Durva, hogy mennyi magyar lakik még mindig a mamahotelben

2016. június 16. 17:03 - Napi Csárt

Európa-szerte egyre nagyobb problémát jelent, hogy a fiatal felnőttek nem költöznek el a szüleiktől és nem kezdenek saját életet. Érdekes módon ez elsősorban a perifériát (Dél- és Kelet-Európa) érinti. A nyugati országokban rendre 20 százalék alatti a 25 és 34 év közöttiek mamahotelban maradása (ez alól kivétel Írország, amit a perifériából a core országokhoz csatlakozók között tartanak számon), és Skandináviában szinte minden fiatal elköltözik otthonról 25 éves kora előtt. 

Hazánkban a fiatalok 43 százaléka lakik még mindig a szüleivel, de a legsúlyosabb helyzet Szlovákiában, Bulgáriában és Görögországban van, itt többen maradnak a szüleikkel, mint ahányan elköltöznek. mamahotel.jpg

33 komment

Tényleg egyre kevesebb az érettségiző?

2016. május 02. 15:00 - Napi Csárt

A 2009-es csúcsához képest az idén mintegy 89 ezer fővel kevesebben fognak érettségizni. Ezen belül az emelt szintű vizsgákat választók aránya nőtt, 5 százalékról 10 százalékra. A 83 ezer fős csökkentést önmagában nem magyarázzák a demográfiai folyamatok: a 18-19 éves korosztály létszáma ugyanis ugyanebben az időszakban "csak" 40 ezer fővel csökkent.

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

4 komment

Ezekben az országokban a legrosszabb élni 25 éves kor alatt

2015. november 19. 11:30 - Napi Csárt

Egy friss kutatásban több nemzetközi szervezet, mint például a Világbank, az UNESCO, és az OECD adatait felhasználva rangsorolták az országokat aszerint, hogy melyekben a legjobb és a legrosszabb élni 25 éves kor alatt.

fiatalokorszag.JPG

Több mint 50 szempont figyelembe vételével arra jutottak, hogy Norvégiában, Svájcban, Svédországban, Dániában és Hollandiában a legjobb fiatalnak lenni, míg Oroszországban és Afrika egyes országaiban jelentős nehézségekkel küzdenek a 25 év alattiak.

1 komment

Ki nem találod, hol él a legtöbb fiatal a szülőkkel együtt

2015. október 26. 16:00 - Napi Csárt

Az EU tagországok közül Máltán és Szlovéniában él a legtöbb 18 és 29 év közötti fiatal a szülőkkel egy háztartásban. Őket követik az olaszok, a dobogó harmadik helyére pedig Magyarország került a maga 76 százalékos eredményével, ami elég magas a 48 százalékos EU-s átlagértékhez képest.

 

Az Eurofound felmérése szerint 2007 és 2011 között Magyarországon volt a legnagyobb, 36 százalékpontos a növekedés az otthon élő fiatalok számát tekintve.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása