Brutálisak a magyar albérlet-árak: ennyit még Bécsben sem kérnek egy lakásért

2016. december 16. 17:22 - Napi Csárt

Az utóbbi években durván elszálltak a magyar albérletárak (igen, tudjuk, ezek jellemzően bérlemények), elsősorban Budapesten találkozhatunk horror árakkal. A Street Press térképre tette Európa elszálló árait, merthogy nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte magas árakkal szembesülhetünk. 

A térkép szerint Budapesten havi 620 eurót kell adni egy átlagos albérletért, míg a szomszédos Pozsonyban csupán 390 euróba kerül ugyan ez, de még Bécsben is csak 480 eurót kell erre költeni, sőt, még Berlinben is csak 420 euró egy havi albérlet.

A legmagasabb árakkal egyébként Londonban találkozhatunk, itt 1580 euró egy hónapra a lakhatás átlagos költsége. albika.jpg

82 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr2012052509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.17. 04:59:27

Pozsonyi magyarok folyton panaszkodtak pár éve, hogy nem csak hogy drága, de nincs is, elég kiadó lakás.
Bécs sose volt olyan drága, mint mondjuk München.
Azt azért picit kételkedve fogadom, hogy Berlin olcsóbb, mint Budapest.

A megkereshető jövedelemhez mérten biztos az egyik legdrágább európai város Budapest. Ez is hozzájárul az elvándorláshoz, hogy Budapesten vannak a legjobban fizetett munkahelyek az országban, de még így is a jövedelem jó része lakbérre megy el. Akkor már inkább nyugatabbra költözik az ember, többet fizet, de a jövedelme arányában kevesebbet, mint Budapesten.

Viszont nyugaton olyan komoly, hosszadalmas, körülményes procedúra a lakásbérlés (óvadék, előélet, referenciák, jövedelemigazolások, ügynöki jutalékok), hogy az Magyarországon még mindig elképzelhetetlen.

Buchhalter 2016.12.17. 11:12:35

@Colonel H. Stinkmeaner: Berlinben élnek ismerőseim.Ha már írsz valamit járj utána!Átlag árakról ír a cikk okoska.A berlin pályaudvar környékén és a török lakótelepeken 300 € a havi bérlete egy 30m lakásnak.De akkor legyél nagyon bátor a szomszédok miatt és persze ebben nincs benne a rezsi.Berlin azért is olcsóbb az átlag német városhoz képest ,mert nincs olyan sok munkalehetőség ,mint Münchenben .Na ott tényleg elvannak szállva az árak.

haha2 2016.12.17. 11:19:59

Nemcsak az albérlet, de a budapesti ingatlanok ára is túl magas már. Hibás az a logika, hogy nem az albérlet drága, hanem a fizetés kevés. Ha emelkednek a bérek, tovább fognak emelkedni a bérleti díjak is. Rossz a magyar szemlélet, hogy mindenki lakáskiadáson akar meggazdagodni. Hülye a magyar sajtó, ahol állandóan annak örülnek, hogy emelkednek az ingatlanárak. A kormánynak kellene közbeavatkoznia, de ezek nem tesznek semmit. Budapest már több szempontból is egy élhetetlen város, hiába harsogják az ellenkezőjét.

pkovaks 2016.12.17. 11:33:46

Stockholm, kulvaros (20km), igaz uj epites de akkor is 1000-1100 euro...

Vrplt 2016.12.17. 11:34:37

Lakás, vagy szoba?

NEM MINDEGY.

venszivar 2016.12.17. 11:36:46

UGYAN MÁR !!! 25 m2 ért max.80 000 + max. 60 000 a rezsi! AZ max.140 000 Ft, ami 450€ !!!

JA, ha viccktor háza mellett van az a garzon (25 m2)..........., akkor talán .........

monddazigazatmar 2016.12.17. 11:43:19

Tehát az átlagos budapesti albérlet 190ezer forint? Ugye nem teljesen hülye aki ezt így leírta ? :D:D:D

Egyébként a címe: Tanulói bérlemények árai euróban, 25 nm !!!!!!!!!!!!!!

Ne szálljon már el ennyire az agyatok, könyörgöm.

sárospataki 2016.12.17. 11:43:41

NIncs benne Zürich, ott 2000 CHF-től indulnak a lakásárak, az átlag 2500-3000 körül van valahol, az kb 2000 fontnak, 2400 eurónak stb felel meg.

csentecsa 2016.12.17. 11:44:24

Oda kéne már lépni egy kicsit a lakáshotelesek, meg a romkocsmások tökére. Ha így haladunk Bp belvárosa olyan múmiaváros lesz, mint Velence..

sárospataki 2016.12.17. 11:45:22

@monddazigazatmar: tényleg :-) szerintem akkor ez marhaság.

Mr. Rustical 2016.12.17. 11:45:33

Te hol élsz? 620 EUR/25 négyzetméter "prix moyen", vagyis átlagos ár? 620 EUR az kb. 200,000 Ft. Egy 50 nm-es, kétszobás lakás ezek szerint 400 e/hó? Az ingatlan.com-on megnéztem az imént, 120 ezerért nagy mennyiségben találhatók 40-60 nm-es, 2 szobás lakások szerte a városban.
200 e-ért kifejezetten jó minőségű, frissen felújított 2 szobások vannak.
Nézzél már utána, mielőt leírsz valamit.

Vrplt 2016.12.17. 11:47:58

@monddazigazatmar:

Viszont 80-120 ezer így is van rezsi nélkül. A magyar keresetekhez képest ez is brutálisan sok.

v asd 2016.12.17. 11:57:53

@Buchhalter: nyocker kozepen en is tudok 300 EUR alatti 30 nm alberletekrol de akkor legyel nagyon bator. "Atlag arakrol ir a cikk okoska."

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2016.12.17. 11:58:47

@Colonel H. Stinkmeaner: érdekes, hogy a UK/Írországban a legtöbben csak 1 szobát tudnak kivenni normális munka mellett is. A többi a szobán is osztozik, de tuti olcsó helyek ezek.

Jakab.gipsz 2016.12.17. 12:18:06

Érdekes!
Figyeljük meg, ha magyar országot vagy a magyarokat kell fikázni minden napra jut egy leleményes blogger, aki előhozakodik egy bődületes marhaságba ágyazott hazugsággal.

Srácok nem kellene-e ezt a baxogatósdit abba hagyni, kedves zsindex?

monddazigazatmar 2016.12.17. 12:22:14

@Vrplt:
Értem. Tehát teljesen lényegtelen, hogy mekkorát kamuzik a cikk, nyekeregjünk..
Az átlag nem 25 nm, hanem kb. a duplája és az átlagár nem 200 hanem 100.
Szóval a negyede annak amit a cikk állít.

monddazigazatmar 2016.12.17. 12:28:35

@Modor Tibi:
Tibi, te olyan hülye vagy mint a segg. Azok nem azért veszik ki sokan az albérletet mert nem tudnák kifizetni.
Hanem a hely szelleméből fakadóan mindenki mulitkulti lesz, és igy olvadnak össze a kultúrák.
Továbbá étterembe sem azért nem mennek mert rohadt drága, hanem mert olyan avitt. Most már a lakáséttermek a menők. A minimálsztájl.

komisz_kölök 2016.12.17. 13:31:57

Ez hogy jött ki? Becsben 480 juroert egy szobat kapsz, közös wc-fürdö hasznalattal.

csentecsa 2016.12.17. 13:34:44

@Colonel H. Stinkmeaner: " Akkor már inkább nyugatabbra költözik az ember, többet fizet, de a jövedelme arányában kevesebbet, mint Budapesten."

És élhet egy patkánylyukban, esetleg egy kutyaólban...:) Vagy megoszthat egy picsányi lakást néhány afgánnal..

Netuddki. 2016.12.17. 13:39:16

@Jakab.gipsz: A tények makacs dolgok. Hát, te se vagy egy észlény...

