Tényleg egyre drágábbak a magyar sörök?

2016. június 23. 11:02 - Napi Csárt

A fél literes hazai világos sörnek a fogyasztói átlagára sokat emelkedett az elmúlt években. Míg 2005-ben csak 119 forintot kértek érte, addig az utóbbi években már 190-192 forint az átlagos ára. Ennek ellenére idén nyáron még több sör fogy, mint általában. A labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia ideje alatt 2,5-3 százalékos növekedésre számítanak a sörgyártók – vagyis az átlaghoz képest csaknem harmincmillió korsóval több sör fogyhat idén nyáron. Bár ezeket a számokat az időjárás is jelentősen befolyásolhatja.

 

3 komment

Ömlik a sör Európára: döbbenetes, mennyit iszunk

2016. május 24. 10:20 - Napi Csárt

A sört már évezredek óta szívesen fogyasztják, és hazánkban is az egyik legnépszerűbb alkoholos ital, évente 71 litert fogyasztanak belőle átlagosan. Ezzel egyébként a középmezőny tetején helyezkedünk el Európában.

A legtöbb sört egyébként Csehországban isszák, évente átlagosan 149 litert, de a hagyományosan sörivó németek és osztrákok is 106, illetve 108 litert fogyasztanak. Érdekes viszont, hogy az észtek is kiemelkedőek ebből a szempontból, itt 102 liter sört isznak évente.beer-consumption.jpg

36 komment

Ennyiből jön most ki egy saját szervezésű last minute utazás

2015. augusztus 03. 11:40 - Napi Csárt

A Pénzcentrum cikkében három, elég jó árban lévő last minute utat hasonlított össze. Természetesen nem biztos, hogy mindenki ezekbe a városokba vágyik, azonban aki most kezdi el szervezni a nyaralását, annak igen hasznosak lehetnek ezek a grafikonok, mivel láthatjuk, hol, mennyiből jön ki a nyaralás.

A legolcsóbb út nem meglepő módon egy lengyel utazás, de akár majdnem két hetet is eltölthetünk másodmagunkkal Velencében valamivel több mint 100 ezer forintból. Persze erre még rájönnek az ételek, italok költségei, ezekkel sem árt kalkulálni.

 

Szólj hozzá!

Ezek a legkedveltebb sörök világszerte

2015. július 18. 09:04 - Napi Csárt

A sör főzés technológiája már több ezer évvel ezelőtt is ismert volt, így nem is csoda, hogy világszerte a legnépszerűbb alkoholos italként tartják számon. Minden országnak megvan azonban a saját sörfőzési módszere, és országonként eltér, hogy melyik a kedvenc sörmárka. Ennek a térképnek a segítségével megnézheted, hogy hol melyik sört szeretik leginkább.

A térkép kinagyításához jobb klikk és nyisd meg a képet új lapon, így minden része látható lesz.

beer-world-map-3000-full-web.jpg

 

6 komment

Sörárak a világon: ennyibe kerül egy korsó Párizstól Fokvárosig

2015. április 24. 11:24 - Napi Csárt

A budapesti fiatalok örülhetnek, az Expatistan összehasonlítása szerint ugyanis a 400-600 forint körüli sörár nem számít nagyon soknak világviszonylatban. Párizsban például átlagosan bő 2 ezer forintot kérnek el egy bárban egyetlen korsó folyékony kenyérért.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása