Nem az orvoskivándorlás a legégetőbb probléma az egészségügyben

2016. március 20. 09:59 - Napi Csárt

Napokkal ezelőtt tettük közzé az ezer főre jutó orvosok számát itt a Napicsárton, akkor többen kifogásolták, hogy az adatok ugyan nem rosszak, de a kiszolgáló személyzet hiánya a leginkább veszélyes hazánkban. Az OECD statisztikája pont ezzel foglalkozik, ez alapján pedig látható, hogy Magyarország jelentősen le van maradva az OECD átlagától. Népességarányosan ugyanis másfélszer annyi egészségügyi és szociális dolgozó van az összes foglalkoztatott között, mint hazánkban. 

A grafikonon a változások is láthatók, 2000 és 2014 között ebben nem volt változás hazánkban, míg az országok átlaga számottevő növekedést mutatott ezen a területen. health.jpg

35 komment

Kamu volt a magyar orvosok elvándorlása? Itt vannak a számok

2016. március 16. 10:48 - Napi Csárt

Az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tájékoztatása szerint rekordszintre emelkedett a térségben dolgozó doktorok, nővérek száma. Míg 2000-ben még mindössze 2,9 millió orvos, és 8,3 millió nővér gyógyította a betegeket az OECD-országokban, addig 2013-ban már 3,6 millió dokor és 10,8 millió nővér teljesített szolgálatot.

oecd_orvos_apolo.jpg

A felmérés szerint ráadásul még az erős elvándorlással sújtott Magyarországon is emelkedést mutat az egészségügyi dolgozók száma: 2000-ben ezer magyarra 2,68 orvos jutott, 2013-ban viszont már 3,21. Ezzel egyébként éppen az OECD átlaga alatt vagyunk; de bőven lemaradva a csúcstartóktól, amely országokban bőven 4 felett van az ezer főre eső orvosok száma.

További részletek az OECD elemzésében.

73 komment

Ennyi orvos és ápoló hagyta el Magyarországot az utóbbi években

2016. február 29. 10:00 - Napi Csárt

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint a legtöbb orvos 2011-ben, a legtöbb ápoló pedig 2013-ban hagyta el Magyarországot, és vállalt külföldön munkát. Az alábbi ábra azt mutatja, mennyien kértek hatósági bizonyítványt ahhoz, hogy külföldön vállalhassanak munkát.

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

A magyar egészségügyi dolgozók körében népszerű többek között az Egyesült Királyság, Ausztria és Németország is, ahol a hazai fizetések többszörösét keresik meg havonta.

31 komment

Ezekben az országokban teljeskörű az egészségügyi ellátás

2015. október 06. 11:24 - Napi Csárt

A magyar egészségügy helyzete nem túl rózsás, sok hazai kórház szinte folyamatos anyagi gondokkal küzd. A hazai rendszer azonban még mindig az univerzális egészségügyi rendszerek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy minden magyar, aki a biztosítottak körébe tartozik jogosult az egészségügyi ellátásra. 

Európában ez elterjedt módszer, viszont az öreg kontinensen kívül kevés olyan ország van, ahol a lakosok teljeskörű ellátást kapnak. Ezek közé a kivételek közé tartozik például Kanada, Thaiföld és Japán. univerzalis_egeszsegugy.jpg

Szólj hozzá!

Ötből négyen nem figyelnek oda eléggé az egészségükre

2015. július 08. 10:21 - Napi Csárt

Ötből négy ember nem figyel oda teljeskörűen az egészségére, és csak minden harmadik ember jár el rendszeresen az ingyenes szűrővizsgálatokra – derül ki egy felmérésből. 
orvosdoktorkorhaz.jpg

Bár tartunk a betegségektől, csak minden ötödik válaszadó (20%) figyel oda teljeskörűen az egészségére: 52% figyel a táplálkozásra,  60% kerüli az olyan kockázatokat, mint pl. a dohányzás vagy túlzott alkoholfogyasztás, és 41% végez rendszeresen testmozgást, ugyanakkor ezekre együttesen csak a válaszadók ötöde törekszik. A nők valamivel többet tesznek egészségükért, leginkább a táplálkozás és a kockázatos szokások elkerülése terén.
egeszesgemgorz.jpg
A válaszadók alig harmada (30%) jár rendszeresen az ingyenes szűrővizsgálatokra. A magasabb iskolai végzettségűek sem előrelátóbbak: az egyetemet vagy főiskolát végzettek között is csupán 32% ez az arány. A nők e tekintetben sokkal tudatosabbak: míg a férfiaknak mindössze 19%-a vesz részt rendszeres szűréseken, a nők közel fele (46%) él ezzel a lehetőséggel.
egesz2.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása