Clarck 2016.04.01. 10:38:28

@.Tibi.: hanyadik neved már ez hülye kovi?

aleb19 2016.04.01. 10:39:36

hat igen ez van ha hornalkeszgyula es szadeszmaszopos bandaja a nyuggereket kezdi el durvan penzzel nyomatni a melosok karara...nem lehet abbahagyni mert az a politikai part aki ezt visszavagja normalis szintre az bukik

Agyarorszagon a legjobb az Eu-ban a nyugdijbavonulok jovedelme az aktiv magyar melozokhoz kepest...ami egy vicc

aleb19 2016.04.01. 10:45:14

@nick066: angliaban elek es tudom, hogy a magyar adorendszer az egyik legigazsagosabb europaban ugyanis nem a minberes hulyeket, lustakat es kezdoket ,hanem az atlagjovedelmes gyerekes csaladokat kell nezni mert az a normalis ha a kozepet nezed nem a szelsoseget

Muzsikok közt 2016.04.01. 11:01:47

@aleb19: a magyar adórendszer alapkoncepciója jó, inkább a fogysztást kéne adóztatni nem a munkát, alapvetően az egykulcs is jó csak az éves adómentes részt kéne megemelni....de az h angliában ez mennyi tökmind1 amíg 1milliò font egy csaladi ház

Muzsikok közt 2016.04.01. 11:04:45

@nick066: 10000 fontért már veszel 2 m2 lakást akár, igy 50 év melóval össze is jön 1lakás....persze ha nem eszel es az utcan lax

Qrva jó, hehe

nemecsekerno_007 2016.04.01. 11:09:10

@Kivlov: Sajna annyira azért nem vicces, mert átmennek Szlovákiába dolgozni. De a munkaerőhiány már máshol is van. Volt erről egy jó cikk pár hete az index-en.

Kivlov 2016.04.01. 11:12:26

@nemecsekerno_007:
Részben komolytalan duma, de van benne igazság: ha meglenne fizetve a dolgozó, nem lenne munkaerőhiány.
Teszemazt nettó 500at keresne egy utcaseprő, lenne rá jelentkező. Ennyi. Kár a hisztiért, hogy nincs munkaerő. Meg kell fizetni és kész. Pláne a szakembert.

Muzsikok közt 2016.04.01. 11:20:10

@Kivlov: ja, erről volt az okoskodás

Mon egy informatikus v mas felsofoku szakember bere nem marad el a kornyezo orszagoketol de egy szakmunkas bere eleg jelentosen

Ha a kulonbseg mar akkora, h a melos elmegy szlovakiaba, beremeles fog kelleni.....es lesz is

sas70 2016.04.01. 11:26:10

@Kivlov: Az egykulcsos adó előtt is hozzájárultak, mert bár adójóváírás volt, járulékot fizettek. Meg ÁFÁ-t, fogy adót, stb.

Kivlov 2016.04.01. 11:28:33

@sas70:
Ja.
csak akkor kb az SZJA-t fizetők 10%-a fizette be az SZJA 90%-át. éljen az igazságosság.
Így lehgalább kicsit javult ez az arány. Arról nem beszélve, hogy az ÁFÁt megfizeti a kamubéres, a segélyes, a nyugdíjas, meg a maffiózó is.

sas70 2016.04.01. 11:31:31

@Muzsikok közt: A külön adókat is te fizeted, pl. tranzakciós adó, távközlési adó, a kötelezőben biztosítási adó, kamatadó+eho, a többit meg rád hárítják, hogy észre sem veszed. Szóval megfizeted te a különadókat is jócskán. A fidesz alatt az átlagos elvonás magasabb lett, csak dobtak pár csontot is, így a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy többet fizet, mint korábban.

Muzsikok közt 2016.04.01. 11:35:25

@sas70: ja, tényleg észre sem veszem mert áremelkedés az nincs.....:)

nemecsekerno_007 2016.04.01. 11:38:48

@Kivlov: Meg is fizetik, csak a nagyobb része az államnak megy :( Ezen kéne változtatni.

