Hoppá! Végre itt egy pozitív kicsengésű lista, amin abszolút élen vannak a magyarok

2018. január 05. 17:09 - Napi Csárt

Magyarországról sok rosszat ellehet mondani, meg persze szépet és jót is. Egy valami azonban biztosnak látszik, legalábbis a most pillanatából nézve. Az OECD legfrissebb adataira támaszkodva, a londoni székhelyű Kereskedelmi Unió Kongresszusának (TUC) előrejelzései szerint Magyarországon lesz (OECD országok közül) a legnagyobb a reálbérek növekedése 2018-ban. Ba Dum Tss!

A grafikonon egyébként jól látszik, hogy Kelet-Közép-Európa országai várhatóan nagyot mennek majd az idén, míg a hátul kullogó svájciak és belgák bére szinte egyáltalán nem fog növekedni. Az év legnagyobb vesztesei úgy látszik, a spanyol - olasz - brit trio lesz, ahol nemcsak hogy stagnálni nem, de egyenesen csökkenni fognak a bérek. 

chartoftheday_12407_wage_growth_around_the_world_in_2018_n.jpg

42 komment

Döbbenet: európaiak milliói még a lakásukat sem tudják felfűteni télen

2018. január 04. 19:39 - Napi Csárt

Hiába az európai gazdasági dominancia, megannyi olyan ország van, amelynek lakosai jórészt nem engedheti meg maguknak, hogy megfelelő melegre fűtsék otthonaikat a téli hónapokban. A listán jól látszik, hogy a bolgárok vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen ott a lakosság majd 40 százaléka fagyoskodik otthon. De a litvánok, görögök és ciprusiak is ott tanyáznak az élbolyban. 

Azért mi, magyarok sem panaszkodhatunk, hiszen hazánk lakosságának 9,2 százaléka nem engedhette meg magának 2016-ban, hogy megfelelő meleg legyen otthon a téli hónapokban. 

chartoftheday_12412_where_europeans_can_t_afford_to_heat_their_homes_n.jpg

14 komment

Repülés szempontjából 2017 volt minden idők legbiztonságosabb éve

2018. január 03. 16:40 - Napi Csárt

2017 volt a legbiztonságosabb év a kereskedelmi légiközlekedés történetében, noha a légiforgalom nagysága történelmi csúcsot ért el. A The Aviation Safety Network által közzétett adatok alapján - az öngyilkosságok, szabotázsok és repülőgép-eltérítések kizárása esetén – tavaly 14 baleset történt 59 halálos áldozattal. Ez javulást jelent 2016-hoz képest, amikor 17 balesetet számoltak össze 258 áldozattal.

A tavalyi év legnagyobb balesete még januárban történt Kirgizisztánban, amikor egy Boeing 747-es gép egy falura zuhant. A balesetben meghalt a 4 fős legénység, illetve további 35 ember a faluból. A legtöbb fedélzeti áldozatot követelő baleset szilveszter este történt, amikor egy Cessna 208 Caravan lezuhant Costa Ricában. A fedélzeten lévő 12 emberből senki sem élte túl a balesetet. Az összesítésben nem szerepelnek a helikopterek és a katonai repülőgépekkel kapcsolatos balesetek. Így aztán nem számoltak a mianmari légierő júniusi balesetével sem, amikor 122 ember halt meg.

Az alábbi grafikonon látható, hogy 1972 és 2017 között hányan vesztették életüket repülőgép-balesetben egy-egy évben. 2005 volt az utolsó olyan év, amikor ez a szám 1000 felett volt, azóta csökkenő a trend. Jelenleg 7 360 000 repülésre jut egy halálos kimenetelű légiszerencsétlenség.

Szólj hozzá!

Van még remény a hetedik kerületieknek, Magyarország nagy átlagban csendes hely

2018. január 02. 16:56 - Napi Csárt

Egyeseket nagyon zavar, hogy gyakorlatilag az egész hetedik kerület egy szabadtéri szórakoztató központtá alakult át az elmúlt években, ahol minden nap folyik a buli, a sör és még egy csomó minden, ezzel pedig együttjár, hogy bizony szinte állandó zaj van.

De a számok ugyanakkor nem azt mutatják, hogy ez az egész országban így lenne, sőt! Az amúgy elég szívesen panaszkodó magyarok közül jóval kevesebben nyilatkoztak úgy, hogy zavarnák őket a szomszédok vagy az utcazaj, mint az uniós átlag.

Ha feltételezzük is, hogy a hetedik kerületben bizony más lenne egy ilyen felmérés eredménye, akkor is meg kell állapítanunk, hogy Magyarországot alapvetően nyugodt, csendes helynek tartják az ittlakók Európában. Érdekes egyébként, hogy a leginkább Máltán, Németországban és Hollandiában tartják a szomszédokat és az utcát zajosnak az emberek, a legkevésbé pedig Bulgária, Horvátország és Írország érintettek.

Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy valószínűleg nem a tényleges zajszint, hanem az elvárások határozzák meg, hogy kik, hova kerültek ezen a listán.

 

forrás: (Eurostat)

9 komment

Gondoltátok volna, hogy ekkora károkat okoztak idén a katasztrófák?

2017. december 29. 14:30 - Napi Csárt

Kimondani is nehéz ezt az összeget

Természeti és emberi kéz okozta katasztrófák, csak az idén 306 milliárd dolláros kárt termeltek világszerte (Swiss Re.) A grafikonon jól látszik, hogy ez 2011 óta a legmagasabb szám, az elmúlt 10 év távlatában. Ami azonban még szembetűnőbb, hogy a 2016-os adatokhoz képest 63 százalékos a növekedés, sőt az elmúlt tíz év átlagnál is jóval magasabb ez a szám. A költségek elrugaszkodása ugyanakkor nem jelentett több halálesetet az előző évhez képest. 

Amik idén egyébként jócskán megnyomták a költségeket, azok legfőképp az amerikai kontinenst sújtó hurrikánok voltak - Harvey, Irma és Maria (93 milliárd dolláros biztosított kár). Ezen felül a kaliforniai erdőtüzek és két, erőteljes földrengés (Tehuantepec és Puebla) is milliárdos károkat okozott.

A 2011-es csúcskárokhoz képest ugyanakkor még így is jócskán elmarad az idei év. Abban az évben csapott le például a tóhokui földrengés és cunami, ami többek között a fukushimai katasztrófát is előidézte.

chartoftheday_12379_disasters_caused_306_billion_in_losses_in_2017_n.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása