Nem Jézus volt az egyetlen messiás: itt vannak a többiek

2017. július 28. 11:06 - Napi Csárt

A Foreign Policy magazin készített egy érdekes térképet. Ezen azokat az eseteket ábrázolják, amikor valaki messiásnak hirdette magát, de később nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Kiemelkedik közülük Sabbatáj Cévi, aki az Ottomán Birodalomban tevékenykedett. A zsidó miszticisták által 1648-ra jövendölt messiásnak adta ki magát, jelentős tömegeket maga mellé állított, és persze sok ellenséget is szerzett.

Egy idő után az Ottomán uralkodó választás elé állította: vagy áttér az iszlám hitre, vagy kivégzi. Mivel Cévi inkább az előbbit választotta, ezért sok követője csalódott benne, mindemellett még a mai napig is vannak hívei. Később kiűzették az Ottomán Birodalomból, mert kiderült, áttérése ellenére, továbbra is zsidókkal imádkozott.

Úgy néz ki, kutyából nem lett szalonna.

 

(forrás: Foreign Policy; Wikipedia)

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr7112696163

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tetemet marketing célra 2017.07.29. 15:27:56

Pap mondja egy Iron Maiden heavy metal rajongónak, akinek Eddie van a pólóján: Nézd fiam, undorító és ocsmány, hogy a kedvenc együttesed egy tetemet használ marketing célokra.

Trackback: Mikulás vs ZombiJézus feltámasztási verseny 2017.07.29. 10:18:13

Nem is gondolnád, hogy még egy adott vallási szektán belül is milyen belső konkurenciaharc van például a feltámasztások számában, hogy a Mikulás, vagy ZombiJézus támasztott-e fel több embert.

Trackback: Feszület a víz alatt delfinekkel 2017.07.29. 10:17:53

Komolyan nem értem azt a szülőt, aki ilyet megvesz a gyerekének. Ha éppen a felnégyelést, akasztást, lefejezést, stb-t lubickolnák körbe a képen a színes delfinek, akkor is megvenné? Másrészt ZombiJézuska mit keres a víz alatt?

Trackback: Megváltás stornózva 2017.07.29. 10:17:31

ZombiJézus egy ókori zsidó mesében "meghalt érted". Majd "feltámadt" és ezzel, azt azt megelőző "kijelentését" STORNÓZTA.  - IGe

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.28. 15:14:24

Sokkal több olyan arc volt, akik azt hirdették, hogy ők Jézus, Jézus reinkarnációi, Isten fiai, Jézus testvérei vagy valami hasonlók.
Jim Jones, Hong Xiuquan, Shoko Asahara, csak pár példa.
Japánban ma is vagy tucatnyi szekta van, amiknek az alapítója, vezetője Jézusnak, Messiásnak, az emberiség megváltójának, Buddhának tartja magát vagy az elhunyt családtagjait. Egyik-másik milliónyi követővel rendelkezik világszerte.

jandera 2017.07.29. 07:09:24

@maxval a mélyelemző birca: Ejnye! Sorost Jézushoz hasonlítani?

Bright side of life 2017.07.29. 08:07:47

Remek írás, fő erénye, hogy rövid. Ha még rövidebb volna, még jobb lenne. Ha meg sem született volna, azzal elérted volna a tökéletességet...

Jakab.gipsz 2017.07.29. 08:19:51

@jandera: Így igaz, maxval a mélyelemző birca kissé felületes !

Ha jól emlékszem, az a "rossz zsidó" Jézus nem a keresztényekhez beszélt.

Talán nem véletlenül lett, Soros a fenevad, a hamis próféta.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.29. 10:19:02

Mikulás vs ZombiJézus feltámasztási verseny 2017.07.29. 10:18:13
Nem is gondolnád, hogy még egy adott vallási szektán belül is milyen belső konkurenciaharc van például a feltámasztások számában, hogy a Mikulás, vagy ZombiJézus támasztott-e fel több embert.
erkolcstan.blog.hu/2017/04/05/mikulas_vs_zombijezus_feltamasztasi_verseny

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.29. 10:42:27

@maxval a mélyelemző birca: Végre! Bevetted a gyógyszert!
Teljesen igazad van, Soros és Jézus is csak egy létező figura félreértelmezése, akiknek olyan tulajdonságokat tulajdonítanak, amik nem állják meg a helyüket.

