Ennyire jól kezelték a válságot? Felére csökkent a fiatalok munkanélkülisége

2016. július 16. 10:43 - Napi Csárt

A munkanélküliség az egyik legdurvábban a fiatalokat sújtja néhány európai országban, ez is gátolja a gazdasági válságból való kilábalást. Az OECD adatai szerint leginkább Görögország, Spanyolország és Olaszország érintett Európán kívül, igaz az abszolút csúcstartó Dél-Afrika, ahol a fiatalok több mint fele nem talál állást. A charton azt is látni lehet, hogy a válság legsötétebb éveiben mekkora volt a mutató, ebből jól látszik, hogy a problémát nehezen kezelik a mediterrán országokban. 

Magyarországon 15 százalékos jelenleg a 15 és 24 közöttiek körében a munkanélküliég, azonban ennek közel duplája is volt a mutató. Az OECD átlagától egyébként még így is elmaradunk, igaz csak néhány százalékkal. fiatal_munkanelkuliseg.jpg

5 komment

Nem is állunk olyan rosszul: itt az emberek harmada munkanélküli

2016. június 22. 10:23 - Napi Csárt

Az OECD összehasonlította, hogy melyik országban található a legmagasabb munkanélküliségű régió. Ebben a kategóriában Spanyolország végzett az "élen", itt ugyanis van olyan térség, ahol a munkanélküliségi ráta közel 35 százalékos, vagyis a munkaképesek több mint harmada nem talál munkát. Nincs sokkal lemaradva tőlük Dél-Afrika, Oroszország és Görögország sem, ezekben az országokban találunk olyan régiót, ahol az emberek több mint negyede nem dolgozik. Azonban Oroszországban az országos munkanélküliség csupán 5 százalékos, addig a másik három említett ország teljes, átlagos munkanélkülisége is 25 százalék körüli. 

Ehhez képest jól áll a helyzet Magyarországon, az országos átlag 7 százalék körüli, a legrosszabbul álló régióban pedig 12 százalék körüli a munkanélküliség. Ezzel persze még mindig távol állunk a legmagasabb foglalkoztatottságú országtól, Norvégiától, ahol a legmagasabb munkanélküliséget felmutató régióban is alig több mint 3 százalékos a mutató. unemployment.jpg

Szólj hozzá!

Ennyiből kell tengődnie a magyar családoknak, ha elveszítik a munkájukat

2016. április 16. 10:39 - Napi Csárt

Az OECD felmérést készített arról, hogy mekkora juttatást kaphatunk akkor, ha nem dolgozunk. Két felnőtt és kétgyermekes háztartással számoltak, ahol csak az egyik felnőtt dolgozik, az így kapott jövedelmet hasonlították össze az átlagjövedelemmel. 

Magyarországon ilyenkor az átlagjövedelem 60 százalékát kapják meg a családok, amivel az utolsó harmadban helyezkedünk el. A legjobban a dán családok járnak, ott az átlagjövedelem 94 százalékát kapja meg a család munkanélküliség esetén. jobless.jpg

3 komment

Nem is olyan magas a munkanélküliség Magyarországon

2016. február 04. 13:58 - Napi Csárt

Persze, csak ha nem veszünk figyelembe egy-két furcsaságot

A munkanélküliség az egyik legjobb mérőszáma annak, hogy mennyire működik jól egy gazdaság, persze az sem mindegy, hogy pontosan kiket számít bele a munkanélküliek körébe az állam. Ha megnézzük az OECD országait, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország jelenleg jobban áll az átlagnál, a munkanélküliségi ráta jelenleg 6,7 százalék, míg az átlagos mérőszám 6,7 százalék.

Kérdés, hogy mekkora lenne hazánkban ez a mérőszám, ha a közmunkásokat is munkanélküliként tartanánk számon. Továbbá azt is érdemes kiemelni, hogy az összehasonlításban részt vesz három olyan ország (Spanyolország, Görögország és Dél-Afrika) is, ahol a többiekhez képest kiemelkedően magas ez a ráta. Ha ezt a három OECD-tagot nem vesszük figyelembe, akkor Magyarország az átlagnál jelentősen magasabb munkanélküliséggel számolhatnánk hazánkban, nem is említve a közmunkások "statisztikai számítási anomáliáját".unemployment.png

 

5 komment

Ezekben az országokban a legnagyobb a munkanélküliség

2016. január 16. 11:00 - Napi Csárt

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb felmérése szerint több mint 40 millió munkanélküli van az OECD-térségben, mintegy 8 millióval több, mint a válság előtt. A munkanélküliség átlagosan 6,7 százalék körül mozgott 2015 harmadik negyedévében, az országokat tekintve Japánban a legalacsonyabb, Dél-Afrikában pedig a legmagasabb a munkanélküliség aránya.

1 komment
süti beállítások módosítása