Kamu volt a magyar orvosok elvándorlása? Itt vannak a számok

2016. március 16. 10:48 - Napi Csárt

Az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tájékoztatása szerint rekordszintre emelkedett a térségben dolgozó doktorok, nővérek száma. Míg 2000-ben még mindössze 2,9 millió orvos, és 8,3 millió nővér gyógyította a betegeket az OECD-országokban, addig 2013-ban már 3,6 millió dokor és 10,8 millió nővér teljesített szolgálatot.

oecd_orvos_apolo.jpg

A felmérés szerint ráadásul még az erős elvándorlással sújtott Magyarországon is emelkedést mutat az egészségügyi dolgozók száma: 2000-ben ezer magyarra 2,68 orvos jutott, 2013-ban viszont már 3,21. Ezzel egyébként éppen az OECD átlaga alatt vagyunk; de bőven lemaradva a csúcstartóktól, amely országokban bőven 4 felett van az ezer főre eső orvosok száma.

További részletek az OECD elemzésében.

73 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr498479472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prolee 2016.03.16. 23:46:12

@Online Távmunkás: Az 1000 főre jutó orvosok számát közlik, így nincs jelentősége.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2016.03.17. 00:07:41

A baj az, hogy a hazai elvándorlás nagyobb részben azokat érinti akik nem is lesznek itthon orvosok + a probléma az orvosok átlagéletkorának növekedése, ami egyértelműen mutatja azt, hogy egyre kevesebb fiatal lép be a pályára.

2016.03.17. 04:29:41

@csabsz13: rengetegen mennek ma is orvosi egyetemre, az elvandorlas pedig foleg bizonyos korzeteket es szakteruleteket erint. Aneszteziologus, pathologus inkabb elvandorol, mint egy sikeres sebesz.

benko 2016.03.17. 05:45:47

Ha kórházba kerülsz megtudod az igazságot

Chayenne 2016.03.17. 06:20:20

Ez a cikk egy netto hazugság, de azt is mondhatnám, hogy fidesz propaganda!

Attan 2016.03.17. 06:27:28

@Chayenne: Mondhatod, persze, csak faszság.

BiG74 Bodri 2016.03.17. 06:48:55

Ez a cikk faszság! Igy leírni a baromságot, hogy közben látom, hogy teljesen szétesőben az egész, netto ökörség.

midnight coder 2016.03.17. 07:21:18

A gond az orvosok átlagéletkorának a növekedése. A kórházban alig látsz fiatal dokit, a legtöbb a nyugdíj szélén van.

midnight coder 2016.03.17. 07:24:14

@BiG74 Bodri: 30 éve szétesőben van. Azóta ugyanaz a szar rendszer. Ami változott, hogy most a dokiknak, legalábbis a fiatalabbaknak könnyebb távozni az EU-ba, ahol ugyanúgy 4x-es fizu várja őket, mint bárki mást. Mert ugyanúgy megy az informatikus is, meg a szakács is, meg az ács is, meg a villanyszerelő is.

Teccettek volna nem szétlopni az országot az elmúlt 30 évben, különös tekintettel a rendszerváltásra és a privatizációra, illetve nem megölni a hazai vállalkozásokat az agyatlan bürokráciával.

Péter Tóth 2016.03.17. 08:21:20

Ez 2013-as adat. Az utóbb 2 évben az elvándorlás folyamata felgyorsult, 2015-ös adat reálisabb lenne. Az orvosszakma például tavaly több alkalommal jelezte, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák pótlás is egyre nehezebben megoldható.

És nem biztos, hogy @Online Távmunkás tévedett. Mert oké, a lakosság számához viszonyítottak a számok. De, ha azt nézzük, hogy az orvosi pályát nagyjából ugyanannyian választják, (kábé ugyanakkora a jelentkezés az egyetemekre), de mellé a lakosság száma folyamatosan csökken, akkor az arány magától is javul egy kicsit.