alex4 2017.07.29. 10:53:33

A világról sokszor alapvető tudással sem rendelkező emberek milliárdjai mindig megfelelő közönséget nyújtanak az ilyen figurák „virágzásához"
.
Évszázadokkal ezelőttig nem is volt lehetősége annyit tudni, hogy logikai úton zárhassa ki istenek/minden6ók létezését - az a szomorú, hogy manapság már milliárdoknak lenne erre lehetősége, de mégis túl nagy teher nekik a józan ész használata...

alex4 2017.07.29. 10:57:44

Birka és Soros:
Melyik vallási mesében van olyan, hogy az ottani messiás 100 milliót ad károsultak (pl. vörösiszap katasztrófa) megsegítésére, de az illetékes isten pedig lenyúlj ezt és más adakozók pénzét?

Jakab.gipsz 2017.07.29. 13:20:47

@alex4:
A Te általad ismert, világunkról szóló tudásodat, ki mikor alapozta meg ?

Más szófordulattal elmondva, hogyan igazolod azt, hogy csak egyféle logika létezik ?

Ezt az igazolást ki vagy kik mikor végezték el ?

Andy73 2017.07.29. 13:25:03

@alex4: Hagyjuk már ezt a marxista dumát. A hit/vallás és a tudomány csak a marxizmus szerint nem egyeztethető össze, az pedig régen megbukott. A tudósok között is nagyon sok hívő és vallásos van, sokan nyíltan is megvallják a hitüket, mások meg nem verik nagydobra, mert ez alapvetően magánügy. A komoly tudósok mind azt mondják, hogy a hit és a tudomány békésen megfér egymás mellett, mert mással foglalkoznak. A harcos ateisták ma már csak egy külön szekták képviselnek, amely kínos a komoly tudósok számára.
Magyarországon pedig inkább az ateizmus fakad a tudatlanságból, miután több generáció felnőtt úgy, hogy fogalma sincs a hitről/vallásról, csak arról, amit a marxismus tanított róla.

alex4 2017.07.29. 14:09:31

@Jakab.gipsz:
Az a logika. ami pl. azt mondja, hogy nem kerek a történet, mely szerint ha Pan-ku a buddhista ősisten egyszer már megteremtette ezt a világot, akkor másutt máskor, másfajta körülmények között, másmilyennek kitalált „3-az-1-ben" minden6ó mi a francnak kellett, hogy megint világot teremtsen?
.
Aztán, ez utóbbi figura vajon minek ádámévázott a vérfertőzéses ember-eredet sztorival ha az emberek egy elhullott laoszi bivaly orrlyukából eredő indából kinőtt nagy tök szétrepedése után jöttek a világra?
.
„Tovább is van, mondjam még?" Kismilliió istent, stb. szült már az emberi elme az elmúlt évszázezredek során...
Ha vmelyikre azt mondod, hogy nem igazi, akkor „gyalázod" az pő különbejáratú vallását!

alex4 2017.07.29. 14:13:37

@Andy73: „A komoly tudósok mind azt mondják, hogy a hit és a tudomány békésen megfér egymás mellett, mert mással foglalkoznak"
.
Kik azok a komoly tudósok? Szerintük melyik istenképzelmény az igazi? El tudom képzelni, amint egy „komoly" tudós összeegyezteti az anyagmegmaradás törvényét a „semmiből lett világ" vallásos mesével...

midnight coder 2017.07.29. 14:48:28

@alex4: Logikai úton nem tudod kizárni. Max. azt tudod állítani, hogy nem lehet bizonyítani hogy Isten van-e vagy nincs. Attól eltekintve persze a zsidó ószövetség egy része biztosan mese, más része pedig biztosan nem az.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.29. 14:57:28

@midnight coder: Ez már nagyon régen egy lejárt szavatosságú mondóka.
istenteszt.blog.hu/

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.29. 14:58:53

@alex4:

Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni, mert bizonyított. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet // Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény.