Kivlov 2016.04.01. 11:42:34

@nemecsekerno_007:
nem fizetik meg, mert a melóst nem érdekli, hogy mennyi a bérén a "járulékos ktg.".
csak az érdekli mennyi van hó végén a bérpapír átutalás/kifizetés sorban.

sas70 2016.04.01. 11:45:28

@Kivlov: Röviden, egy lófaszt! És nem részletezem.
Az egykulcsosnak nevezett adó egy baromság volt, ráadásul nem is egykulcsos az adójóváírások rendszere miatt. A béreket terhelő adókból befolyó pénz csökkent, de az átlagos munkaerő költség nem, sőt egyes alacsony jövedelmű ágazatokban nőtt. Ettől kezdve máshonnan kellett több adót beszedni ezek a különadók. A gazdaság élénkítő hatása meg nem volt, sőt sok helyen még a termelést is visszafogta, mert embereket bocsátottak el amitől a bértömeg és az ebből befolyó sarc csökkent.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 11:48:20

@Kivlov: Nyílván a melóst nem érdekli. A nyugdíjast se érdekli, hogy honnan van a nyugdíja. A tanárt se érdekli honnan van a fizetése. A köztisztviselőt se érdekli. Ezt meg lehet érteni, csak ez így nem igazán jó :(

konrada 2016.04.01. 11:51:14

@sas70:
...igen, a különadókat is, de csak akkor, ha van pénzed rá. Pont ezt magyarázták itt többen is, hogy a fogyasztási adó azért jobb a jövedelmi adónál, mert míg a jövedelmit az fizet, aki nem tudja eltitkolni, fogyasztásit viszont az, akinek van pénze a felsorolt szolgáltatások áruk megvételére... (és azt meg tudjuk, hogy ez utóbbiak Magyarországban a jövedelemadót fizetőkkel nem feltétlen teljesen azonos halmaz...)

sas70 2016.04.01. 11:52:17

@Muzsikok közt: Persze, mert az energiahordozók árai csökkentek és az infláció számításnál ha jól emlékszem 30-40% közötti részt képviselnek. De hát nem kell az ördögöt keresni, mert az úgyis a részletekben rejlik. Csak ha a nagy totált megnézed, akkor kiderül, hogy több pénzt szed be a költségvetés és nem csak a gazdasági növekedés miatt. Szerinted azt varázsolják?

Netuddki. 2016.04.01. 11:53:51

@Kivlov: "ennyi. aprópénz a stadiondok, ráadásul egyszeri kiadások."

Oszt' miből tarják fenn a stadionokat te észlény? Arról nem is beszélve, hogy a futball lustáit meg miből fizetik?

konrada 2016.04.01. 11:55:33

@sas70:
...a fene tudja, hogy igazad van-e. A tények nem téged igazolnak, lásd a foglalkoztatottság, nettó jövedelem, reáljövedelem, adóbevételek növekedését, az eladósodottság, hiány csökkenését....

Kivlov 2016.04.01. 11:56:46

@.Tibi.:
Fenntartani az üzemeltető tartja fenn.
Fizetni meg a klubok fizetik. Hogy az ő pénzük honna van, az más tészta.

Netuddki. 2016.04.01. 11:58:06

@Kimberly Clarck: Nekem csipogsz libsiző, tolvajfideszdrukker HÜPI?

"Kimberly Clarck 0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2016.03.14. óta tag."

