Üzenet a taxisoknak: így veszi át a hatalmat az UBER

2016. május 16. 19:06 - Napi Csárt

Kedden és szerdán ülésezik az Országgyűlés, és a tervek szerint szó lesz az Uber betiltásáról is. A képviselők Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter törvényjavaslatát fogják megtárgyalni, ami lehetővé tenné, hogy a hatóságok blokkolják az alkalmazást, és hogy elvegyék az uberes sofőrök jogosítványát - írta a héten az Index.

A taxisok persze nem akarják a véletlenre bízni a dolgot, ezért holnap, azaz május 17-én újabb forgalomlassítással akarják meggyőzni igazukról a képviselőket. Ha magyar taxisok sikerrel is járnának, az taxishiénástul, és fixtarifástul kizárólag az utazóközönségnek fájna, az Ubert aligha rengetné meg. Az alábbi térképen az látható, hogyan dominálja a mobilapplikáció a világot.

uber_domina.jpg

107 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr88722814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...elmúlik... 2016.05.17. 07:59:25

Igazi töketlenség a hatóságok részéről, hogy nem tudnak olyan versenyfeltételeket teremteni, mely alapján mint a taxi, mint az Uber működhetne. Aztán majd az utazóközönség eldönti, melyiket használja inkább, s az lesz a verseny győztese. Állítólag szabad a verseny, vagy mégsem?

has 2016.05.17. 08:20:58

@Nbl: Ha jól emlékszem, olyan széthúzás volt köztük, hogy tarlósék könnyedén kijátszották őket. Egyen szín, egyen ár. Ez az igazi fogyasztóbarát szolgáltatás, komoly árversennyel!

csakúgybelepofázok 2016.05.17. 08:21:25

@subwoofer1:
"amelyik nem adózik. "
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a taxisok melyik évben , mennyit adóztak eddig !?!?
Mert ugye hallani "előremenő" óráról, meg fuvar végén gépből törölhető/törlődő adatokról, amely taxióra a 2 héttel későbbi ellenőrzéskor már "jól" működik..
Szóval mennyit is adózhatnak azok ?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2016.05.17. 08:25:22

@subwoofer1: A taxisok közül is van, amelyik nem adózik, átver stb. A piaci versenyt az ő kérésükre szüntették meg, ami miatt az utasnak rosszabb. Ha pedig a gyógyíttatáshoz keresed a pénzt, akkor sokkal inkább stadionokban, várba költözésben, a határon túliak támogatásában, Matolcsy 250 milliárdjában és még hosszan sorolhatnám, hogy miben kéne keresned az Uber helyett, ugye.

csepke 2016.05.17. 08:31:37

A taxisok azért reagálnak ilyen érzékenyen, mert most baromira látványos ami eddig is nyilvánvaló volt, hogy eljutni A-ból B-be személyautóval nem egy szakma. Erre mindenki képes, akinek jogosítványa van. Így hát körbebástyáztatják magukat előjogokkal, ha már a piacon életképtelenek.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 08:36:00

@csepke:

A főzést is sokan tudják, mégis kell egy rakás engedély étteremhez.

csepke 2016.05.17. 08:42:25

@BircaHang Média szerkesztősége: nagyon jó páruzam! így igaz, és nem is akarják betiltani az otthoni főzést. valamint, étteremben enni többletet nyújt az otthonnál, nyilván ezért járnak oda az emberek, még ha drágább is. pontosan így a taxisokak is tessék a szolgáltatásukkal versenyezni. legyen legalább valamiben jobb mint az uber akkor majd vele mennek.

tobias2 2016.05.17. 08:43:54

Kedden és szerdán ülésezik az Országgyűlés, és a tervek szerint betiltják az Ubert. Csütörtökön és pénteken szintén ülésezik az Országgyűlés, és a tervek szerint betiltják az összes európai repülőjárat indulását (Liszt) Feri hegyről és érkezését oda, mert a magyar taxisok ezt a feladatot sokkal hatékonyabban el tudják látni a repülőtérre vezető utak lezárása után. Szombaton és vasárnap az Országgyűlés azért ülésezik majd, hogy megvitassa, érdemes-e fenntartani Feri hegyet a maradék pár járatért, amelyek könnyen átállíthatók a szomszédos országok repülőtereire, ahová a magyar utasok kényelmesen eljuthatnak magyar taxikkal. Hétfőn és kedden a tengerentúli magyar taxiszolgálat létrehozását vitatja meg az Országgyűlés.

igazi hős 2016.05.17. 08:46:24

Jópofa ez az ábra, egy leheletnyit hiteltelenné teszi, hogy Németország a "growing" (növekvő) minősítéssel rendelkezik, miközben tavaly kellett feladniuk a piac kb felét: 2 nagyvárosban engedélyezik, háromban pedig inkább feladták, mert azonos feltételekkel nem tudnak versenyezni a taxisokkal. Engem ez eléggé meggyőzött: ha ki kell fizetni a "rendes" költségeket (pl. teljes értékű biztosítást kell kötni az autóra és az utasokra) és rendesen adót és járulékokat kell fizetni, akkor az Uber (és a shared economy elég sok hasonló résztvevője, akik a szabályok kijátszásán túl sokat nem tettek hozzá egy már működő szolgáltatáshoz) nem versenyképes.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 08:47:48

@csepke:

Versenyezni egyenlő feltételek mellett lehet csak. Mi lenne, ha nyitnék egy "közösségi éttermet", ahol tök ugyanazt adnám, mint a normál étterem, de nem fizetnék semmilyen adót és nem tartanék be egyetlen éttermi szabályt se?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 08:48:18

Taxishiéna. Aha.