DTomi94 2016.12.17. 13:45:58

Tény, hogy arányaiban Budapesten a lakhatás valamivel többe kerül, mint más Nyugat-Európai városban, de azért ez a cikk egy elég nagy ferdítés. Budapesten 25 m2 jobb helyeken 300-400 euró, de talán néhol kevesebbért is találni. Igaz, hogy ez gyakorlatilag eléri a lakosság átlagos (nem átlag!) mediánjövedelmét. 770 euróért Münchenben maximum egy külső kerületbeli lakás Kaltmiete díja jön ki, rezsivel, közös költséggel együtt nem zárnám ki az 1000 eurót sem. Illetve a lakást teljesen bútorozatlanul adják ki általában, ami azt jelenti, hogy a vezetékek lógnak a falból, és a víznek gáznak csak csonkjai vannak. Egy jobb minőségű nagyobb lakás ára, amiben egy család ellakhat, inkább 1200-1500 euró, tehát az átlagfizetéshez mérve ott sem sokkal könnyebb a lakásbérlés. Ismerősömék 500 euróért alig találtak a városban szobát. London, Írország nagyjából rendben van, Berlin kicsit olcsónak találom ezzel az árral, de ott alapvetően sem munkalehetőség, sem egyéb nincs túl sok. Egész Dél-Németország viszont irgalmatlanul drága, főleg ami a lakásvásárlást illeti.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.12.17. 14:20:08

@csentecsa:
"És élhet egy patkánylyukban, esetleg egy kutyaólban...:) Vagy megoszthat egy picsányi lakást néhány afgánnal.."

Tullephetnenk mar vegre ezen a fassagon? Ertem en, hogy jol hangzik, meg lehet vele onigazolni es bezzegezni, de akkor is hulyeseg.

Max Cuda 2016.12.17. 14:29:17

@Jakab.gipsz: ezek tényleg ilyen fasszopók! ha mondjuk valahol szíriában lebombáznak 100 tetves arabot akkor már mindjárt jön a cikk menetrendszerűen hogy ó geci szegények, de úgy fogalmazzák meg a cikkeiket hogy rohadt magyar ez is te miattad van érezd szarul magad :D

vagy most nyert a Trump, és nem bírnak lekattanni róla, mint a büdöslegyek döngenek a sztori körül és kitalálják még azt is kínjukban hogy ez is te miattad van mert lélekben szurkoltál neki és amúgy is elhitted a kamuhíreket a facebookon te szemét :DDD

áááá geci szánalom ez a sok libsi patkány ebben az országban, pontosabban ezek ilyen pesti patkányok a romkocsmákból le kéne vágni a köcsög emancipált életképtelen alamuszi fejüket :D

Max Cuda 2016.12.17. 14:32:15

@Tibi !: mér te vagy az okos te megmondó fasszopó csicska jól szájba kéne kúrni te fasz, az árak egyáltalán nem 600 ajró körül mozognak milyen makacs tényekről beszélsz te gecitartály?

négyláb 2016.12.17. 14:46:04

Sajnos minden idióta indíthat egy blogot és eszméletlen marhaságokat összehordhat. Példa erre ez a blog is, amelynek tartalma köszönőviszonyban sincs a valósággal. Azt sem tudjuk meg, hány négyzetméteres lakásról van szó az "átlagos" fogalom alatt, de azt nyugodtan lehet állítani, hogy Budapesten 450 Euro-ért (140 ezer Ft) lehet 50 nm-es (akár új építésű) lakást bérelni még Budán is. Ezekben a rezsi 100 Euron belül megáll. Nos kiváncsi vagyok, miután a blogban felsorolt országok közül többen is béreltem hosszú távon lakást, melyikben lehet ennek csak a közelében is lakást bérelni (természetesen nagyvárosban) Mielőtt törnétek a fejeteket rajta, elárulom: SEHOL! Az Index persze siet közreadni minden eszméletlen hülyeséget, ha a (jelenlegi) magyarországi állapotokkal lehet(ne) heccelni az embereket. Valaki azt írta, hogy ezért a pénzért mehetsz egy patkánylyukba lakni Londonban (egy órányira a város szélétől) két afgánnal egy fedél alatt. Ez viszont szó szerint igaz, lehet indulni, kipróbálni!

monddazigazatmar 2016.12.17. 15:27:20

@négyláb: " Azt sem tudjuk meg, hány négyzetméteres lakásról van szó az "átlagos" fogalom alatt"
Ott a grafikán, 25 nm.
Mondjuk én azt sem nagyon hiszem, hogy pesten olyan sok 25 nm es lakás lenne.

cardiobascuralis 2016.12.17. 15:28:06

Nem tudom, a blogger honnan vette ezt a faszságot.