konrada 2016.04.01. 12:00:02

@.Tibi.:
Kovi, legközelebb Wagner úr-ként kéne regisztrálnod, mert nagyon nem tudod, mire mennyi pénz van!;)))

sas70 2016.04.01. 12:07:23

@konrada: Ezt hívják adópolitikai kérdésnek, hogy a terheket milyen elvek szerint osztom el és kiket, miket adóztatok jobban és kiket kevésbé. Csak ezzel együtt azt is vizsgálni kell, hogy ennek milyen gazdasági hatása van? Merthogy az adópolitika másik funkciója a gazdaság indirekt szabályzása. A fő bajom nekem ez, hogy a szabályzás rossz irányú folyamatokat indukált, amiket most megint nem részleteznék, mert egy kb. 50 oldalas szakcikket kellene hozzá írnom, adatokkal alátámasztva, azt meg úgyse olvasnád el.
A lényeg, hogy a fidesz által létrehozott adórendszer, egyrészt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, másrészt sok tekintetben ártott a gazdaságnak, miközben a terhek nem csökkentek, bármennyire is ez van szajkózva. Ráadásul zsákutcába vezették magukat, mert politikai népszerűség vesztés nélkül nem is lehet átalakítani, csak toldozgatni.

sas70 2016.04.01. 12:17:25

@konrada: Na ez is megérne egy misét, csak itt meg a statisztikai módszertanról kellene előbb értekezni, hogy milyen adatok, hogyan hasonlíthatóak össze, pl. a foglalkoztatottság tekintetében vagy a reáljövedelmek tekintetében hogy ne az almát hasonlítsuk a körtéhez és szorozzuk az egészet a cseresznyével.
Az a fő bajom ezzel az egésszel, hogy egy olyan elképesztően nagy lehetőséget baltáztak el, ami talán soha többet nem lesz és ezerszer többet ki lehetett volna hozni belőle. Ez a hat év, egy csomó elpuskázott lehetőséget jelent és sajnos kevéssé menti a dolgot, hogy volt amiket legalább kihasználtak.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 12:17:47

@.Tibi.: Számojjá mán!!!

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Nem azt mondom, hogy bomba üzlet a foci. Igazából tök mindegy mit csinálunk, az nem mindegy hogyan. Nyílván a stadionokban nem csak a focival lehet kihasználni, de ez egy másik történet.
A fél ország díszburkolattal való lefedése v. a tömegközlekedés ész nélküli fejlesztése is ugyanígy visszaüthet. Egyik se gazdaságélénkítő befektetés. Olyan mint ha vennél egy Bentley-t az összes pénzedből, de utána már nem marad tankolásra v. ha leszakad a kipufogó.

Muzsikok közt 2016.04.01. 12:22:07

@sas70: sokkal több az szja befizető, ennyi 1990 óta nem volt

konrada 2016.04.01. 12:53:19

@sas70:
...lehet hogy lehetőségeket puskáztak el, de nem az egészet kompletten, mint az elődei.
...s már az is eredmény...
(Mégha az is problémád, hogy a minimálbér megadóztatásával olyan magas lett a bérköltség az alacsony értékű ágazatokban, hogy azzal már nem vagyunk versenyképesek a vietnami, bangladesiekkel.
Mert szerintem meg nem velük kell versenyeznünk...)

konrada 2016.04.01. 13:01:27

@nemecsekerno_007:
A stadion a mai kor piramisa. komplexitása miatt elég sok embert vesz fel az építettése, viszont fenntartására később elég kevés pénzt kell költeni.
Azaz több célú: magas élőmunkahányadú foglalkoztatást ad, látványos reklámhordozó, és az így elszórt pénzhez nem kell később nagy üzemeltetési költséget hozzászámolni..
(Persze lehetne másra is elkölteni mindezt, de! Ha feléljük, abból csak kiadás van, nincs bevétel. Ha értelmesebbnek tünő dolgokat építenek belőle, azok később sok pénzt elvisznek, lásd 4-es metró...