Az is még egy kérdés, hogy az OECD kinek/minek az adataiból dolgozott? Én azért nem vennék mérget a szaktárca vagy a kormány adataira. Pölö a munkavállalók számába is szeretik beleszámolni a külföldön dolgozó, de itthon adózókat. csak, hogy a munkahely-teremtési számok szebbek legyenek.

odamondó 2016.03.17. 08:49:23

@prolee: de az szerinted hogy jön ki? A doktorok számát elosszák 10000-el így Magyarország esetében kijön a doktorok száma /1000 főre. 13 évvel később meg csak 9850el osszák el. Vagy szerinted ez hogy megy? Keresnek 1000 embert és abból megszámolják mennyi a doki?

@Online Távmunkás: teljesen jól mondta...

BiG74 Bodri 2016.03.17. 08:51:25

@midnight coder:
Persze 30 éve széteső a rendszer, az emberiség pedig tízezer éve menetel a kipusztulás felé.
A helyzet az, hogy rengeteg orvos, és ápolónő lépett le, nem csak az országból, de sokan a szakmából is. Maradtak a vizsgán átrugdalt dokik, meg a váltáshoz már idősek, meg a kényszerből lett ápolónők. Létfontosságú vizsgálatokra, beavatkozásokra kell félévet, évet várni, ha nincs ismerősöd, vagy nincs pénzed kifizetni a vizsgálatot. Már nehézkes a körzeti orvosi, illetve fogorvosi ellátás fenntartása is. Az itthon maradt orvosi szürkeállomány értelmes része már rég a magán prakszisára állt át. A kórházak vezető rétegeiben pedig olyan emberek jelentek meg, akik normál állapotban döntések közelébe sem kerülhetnének.
Szarabbul állunk, mint 8-10 évvel ezelőtt, ráadásul 6év telt el egy olyan kormányzat alatt, aki ellenzékből kurvára védte a magyar emberek egészségét.

Muzsikok közt 2016.03.17. 09:06:35

@odamondó: nem gondoltam volna h ilyen bonyolult dolog felfogni az orvos/1000 fő adatot.

Gondolom a gdp/fő is annál több, minnél kevesebben vagyunk. Mármint szerinted.....:-)

Szamiz67 2016.03.17. 09:34:50

@prolee: Biztos így van, csak azt nem tudom,hogy ha 10 orvos ismerősömből külföldön dolgozik 6, akkor az miért nem kátszik a statisztikákban.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2016.03.17. 09:37:26

Igen, 2010 előtt sokkal jobb volt. Vissza az MSZP-SZDSZ-t! Ők legalább rendbe tették az egészségügyet.

NYJetsTD 2016.03.17. 10:21:32

Mi ez az eget verő baromság? 2013-as adatok? Mit akar a poszter ezzel bizonyítani? Tegye ide a 2015. évi tényt és utána elemezzünk.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 10:23:09

Szerintem nem az orvosok száma a lényeg hanem a műszerezettség. A Kádár-rendszerben nagyon sok volt az 1 főre jutó orvosok száma, ezzel reagáltak a műszerek hiányára. Kár az ilyeneken rúgózni, mert ennél összetettebb a rendszer. Inkább azon kéne agyalni, hogy ki a f***m finanszírozza a rendszert. Ki fizeti a nyugdíjasok ellátását és a többi inaktívakét, illetve a köztisztviselők/közalkalmazottak ellátását.

Az ilyen "Fidesz propaganda ez is" szöveg meg nettó idiotizmus. Nyílván nem minden 2010 után szaródott el teljesen.

Muad\\\'Dib 2016.03.17. 10:30:23

@NYJetsTD:
Miután eddig ezt adta ki az OECD, ezt lehet idetenni. Erről mondjuk nem a poszter tehet...

odamondó 2016.03.17. 10:34:38

@Muzsikok közt: mesélj mester. Tehát ugyanannyi GDP mellett kevesebb emberrel mi történik akkor?

odamondó 2016.03.17. 10:37:24

@Muzsikok közt: csak még kicsit segítek neked mert úgy tűnik hatalmas zsenik vannak itt:

"GDP per capita divides the GDP by the population."

OMG.

prolee 2016.03.17. 10:37:31

@nemecsekerno_007: Való igaz, hogy egy ilyen statisztikai adat semmit nem mond a rendszerről. Mert pl. - csak az egészségügyre vonatkozóan - hiába van 4 remek sebész, ha egyetlen aneszteziológus sincs.
Komoly baj van az egészségüggyel, az oktatással, a közigazgatással, az elosztórendszerekkel, az adórendszerrel, továbbá valamennyi rendszer hatékonyságával, a korrupcióval és a magyar társadalom gondolkodásmódjával.
Ezeket teljesen új alapokra kellene helyezni, mert egyik feltételezi a másikat.

prolee 2016.03.17. 10:39:41

@Szamiz67: Mert csak 10 orvost ismersz, nem az összeset.

Muzsikok közt 2016.03.17. 10:44:43

@odamondó: sikerült felfogni? Gratula. Elismerem, az 1000 főre jutó orvosok száma már nem ilyen eccerü

2016.03.17. 10:45:08

@odamondó: Úgy lehetséges, hogy a nevezőbe kisebb szám kerül. Mondjuk 10-et osztasz 100-zal, avagy 90-nel.

2016.03.17. 10:49:27

@Muzsikok közt: Miért, nem? Szerinted Magyarország GDP-je azonos Palau gdp-vel?
Mert az egy főre eső majdnem.....

2016.03.17. 10:53:13

@Muzsikok közt: Deb , egyszerű. ha van 50,000 orvosd, és 10 millió lakosod, az ezer főre eső orvosok száma 5.
ha van 50 ezer orvosod, és 9 millió lakosod, akkor 5.55.

Számtan. Kérdés, mi van a nevezőben? Ált. isk.

prolee 2016.03.17. 10:56:58

@nemecsekerno_007: "Nyílván nem minden 2010 után szaródott el teljesen."

Valóban nem, de azért 2010. után, 2/3-dal, lényegében ellenzék nélkül csodákat lehetett volna tenni annak érdekében, hogy megtörténjen a rendszerváltás.
De nem történt semmi, EU-pénzek megcsapolása, stadion, kisvasút, dohányáruda, földmutyi, olimpiarendezés szinten zajlott az élet.
Szánalom ez az ország.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 11:11:46

@prolee: Jaja, csak erről senki se beszél. Se a kormány, se az ellenzék. Az oktatás dettó. Ha sokan nem tudnak írni-olvasni akkor nyílván mindegy, hogy József Attilát v. Was Albertet olvas.

BiG74 Bodri 2016.03.17. 11:12:42

2010 előtt azt hallgattam a fityisztől, hogy azért szar minden mert nem ők vannak hatalmon. A kérdésre, hogy mit csinálnának ők, a válasz az volt, majd ha hatalmon lesznek, megmutatják.
6 éve ismét hatalmon vannak és mit hallgatok? Azért szar minden mert már 2010 előtt el lett rontva (persze nem számít 1998-2002). De mit is mutattak eddig? Azt, hogy minden lehet nyugodtan szarabb, a lényeg, hogy most már nemzetrontás erről beszélni, és aki elégedetlen az valójában csak a hatalmukat akarja.
Szarházi banda!

nemecsekerno_007 2016.03.17. 11:17:06

@prolee: Jajj, ne várjunk csodát. A megreformálandó rendszerekben óriási az ellenállás, hamar elfogy a 2/3-ad is. Emellett a költségvetés stabilizálása se egy egyszerű történet. 2x4 év nem elég mindenre. Meglátjuk hogyan tovább, mert 2020 után valóban eljön az igazság pillanata mert nem jönnek az EU-s pénzek hanem nekünk kéne majd megtermelni. De azt nem az oktatás, egészségügy, a közszféra v. a nyugdíjrendszer fogja megtermelni. Főleg nem a jelenlegi állapotában. Jóléti állam vs. versenyképes gazdaság. A kettő nem zárja ki egymást, csak annyira jóléti az állam amennyire versenyképes a gazdaság és nyílván a gazdaságnak kell előnyt élveznie különben megint eladósodás lesz a vége.