620 euró az kb. 190 ezer Ft.
Ennyiért a Belvárosban lehet bérelni 70-80 négyzetmétert (vagy a budai várban 2 lakást, és még marad is).

Az átlag budapesti albérleti árak ma (2016. dec. közepe) 30 négyzetméterre 250 euró + rezsi környékén vannak, és egy ilyen lakás átlagos rezsije közös költséggel együtt havi 20-25 ezer Ft (70-80 euró) körül van (hacsak nem fűti valaki az utcát is, és nem 35 fokot akar a lakásban).

Mindezt úgy, hogy az említett városokban azért sokkal több bérlakás van, ami eleve bérlakásnak épült, nem magánlakás, amit kiadnak addig, amíg nem használják.
Budapesten (és egész Magyarországon) ez a legnagyobb probléma, ami felhajtja az árakat: nincsenek bérlakások, mindenki saját lakást vesz. Ezért nincs mobilitás, azaz ha az ország más részén van munka, nem költözik oda a munkás, mert egyrészt nincs hol laknia (vagy csak a munkabérhez képest kurva drágán), másrészt a saját lakását nem viheti magával.

Nyugaton jóval kevesebb embernek van saját lakása, viszont tele vannak a keresetekhez képest megfizethető bérlakásokkal, ami eleve bérlakásnak épült, a beruházó építtetett 50-100 lakásos háztömböket, hogy majd a bérleti díjból 20-25 év alatt (és nem 2 alatt, ahogy Magyarországon akarja mindenki) megtérül a beruházás, és mivel a ház áll 100 évig, a többi idő már nyereség.

cardiobascuralis 2016.12.17. 15:31:42

@komisz_kölök:
Bécsben nem juróért kapod, hanem ojróért.
Ha már magyarul nem megy.

cardiobascuralis 2016.12.17. 15:35:50

@monddazigazatmar:
A 25-öt nem tudom, de Kispesten vannak olyan garzonházak, ahol 18 négyzetméteresek a lakások.

polgári kór 2016.12.17. 15:49:03

brutális az infláció

már meg se lepődöm, hogy egy budai villa bérleti díja sokkal magasabb, mint egy bécsi török negyed félszobája, a südring-en is túl....a fizetésekről nem is beszélve!

Kepa 2016.12.17. 16:47:20

Sztem, csak felcserelodtek a szamjegyek, 260, - akart az lenni !! :) Pariban Bukaresttel ! :)
A balkanon nincsenek csodak....

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.12.17. 16:50:19

Ááá, az a 620 tuti kamu. Hiszen pont a napokban derült ki, hogy a város egyik legdrágább helyén, a budai Várban is havi 100e alatt lehet piaci áron jutni 80 m2-es albérlethez.

cardiobascuralis 2016.12.17. 16:59:36

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Ezt mondjuk igen sok idióta keveri.
Az albérlet (magánszemélytől) mindig is jóval drágább volt, a szocializmusban is, mint az állami vagy városi/kerületi tulajdonú lakások bérleti díja.
Más kérdés, hogy a fenti bérlakásokat tisztességes helyen szociálisan rászorulóknak szokás kiadni, azaz pl. olyan fiatal munkavállalóknak, akiknek nincs saját lakásuk, vagy sokgyerekeseknek stb., nem a polgármesternek és Bassza meg a kutya! És a kedves feleségét is!-nek, akiknek egyébként is van lakásuk a szomszédos kerületben.
Mondjuk az is érdekelne, hogy a polgármester, ha nem állandó kerületi lakos, vajon fizet-e parkolási díjat. Mert mindenki más igen, aki csak ideiglenes lakos a kerületben (nemcsak az I.-ben), vagy valami igen kurva drágán (évi 110 ezer Ft, ha jól emlékszem) válthat éves parkolást a kocsijára.

Ahogy az is érdekelne, hogy a faszba lehet valaki polgármester egy olyan városban vagy olyan kerületben, amelyiknek nem a lakosa.