Egy kis ismeretterjesztés viktor agyhalott buta népének, további hiéna fajok:

gázoshiéna
festőhiéna
fodrászhiéna
cukrászhiéna
fuvaroshiéna
autószerelőhiéna
orvoshiéna
....

kofahiéna, a kedvencem, ha egyedül vásárolok nincs számla, ha ketten az asszonnyal, ad számlát

A felsorolást a végtelenségig lehet sorolni a TEÁOR alapján.

Annak van joga a taxisok ellen felszólalni aki mindenhol, mindenkitől mindenért számlát kér. A magyar lakosságot ismerve ez úgy nulla.

Szóval agyhalottak megérdemlitek, hogy az anyátok a kórháznak nevezett fideSSsintértelepeken fulladjon bele a saját szarába, mert a saját érdekeitekért kiállni nem mertek, de azt aki ki mer állni azt meg hiénának nevezitek.

Agyhalott, seggarcú idióta barmok vagytok, tökéletesen megérdemlitek orbánisztánt és észre sem veszitek, hogy annyira hülyék vagytok, hogy tapsikolva vihorásztok a saját kirablásotokhoz.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 08:52:03

Másik kedvencem a bejáratott zöldségestől 50 méterre az utcán letelepülő fideSScsókos bódéárus. A sok agyhalott amelyik ott vásárol mert tíz forintért az anyját is felkoppintaná a ravatalon fel sem fogja mit tesz.

csepke 2016.05.17. 08:54:19

@BircaHang Média szerkesztősége: ez már itt sántít. ugyanazt a szabályt tartod be te is, én is, és a taxis is amikor vezetünk: kresz

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 08:54:28

Vicces ahogy azok az agymosott barmok, amik a 300 forintért az anyjukat is eladták volna, inkább a doki zsebébe tologatják az ezreseket, a többszörösét fizetve annak amit vizitdíjként kellett volna tolni.
Hiába no, orbán legnagyobb barátja a negatív IQ.

csepke 2016.05.17. 08:55:05

@csepke: bocs, a taxis nem tartja be ;)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 08:56:49

@csepke:

Mert a többi autós betartja... Persze.

2016.05.17. 08:57:15

@BircaHang Média szerkesztősége: beletrafáltál, ugyanis Magyarországon az étteremhez is rengeteg engedély kell, ami még az EU-n belül is iszonyatosan soknak számít. Meg a nagyon életszerűtlen előírások: külön zöldségelőkészítő, hal előkészítő, tojásmosó medence stb., külön tárolóhelyiség minden árufajtának.Ha egy francia étteremtulajdonosnak ezt elmondod, lefordul a székről a röhögéstől. A magyarok imádják a bürokráciát. Szeretik bonyolítani az életüket meg egymás életét is.

Ja, közben a magyar éttermek szarok, nincs fizetőképes kereslet, de lehet havonta bírságolni, illetve kenőpénzért szemet húnyni életszerűtlen szabályozásoknak való meg nem felelésért.

Aztán csodálkoznak a magyarok, hogy szar az életük.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 09:03:37

@csepke:

Nézz utána mi kell egy étteremhez és a taxizáshoz! Majd ezt hasonlítsd összes a főzéssel és az autóvezetéssel.

2016.05.17. 09:05:44

@BircaHang Média szerkesztősége: van ilyen, lakásétteremnek hívják, mindenhol a világon működik, Magyarországon meg nem lehet, mert olyanok a szabályok

az a baj, hogy az alember magyarok abból indulnak ki, hogy a meglévő szabály az jó, kell és ha bármi változás is van, az csak a szigorodás irányába elképzelhető, különben anarchia tör ki

a fasznyak taxisok is ahelyett, hogy az Uber megjelenése után a saját bürokratikus terheik mérsékléséért kezdtek volna harcolni, elkezdték a hepciáskodást, utcán maffiajelleggel vonulást, blokádot, Uber-sofőrökverését

persze a magyar maffiaállam meg partner abban, hogy a taxisok szerint nem adókat kell csökkenteni, hanem növelni kell őket
mert a taxis eddig is alig-alig fizetett adót, az Uber megadóztatását nem azért akarják, hogy jusson lélegeztetőgépre, hanem hogy a piacot továbbra is monopolhelyzetben uralhassák

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 09:06:16

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

A vizitdíj-népszavazás nem a vizitdíjról szólt, hanem arról: maradjon-e meg Gyurcsány vagy bukjon.

2016.05.17. 09:09:39

@BircaHang Média szerkesztősége: arra gondoltál már, hogy mind az éttermekre, mind a taxizásra vonatkozó szabályok felét ki lehetne dobni az ablakon és akkor egy étteremben lehetne főzni is és nem adminisztrálással töltené a fél életét egy magyar vendéglős és esetleg még főzni is meg tudna tanulni?

mezőgazdaságtól az építésügyön át a vendéglátásig annyi buzi szabály van Magyarországon, hogy az elképesztő

csepke 2016.05.17. 09:12:56

@BircaHang Média szerkesztősége: drágám ezt az összehasonlítást te dobtad fel, bocs hogy ilyen érzékenyen érintett ha lecsapják. ;) nekem eszembe sem jutott volna magamtól. az állítás mindössze annyi volt: autóvezetés tudás nem egy szakma.

2016.05.17. 09:13:36

@BircaHang Média szerkesztősége:
Aki amiatt szavazott a vizitdíj ellen, mert Gyurcsány takarodjon, az nem lát tovább az orránál.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 09:14:32

@karandash:

Ez így van.

Nekem volt Mo-on boltom, s tudom, hogy egy 20-pontos listát kellett teljesíteni, aminek a kétharmada teljesen értelmetlen volt.