Muzsikok közt 2016.03.17. 11:25:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: az orvosok nem halnak meg/vándorolnak ki, csak a nem orvosok?

Adekvát ballib válasz ....:)

Muzsikok közt 2016.03.17. 11:28:33

@BiG74 Bodri: nem mindenki te meg a deprivált családod.

Én pont nem olyan emberek között mozgok, akik szerint minden szar itthon, pedig páran éltek már más országban is.

BiG74 Bodri 2016.03.17. 11:29:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Huh, ne erőlködj vele, elhivatott pártdebil, vagy szimpla IQfighter.

úgyiselfelejtem 2016.03.17. 11:30:58

Ebbe beleszámítják a nyugdíjból visszarángatott orvosokat is, akik nem ritkán 75-80 évesen "látják" el a betegeket.

Muzsikok közt 2016.03.17. 11:33:50

@nemecsekerno_007: 2004 előtt spec nagyobb volt a gdp emelkedés, mint az eu csatlakozás után.

De úgyis jön majd a zseton, hisz kit lehetne lehúzni ha péz híján mindenki kilépne?

nemecsekerno_007 2016.03.17. 11:41:09

@Muzsikok közt: Jaja, csak nem jó pályán ment a magyar gazdaság, főleg belső fogyasztás tolta meg a hitelek. Meg nyílván az exportra termelő multik. Hitelekből finanszírozott operett-demokrácia.

Muzsikok közt 2016.03.17. 11:51:18

@nemecsekerno_007: 2004 előtt nem volt gond a hitelekkel. Sem.

Bobby Newmark 2016.03.17. 11:56:26

@nemecsekerno_007: Menj a picsába, kérlek. Amit meg akartak reformálni, azt megreformáltak akár erőszakkal is, ellenállás ide vagy oda.

Csak éppen ez a "megreformálás" arról szól, hogy ugyanabba a szarba beleültették magas polcra a saját embereiket, meg elvontak némi pénzt.

Tudod, nem nagyon lenne ellenállás, ha a reform után JOBB lenne, csakhogy ennek kurvára semmi nyoma sehol.

Pontosan ugyanaz a kibaszott semmittevés van, ami miatt Gyurcsányt elzavartuk a gecibe, csak egy nagyságrenddel többet, és mérhetetlenül pofátlanabbul lopnak.

Muzsikok közt 2016.03.17. 12:23:13

@Bobby Newmark: miért milyen ellenállás van? Ma ugyanaz az eredmény lenne a választáson mint 2 éve

nemecsekerno_007 2016.03.17. 12:29:06

@Bobby Newmark: "Tudod, nem nagyon lenne ellenállás, ha a reform után JOBB lenne, csakhogy ennek kurvára semmi nyoma sehol...."

Ez nem ennyire egyszerű. Ha valóban reformot csinálnának, akkor nem lenne egyből jobb. De kár kiemelni például az eü-t, mert az az utóbbi 20-30 évben az jobb volt mint amit a gazdasági teljesítményünk alapján megengedhettünk volna magunkak.

Az meg egyszerűen nem igaz, hogy ugyanaz a semmittevés van mint Gyurcsány idején.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.03.17. 12:31:02

@Buday András: "Ők legalább rendbe tették az egészségügyet."