Brix 2016.12.17. 17:20:47

Részben a kormàny és az MNB monetàris politikàja miatt szàlltak el az àrak, hiszen a spekulatív tőke megtalàlta magànak az ingatlanszektort, mint menekülési pontot a negtív reàhozamok elől. A mostani , irreàlis àremelkedésnek azok isszàk meg a levét, akik kénytelenek bérelni, vagy még ezutàn akarnak vàsàrolni. A hazug statisztika, persze még mindig 1-2%-os infàciót hirdet, holott éves szinten 20-30%-al emelkedtek a kínàlati lakbérek...A megoldàs az lenne, ha megadóztatnàk azokat a spekulànsokat, akik azért vesznek ingatlant, hogy kiadjàk másoknak

finom szaftos oldalas 2016.12.17. 17:37:40

@Brix: Aki befektet valódi tőkét egy valódi ingatlanba és kockázatot vállal egy igen szerény 15-20 éves megtérülés reményében az ugyan miért spekuláns szerinted?
Spekulánsok máshol vannak (a tőzsdén és a pénzügyi szektorban ), na azokat tényleg ki kellene csinálni.

finom szaftos oldalas 2016.12.17. 17:40:48

Egyébként, én 1992-től 98-ig béreltem és mindig egy havi bér ment el az albira. Ketten dolgoztunk, egyikünk pénze mindig elment a lakhatásra. Ma 170 ezer nettó az átlag bér, ennyiért pedig a belvárosban is lehet lakni. Tehát semmivel nem drágább, mint 1992-ben volt, sőt...

Buchhalter 2016.12.17. 18:03:23

@v asd: köcsög!Berlini árakhoz írtam te cigo!Nem a retkes nyoc kerről ahol a te füsti fajtád vegzál segilykén!

Buchhalter 2016.12.17. 18:06:28

@finom szaftos oldalas: van igazság abban amit Brix ír.Menj a Király utcába VII-kerben ahol legalább 2 tömbház áll üresen 60-80 lakással. Állítólag Rogán valamelyik vazalusáé aki potom pénzért vásárolta fel az Önkormányzattól.Az ellenzék feszegeti is a dolgot.De több kerületben vannak ilyen szellem tömbök.Érdekes...

7400ow 2016.12.17. 18:33:49

@Max Cuda: Ocsmányságból jeles! Maga otthon is ilyen hangnemben társalog, vagy csak aoot, ahol névtelenül folyhat a szályából az ürülék? Undorító.

7400ow 2016.12.17. 18:46:00

@Max Cuda: "mondjuk valahol szíriában lebombáznak 100 tetves arabot ". Hát igen. 56-ban is kinyírtak a ruszkik pár tetves magyart, nem igaz? Mondjuk. Valahol. Orbanisztánban.

monddazigazatmar 2016.12.17. 19:30:10

@cardiobascuralis: Nem azt mondtam, hogy nincsenek, de hogy nem a 25 nm az átlag lakás az biztos.

monddazigazatmar 2016.12.17. 19:31:57

@Buchhalter: A király utca 7. ker részén szerintem nincs üres ház. A 6. kerületi oldalon van, de az már kb harminc éve életveszélyes és lakatlan.

cardiobascuralis 2016.12.17. 19:45:21

@komisz_kölök:
Neked ezt szokták mondani, ha máskor is faszságokat beszélsz, azért jegyezted meg?

cardiobascuralis 2016.12.17. 19:46:54

@monddazigazatmar:
Nem, Budapesten valamiért 30 négyzetméter körüliek a garzonok. De kb. ugyanaz a kategória (tudom, 5 négyzetméteren simán elfér még egy szűkös hálószoba vagy egy fürdőszoba, de kb.).

fairplay50 2016.12.17. 20:08:35

@Modor Tibi: Akár Németországba, akár Írországban 6-900 EUR környékén van belvárosi 2 hálószobás lakás. És ezen senkinek nem kell osztozkodni. Ja persze nem minimálbéres takarítókra gondolok, de a havi normál mérnöki fizetés 30 %-a sem megy el a bérletre.