De mit szólnál, ha holnaptól a páros számú üzletekre más szabályok vonatkoznának, mint a páratlan számúakra? Mert jelenleg ez van az Uber-taxi esetben.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 09:15:35

@nagybalfasz:

Én a vízitdíjra IGENnel szavaztam, pedig nem vagyok ballib. De én a kérdésre válaszoltam. Viszont tudom: ezzel a kisebbséghez tartoztam.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 09:16:45

@csepke:

Ez nem érv. A kereskedelmi tevékenységet szabályozzák, s irreleváns, hogy az adott ténykedés szakma-e.

2016.05.17. 09:20:40

@BircaHang Média szerkesztősége:
És van róla statisztikád, hogy hány százalék szavazott a kérdés alapján és hány százalék hogy Gyurcsány takarodjon? Az én környezetemben a leghangosabban egy olyan ember fikázta a legagyatlanabb demagógiával a vizitdíjat, aki 2010-ben aztán az LMP országgyűlési képviselőjelöltje lett...

Aranyi Gábor 2016.05.17. 09:32:47

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Mert szerinted az évtizedek óta működő hálapénz-rendszerben a haverok által felszerelt vizitdíj-automatába lökött 300-zal le van tudva a szülés/agyműtét "borítékolandó" költsége, mi? Neked speciel ingyenessé tenném a baltával/pallossasl végzett fejműtétet... A sapkád jobban mutat a fogason...

déjá vu39 2016.05.17. 09:41:43

@Aranyi Gábor: Speciel tényleg csökkent a hálapénz (mondjuk a háziorvosoknál).

déjá vu39 2016.05.17. 09:44:13

@BircaHang Média szerkesztősége: Stimmel. A taxis használhatja a buszsávot, az Über nem. A többi külön szabályt meg kiharcolták maguknak - illetve néhány taxis cég a többieknek.

Netuddki. 2016.05.17. 10:08:03

@subwoofer1: Online kasszát minden taxiba!!!

2016.05.17. 10:27:38

@BircaHang Média szerkesztősége: szerintem értjük egymást
igen, azonos szabályok kellenek a piac minden szereplőjére
és ezeket a szabályokat minimálisan szükséges szinten kell tartani
ezzel szemben magyar megoldás az, hogy a taxis a saját piaci monopolhelyzete védelme érdekében nem egy csökkentett mértékű szabályozás mindenkin való számonkérését követeli, hanem minden szigorítást aláír, csak hogy a monopóliuma megmaradjon
meg az állam is arra spekulál, hogy majd jól megadóztatja az ubereseket és akkor dől a sarc, az adó az ölébe

de annyit ér el, hogy se a taxisok nem fognak rendesen adót fizetni (ahogy eddig se tették), az eddig adót nem fizető uberesek kiszállnak, ezután se lesz tőlük sok adó beszedve
a fogyasztóknak meg semmi hasznuk az egészből, mert a taxismaffia továbbra is uralja a terepet, de most már még nagyobb arccal
vagy jön valami új platform, ami megint kihasznál egy kiskaput és kezdődik minden elölről

megoldás?
a szabályok, adók minimális szinten tartása, hogy egy igazi verseny alakuljon ki, rengetegen kezdjenek taxiszerű vállalkozásba, ez jó lesz a fogyasztóknak is

a lényeg, hogy a fogyasztóknál csapódjon le előny
jelenleg nem úgy tűnik, hogy a taxisokon kívül bárki is jól járt
a költségvetés se fog, mert a taxis nem adózik rendesen és nem is fog

McZozo 2016.05.17. 10:37:33

@BircaHang Média szerkesztősége: MAr van ilyen is cask szolok nem jut eszembe a neve. DE lenyege a kozossegi fozes. Csinalsz kajat es kirakod hogy van 3 plusz adagod mondjuk 600 forintert. Aztan emberek megnezik es akinek bejon mondjuk a te toltott kaposztad az jelentkezik elmegy hozzad kajal aztan az appon keresztul atmegy a zseton

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 11:00:21

@McZozo:

Oké csak ha erre rászervezek egy egész rendszert profitalapon, akkor az már nem közösségi főzés.

has 2016.05.17. 11:04:51

@BircaHang Média szerkesztősége: Már megbocsáss, de sem az üzletedhez, sem a taxisok kínjához nincs közöm. Takarodjanak oda forgalomkorlátozni, akiken múlik a mai helyzetük. Köszönjék maguknak a mai helyzetet, mert képtelenek voltak a tarlósékkal szemben egységesen fellépni. A taxisoknál nincsen piaci viselkedés, hogy lehetne egységáron versenyezni? Ezzel csak magukat, meg az utasokat szivatják. meg még engem, mert nem lehet tőlük közlekedni. Szedjek tőlöük pénzt a többletfogyasztásért és a szabadidőm elbaszásáért!?

Köldök_szösz 2016.05.17. 11:07:07

Ebben az országban semmi másból nem értenek csak az erőszakból.

Köldök_szösz 2016.05.17. 11:09:12

@BircaHang Média szerkesztősége: neked a létezési engedélyed kéne bevonni de azonnal ...

2016.05.17. 11:37:13

@BircaHang Média szerkesztősége: Látod, birka, fején találtad a szöget. Az a baj, hogy nincs eszed, ezért nem látod át a hasonlatod lényegét.
Tudod, ez pont olyan, mintha az éttermi dolgozók lezárnák a lánchidat, mert milyen dolog már a pizza házhoz vitele? Tilccsák be!
Itt is, tessék a hatóságoknak azonos feltételeket teremteni: autók alkalmassága, vezető alkalmassági vizsgája, adózás.... de nem a betiltás a megoldás...

2016.05.17. 11:37:53

@Túrós: Ne bántsd. Agya nincs . Megették a prionok.