Berni Balogh 2016.04.01. 13:09:54

Napnál világosabb mára, hogy kommunista diktátor az, aki úgy cselekszik, mint egy kommunista diktátor - bármit hazudik is "nemzeti", meg "keresztény" jellegről. Csak nem akartuk elhinni 1998. óta sem, hogy szovjet megszállás nélkül is meg lehet ezt a borzalmat valósítani Magyarországon. És tényleg! Ellopta a maffiájával az uniós támogatások 10 ezer milliárdjait, kiszívja a nép vérét a gazdaságellenes adóival, lezülleszti az oktatást, az egészségügyet és minden mást, ami egy demokratikus állam dolga lenne. Miközben a hobbijaira költi a KÖZPÉNZ ezermilliárdokat, ellopja a Budai Várat és ehhez letarolja Budapest "Central Park"-ját. Miközben a lehető legkommunistább gazdasági elveket valósítja meg, ezalatt "jobboldalinak" hazudja magát. Mellesleg ismét bizonyítva, hogyan is "működik" a marxizmus a gyakorlatban:
"Most, hogy a lakossági földgázpiacról sorban leléptek a külföldi tulajdonban lévő cégek, és szinte csak az állam maradt a piacon, jelentősen megemelik a lakosságot ellátó földgázszolgáltatók árrését."
Forrás:
index.hu/gazdasag/2016/03/31/most_hogy_az_allamhoz_kerultek_a_gazfogyasztok_megemelik_az_arrest/
A szemednek higgy, ne a MŰKÖDNEK!

csárlszbrunzol 2016.04.01. 13:13:41

@sas70: Százalékos értékben picit csökkent a központi költségvetés. Nyilván, itt azt is mellé lehetne tenni, hogy mintha 2015-ben már látható lett volna a költségvetés deficitjének némi csökkenése is, ami valószínűleg '16-ban is folytatódni fog. Szintén nyilván retorika a '17-es nullás költségvetés is, de legalább már ilyenek is szkópba kerülnek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.01. 13:15:17

@Nzoltan: @Muzsikok közt:

Meddig lesz érv, vagy mentség, hogy mi volt 2010 előtt? 2020-ig? Vagy még 2100-ban is ezt ismételgeti majd a narancs papagájkommandó, persze ha még lesz narancs?

A cikk a MOST-ról szól, teljesen indiferens, hogy mi volt 2010 előtt. Egyébként én nagy híve vagyok az egykulcsosnak, de tény, hogy a járulékszint és a rekordáfa miatt az adóék nagyon magas Magyrországon. Tudom, kell stadionra, meg lőrincnek / tiborcnak, de ez meg engem nem érdekel, nem erre akarok befizetni.

nemecsekerno_007 2016.04.01. 13:33:36

@konrada: Jaja, én is ezt mondom. Nem az a lényeg, hogy mit csinálunk hanem az hogyan. A foci világszinten a legnagyobb sport üzlet. Ha ebbe be tudunk szállni az még jó is lehet. A kisebb holland klubbok abból élnek, hogy nagy csapatoknak nevelnek játékost. Gyakorlatilag ugyanaz mint a start-up cégek csak fociba. Megvan a know-how, az infrastruktúra meg a tapasztalat.

Muzsikok közt 2016.04.01. 13:43:17

@sas70: a fidesz adórendszere bevezetése után kapott 2/3ot, úgyhogy nem gondolnám h nem váltotta be a hozzá füzött reményeket

Muzsikok közt 2016.04.01. 13:46:12

@Jobban való teljesítés van: addig amíg a fidesz alternatívája a 2010 előtti bagázs

sas70 2016.04.01. 13:58:57

@konrada: Így is ki lehet forgatni, de nem a papucskészítő vietnámival kell ezt összehasonlítani. Az alacsony jövedelmű rétegek felemelkedése plusz gazdasági, növekedési potenciál, mellesleg fogyasztói bázis.

sas70 2016.04.01. 13:59:59

@Muzsikok közt: A szezont a fszommal nem keverném, mert a témától nagyon elvisz és nem bizonyít semmit.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.01. 14:01:24

@Muzsikok közt: Miért, szerinted a fidesz alternatívája a 2010 előtti bagázs?

konrada 2016.04.01. 14:01:58

@Jobban való teljesítés van:
Irigyellek, mert benned még az a gyermeki, ifjonti hév meg van, amiben "ide nekem az oroszlánt is", aztán majd lesz belőle valami.

