Elképesztő ütemben nőtt az elmúlt csaknem két évben a Szíriai menekülttábor Jordánia határán. Az alábbi képek 2014 novembere és 2016 májusa között mutatják be a megdöbbentő különbséget.
2014-ben:
2016-ban:
A képek forrása: Daily Mail.
Elképesztő ütemben nőtt az elmúlt csaknem két évben a Szíriai menekülttábor Jordánia határán. Az alábbi képek 2014 novembere és 2016 májusa között mutatják be a megdöbbentő különbséget.
2014-ben:
2016-ban:
A képek forrása: Daily Mail.
A szír háború egyre nagyobb területre terjed ki, az Iszlám Állam azonban nemcsak Szíriában, hanem Irakban is hatalmas területeket foglalt el. Ahogy a térképen is látszik A kurdok mellett a szír kormány és a szír lázadók egyaránt harcolnak az IS-el, ráadásul az iraki hadsereg is harcban áll velük. A napokban egyébként több európai ország döntött a közvetlen katonai beavatkozásról a területen. A térkép egyébként a november 30-i állapotokat mutatja.
A menekültek kapcsán sokszor halljuk, hogy polgárháború miatt hagyják el otthonaikat és jönnek Európába. Azt azonban kevesen gondolnák, hogy csupán két fél vesz részt a harcokban, hanem közel egy tucat szereplője van a háborúnak.
A harcoló felek egyébként öt csoportra oszthatóak:
A csoportokon belül egyébként további ellentétek merülhetnek fel, ezért az eltérő "frakciókat" különféle színekkel ábrázolja a térkép, ami a szeptember 15-i állapotokat tükrözi.