2016.05.17. 11:44:08

@BircaHang Média szerkesztősége: Írtam ilyet? Egyre nagyobb a gond veled....el kéne menned egy állatorvoshoz.

szani12inda 2016.05.17. 12:01:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:
jelenleg is azonos feltételek vonatkoznak rájuk
Az Uber ugyanolyan személyszállító szolgáltatás mint a taxi, ezért pont azok a feltételek vonatkoznak rájuk is mint amiket felsoroltál.
Csak valamilyen rejtélyes okból ők úgy gondolják, hogy mégsem.
Igazából nem is értem, hogy miért kellene az Ubert külön betiltani, egyszerűen a személyszállító szolgáltatás szabályait kell rajtuk számon kérni.

Könnyen lehet, hogy ezek a szabályok rosszak, de amíg érvényesek ezek vonatkoznak mindenkire.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 13:09:42

@BircaHang Média szerkesztősége:

A vizitdíj 300 forintról szólt, amit az 1-2-3 db. ezrest zsebbe csúsztató átlaghülyemagyar soknak tartott a saját egészségéért, és helyette a többezer zsebbe csúsztatását választotta. Nem baj ha agyhalott vagy, de miért hirdeted?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 13:10:50

@BircaHang Média szerkesztősége:

"Nézz utána mi kell egy étteremhez "

Vörösre tapsolt tenyér viktor vezér háta mögött, oszt máris támogatnak egy milliárdost 25 millával, nehogy megterhelje az étteremnyitás.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 13:13:07

@Aranyi Gábor:

Agyhalottka, inkább beszélgess háziorvosokkal ahelyett, hogy hülyét csinálsz magadból.
Dilidokira alapból szükséged van, kezeltesd magad akkor talán megnyugszol.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 13:16:14

Hogy el ne felejtsétek, miért orbán maffiája rángat benneteket pórázon:

Taxishiéna. Aha.

Egy kis ismeretterjesztés viktor agyhalott buta népének, további hiéna fajok:

gázoshiéna
festőhiéna
fodrászhiéna
cukrászhiéna
fuvaroshiéna
autószerelőhiéna
orvoshiéna
....

kofahiéna, a kedvencem, ha egyedül vásárolok nincs számla, ha ketten az asszonnyal, ad számlát

A felsorolást a végtelenségig lehet sorolni a TEÁOR alapján.

Annak van joga a taxisok ellen felszólalni aki mindenhol, mindenkitől mindenért számlát kér. A magyar lakosságot ismerve ez úgy nulla.

Szóval agyhalottak megérdemlitek, hogy az anyátok a kórháznak nevezett fideSSsintértelepeken fulladjon bele a saját szarába, mert a saját érdekeitekért kiállni nem mertek, de azt aki ki mer állni azt meg hiénának nevezitek.

Agyhalott, seggarcú idióta barmok vagytok, tökéletesen megérdemlitek orbánisztánt és észre sem veszitek, hogy annyira hülyék vagytok, hogy tapsikolva vihorásztok a saját kirablásotokhoz.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 13:19:50

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

A vizitdíjas népszavazás pont ugyanaz volt, ami idén a vasárnapibezárós népszavazás lett volna. Csak míg a Fidesz profin megcsinálta, a ballibek elszúrták.

A kettőben a közös: NEM az volt a célja, ami hivatalosan a célja volt.

HaCS 2016.05.17. 13:51:30

@BircaHang Média szerkesztősége:

"Csak míg a Fidesz profin megcsinálta..."

Baszki. A hasznos része, amire te is szavaztál ment a kukába, Gyurcsányék meg maradtak a ciklus végéig.

Profin megcsinálták nekünk.
A hétszentségit.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 14:06:07

@HaCS:

Én IGENnel szavaztam, mert a kérdésre szavaztam.

Gyurcsány pedig segítette a Fideszt, ő az a típus, aki jó taktikus, de rossz stratéga. Ha lemondott volna 2007-ben, a Fidesz nem szerzett volna soha kétharmadot.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 14:19:20

@BircaHang Média szerkesztősége:

Fordítsuk le magyarra a hazaáruló birka bekegését:

A maszop bevállalta, mert a nép érdekeit csak akkor lehet képviselni ha úgy cselekszik ahogy a nép kéri. Elbukta, a nép döntött. Benne volt a pakliban. Tudod, a gerinc, ami neked nincs.

A fideSS élén a telibeszart gatyával a függöny mögött bujkáló gecivel hűen a takonygerincéhez nem mert szembenézni a néppel. Pedig állítólag a nép nagyon imádja.

De azért beszélj csak mellé, mulattató az a sötétség ami kibéget belőled.

Azt meg szintén az egyszerű búrádban próbáld meg összerakni, hogy Gyurcsány akit állítólag a nép utál bármikor látható egyedül az utcán, míg a csúti gané, a kedvenc függöny mögött bújkáló telibeszart gatyás gecid testőr nélkül már a seggét sem meri kinyalatni veled.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.17. 14:20:28

@BircaHang Média szerkesztősége:

A fideSS a hozzád hasonló agymosott selejtek miatt kapott kétharmadot.

cselaxi 2016.05.17. 14:43:06

@subwoofer1: ...mert a taxisok az adózók csúcsa?

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 15:33:19

@subwoofer1: Tudod, hogy a főtaxi mennyit adózott, zsenikém? Heee? Ha már valami éhbért kapsz a szaros kommentjeidért, akkor sem kell minden szart bevállalni!

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 15:39:46

@csepke: Terjednek az otthoni éttermek. Pont ugyanolyan platformjuk van, mint az Ubernek. Mégsem vinnyognak az éttermesek, pedig nem háromféle mosogatóban mossák a tányérokat, és nem hat, különféle hűtőben tárolják az alapanyagokat.