...aki meg idősebb, az mérlegel, összehasonlít, kompromisszumot köt...

sas70 2016.04.01. 14:07:43

@konrada: "...lehet hogy lehetőségeket puskáztak el, de nem az egészet kompletten, mint az elődei.
...s már az is eredmény..."
Nem, ez nem eredmény, hanem bűn, főleg olyan lehetőségekkel, ami korábban soha, egyetlen politikai gárdának sem volt. Mert volt kétharmados törvényhozás, a válságból fejlődésbe forduló világgazdaság, úniós csilliárdok, részben versenyképes gazdaság, ami szintén növekedésbe fordult. Ezek együtt soha nem voltak és valószínűleg soha többet, nem is lesznek.

konrada 2016.04.01. 14:09:46

@sas70:
A felemelkedést meg a gazdasági környezet hozza el: az, amiben nem az a frankó, aki sikeresen csalja el az adót, és nem abból áll a verseny, ki tud minél több olyan munkabérből hasznot kihozni, amelyen állami támogatás van adókedvezmény formájában.
Azaz ott, ahol a munkavállaló érdeke a magasabb képzettség, a munkaadóé meg az ilyen munkaerő megszerzése...

konrada 2016.04.01. 14:12:41

@sas70:
Az élet maga bűn.
...így lehet azon filózni, mi lehetett volna ha, de ha reálisak vagyunk, inkább azon, mi volt és abból mi lett volna...

...tudom, én a.... ....t, de én már csak realista maradok...

aleb19 2016.04.01. 14:27:54

@sas70: cimeres baromka a legigazsagosabb jovedelemado rendszer miatt kaptak ismet 2/3-t a politika is egy szakma es a mindenkori normalis kormany legfobb feladata a realber emelese...ez van

Kimberly Clarck 2016.04.01. 14:35:09

@.Tibi.: 2016.04.01. 11:58:06

ultimate érv

s 2016.04.01. 15:31:22

Nem az a kérdés, hogy mennyi az elvonás. Az a kérdés, hogy ebből mennyi lopnak el. Az előttünk álló három nemzet nyilván nem enged ekkora kibaszott mutyit, mint ami nálunk megy. Az elvonások közvetetten a gazdaság versenyképességét emelik ott az oktatás és az egészségügy pénzelésével. Nálunk simán elteszi a hatalmon lévő gazemberek hada, miközben minden szétrohad és egy beteges, buta nép leszünk.

s 2016.04.01. 15:33:29

@Nzoltan: "Szarnak rá, hogy ennek hány százaléka a kifizetett bér és mennyi az adóteher aránya."

Seggfej, ezért szar az itteni fizetés. Kifizetik az államnak, neked meg szar sem marad.

s 2016.04.01. 15:38:21

@nemecsekerno_007: Az állam kibaszott sokat költ saját tróger faszszopóira. Ezt mi a kibaszott kurva anyjukért kellene nekem kifizetni?

s 2016.04.01. 15:41:40

@Kivlov: Gyémánt árban értékesítik az autókat és szotyival fizetnének. Persze, hogy a melós tudja, hogy mit farag ki munkaidőben. Megkéri az árát. Ha nem adják, akkor lehet menni a picsába.

s 2016.04.01. 15:44:45

@nemecsekerno_007: Nincs munkaerőhiány. Csak szar fizetés. Az emberek pénzért dolgoznak mindenhol a világon. Aki nem adja a lóvét, annak nincs munkása.

s 2016.04.01. 15:56:07

@konrada: Nem tejesen pontos analógia. Ha minden stadion alatt rohadna legalább egy fáraó, akkor könnyebben viselnénk el ezt a faszszopást, na de így ez kész katasztrófa.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.01. 16:43:45

@aleb19: jaja "elvtárs" az utóbbi évben is horn gyuszika emelte a nyugdíjat minden évben... ja várj! Horn gyuszi már rég meghalt :)

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.01. 16:47:43

@Kivlov: a sok "aprópénz" pedig sokra megy, egyébként ilyen "apró" pénzekért vezettek be egy rakás új adót. A netadót ezért akarták, az 2. útadót ezért vezették be, és a többi idiotadót.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.01. 16:58:06

jobban teljesítés van: index.hu/gazdasag/2016/03/31/most_hogy_az_allamhoz_kerultek_a_gazfogyasztok_megemelik_az_arrest/

Megmenekültünk a rohadt imperialista kizsákmányoló multiktól! viktor megmentett minket :D

nemecsekerno_007 2016.04.01. 18:12:01

@s: Egyem a szived, egyszerű lelek lehetsz. A kereslet-kínált határozza meg, hogy milyen munkáért, mennyi bért fizetnek. A munkaerő és a munkahely is piaci alapon működik.