2017.07.29. 16:12:25

Ha a világod Ég és Föld közé rekedt, akkor azzal kell szembenézned, hogy itt küzdenek egymással. Ahogy kezdenél gazdagodni, azonnal közbelép az Ég, akik a "csak szegénységben lehetsz boldog" elvet vallják. Ahogy elindulsz a spiritualitás felé, azonnal "bolond" leszel az emberek szemében. A Jézus szintű embereknek sikerül ezen túl lépniük, azaz az emberek nem nézik hülyének. Ám a bizonyítás ebben a világban fura. Az elvárás az, hogy látszódjon meg rajtad és az életeden, azaz legyél gazdag. Igen ám, de akkor neked kellene a leggazdagabb embernek lenned és ez orbánviktor nagy problémája, hogy nem értik ezt a világot.

Ahhoz, hogy magasabb tudatossággal elfogadható legyél, erre fel kell készülnöd. Előtte mindenki lesajnál, mert azt látják, hogy bediliztél és leszegényedtél. Amikor visszatérsz, azaz abbahagyod a meditációkat, először az új minőséged szerinti tekintélyt kell megszerezned. Jézus elhúzott mindenfelé, Júdeába is Ordoszból érkezett, azaz a Hun Birodalom központjából. Júdeába, ahol előtte senki sem ismerte.

Amikor valaki magasabb tudatosságot ér el, akkor vannak olyan emberek (csillagcsalád tagok), akiket ez nem hagy érintetlenül. Azaz ezek az emberek egy idő után összeállnak új kristályrácsszerkezetbe és híresek lesznek. Viszont fölöttük az Ég nem nézi ezt jó szemmel, akik szerint csak húzódj meg a háttérben és csak meditálj. Csak meditálással azonban a világ gondja nem lesz megoldva, sem a mantrával, pláne ha te bélyegzed meg először azokat, akik ezekre érkeznek.

"Mit képzel ez a köcsög?"

Bármit teszel, valaki szemében nem leszel normális és azonnal beavatkoznak, hogy visszatérítsenek oda, ahol eddig voltál. Tehát Jézusnak onnantól kezdve az Ég az ellensége lett, ahogy elkezdett TENNI. Az Ég arról lehet nem is tud, hogy ezzel ők segítik a rómaiakat/zsidókat, mint ahogy ma sem tudják, hogy amit művelnek, azzal a bankokat erősítik és még örülnek is, ha besülsz. A bukott angyalok azért lettek bukottak, mert felsimerték a helyzetet és rendelkezni kezdtek olyan tapasztalati tudással, amivel okosabbak (többet tudók) lettek az Égnél, aki nagyon nem szereti az ilyet.

Akar még valaki Jézusról és a többiekről dumálni? Azok írhatnak levelet, de kérem csak a gondolkodó emberekre vagyok érdeklődő, a hittérítők menjenek a pi.... Na csá. Elmegyek a mába.

meszena 2017.07.29. 16:45:29

@Jakab.gipsz: Érthetetlen dolgokat emlegetsz. Jézus csak a zsidókhoz beszélhetett, hiszen a követőit csak a halála után vagy 20 évvel később kezdték kereszténynek nevezni. De, a szó mai értelmében Jézus hívőkről is csak Húsvét után beszélhetünk. Ily módon semmi esetre sem beszélhetett a keresztényeknek.
A helyes kifejezés, hogy a keresztények beszéltek Jézusról, mint Messiásról.

meszena 2017.07.29. 16:47:14

Ál-messiások még Jézus korában is többen voltak.
Sőt, ha magukat nem is messiásnak nevezik, ma is többen lépnek fel ezzel az igénnyel...

meszena 2017.07.29. 16:49:06

@alex4: A tudomány-hívők is csak gy új irányzat. Sőt elég szektás is: a kizárólagos igazság igényével lép fel.

alex4 2017.07.29. 17:03:03

@meszena: „A tudomány-hívők..."
WTF?!?!?!?!?
Az én számítógépem, amin ez az üzenetet írom azt a tudomány „hitte" össze (kétkedéssel, számítgatással, BIZINYÍTÁSSAL, stb.) - a tiédet melyik vallásos mese mantrázásával alkották meg?!?

meszena 2017.07.29. 17:10:40

@alex4: A tudomány egy dolog. A benne való hit egy másik. Pl az egyik alaptétel, hogy a tudomány szükségtelenné teszi a transzcendenciát.
Csakhogy a hit és a tudomány két teljesen más terület. A tudományhívők másik dogmája ennek a tagadása.
Valójában a kultuszt (és a benne gyökerező kultúrát)csak egy másik kultusz (és általa alakított kultúra) tudja felváltani.