BéLóg 2016.05.17. 16:07:50

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Baromka!
A taxishiéna kifejezést maguk a taxisok "gyártatták" le önmaguknak azzal a hozzáállással, amit csináltak. Ez FÜGGETLEN attól hogy az Uber aljas-e vagy csak újdonság.
Tudom, te azok közé a zsenik közé tartozol a negatív íkúddal, akik szerint ha valaki jobbra szavaz az genetikai selejt de azonmód szupermenné változik ha balra adja a szavazatát.

Te vagy egy nagy selejt.

Ez itten nem orbanisztán meg politika, hanem kökemény gazdasági harc. Az Uber VALÓBAN nem adózik sehol, még a szülőországában sem viszont az is igaz hogy a taxis nem egy szakma és MÁS vállalkozásokhoz képest fillérekből (!) taxis lehet az ember.
Mondom MÁS vállalkozásokhoz képest.
Arról nem is szólva, mennyibe kerül egy olyan vállalkozás beindítása és működtetése, ahol ALKALMAZOTTAK is vannak.

2016.05.17. 16:18:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: hát ez az, erről téptem én eddig is itt a számat, hogy a fogyasztót senki se kérdezi meg senki, hogy neki mi kell, mi lenne jobb

mindenki csak a szabálybuziságból indul ki, mint jó autisták
taxisok is, rá akarnak verni az Uberre egy olyan szabályrendszert, ami nekik se tetszik, csak dögöljön meg a szomszéd tehene is
meg ugye az Uber nem adózik... a taxisok meg átbasszák az utasokat és néha adóznak

hogy az utasok jó, olcsó szolgáltatáshoz jussanak az senkit se érdekel

2016.05.17. 16:28:17

@Punxsutawney Mormota: nana, az éttermesek igenis vinnyognak a lakáséttermek miatt, én hallottam már ilyet, meg jelentgetik is fel őket

ételkihordás is megy magán alapon, nem étteremből, hanem XY lefőz 50 adagot otthon, majd kiszállítja ismerősöknek, ismerősök ismerőseinek, aki rendel

aztán lépcsőházakban, parkolókban meg kerülgetik egymást a hivatalos, céges, felmatricázott, ÁNTSZ engedéllyel rendelkező autókkal közlekedő ételfutárok meg a "zugkonyhákon" főzött ételeket kiszállítók, a jelzés nélküli autóikkal

minden szolgáltatási szektorban a temetői virágostól az ételkiszállításon és kozmetikán át a taxizásig vagy reptéri transzferig van ilyen feketézés
miért? mert kurvamagasak az adók, idióta előírások vannak, túlburjánzó, önmaguk létjogosultságát lépten-nyomon fontoskodással bizonygató hivatalok

hogy a fogyasztó jól járjon, olcsó és jó szolgáltatást kapjon, meg hogy minél több ember legyen foglálkoztatvam vágjon vállalkozásba, ne fojtsák meg őket, az kurvára nem fontos Magyarországon

ahol most élek, minden szép és jó, van hivatalos meg fekete taxi is, meg megfizethető tömegközlekedés is
az éttermek olcsók, előírások lazák, az emberek többsége vállalkozik, nem állami alkalmazott here
így eltartja magát, nem segélyen él, ha adót nem is sokat fizet, legalább nem bűnöz és nem eltartott

hagymano 2016.05.17. 16:47:20

@csakúgybelepofázok:

gondolom, remelem a hienak is tuntetnek azutan majd folytatjak a lehuzasokat...Addig amig a becsuletes taxisok nem b@sszak ki maguk közul ezeket a patkanyokat addig engem nem erdekel a nyomoruk...remelem masok is igy gondoljak...

desw 2016.05.17. 16:51:21

@karandash:

"ahol most élek, minden szép és jó, van hivatalos meg fekete taxi is, meg megfizethető tömegközlekedés is
az éttermek olcsók, előírások lazák, az emberek többsége vállalkozik, nem állami alkalmazott here
így eltartja magát, nem segélyen él, ha adót nem is sokat fizet, legalább nem bűnöz és nem eltartott "

A tippem az, hogy nem Európában és a nyugati világban vagy, hanem valahol Ázsiában.

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 16:54:58

@karandash: Én még nem hallottam ilyen feljelentésesdiről, de lehetséges... A vinnyogás alatt azt értem, hogy a mainstream médiában nem jelent meg, hogy lezárnák a Bajcsy-t, tüntetnének a Hősök terén stb. és nem kezdenek "lobbizni" kormánypárti képviselőknél, hogy a törvény teljes szigorával csapjanak le a lakáséttermekre... Holott, csak a dolgok logikáját nézve volna rá okuk, mert egy konyha, sok szempontból veszélyesebb üzem, mint egy átlag 8km/h sebességgel a városban araszoló gépjármű. Értem itt a kismillió fertőzés lehetőségét, vagy a háziasszony kezében éppen csak megszaladó cayenne bors okozta gyomorgörcsökre gondoltam.

Az egyszeri vállalkozó eltartja a munkavállálóját, az államot, a társadalombiztosítást, a nyugdíjbiztosítót, becsenget némi pénzt mindenféle tingli-tangli alapokba, majd a végén még az önkormányzatot is el kell tartania. Ezen túl természetesen sarcolják az autóját, sarcolják ha jó fej akar lenni és elküldi az alkalmazottakat teniszezni, squasholni... De akkor nem, ha meccsjegyet veszel, mert ugye meccsre járni az egészségesebb, mint egészségmegőrzésre költeni... Agyatlan rendszer.

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 16:56:37

@BircaHang Média szerkesztősége: Héhéhéééhééééééé! Ez az én dumám, Birca!!! :D

BéLóg 2016.05.17. 16:58:37

@hagymano: Erre én azt szoktam mondani, hogy nem a taxisoknak (pékeknek, fodrászoknak, csatornatisztítóknak, rendőröknek, tűzoltóknak, stöbbiknek, satöbbiknek....) a dolga hogy "maguk közül" kibasszák a hiénákat!
Mégis hogyan? AHELYETT hogy dolgozzon menjen nyomozni, feljelenteni, bíróságra járni, bíráskodni meg önbíráskodni meg miféle?
Ha te pék vagy és melletted nyit egy másik és feleannyiért adja a zsömlét mint te (ami esetleg ugyanolyan jó), amiről TUDOD hogy adócsalással él, mit csinálsz? Odamész "magadközül kibaszni"? Netán betörsz hozzá vagy ráküldesz verőembereket VAGY elvárod hogy a HATÓSÁGOK és az erre illetékes szervek, Köjál (sic), APEH (sic) kamara, satöbbi tegye meg ezt?

Ezen túlmenően SENKI nem fog tüntetsi senki MÁSÉRT. Ha tehát a taxisok nem tüntetnek magukért, KI MÁS tenné meg ezt? Ahogy a növérekért, rendőrökért, senkiért és semmiért nem tüöntet senki MÁS.
Ezt is jó lenne már megérteni. Menjenek ki az Uberesek is tüntetni!

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 16:59:19

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Most legalább nem zsidózik és migránsozik. Általában minden témához hozzácsapja ezeket, valódi stílisztikai zsenivel van dolgod.

2016.05.17. 17:06:39

@Punxsutawney Mormota:
Én szkeptikus vagyok a lakáséttermekkel kapcsolatban. Nemrég egy rendezvényen ettünk a szervezől által otthon készített kajából (valami kókusgolyó féleség volt). Én kevesebbet ettem, így nálam csak 1 nap hasmenést okozott a benne lévő baktérium (már meg nem mondom mi volt a neve), a feleségem kórházba is került miatta. Namost nem mondom, hogy ez nem fordulhat elő étterem esetén, de legalább a lehetőség megvan az ellenőrzésre, és egy ioyen eset után az ÁNTSZ vizsgálatra. Aki meg házi cuccot készít, ott abban bármi lehet, lejárt nyers tojás, pasztőrözetlen házitej, romlott hús, stb., stb.

De teljesen mást gondolok a taxiról, Uberről. Pl. az, hogy a PAV látva az átlag taxist, aki idegileg sem vezetésre, sem utasokkal normálisan viselkedésre nem alkalmas, mégis átmentek a vizsgán, nem gondolom, hogy egy Uber sofőr rosszabb lenne.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.05.17. 17:44:07

@subwoofer1:

" Aztán meg siránkozz, ha nincs az államnak pénze a te gyógyíttatásodra és a gyerekeid oktatására. "

:)))))))))))))))))))

Melyik univerzumból csöppentél ide ? :)
Még nem tűnt fel mi pénzt megbugáztak Vityáék ? (és még mennyit fognak 2018-ig)
Szerinted miért nem az egészségügyre, és az oktatásra költik azt a rengeteg milliárdot ?
Válaszolok, mert az nem az ő zsebükbe vándorol, az csak pénzkidobás, magasról lexarják az egészségedet, már csak a levegőn nincs adó, de sztem bevezetik azt is a nagyvárosokban.

bringás bosszantó 2016.05.17. 17:50:54

@BéLóg:

Hogy a hozzád hasonló agyilag selejtes férgek tisztában legyenek a valósággal:

Taxishiéna. Aha.

Egy kis ismeretterjesztés viktor agyhalott buta népének, további hiéna fajok:

gázoshiéna
festőhiéna
fodrászhiéna
cukrászhiéna
fuvaroshiéna
autószerelőhiéna
orvoshiéna
....

kofahiéna, a kedvencem, ha egyedül vásárolok nincs számla, ha ketten az asszonnyal, ad számlát

A felsorolást a végtelenségig lehet sorolni a TEÁOR alapján.

Annak van joga a taxisok ellen felszólalni aki mindenhol, mindenkitől mindenért számlát kér. A magyar lakosságot ismerve ez úgy nulla.

Szóval agyhalottak megérdemlitek, hogy az anyátok a kórháznak nevezett fideSSsintértelepeken fulladjon bele a saját szarába, mert a saját érdekeitekért kiállni nem mertek, de azt aki ki mer állni azt meg hiénának nevezitek.

Agyhalott, seggarcú idióta barmok vagytok, tökéletesen megérdemlitek orbánisztánt és észre sem veszitek, hogy annyira hülyék vagytok, hogy tapsikolva vihorásztok a saját kirablásotokhoz.

bringás bosszantó 2016.05.17. 17:52:03

@BéLóg:

És még hülye is vagy. Elolvastam a teljes agymenésed, te még a birkánál is sötétebb barom vagy.

bringás bosszantó 2016.05.17. 17:56:29

@Punxsutawney Mormota:

' Értem itt a kismillió fertőzés lehetőségét, vagy a háziasszony kezében éppen csak megszaladó cayenne bors okozta gyomorgörcsökre gondoltam. '

Munkámból adódóan elég sok étteremben jártam szerte az országban. Volt ahol inkább nem kértem az ingyen kaját, biztonságosabb volt a közértben ebédelni.
Attól, hogy valami hivatalosnak tűnik, még simán fosol tőle mert jobban tojnak a higiéniára mint egy egyszerű háziasszony.

bringás bosszantó 2016.05.17. 18:01:08

@nagybalfasz:

Életemben nem hallottam még férfit úgy visítva káromkodni mikor egy taxist kiakasztottam. Felhúzott ablak és zene mellett is lehetett hallani a barmot.

