Van még remény a hetedik kerületieknek, Magyarország nagy átlagban csendes hely

2018. január 02. 16:56 - Napi Csárt

Egyeseket nagyon zavar, hogy gyakorlatilag az egész hetedik kerület egy szabadtéri szórakoztató központtá alakult át az elmúlt években, ahol minden nap folyik a buli, a sör és még egy csomó minden, ezzel pedig együttjár, hogy bizony szinte állandó zaj van.

De a számok ugyanakkor nem azt mutatják, hogy ez az egész országban így lenne, sőt! Az amúgy elég szívesen panaszkodó magyarok közül jóval kevesebben nyilatkoztak úgy, hogy zavarnák őket a szomszédok vagy az utcazaj, mint az uniós átlag.

Ha feltételezzük is, hogy a hetedik kerületben bizony más lenne egy ilyen felmérés eredménye, akkor is meg kell állapítanunk, hogy Magyarországot alapvetően nyugodt, csendes helynek tartják az ittlakók Európában. Érdekes egyébként, hogy a leginkább Máltán, Németországban és Hollandiában tartják a szomszédokat és az utcát zajosnak az emberek, a legkevésbé pedig Bulgária, Horvátország és Írország érintettek.

Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy valószínűleg nem a tényleges zajszint, hanem az elvárások határozzák meg, hogy kik, hova kerültek ezen a listán.

 

forrás: (Eurostat)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr9813543587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EU zászlót mindenhova! 2018.01.03. 12:45:10

Remélem a 7.kerületiek kifingatják a romkocsmákat..

n_dy 2018.01.03. 15:42:44

a "party negyed" nem 7. kerületi probléma és hatáskör ... észre kéne már venni ...
akinek nem tetszik a dolog, költözzön el, viszont a Főváros adjon hozzá pénzt ...
(hülyéknek: Párizs a Montmartre, London a Soho nélkül sehol nem lenne ...)

Emmett Brown 2018.01.03. 16:57:01

@EU zászlót mindenhova!:

A bulinegyed messze nem olyan homogen, mint ahogy az be van allitva.

Romkocsmak-szorakozohelyek-lebujok-gasztropubok mind vannak, eleg szeles a felhozatal. Nyilvan vannak problemas reszek, de sikerult a legprimititevebb megkozelitest megtalalni, pedig meg lehetne csinalni hogy mindenki (lakok-onkori-helyek-alkalmazottak) jol jarjon.

Gibbonka26 2018.01.03. 19:58:07

Nagyon remélem, hogy február 18-án eltakarítjuk ezt a bangladeshi putrit a kerületünkből! Én biztosan elmegyek majd szavazni!!

2018.01.04. 04:01:56

Az, hogy Magyarország nagy átlagban csendes hely, az nem jelenti, hogy a hetedik kerület is csendes lesz. Mátészalka, Dombóvár, Pápa, Veszprém, Gyomaendrőd lehet, hogy csendes helyek, ezzel javítják az átlagot. De ez semmit se jelent a hetedik kerületre nézve.

Darw 2018.01.04. 17:38:11

@Gibbonka26: Nagyon remélem, hogy azt a milliárdos bevétel kiesést majd a 7. kerülettől veszik akkor el.

Bicepsz Elek 2018.01.14. 11:16:28

Aki a Belvarosban lakik annak el kell viselnie az ilyeneket.

Gibbonka26 2018.01.27. 00:50:53

@Darw:

Költözzél ide akkor ide te alkoholista állat!