midnightcoder2 2017.07.29. 17:14:27

@TanNé: Ez csak játék a szavakkal. Az, hogy mit tekintünk istennek már nézőpont kérdése. Képzeld el, amint egy fehér embert soha nem látott erdei bennszülött ma találkozik egy csapat kommandóssal akiknek van helikopterük - tudnak repülni, van gépfegyverük azaz lényegében legyőzhetetlenek az íjhoz képest, van antibiotikumuk és más hatékony gyógyszereik amivel hozzájuk képest iszonyú hatékonyan tudnak gyógyítani, sőt van defiblirrátoruk amivel vissza tudják hozni az embereket akár a halálból is, és van rádióadóvevőjük amivel a világ túlsó felére is el tudnak beszélni, sőt képeket közvetíteni. Mik is lennének a szemükben ezek a kommandósok, ha nem istenek ?

Másrészt, elég keveset tudunk erről a világról - még azt sem, hogy valóban valódi világ-e, nem csupán valamiféle virtual reality. Ha ez utóbbi, akkor ennek a tervezője illetve rendszergazdája innen nézve eléggé isten...

Egy biztos: az ószövetségben jó pár olyasmi le van írva, ami eléggé túlmutat a korabeli zsidók fantáziáján, és nem is annyira tipikus istenábrázolás. A teremtés persze igen, de az már ami Mózes környékén zajlott már nem annyira fér bele a korabeli istenképekbe.

alex4 2017.07.29. 17:16:09

@TanNé: Egyetértek: az emberi képzelet termékeként tényleg „van" (kismillió) isten/szellem/sátán, stb. - tán a villámlás istenétől a Nagy Spagettiszörnyig terjedően.
Ahogy írtam is, különböző földrajzi helyeken, különböző történelmi korokban, különböző körülmények között, természetesen másmilyen „egyedüliként szent és igaz" meséjű alakokat találtak ki emberek, hogy az alap dolgokra (világ, ember, természet) magyarázatot kínáljanak.
Gyanítom, hogy a „3-az-1-ben" kitalálói még a közeli Zeuszról sem tudtak, nehogy a távoli Pan-ku-ról...

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2017.07.29. 19:53:59

@midnightcoder2:

A tudományos módszertannal meghatározott Isten ennyi:
Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet

Persze ezen kívül mindenki azt képzel annak, amit akar.

kvadrillio 2017.07.29. 21:27:21

Szabadító, megváltó. A zsidóság évezredes hite szerint a messiás Isten küldötte, aki majdan eljön, és megszabadítja népét ellenségeitől. Keresztény hit szerint Jézus volt a próféták által megígért szabadító. A hithű zsidók máig is várják. Ady gyakran használta népéért küzdő, önmagát feláldozó hős jelképekén. "Sósabbak itt a könnyek s a fájdalmak is mások, ezerszer messiások a magyar messiások" (A magyar messiások). Él a köznyelvi szóláshasználatban: "Úgy várta már, mint a zsidók a messiást".

...SZAAAAL...MESSIÁS AZ, AKIT A ZSIDÓK TALÁLTAK KI. AKÁRCSAK AZ ANTISEMITIZMUS SZÓT. AMIKOR ÁDÁM ÉS ÉVA VOLT MÉG CSAK A FÖLDÖN, NEM VOLT MÉG MESSIÁS. DE LÉTREJÖTTEK UGYEHHH A ZSIDÓK IS, OCCT ŐK FIRKÁLJÁK A BIBILIÁT IS...MESSIÁSSAL EGYÜTT !!!!! SZEREPJÁTÉKOKAT TALÁLNAK KI MAGUKNAK MEG MESSIÁSOKAT IS.. MEG MINDENFÉLE VALLÁSI LITURGHIÁKAT., KÉPZELŐDNEK ÖSSZE-VISSZA, A PLAKÁTOKRA IS ANTISEMITIZMUST KÉPZELNEK MONDTA A SOROS IS... OCCT EZZEL TÖLTIK SOKAN AZ IDEJÜKET......:))))).