BéLóg 2016.05.17. 18:02:18

@bringás bosszantó: Ennél esetleg valamivel többet, kaplaszaf? Mert ilyet én is tudok írni:
És még barom is vagy. Semmi értelemeset nem tudsz leírni, vagyis te még az elméleti Fekete Testnél is feketébb vagy agyilag.
Mehet ez így is tovább köztünk, de akár meg is mondhatod, SZERINTED mi nem stimmel abban, amivel egyrészt a taxisokat cseszegetem vagy éppen védem, másrészről viszont az Uebert.

Mert én úgy látom, a dolgok nem csak feketék (mint a te fejedben a sötétség) vagy éppen fehérek (mint ugyanott a vákuum színe).
Erőltesd meg magad és adjál ki VALAMIT -- ha van mit. Érdekel a véleményed.

bringás bosszantó 2016.05.17. 18:04:30

@BéLóg:

Kezeltesd magad. Elsőként az üres koponyádba kérjél valami agynak kinéző masszát. Elsőre a mosogatórongy is megteszi.

biobender 2016.05.17. 18:15:28

@subwoofer1: a lenyeg, hogy stadionra legyen penz!

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 18:17:53

@bringás bosszantó: Én eddig megúsztam mindent, pedig ettem olyan polipot is, amit az orrom előtt sütöttek ki az utcán Saigonban :)

Punxsutawney Mormota 2016.05.17. 18:25:36

@nagybalfasz: Szerintem a lakásétterem vs étterem kérdést @bringás bosszantó kollégával kellene megbeszélnetek :)

Visszatérve az Uberhez. Sokszor, sok helyen feltettem már a kérdést, hogy mit tud egy taxis, amit egy uber söfőr nem tud. Valamikor a 90-es évek elején a reptéren dolgoztam, mint képesítés nélküli benzintolvaj és a munkámhoz szükség volt PAV II-re. Egy félnapot elvett az életemből és olyan veretes faszságokat kellett csinálni, hogy elmondani is nehéz. Volt néhány primitív reflexvizsgálat, meg pszichológiai vizsgálat is, természetesen mindenki átment. Ez biztosan nem lehet különbség. Az autó már más kérdés, de ha egy autót be lehet engedni a forgalomba, akkor azzal személyt is lehet szállítani. Ha a sörhintók ellen nincs kifogása a kormányzatnak, akkor mi kifogása lehet egy Uber söfőr ellen, akinek az autóját mégcsak nem is tizenkét márványrészeg angol hajtja?
De ahogy korábban írtam, mivel a Fidesznél van a kalapács, így mindent szögnek néznek. A problémamegoldásuk pedig abban áll, hogy a kiálló részeket legyalulják.

2016.05.17. 18:25:36

@bringás bosszantó:
"Annak van joga a taxisok ellen felszólalni aki mindenhol, mindenkitől mindenért számlát kér"

Nem kérni lellene, hanem alapnak kellene lennie, hogy adnak, nem pedig húznia a száját, ha kérek. Én igyekszek úgy alakítani a háztartást, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen oldjuk meg okosban faszfejeket kihívni, mert undorodom tőlük.

inebhedj - szerintem 2016.05.17. 18:26:53

@subwoofer1:

Az vigasztal, hogy az ellenoldal még inkább, szóval adóbevételi szempontból (is) az uber a kisebbik rossz.

BéLóg 2016.05.17. 19:07:21

@bringás bosszantó: Ennyi, komolyan? Ennyi? Hát MAGADBÓL indulsz ki? Vélemény az nincs?
Hát ez harmatgyenge.
Tudod egy számomra egy agyhalott ember véleménye a mosogatórongy gondolkodásra való használásáról rendkívül megtisztelő! hiszen te azzal a szörnyű sötétséggel amely a vákuumban kavarog azt képzeled, ha ott mosogatórongy lenne, akkor már valaki lennél, nos ez számomra rendkívül megtisztelő!
Oszt melyik lúdtalpadra léptem rá és mivel? Taxis vagy és nem tetszik a hiénázás? Uberes vagy és nem bírod elviselni hogy a taxisok TÜNTETNEK magukért? Jaj, jaj, nem is tudtam hogy valaminek a hiánya is fájhat. Majd írok rólad egyszer egy értekezést, oké?

rnz 2016.05.17. 19:34:31

@subwoofer1: Akkor nézz utána, hogy a taxitársaságok melyik adóparadicsomba mentik a pénzüket. Ugyanúgy "panamáznak", ergo ők se járulnak sokkal hozzá a magyar adóbevételekhez...

övön alul 2016.05.17. 21:50:16

Legyen NEMZETI AUTÓMEGOSZTÓ applikáció! És a taxiscégeknek is legyen ilyen. Ezekkel nehezebb csalni, hiszen az útnak nyoma van, feltéve, ha nem nyomja ki idő előtt, illetve elíndítja a sofőr az appot.... De ellenőrizni kell, ilyen egyszerű! Az Uberesek is próbálnak ügyeskedni, (persze nem az utas, hanem a cég árára), de a beépített utasok ezeket a csalafinta sofőröket gyorsan feljelentik! Igaz, hogy így megint kevesebb sofőr lesz, de lehet, hogy ők meg a feljelentgetések után kapják az ingyen utakat. Szóval az Ubernél a kontroll is működik....

abalek 2016.05.17. 21:54:24

Az a helyzet, hogy lehetnek olyan taxistársaságok is Budapesten, akiknek tényleges tulajdonosaik között ismert politikusok is vannak. Szóval nem a mezei sárgataxisok érdekei vannak itt szemelőtt tartva....

