Ezeket a nyelveket beszélik a legtöbben a világon

2015. október 22. 13:00 - Napi Csárt

Míg az angolt világszerte mintegy 335 millióan beszélik, addig kínaiul több, mint egy milliárd  ember társalog. Bár árnyalja a képet, hogy a kínai nyelv nem egységes, ugyanis a nyelvjárásoknak tekintett nyelvváltozatok olyan jelentős eltéréseket mutatnak, amely alapján külön kínai nyelvekről is lehetne beszélni. 

 

A kínai nyelv a Kínai Népköztársaság, Tajvan, Szingapúr, valamint az ENSZ hivatalos nyelvei között is szerepel. A spanyol pedig a legtöbb anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelv, ami jelenleg 21 ország államnyelve, valamint az ENSZ és az Európai Unió egyik hivatalos nyelve is. Így már nem is olyan meglepő, hogy az egyébként világnyelvnek számító angol a harmadik helyre szorult.

 

38 komment

Tényleg ennyire rosszul beszéljük az angolt?

2015. szeptember 28. 12:04 - Napi Csárt

Az angol nyelv ismerete mára a legtöbb munkahelyen elengedhetetlen, szinte már egy takarítói álláshoz is középfokú nyelvvizsgát kérnek a munkáltatók. Ennek ellenére a ténylegesen angolul tudók elég kevesen vannak, mindössze a magyarok egyötöde beszéli folyékonyan a nyelvet. 

Ez egyébként a vizsgált Európai Uniós országok között a legalacsonyabbnak számít, még a külföldi nyelveket legendásan elutasító franciák is (arányosan) közel kétszer annyian beszélnek angolul, mint a magyarok. inglis.jpg

11 komment

Nem is gondolnád, melyik országban beszélik a legtöbb nyelvet

2015. július 24. 10:04 - Napi Csárt

Sok olyan országot találunk világszerte, ahol több nyelvet beszélnek. A legtöbb nyelvet azonban érdekes módon egy távol-keleti szigetországban, Pápua Új-Guineában beszélik, itt csaknem 839 különböző nyelvet ismerhetünk meg ottjártunkkor.

Érdemes kiemelni az Egyesült Államokat, mivel míg a többi charton szereplő országban a törzsek miatt eleve sok nyelvet beszéltek, addig az USA-ban a bevándorlók nagy tömege miatt beszélnek több mint 400 nyelvet.languages.jpg

 

Szólj hozzá!

Melyik nyelvet beszélik a legtöbben a világon?

2015. július 03. 09:58 - Napi Csárt

Gyönyörű infografikát készített a South China Morning Post c. lap grafikusa a világ nyelvtérképéről.

Összesen 7 102 beszélt nyelvről tudunk a világon - ennyit használnak napjainkban is. A 23 legnépszerűbbet összesen 4,1 milliárd ember használja.

A grafikán az egyes nyelvek mellett a használó országokat és a beszélők számát láthatjuk.
languages_web_1000.png

4 komment
süti beállítások módosítása