Beer Monster 2017.07.29. 21:29:30

@Andy73: Hívők vannak, vallásosak aligha.

kvadrillio 2017.07.29. 21:29:45

@kvadrillio: MINDEZ CSAJ FANTAZMAGÓRIA....:o)))))))))))))

fantazmagória

agyrém, ábrándkép, rémlátás; jelenés, látomás; lehetetlen elképzelés, agyszülemény, üres képzelgés
[kedvenc]
[szerkeszt]

Eredete: görög-latin

kvadrillio 2017.07.29. 21:30:40

@kvadrillio: ...CSAK....FANTAZMAGÓRIA ! :)

Beer Monster 2017.07.29. 21:41:16

@alex4: A trinitarizmust a Nagy Constantinus által összehívott nikaiai zsinat rögzítette. Gondolod, hogy nem hallott Zeusról? :)

midnightcoder2 2017.07.29. 21:44:17

@vilagnezet.blog.hu:

"A tudományos módszertannal meghatározott Isten ennyi:
Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet"

Jó. Akkor légy szíves bizonyítsd be, hogy az emberiség által eddig istenként tisztelt valamennyi lény a képzelet szüleménye volt. Amennyiben erre esetleg nem lennél képes, a definíciód kb. annyira tudományos, mint Gyurcsók bácsi távgyógyítása volt.

midnightcoder2 2017.07.29. 21:47:37

@kvadrillio: "MINDEZ CSAJ FANTAZMAGÓRIA"

Hidd el, nagyon is valóságosak. És ha egyszer eljutsz idáig, és egyszer végre az aktuális barátnőd neve nem jpg-re végződik, akkor talán abbahagyod a fórumok teleordibálását csupa nagybetűkkel írt hülyeségekkel. :-D

alex4 2017.07.29. 21:55:47

@kvadrillio: Persze, hogy ők a jó fiúk, hiszen ők írták a bibliás sztorikönyv nagy részét!
Ha te írnál egy ilyen mesekönyvet, akkor a te családod és/vagy a magyarok lennének benne a menő szereplők, nem?!? :)))

alex4 2017.07.29. 22:04:29

@Beer Monster: „A trinitarizmust a Nagy Constantinus által összehívott nikaiai zsinat rögzítette. Gondolod, hogy nem hallott Zeusról? :)"
Igen, de addigra a főképzelmény figuráját már kidolgozták és a Constantinus-nak megtetszett, hogy a keresztényeknél egy főnök van - így rögtön meg is tette magát egyházfőnek, a szentlelkecske komoly segítséget kapott a kereszténység terjesztésében/megvédésében Constantinus katonai erejétől (mint később Latin-Amerikában a spanyoloktól vagy éppen a honfoglaló magyarokkal szemben a német katonáktól). Nem kellett már tovább mártírként sajnáltatni magukat és rinyálni, hogy a keresztényeket „mindig csak báncsák..."

kvadrillio 2017.07.29. 22:41:54

@alex4: fantázia

Flag of Hungary.svg Magyar
Főnév

fantázia

A képzelet szüleménye, a képzelet játéka.

:))))))

igazi hős 2017.07.29. 22:42:37

@maxval a mélyelemző birca: Óvatosan, ha Soros Jézus, akkor a tanítvány, aki elárulja, az csak Orbán lehet. (Nem hiszem, hogy olvastad azt a vastag könyvet, abban Júdásnak hívják.) No és ki adja a 30 ezüstpénzt ? Nyilván Putyin,
de hogy az mennyi ma dollárban, azt jobb, ha nem is tudjuk.

igazi hős 2017.07.29. 22:48:19

@alex4: Az összes komoly fizikus azt mondja, hogy ismerjük a világot az első másodperc (század másodperc, ezred másodperc) óta, de előtte nem. Nem biztos, hogy volt Teremtő, de volt Teremtés, akár egy tudatos cselekedet, akár "csak" egy számunkra ismeretlen és egyelőre felfoghatatlan fizikai folyamat volt.

midnightcoder2 2017.07.30. 06:58:14

@igazi hős: "Az összes komoly fizikus azt mondja, hogy ismerjük a világot az első másodperc (század másodperc, ezred másodperc) óta"

Ilyet komoly fizikus nemigen mond. Én legalábbis úgy tudom, hogy elég messze vagyunk Pl. a kvantumösszefonódás okainak a magyarázatától, és arra is hogy mi van az elemi részecskék szintje alatt szintén csak - elég meredek - elméletek léteznek. De a legjobb esetben is max. odáig tudunk eljutni, hogy leírjuk hogy a fizika törvényei a világunkban hogyan működnek. De azt, hogy miért így, már keményebb dió.