Nem tették rendbe (bár próbálták!), de akkoriban még jobb állapotban is volt a magyar egészségügy.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 12:37:30

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya: Jaja, jobb állapotban. Csak közben meg eladósodtunk. Emellett ha akkor vállalkozó voltál havi 60 000,- TB-t kellett fizetni, akár volt bevételed, akár nem. De ami a legfontosabb, hogy akkor is ha nem vetted egyáltalán igénybe az eü rendszert.

Hát így mondjuk könnyű.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.03.17. 12:37:30

@nemecsekerno_007: "Az meg egyszerűen nem igaz, hogy ugyanaz a semmittevés van mint Gyurcsány idején."

Sokkal rosszabb a helyzet, mint Gyurcsány idején. Akkor legalább próbáltak javítani az állapotokon. Egészségügyi reform...rémlik valami? Gondolom, elmentél leszavazni rá 2008-ban, most meg itt hazudozol, hogy akkoriban nem csináltak semmit. Persze a vizitdíj és tsai összességében édeskevés lett volna, de legalább elindult volna valahol a folyamat. De a Fidesz a néppel leszavaztatta ezt is. Azóta meg tovább rohasztja az egészségügyet.

szeretném_én_a_magyar_focit_de_nem_engedik 2016.03.17. 12:38:50

Tudjátok a durva az, amit a frissen végzett orvos tesóm kapcsán tapasztaltunk. MOst végzett a sotén és itthon akart dolgozni. Jelentkezett háziorvosnak, 32 szabad helyre volt 26 jelentkező. A felvételi során finanszirozás (forrás nem jött meg a minisztériumtól a rezidensképzésre) hiány stb miatt a végén ha jól emlékszem 18, vagy 20 orvost vettek fel (többek között a tesómat sem vették fel). Pedig tudjuk mi a helyzet (házi, stb ...)orvos fronton. Na ha ebből a kimaradt csapatból ezután bárki is külföldre ment, én nem tudom megszólni. akkora a szakmai-irányítási fejetlenség, hogy amit az átlagember lát a kórházakban , az csak a jéghegy csúcsa. tesóm a rezidensszarakodás miatt 2 hónapig volt munkanélküli, már én kértem, hogy nézzük a német álláshirdetéseket, hisz látja mi folyik itt. Ő kivárt. Lett itthon munkája 3 hónap után a rezidensképzésen kívül(!) mert 2 kórházban is befagyasztották a felvételit (pl Csepeli kórház). Egészségügyben erre volt elég a 2/3-ad.... :(

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.17. 13:01:27

Érdemes végignézni a kommenteket.

Az agyhalott egyszeri ballib azonnal tagadja élből a tényeket.
Nem illik a világképébe az adatsor, így az nem is létezik.

Szinte hihetetlen, milyen gyorsan és szervilisen alkalmazzák a tényeknek az Orwelli értelemben vett azonnali tagadását:

duplagondol:
„azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.”

Bobby Newmark 2016.03.17. 13:04:16

@Muzsikok közt: Ja, kb 20%-os részvétel mellett.

sterimar 2016.03.17. 13:06:37

A párom orvos, így elég sok orvos ismerősünk van. Sokan mennek ki időről időre, járnak ki ügyeleteket csinálni, két heteket vállalni stb. Ezzel szemben viszont nagyon kevés az ismeretségi körünkben az olyan, aki tartósan kitelepedett, családdal meg az összes pereputtyal együtt. Ez egyébként racionális is, itthon sokkal jobban lehet abból a pénzből élni amit kint keresel, mint kint.
Na, ezek a kint dolgozók, kikérték azt az akármilyen papírt, ami a külföldi álláskereséshez kell, ebből következtet a kamara az elvándorolt orvosok számára. Viszont ezeknek a nagy része itthon (is) van, általában legalább félállásban.

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.17. 13:06:38

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Ne hazudj..
Gyurcsányék alatt drasztikusan csökkentették a kórházi ágyak számát, soha nem látoitt forráselvonások voltak, és privatizált kórházakban a folyósókon hagyták döglődni a betegeket.
A kórházak rommá adósodtak, és ekkor kezdődött az orvosok és nővérek külföldre vándorlása 2009-ben, mely folyamat azóta is tart.