_droid_ 2016.05.17. 22:21:16

lehet hogy a taxisok egy resze is csal valahogyan az oraval, vagy etteremben is lehet neha rossz etelt kapni, ezt nem az en dolgom ellenorizni, a magam reszerol fogyasztokent bizom benne, hogy a szolgaltato is korrektul jar el, de ha zugkifozdebe megyek enni vagy uberes kocsival vitetem magam, akkor egyaltalan nem bizhatok semmi hasonloban, hanem en is tevekenyen hozzajarulok, hogy az illeto olyan munkajovedelemhez jusson, amibol egy forintot sem tesz a kozosbe.
az ugyis ellopjak az adot c. baromsag nem erdekel, ha kevesebben adoznak, akkor is lopnak belole, es aki erre hivatkozva kihuzza magat alola vagy erre biztat, az a szemeben nem szabadsagharcos, hanem potyautas.

nu pagagyí 2016.05.17. 22:43:00

@BircaHang Média szerkesztősége: Mint kiderült a vizitdíjas népszavazás arról szólt, hogy felszámolják-e a jóléti rendszert. Nyert a Fidesz, felszámolja.

nu pagagyí 2016.05.17. 22:52:03

@szani12inda: Igen, rosszak a szabályok. Egy belterjes piacot hoztak létre, amely nem szolgálja az utasok igényeit. Az a megoldás is zseniális lesz, ha a szar szolgáltatás miatt megjelenő konkurenciát betiltják. A taxisok jobban tennék, ha az árdrágító, felesleges előírások ellen tiltakoznának, hogy ők is pont olyan áttekinthető módon és méltányos áron tudjanak szolgáltatni, mint az undok konkurencia.

caaar 2016.05.18. 00:28:30

@nu pagagyí: ebben az országban csak egy dolog számit minél ocsobb legyen minden, mert semmi mást nem mutat fel uber barátunk csak az alacsony árat! Persze feketén könnyű! Ubereztem lerobbant koszos 15 éves auto, suttyu amator sofőr... No taxit is láttam már koszosan, de azért a legtöbb tiszta! Egy csomo rendelet szabályozza milyen auto lehet taxi! A sofőrök B102 esek minimum!! Ha baleset van ne adj uram kontrolálható!! Ja és a legtöbb társaságnak van appja! + diszpécser! A taxi hiányos időkben pl szilveszter az uber 6x szorzóval dolgozott!!! Szóval sok null a Taxi javára! Ja kérem 280ft egy km?!?! Menj taxiz külföldön! Rá jösz olcsó itthon a taxi!! Piac gazdaság!! Miért nem 10ft egy kg kenyér? Mindennek meg kell fizetni az árát!! Élni és élni hagyni!! Lehetne mégjobban szabályozni? Biztos! De az Uber féléknek nincs itt helye! Nincs helye tisztességes gazdaságban! Ja de ocso!! Sajnos az egyszerű ember csak ezt látja!! Mégha nem is igaz....

bringás bosszantó 2016.05.18. 05:28:49

A lényeg:

Taxishiéna. Aha.

Egy kis ismeretterjesztés viktor agyhalott buta népének, további hiéna fajok:

gázoshiéna
festőhiéna
fodrászhiéna
cukrászhiéna
fuvaroshiéna
autószerelőhiéna
orvoshiéna
....

kofahiéna, a kedvencem, ha egyedül vásárolok nincs számla, ha ketten az asszonnyal, ad számlát

A felsorolást a végtelenségig lehet sorolni a TEÁOR alapján.

Annak van joga a taxisok ellen felszólalni aki mindenhol, mindenkitől mindenért számlát kér. A magyar

lakosságot ismerve ez úgy nulla.

Szóval agyhalottak megérdemlitek, hogy az anyátok a kórháznak nevezett fideSSsintértelepeken fulladjon bele a saját szarába, mert a saját érdekeitekért kiállni nem mertek, de azt aki ki mer állni azt meg hiénának nevezitek.

Agyhalott, seggarcú idióta barmok vagytok, tökéletesen megérdemlitek orbánisztánt és észre sem veszitek, hogy annyira hülyék vagytok, hogy tapsikolva vihorásztok a saját kirablásotokhoz.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.18. 05:48:49

@nu pagagyí:

Nem, ez egy tisztán politikai népszavazás volt: nyerjen-e Gyurcsány vagy sem. Gyurcsány is ennek tekintette, de belebukott.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.18. 05:51:24

@caaar:

Az Uberrel valójában egyetlen baj van: miért kellene minden magyarországi taxifuvar árénak negyedét ofsór számlára utalni?

Ez senkinek se jó, se az országnak, se az utasnak, se az uberes sofőrnek.

Minden másban oké az Uber.

nu pagagyí 2016.05.18. 06:02:55

@caaar: Az emberek mást akarnak. Versenyezzetek ti is, úgy mint más. Elegem van a belterjes szolgáltatókból. Az állam pedig a piaci versenyt segítse, ne hitbizományokat osztogasson. A taxizás szabályainak nagy része baromság, csak arra jó, hogy aki bekerült, távol tartsa, aki szintén vállalkozni szeretne.

nu pagagyí 2016.05.18. 06:05:56

@BircaHang Média szerkesztősége: Igen a Fidesz ezt hazudta, a nép meg most szembesül a következményeivel, a csontvázzá csupaszított közszolgáltatásokkal, a társadalombiztosítás szétkúrásával.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.18. 08:15:21

@nu pagagyí:

Az eredmény pozitív: az ország lassan szakít a zsákutcás menettel.

BéLóg 2016.05.19. 18:06:56

@bringás bosszantó: Beírhatod ezt még tizenötször is, akkor is csak egy elyühkeregy maradsz.
SAJÁT véleményed nincsen csak ez a vesszenfidesszzarorbánhülyeszavazó?