Amit írsz az ilyen bolsevik hőbörgés. A bolsevizmus már kipróbálták, nem működött. Köszönjük, nem kérünk belőle.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.04.01. 21:08:10

@.Tibi.: Az osztrákoknál is vannak korrupt politikusok, csak ott nagyobb összegekből teszik el a milliárdjaikat...

Nzoltan 2016.04.02. 04:55:23

@nagybalfasz: A lülönadók pont azért vannak, hogy ne csak te fizess adót, hanem azok a külföldi cégek is akik veszteségesre könyvelik a működésüket. Ez azért nem olyan nagy baj.
És igen, ilyenkor látszik az, hogy a politikusok kinek az oldalán állnak.

Nzoltan 2016.04.02. 05:12:07

@fidesz maszop dk egykutya: Ezek jó nagy emelések. Csakhogy ezek az összegek semmit nem mondanak önmagukban. A fogyasztói árak soha nem követik a világpiaci árakat. Egyébként a világpiaci ár az egy olyan szám, ami inkább irányadó. Ált. minden nagyobb vásárlás egyedi megállapodás alapján jön létre és az elszámolás sem napi árfoyamon megy egy több éves szerződéssel.

Nzoltan 2016.04.02. 05:22:39

@Jobban való teljesítés van: Sokáig. Mivel a kiadási oldalon rengeteget köszönhetünk nekik. És ez bizony évtizedekre rányomta a bélyegét a gazdaságra. Csak egy példa: A Rover autógyár azért nem jött hozzánk és ment inkább Szlovákiába, mert nincs eurónk(persze lehet más indok is, amit nem kötnek az orrunkra). Na, és kik puskázták el az euró bevezetésének lehetőségét?
Ugyanakkor a "baloldal" mindig is keresztbe tett az ország érdekeinek, mióta bent vagyunk az EU-ban.

Nzoltan 2016.04.02. 05:25:36

@s: Ember... a bekerülési költség számít! A többi a fináncot nem érdekli. Azzal lehet kalkulálni. És ebbe benne van a nem kevés munkaerőkölcsönzézi vagy közvetítési összeg is. Amit egy uzsorás kap....

Éhes ló 2016.04.02. 06:55:42

El kellene döntenetek poster a ballibbant agytroszttel, hogy akkor most progresszív adózást, vagyonadót akartok, vagy kevesebb adóztatást!
Az nem kóser, hogy a gazdagok adózzanak prolikörökben oly népszerű szlogenjét toljátok, 40% max. Szja adókulccsal harácsoltátok az átlagbért, ma 16% Szja mellett ugyanakkora teljes állami sarcnál "túladóztatásról" sírtok.
Nem lehettek kint és bent egyszerre!

$pi$ 2016.04.02. 09:25:09

@s: "Nincs munkaerőhiány. Csak szar fizetés. Az emberek pénzért dolgoznak mindenhol a világon. Aki nem adja a lóvét, annak nincs munkása. "

Jah, mert ha a munkát rendesen megfizetnék, akkor az Orsós Rikárdó ripsz-ropsz kijárná a fennmaradó 6 általános, a 4 év középiskolát és a programtervező matematikus 4 év is úgy elszállna, hogy észre sem vennénk. :)

Egész európa attól hangos, hogy nincs szakképzett munkaerő, de te jobban tudod, egyszerű tőmondatokban megmondod a frankót, mindenki idióta csak te vagy helikopter.