kvadrillio 2016.12.17. 22:29:15

...MERT A KAPZSI-HARÁCS GENETIKÁJÚAK SZEREZTEK MAGUKNAK SOK KIADHATÓ LAKÁST ! :o)))

zsa63 2016.12.17. 23:12:48

Egyik oldalon sem kéne a hülyeséget terjeszteni. A cikk írója valószínűleg csak átlag statisztikát nézett, amiben nem specifikusan, hanem tömegében vannak a lakások és azok átlagárai. Az már azonban rossz párhuzam, hogy az "átlag" 180 ezer mellé lakásméretet is ír, mert nem ettől átlagár.
Szóval Budapesten egy "átlag" kétszobás lakás elérhető helyen (nem V. ker, de nem is Vecsés) úgy havi 100kHUF, ami nominálisan jóval az európai árak alatt van, fizetésarányosan Európa egyik legdrágábbja.
És a legtöbb nyugat-európai országban sem kutyaólban laknak vagyonokért, egy átlag havibér negyedéből élhető, normális lakást lehet bérelni.
Speciel a cégem bérel egy irodának használt házat Frankfurt egyik külvárosában, 170 nm, két szint, 935€/hó. És nem kellett hozzá sem kaució, sem nemzetbiztonsági átvilágítás, megegyezés után két nap alatt megvolt minden papír, aztán költözés.
Jó volna, ha olyanok írnának külföldi lakhatásról akár cikket, akár kommentet, akiknek volt már az életben ezzel dolguk. 8Az a hazamenekült magyar, aki nyelvtudás és helyismeret nélkül megpróbálta a "kolbászkerítést" magáévá tenni, de vonyítva hazamenekült mert annyira nem értette a helyi viszonyokat, vagy kivitték "haviezresért" malter hordani és nyolcadmagával elszállásolták egy lyukban, az talán maradjon csöndben.)

zsa63 2016.12.17. 23:19:28

@fairplay50: Ezt pont nem vettem észre, de szinte szóról szóra... :)

kvadrillio 2016.12.17. 23:58:09

2016. 12. 17. 09:17
#Magyarország
#Népességfogyás
#Ksh
Elfelejthetjük a "10 millió magyar" kifejezést - Rohamtempóban fogyunk

Az elmúlt harmincöt évben összesen 882 ezer fővel csökkent hazánk népessége, a Népességtudományi Kutatóintézet adatai szerint 2060-ra pedig hárommillióval leszünk kevesebben, mint most, írja a Magyar Nemzet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népesedési Helyzetkép című kiadványa szerint az uniós országok közül a népességfogyás ezer lakosra vetített aránya nálunk a második legmagasabb.

A magyar lakosságszám változó intenzitással, de folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

Idén január 1-jén 9,830 millió ember élt hazánkban, ez 882 ezer fővel kevesebb az 1981-es adatnál.

A kutatóintézet népesség-előreszámítása szerint ennek három következménye lehet:

2060-ban várhatóan 7,9 millió fő körül alakul az ország népessége.
A legmagasabb várható népességszám 8,690 millió, a legalacsonyabb 6,7 millió fő lesz.
2060-ban még akkor is kilencmillió alá csökken a magyarok lélekszáma, ha sikerül jelentősen növelni a termékenységet, és a következő években számottevő "bevándorlási nyereséget" könyvelhetünk el.

Az előrejelzés szerint egyre kevesebb lesz a szülőképes korú nő:

a jelenlegi 2,3 millióról 2030-ra várhatóan körülbelül 1,7 millióra apad a számuk.

Bár a halandóság várhatóan mérséklődik, ezzel együtt nő az idősek száma, így a halálozások száma tartósan évi 120 ezer fő körül mozoghat, vagyis évente akár 60 ezerrel lehetünk kevesebben, ami majdnem a kétszerese a jelenlegi, átlagosan évi 35 ezer fős fogyásnak.

A népességszámot egy harmadik tényező is befolyásolja: a nemzetközi vándorlás. A kutatók szerint ez 2030-ig negatív értéket vesz majd fel, vagyis többen hagyják majd el Magyarországot, mint ahányan ideköltöznek, és ez tovább fokozza a népességcsökkenést.

A születésszám évek óta tartó jelentős csökkenése, majd alacsony szinten való stagnálása azzal jár, hogy a magyarok egyre kisebb csoportját alkotják a gyermekek:

1981 óta a 14 év alattiak száma a népesség egészét meghaladó (!) mértékben, közel 932 ezer fővel, azaz 40 százalékkal csökkent.