Bobby Newmark 2016.03.17. 13:09:48

@nemecsekerno_007: Ja, nyilván, mert politikusok alakítanák át, azok meg még az életükben soha nem dolgoztak. A másik meg természetesen az unortodoxia, hogy nehogymá' hallgassanak olyanokra, akik meg értenek hozzá.

Valóban, sokkal pofátlanabb és tenyérbemászóbb semmittevés van. A lényeges dolgokhoz vagy nem nyúlnak hozzá, vagy még jobban elkúrják, mint amilyen volt, kivonnak pénzeket, és közben körülbelül tízszeres volumenben pumpálják ki a pénzt az államból a haveroknak.

Gyurcsány és a haverjai is már elképesztően kurvasokat loptak, de baszdmeg eltörpül amellett, amit a Fidesz enged meg magának. És Gyurcsányékat is majdnem fellógattuk érte.

Bobby Newmark 2016.03.17. 13:11:02

@Ballib cenzúrázók réme 4: És most mivel jobb?

Tudod ez a Gyurcsányékra mutogatás akkor működne, ha bármi előrelépés lett volna az ügyben. De lófaszt.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 13:28:07

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya: már egyszer leírtam:

aja, jobb állapotban. Csak közben meg eladósodtunk. Emellett ha akkor vállalkozó voltál havi 60 000,- TB-t kellett fizetni, akár volt bevételed, akár nem. De ami a legfontosabb, hogy akkor is ha nem vetted egyáltalán igénybe az eü rendszert.

Hát így mondjuk könnyű.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 13:40:36

@Bobby Newmark: "közben körülbelül tízszeres volumenben pumpálják ki a pénzt az államból a haveroknak."

Erre írjál mán' számokat, mert kíváncsi vagyok ez hogy lehet.

"Gyurcsányékat is majdnem fellógattuk érte. .."
Azért lóggatták fel majdnem, mert hazudtak, s közben fullba nyomták az eladósítást. De tombolt a demokrácia, és az ugye jó.

Roan 2016.03.17. 13:43:16

Az adat valószínűleg pontos, de a címre ez nem ad magyarázatot. Ugyanis 2000-ben nem voltunk EU-tagok, így akkor sem az orvosoknál, sem más szakmákban nem volt jellemző a külföldi munkavállalás. Ha egymás mellett lennének az éves adatok, akkor kicsit több minden látszódna: pl. volt-e ingadozás, illetve, hogy a elmúlt évek trendje mutat-e változást a hosszú távhoz képest.

Muzsikok közt 2016.03.17. 13:53:17

@Bobby Newmark: a kis részvétel nagy ellenállást jelent?

Bobby Newmark 2016.03.17. 14:07:50

@Muzsikok közt: A kis részvétel a politikából kiábrándulást jelenti, azt, hogy az emberek azt érzik, hogy nincs kire szavazni, vagy hogy mindegy kire szavaznak, jobb nem lesz.

Közben meg a feszültség nő. Mondjuk még mindig nem elég nagy ahhoz, hogy lincselés legyen belőle, de már azért éppen tegnap volt valami kalasnyikovos támadós hír...

Muzsikok közt 2016.03.17. 14:12:18

@Bobby Newmark: ja, csakhogy az utsó választáson nem vót kis részvétel. Akkor mi van?

Bobby Newmark 2016.03.17. 14:13:12

@nemecsekerno_007: Hát az ugye nehézkes, mert a kedvenc bandád pofátlanul megsemmisíti a bizonyítékokat, lásd Rogán CD. Meg ugye évszázadokra titkosítanak ügyeket, időnként baloldallal karöltve, lásd olajügyek. Ha meg valaki elkezdi kaparászni a dolgokat, akkor azt véletlenül baleset éri, vagy megöngyilkolják, vagy esetleg rendőrautóban lesz rosszul.