2016.04.02. 09:44:34

@Nzoltan:
És te ezt el is hiszed?

2016.04.02. 09:47:14

@$pi$:
Nem Orsós Rikárdóról van szó. A balatoni vendéglátásban például harsogták, hogy mekkora hiány van munkaerőből, aztán kiderült, hogy mekkora béreket fizetnek. Úgy persze, hogy "hiány" van. Ezek egyszerű közgazdasági összefüggések, ha kevesebbet fizetsz, többen mennek máshová.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 12:08:40

@Nzoltan: dehogynem mondanak valamit. Azt, hogy a nagy "nemprofitért" állami gázszolgáltató profitért vette át a fogyasztókat, és egyre többet keres rajtuk, többet mint a magáncégek. Ezt nem tudod sehogy sem kimagyarázni

A világpiaci árakról a szoci emeléseknél is ezt mondod? Nem azt, hogy a gonosz szocik önkényesen megemelték a gázárat? :D Vagy ott már nem számít a piaci ár.

"Na, és kik puskázták el az euró bevezetésének lehetőségét?"

Viktorék, sőt azt is mondogatták, hogy nem is kell nekünk euro, és a belátható bevezetési időpontról beláthatatlan időpontra változott.

"A lülönadók pont azért vannak, hogy ne csak te fizess adót," hahaha LOL az összes különadót a fogyasztó fizeti meg végül...

@Éhes ló: húgyagyú munkásőr palánta: az USA fénykorában egész véletlenül pont a progresszív adózás időszakára esett, a középosztály eltűnése, és a vagyoni egyenlőtlenségek elszaladása, pedig a 80-as évek egykulcsos adójának bevezetése után indult meg, ami egyébként egy kő libsi találmány :)

húgyagyú "elvtárs", tudod az adózás az nem csak szja-ból áll, verheted magad rá, de miközben azt csökkentették, másokat ugyan annyira emeltek, abban a reményben, hogy az alapműveletek elvégzésére képtelen bunkóknak ez nem tűnik, fel, és tényleg, te vagy az élő példa.
Ma ugyan annyi adót kell fizetni, mint gyurcsányék idejében, kb 75-80%-ot azt kéne lehúzni mondjuk összesen max 40%-ra, azt is progresszíven, nyilván egy időben a korrupció ellenes lépésekkel.
Csak ehhez kéne egy hazafi, ország hosszú távú jövőjét szem előtt tartó, értelmes emberekből álló kormány, tehát olyan, ami nem fideszes, és maszopos mszmp, kisz tagokból összetákolt tolvaj, semmihez sem értő majmokból áll.
Látod ez a gond, hogy ti kommunisták soha sem értettétek meg a piacgazdaság működését.

$pi$ 2016.04.02. 12:38:00

@nagybalfasz: "Ezek egyszerű közgazdasági összefüggések, ha kevesebbet fizetsz, többen mennek máshová. "

Csakhogy ebből még nem következik, hogy nincs munkaerőhiány. Ha pl. van 30 000 kőműves és kellene 50 000 kőműves, akkor betöltetlen állások lesznek akkor is, ha mindegyik munkábaáll.

Persze, mondhatod, hogy majd jönnek külföldről, de az a helyzet, hogy Németországban is munkaerőhiány van, pedig ott nyilván jobban megfizetik a munkát.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 13:05:20

@fidesz maszop dk egykutya: jav: "USA fénykorában egész véletlenül pont a progresszív " helyett "USA fénykora egész véletlenül pont a progresszív "

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 18:46:16

@Éhes ló: látom ideges vagy "elvtárs", ha lehetne küldenéd a fekete pobjedát értem mi? :D
Ki jutalmazná az átlagbért max adóterheléssel te nagyonhülye?
A fél világ elkúró és libás irányítású mert progresszív adózást használnak? Ja igen, a gyíkember összeeküvés :)

Mondom én, ti komcsik csak az államosításhoz, bullshitteléshez, hazudozáshoz, és elkúráshoz értetek.