Amúgy nekem ez a fény maximális sebessége dolog picit olyan, mint amikor egy játékban a pályatervezők a pálya szélére tesznek egy áthatolhatatlan természeti képződményt hogy leplezzék hogy a pálya eddig a pontig lett elkészítve, és itt a játék világának a határa.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.30. 07:39:05

@midnight coder:

"El tudom képzelni, amint egy „komoly" tudós összeegyezteti az anyagmegmaradás törvényét a „semmiből lett világ" vallásos mesével..."

www.amazon.com/Universe-Nothing-There-Something-Rather/dp/1451624468

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.30. 07:47:21

@alex4:

A fenti kommentem neked szólt.

"El tudom képzelni, amint egy „komoly" tudós összeegyezteti az anyagmegmaradás törvényét a „semmiből lett világ" vallásos mesével..."

Komoly tudósok állítják, lehetséges, hogy az univerzum eredő energiája pontosan nulla. (A gravitáció negatív energiája pont lenullázza az anyag és a sugárzás pozitív energiáját.) Ez esetben az univerzum a semmiből keletkezhetett. Ez amúgy filozófiailag is egy igen tetszetős elmélet.

A fent belinkelt Krauss-könyv mellé ezt is ajánlom:

www.amazon.com/There-Something-Rather-than-Nothing/dp/0199288666

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:23:45

@alex4:

Simán összeegyeztethető, ugyanis a természettudomány nem foglalkozik a teremtéssel. Van ugyan kozmológia az elméleti fizikában, de az ellenőrozhetetlen elméleteket állít fel, s gyakorlatilag inkább filozófia már, mint fizika.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:25:23

@midnightcoder2:

Maga a világ eleve virtuális szerintem, ezért is vannak benne ellentmondások.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:40:38

@vilagnezet.blog.hu:

Isten tudományos meghatározása: a végok. Aki miatt lett a valami.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:41:40

@alex4:

Téves.

A sokféle Isten-kép mind az egy Istent igyekszik magyarázni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:50:17

@meszena:

Ez így pontatlan. Jézus eleve úgy kezdett, hogy nem lesznk többé zsidók, mármint vallási értelemben, azaz megnyílik az új szövetség mindenki számára. Azaz a zsidóktól kellett volna mindennek kiindulnia és terjednie. De a a korabeli zsidók zöme NEM követte Jézust.

Viszont még 30-40 évnek kellett eltelnie, hogy az Egyház végleg lemondjon a zsidó vallásrtól, 60 környékén lett már nyilvánvaló, hogy ez 2 külön vallás. A külvilág számára a két vallás különbözősége a zsidó felkelés idején lett nyilvánvalóvá, amikor a jeruzsálemi keresztények demonstratívan NEM csatlakoztak a zsidókhoz a Róma elleni harcban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:53:44

@alex4:

Soros egy gazember, aki sokat lopott össze hosszú évek során. Az, hogy annak fél százalékot eladományizta nemigen változtat semmin. A koolumbiai maffia, a palesztín Hamasz, az olasz maffia is sokat adományoz, kórházakat, iskolákat tart fenn, ösztöndíjakat osztogat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.30. 08:55:55

@alex4:

Az alapkérdésekre máig nincs válasz, s ez éppen hogy erősíti a hitet Istenben.

Beer Monster 2017.07.30. 09:07:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem kell összeegyeztetni, az egyik a természetről szól, a másik az erkölcsről.

Buchhalter 2017.07.30. 09:21:05

NA megint beindult az isten tagadó gépezet.Hurrá,hajrá.Mi előtt itt egy -két Önjelölt kretén dobálózna ,szálljon egy kicsit magába. Az önjelölt messiásokat én is elutasítom ,de a teremtés mitoszát annyira nem vetném el.Ez a véletlenül a majomból lettünk kicsit gáz nekem de az csak az én véleményem. Elvakult keresztény se vagyok csak .Lehet a frigyláda is egy korát megelőző gépezet volt,vagy Jeriko kürtjeit se kürtnek kell elképzelni. A feltámadásról meg csak annyit ,hogy már tudományosan is ott tart pár kutattó csoport,hogy a test és a lélek külön választandó ,de ehhez még az ember kevés ,főleg technikai szempontból.Sőt, azzal is egyetértek,hogy szintén pár orvosbiológus kutató szerint az emberi test le lehet butítva : a biblia szerint Noé előtt több száz évig élt egy ember .Szerintük lehetséges,de az Özönvíz után valószínű hogy valami történhetett .Lehet a Föld ökoszisztémája is megváltozott. Lehet ,hogy volt egy védőréteg a Föld körül ami jobban megszúrta a napsugarakat.Feltételezés ,de nem feltétlenül légből kapott.