És igen, a demokrácia annyiból hasznos volt, hogy őket még le lehetett váltani. Ezeket a jelek szerint már csak forradalommal vagy puccsal lehet majd eltakarítani. Azt viszont javaslom, hogy már ne várd meg, a lincselő tömegnek mindegy lesz, hogy százmilliárdokat loptál el, vagy csak fillérekért toltad a propagandát...

Csokáv 2016.03.17. 14:19:33

@Szamiz67: A maradék 4-ből 1, csak 0.8 embernyit dolgozik, és amúgy 1000 ismerősöd van. Pont kijön a statisztika. :)

Bobby Newmark 2016.03.17. 14:23:50

@Muzsikok közt: Nézőpont kérdése. 2002 óta folyamatosan csökken. 70, 68, 64, 61. Ezt azért nehéz nem csökkenő választási kedvként értelmezni.

Muzsikok közt 2016.03.17. 14:31:14

@Bobby Newmark: semmi különös, amerikában sem szavaznak ennyien

Jó lesz ha 26 év után már rájön a paraszt, hogy pénz nélkül ő a demokráciában egy duplanullás muzsik. A nyugatiak már megszokták.

Bobby Newmark 2016.03.17. 14:57:03

@Muzsikok közt: Ja, csak közben nyugaton a paraszt is jól él. Itt meg nem, és még kibaszott tenyérbemászóan ezt az orra alá is dörgölik.

Muzsikok közt 2016.03.17. 16:12:12

@Bobby Newmark: ha nyugaton a paraszt is jól él akkor igazán elhúzhatna a sok paraszt arrafele

Bobby Newmark 2016.03.17. 16:46:35

@Muzsikok közt: Nem tudom feltűnt-e, de kurvára ezt is csinálják.

MeumNomen 2016.03.17. 17:17:10

Érdemes bökni az OECD linkre ami a cikk végén van.

Kis nézelődéssel meg számolgatással kiderül, hogy a Mo.-ra vonatkozó orvosarámyok úgy jönnek ki, ha 2000-ben 14 millió, 2013-ban pedig 10,1mio lakosa volt kis hazánknak. Szóval a fenti ábra hülyeség, valamit elnézett aki csinálta.
Kicsit tovább nézelődve ki lehet számolni a valószínűleg igazi számokat is, sajnos itt 2004-esek a legkorábbi számok, de a lényeg látszik:
2004 : 3.78 doki/10e ember
2013 : 3.30 doki/10e ember.
Ez már egészen máshogy néz ki, nincs javulás, erős romlás van...

A linkek, ha valakinek van kedve utánaszámolni:

Lakosság (KSH):
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00001.html

Dokik száma (OECD):
www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/data/oecd-health-statistics/health-workforce-migration_1497601f-en;jsessionid=6tdc95pnqvc3k.x-oecd-live-02?isPartOf=/content/datacollection/health-data-en

Netuddki. 2016.03.17. 17:41:02

Hát bazmeg, itt nálunk 100%-al csökkent a háziorvos száma. Más meg nincs helyette, úgyhogy nem hat meg a fideszes agitprop blogod.

Netuddki. 2016.03.17. 17:41:43

@MeumNomen: A fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból.

Willkommenskultur 2016.03.17. 18:21:35

@MeumNomen: MIkor volt MO-nak 14 millió lakosa? Erről ennyit.

DarthVader 2016.03.17. 19:28:13

A KSH adatai alapján 2012-től 2014-ig 2500-zal nőtt Mo-n az orvosok száma. Hát nyilván.
(A KSH-nak lassan azt se lehet elhinni, ha kérdez. Vsz. a gazdasági mutatókkal is ilyen gálánsan bánik. Vagy, hozott anyagból dolgozik. Ami lényegében a hitelesség szempontjából ugyanaz) )