2016.04.02. 22:15:15

@$pi$:
Kereslet-kínálat. Nincs olyan, hogy 50 ezer kőműves kell és 30 ezer van. A kérdés mennyiért. Mondjuk nettó 100 ezerért kell 50 ezer és van 30. 200 ezernél már lehet, hogy sokan nem jönnek más országból, mondjuk csak +5 ezer, így lesz 35 ezer, de azon a szinten már kevesebb beruházás éri meg, tehát már nem 50 ezer kell, hanem csak 40.

(A számokba ne köss bele, mert nem tudom mennyit keres egy kőműves.)

s 2016.04.03. 02:03:23

@nemecsekerno_007: "A kereslet-kínált határozza meg, hogy milyen munkáért, mennyi bért fizetnek. A munkaerő és a munkahely is piaci alapon működik."

Aha. Akkor fingod nincs, hogy mi folyik az állami csókos kifizetőhelyeken, seggfej. Magyarázd már meg nekem kérlek, hogy a letelepedési kötvényből a kurvapecér rogántónió mi a beteg faszért tudta gennyesre keresni magát. A magyarázat során szorítkozzál légy kedves kizárólag valamelyik ismertebb közgazdasági iskola elméleti alapvetéseire, kerülve a nepotizmus, korrupció, kartell és bennfentes kereskedés dehonesztáló alkalmazását értékes fejtegetéseid során.

s 2016.04.03. 02:09:33

@Nzoltan: Ezt a munkavállaló leszarja. Tehát elvileg te is leszarod, mert munkavállaló vagy, gondolom legalábbis. Mi, munkavállalók csak azt nézzük, hogy mit kapunk kézbe. Azt leszarjuk, hogy ez mibe került a foglalkoztatónak, mennyi volt a költsége és mennyit ad orbán apunak.

s 2016.04.03. 02:20:08

@$pi$: Lehet, hogy orsós rikárdót még a nagy pénz sem venné rá erre. De valakiket igen. A tanulás kibaszott nagy befektetés. (Látszik, hogy sosem próbáltad.) Nem dolgozol átlag pénzért 6 évig, ez máris kiesett. Kicsengeted a tandíjat és minden más költséget, tehát ennyivel is könnyebb lettél anyagilag. Ehhez jön a folyamatos fizikai és szellemi terhelés, mert valamire való tanulmányok esetén azért oda kell tenned magad. Aztán a munkaadó szotyival próbál fizetni, meg lelkes, fiatalos csapat, meg ilyesmik. Elmennek a buzeráns kurva rohadt anyjuk retkes picsájába, bazdmeg. A szakértelmet ki kell fizetni. Elmondom, miért nincs egész Európában szakképzett munkaerő. Mert az USA-ban van. Azok a faszkalapok legalább ennyit tudnak, ha mást nem is. A jó árú kapós. Azt ki kell fizetni, különben nincsen.

nemecsekerno_007 2016.04.03. 10:08:27

@s: "Aha. Akkor fingod nincs, hogy mi folyik az állami csókos kifizetőhelyeken, seggfej...."

Te ott vagy az állami csókos kifizetőhelyeken?! Mert ha nem, akkor nyugodj bele a piaci, kereslet-kínálat szabályrendszerébe. Rogántónit csak képen látod, persze hergelheted magad rajta, hogy mennyit lopnak, tenni ellene nagyon semmit nem tudsz. Ha nem tetszik a rendszer, akkor tegyél valamit, hogy megváltozzon. Ha csak rinyálni tudsz, akkor se az ország, se te nem jutsz előbbre.
Kevesled a fizetésed?!! Húzzál külföldre v. csinálj saját vállalkozást akkor legalább megmutathatod mit tudsz. Csak az lehet hiteles, aki a saját példájával tud tanítani.
Tudod: Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja és aki tanítani se tud, abból lesz a tornatanár...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.03. 22:20:43

@Nzoltan: "Na, és kik puskázták el az euró bevezetésének lehetőségét?"

A fidesz.
süti beállítások módosítása