Te mit szoktál mondani, ha meglátsz valakit, aki bal kézzel írni? A legtöbben csak azt kérdezik, hogy…
Te mit szoktál mondani, ha meglátsz valakit, aki bal kézzel írni? A legtöbben csak azt kérdezik, hogy…
Az egyik legfontosabb munkaerővel kapcsolatos kérdés Magyarországon az egészségügyi dolgozók bére. Ahhoz, hogy mennyire le vannak maradva látni kell a korábbi növekedést és megnézni azt is, hogy a nemzetgazdaságban átlagos keresettől mekkora az elmaradás.
Ha az idősoros adatokat nézzük, azt láthatjuk, hogy az elmúlt közel 15 éveben a növekedés nem volt töretlen, sőt, 2009-ben és 2011-ben csökkent az egészségügyi dolgozók keresete. 2015-ben ebben a szektorban 144 730 forint volt az átlag, míg az országos átlag 162 300 forint volt. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók több mint tíz százalékkal kevesebbet vihettek haza havonta, mint más ágazatokban dolgozók.
Egy nemzetközi felmérés szerint a dolgozók 69 százaléka szerint veszélyes a munkahelye és egyharmaduk számolt be arról, hogy a munkahelyén kapott el valamilyen betegséget. De nemcsak a fertőzések tizedelik az alkalmazottakat, tíz dolgozóból négyen voltak már munkahelyi sérülés áldozatai, a sebesültek felének (az összes dolgozó 20 százaléka) olyan komoly problémája akadt, hogy kórházi ellátásra szorult. Az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a munkahelyi balesetek száma, de az utóbbi években mindig 20 ezer körül volt egy év alatt.
Egy zseniális animáció készült arról, hogy az emberi populáció hogyan foglalata el szépen lassan az egész bolygót. Te tudod honnan indultunk? Válasz a videóban!
Hazánkban jelenleg 9 millió hitel- és bankkártya van forgalomban. Idén bár kismértékben, de 57 ezerrel nőtt a kártyák száma 2015-hez képest. Ráadásul egyre többet is használjuk ezeket a kártyákat, a jegybank adatai szerint a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal Magyarországon lebonyolított vásárlási tranzakciók száma meghaladta a 112 milliót 2015 negyedik negyedévében, ez pedig 21 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.