Ugyancsak visszaesett a fiatal felnőtt lakosság (15–39 évesek) aránya. Náluk 17 százalékos csökkenést mértek, ami 658 ezer fős mínuszt jelent. A középkorú lakosság (40–59 évesek) létszáma gyakorlatilag változatlan a 35 évvel ezelőtti adatokhoz képest, miközben több mint egyharmadával, közel 673 ezer fővel emelkedett a 60 éves és idősebb népesség száma.

További részletek ITT olvashatók.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
2016.12.16.
AMELYIK ORSZÁGBAN CSAK A ZSIDÓK RENESZÁNSZOZNAK,(AVAGY A FELSŐKÖZÉPOSZTÁLYBELI JÓLFIZETETT ÁLLÁSOKAT ELFOGLALTÁK !),... OTT FOGY AZ ŐSLAKOSSÁG !!! EZT HÍJJÁK KORMÁNY ÁLTALI NÉPIRTÁSNAK !!!

kvadrillio 2016.12.18. 00:05:47

2016. 12. 17. 14:28
#MorvaiKirsztina
#Ep
#Élelmiszerbiztonság
Mégsem összeesküvés-elmélet, hogy mérgezik az élelmiszerünket?

Az Európai Parlament jelentéséből nyilvánvalóvá válik: a hormonok, a szennyező műanyag csomagolóanyagok rendkívül veszélyesek az élelmiszerekre és azokat fogyasztókra. A jelentés részletesen leírja, hogyan okoznak ezek az anyagok rákbetegséget, terméketlenséget és más súlyos egészségügyi problémákat. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat sokáig „összeesküvés-elméletnek” tekintették, mostanra azonban kiderült, hogy ez a valóság. Mint Morvai rámutatott: az Európai Unió globális szabadkereskedelmi szemléletéből, neoliberális gazdaságpolitikájából egyenesen következik ez az életveszélyes folyamat.
Andrew Vago vad vérnyúl • 5 órája

Alapvetoen igazad van, de nehany dolgot szeretnek hozzatenni.
A novenyvedo mergek hasznalatat majdnem nullara lehet csokkenteni, lasd Kishantost.
A termeszetes technologia nem akkora arfelhajto tenyezo, mint a felvasarlok, kereskedok profit ehsege.
(ha nem tudom 100-200%-al tobbert eladni, akkor meg sem veszem.)
Az igaz, hogy a mai mezogazdasagban nem lehet mutragya nelkul gazdasagosan termelni de nem midegy, hogy mennyit hasznalunk. Jelenleg a fejlett vilagban oriasi elemiszer tultermeles van amit szinten a kereskedok diktalnak, hiszen a farmer kenytelen egy adott hozamot kihozni, hogy a felvasarlasi arak miatt ne menjen tonkre. Igy van ez a csomagoloanyag technologiakkal is.
A GMO-ra pedig semmi szukseg nincs, az a totalis elelem kontrol.
Ezzel a tultermelessel tudjak letorni, csodbe vinni ma mar akar egesz orszagok mezogazdasagat a "Szabadkereskedelem" aldasakent.

En ezt Weimar szindromanak hivom, hiszen ugyanaz a folyamat a mi az elso vilaghaboru utan Nemetorszagban (Weimari Koztarsasag) volt, amikor a a zsidok dozsoltek, a nemetek pedig ezrevel haltak ehen. Vegulis ez juttatta hatalomra Hitlert,
En ezt Weimar szindromanak hivom, hiszen ugyanaz a folyamat a mi az elso vilaghaboru utan Nemetorszagban (Weimari Koztarsasag) volt, amikor a a zsidok dozsoltek, a nemetek pedig ezrevel haltak ehen. Vegulis ez juttatta hatalomra Hitlert,

NAHÁT !....NAHÁT !.....KINYÍLT A ZEMBEREK SZEME ????? :o)))))

...A ZSIDÓK DŐZSÖLTEK, A NÉMETEK MEG ÉHENHHALTAK ??? AKÁRCSAK A MAI MAGYARORSZÁGON ??? VIKTORKA ! JÓ LESZ, HA SÜRGŐSEN CSOMAGOLSZ, NEHOGY HITLER SZINDRÓMA ÁLTALI HALÁLOD LEGYEN !!! :o)

kvadrillio 2016.12.18. 00:06:33

En ezt Weimar szindromanak hivom, hiszen ugyanaz a folyamat a mi az elso vilaghaboru utan Nemetorszagban (Weimari Koztarsasag) volt, amikor a a zsidok dozsoltek, a nemetek pedig ezrevel haltak ehen. Vegulis ez juttatta hatalomra Hitlert,

kvadrillio 2016.12.18. 00:09:19

2016. 12. 17. 14:28
#MorvaiKirsztina
#Ep
#Élelmiszerbiztonság
Mégsem összeesküvés-elmélet, hogy mérgezik az élelmiszerünket?

