A KSH adati alapján 2010 óta megállás nélkül emelkedik a színházi látogatók száma Magyarországon. 2015-ben már csaknem 6,7 millióan néztek meg valamilyen színházi előadást.
A KSH adati alapján 2010 óta megállás nélkül emelkedik a színházi látogatók száma Magyarországon. 2015-ben már csaknem 6,7 millióan néztek meg valamilyen színházi előadást.
Tavaly már majd 400 ezer emberrel többen buliztak a Sziget Fesztiválon, mint a rendezvény első évében. És mikor lenne aktuálisabb mindezt górcső alá venni, mint most, a fesztivál "kellős közepén". Voltak ugyan gyengébb évek, de összességében elmondható, hogy szép fejlődésívet rajzolt le az elmúlt több mint két évtized alatt. Idén vajon megdől a tavalyi rekord?
A mai napon kezdődik a 24. Sziget Fesztivál, amitől ismét látogatórekordot várnak a szervezők. Csaknem másfél hónappal a kezdés előtt valamennyi bérlet elkelt a rendezvényre. Június 30-tól pedig már csak napijegyet lehet kapni, de a holnapi napra, már ezek is elfogytak. De mennyien voltak a Szigeten az elmúlt években?
Hétvégén tartották meg Sopronban a VOLT fesztivált, amely a tavalyi év után ismét látogatottsági rekordot döntött. A koncerteken részvevők száma egyébként 2009 óta (2012 kivételével) folyamatosan nőtt, így idén már 148 ezren bulizhattak a Lővérekben. Ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest ötödével többen, 2009-hez képest pedig majdnem 90 százalékkal többen látogattak el a VOLT-ra.
Ha nem látod a Napicsártot, KATTINTS IDE!