Beer Monster 2017.07.30. 09:50:57

@Buchhalter: Ha jól látom, nemhogy elvakult keresztény nem vagy, de azzal sem fognak megvádolni, hogy egyáltalán keresztény lennél, az ortodoxia ilyen aktívan hirdetése mellett.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.30. 19:06:15

@Buchhalter:

Isten létezése tudományos tény. Így tagadása ugyanolyan ostobaság, mit az evolúció tagadása.

Nem Isten létezésével volt a gond eddig sem, hanem a tudományos meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs. Továbbá nem az a fő probléma, hogy nincs Isten, hanem az ellenkezője, hogy túl sok van. Túl sokat Istent teremtettek eddig az emberek.

istenteszt.blog.hu/

2017.07.31. 05:42:18

@TanNé: jaj, te már régen nyomulsz ezzel a vallás és egyben ateistaellenes nagyon eredeti koncepcióddal.
Annyiban igazad van, hogy minden létezik (filozófiai értelemben), amit az emberek a képzeletükkel teremtettek, amit megneveznek. Amerika kapitány, Allah, Zeusz főisten meg a Hétszűnyű Kapanyányimonyók is.
Eddig szerintem mindenki eljutott, az ateisták is. De hogy ez a filozófiai értelemben vett létezés lenne a létezés egyetlen értelmezése az vicces ötlet.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.31. 07:30:00

@Colonel H. Stinkmeaner:
Akárcsak Istent a létezést is tudományosan definiáltuk.
A filozófia az nem tudomány, áltudomány inkább, akárcsak a teológia.

Nylul 2017.07.31. 14:52:10

@TanNé: 'Isten létezése tudományos tény.' - Ez hazugság, nem tény, és főleg nem tudományos.

kiskutyauto 2017.07.31. 23:33:51

Az emberi hülyeség vámszedői évezredek óta szedik a vámot napjainkig... sőt... az utóbbi évtizedekben keményen belehúztak... így lettek orbánviktorok is pl...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 07:36:31

@kiskutyauto:

" így lettek orbánviktorok is pl..."

Tudom, szerénységed tiltja, hogy megemlítsd, de így lettél te is.

Revolutionist 2017.08.01. 16:08:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Széep elkussolsz troll és eltakarodsz... aki személyeskedés nélkül képtelen társalogni, az csicskák csicskája troll patkány.. szóvak kussolsz troll takarodsz troll... majd ha megtanulod a kulturált kommentelést, és végre felfogod, amit már egy közepes képességű 10 éves is ért, hogy komment területen a témáról értekezünk nem egymásról, és nem azonnal ha nem tetszik egy vélemény, máris a kommentelővel kezdünk személyeskedni... te még ennyit sem bírtál felfogni nyomorult szánalmas TROLL... szóval kussolsz troll takarodsz troll (és igen, miután trollkodtál velem ezzel felhatalmaztál erre a stílusra... egy trollkodás j ogosítványt ad a trollnak bármilyen vulgáris stílusban való visszaszólásra...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 17:54:57

@Revolutionist:

"Széep elkussolsz troll és eltakarodsz"
"kussolsz troll takarodsz troll"

:)

meszena 2017.08.05. 12:46:08

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
"Jézus eleve úgy kezdett, hogy nem lesznk többé zsidók, mármint vallási értelemben, azaz megnyílik az új szövetség mindenki számára. Azaz a zsidóktól kellett volna mindennek kiindulnia és terjednie. De a a korabeli zsidók zöme NEM követte Jézust."
Jézus földi életében kifejezetten a zsidókhoz jött, nekik volt először lehetőségük, hogy higgyenek a Messiásban. Hiszen nekik lett megígérve, és ők is várták. Jézus mondja: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz."
Csak ennyi kiegészítésként.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.05. 12:50:57

@meszena:

Más alkalmakkor viszont nem átallott bemenni nemzsidó házába, kiváltva ezzel az apostolok megrökönyödését.
süti beállítások módosítása