Az Európai Parlament jelentéséből nyilvánvalóvá válik: a hormonok, a szennyező műanyag csomagolóanyagok rendkívül veszélyesek az élelmiszerekre és azokat fogyasztókra. A jelentés részletesen leírja, hogyan okoznak ezek az anyagok rákbetegséget, terméketlenséget és más súlyos egészségügyi problémákat. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat sokáig „összeesküvés-elméletnek” tekintették, mostanra azonban kiderült, hogy ez a valóság. Mint Morvai rámutatott: az Európai Unió globális szabadkereskedelmi szemléletéből, neoliberális gazdaságpolitikájából egyenesen következik ez az életveszélyes folyamat.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Andrew Vago vad vérnyúl • 5 órája

Alapvetoen igazad van, de nehany dolgot szeretnek hozzatenni.
A novenyvedo mergek hasznalatat majdnem nullara lehet csokkenteni, lasd Kishantost.
A termeszetes technologia nem akkora arfelhajto tenyezo, mint a felvasarlok, kereskedok profit ehsege.
(ha nem tudom 100-200%-al tobbert eladni, akkor meg sem veszem.)
Az igaz, hogy a mai mezogazdasagban nem lehet mutragya nelkul gazdasagosan termelni de nem midegy, hogy mennyit hasznalunk. Jelenleg a fejlett vilagban oriasi elemiszer tultermeles van amit szinten a kereskedok diktalnak, hiszen a farmer kenytelen egy adott hozamot kihozni, hogy a felvasarlasi arak miatt ne menjen tonkre. Igy van ez a csomagoloanyag technologiakkal is.
A GMO-ra pedig semmi szukseg nincs, az a totalis elelem kontrol.
Ezzel a tultermelessel tudjak letorni, csodbe vinni ma mar akar egesz orszagok mezogazdasagat a "Szabadkereskedelem" aldasakent.
En ezt Weimar szindromanak hivom, hiszen ugyanaz a folyamat a mi az elso vilaghaboru utan Nemetorszagban (Weimari Koztarsasag) volt, amikor a a zsidok dozsoltek, a nemetek pedig ezrevel haltak ehen. Vegulis ez juttatta hatalomra Hitlert,.....:o) KINYILT A ZEMBEREK SZEME !!!

2016. 12. 17. 14:28
#MorvaiKirsztina
#Ep
#Élelmiszerbiztonság
Mégsem összeesküvés-elmélet, hogy mérgezik az élelmiszerünket?

Az Európai Parlament jelentéséből nyilvánvalóvá válik: a hormonok, a szennyező műanyag csomagolóanyagok rendkívül veszélyesek az élelmiszerekre és azokat fogyasztókra. A jelentés részletesen leírja, hogyan okoznak ezek az anyagok rákbetegséget, terméketlenséget és más súlyos egészségügyi problémákat. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat sokáig „összeesküvés-elméletnek” tekintették, mostanra azonban kiderült, hogy ez a valóság. Mint Morvai rámutatott: az Európai Unió globális szabadkereskedelmi szemléletéből, neoliberális gazdaságpolitikájából egyenesen következik ez az életveszélyes folyamat.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Andrew Vago vad vérnyúl • 5 órája

Alapvetoen igazad van, de nehany dolgot szeretnek hozzatenni.
A novenyvedo mergek hasznalatat majdnem nullara lehet csokkenteni, lasd Kishantost.
A termeszetes technologia nem akkora arfelhajto tenyezo, mint a felvasarlok, kereskedok profit ehsege.
(ha nem tudom 100-200%-al tobbert eladni, akkor meg sem veszem.)
Az igaz, hogy a mai mezogazdasagban nem lehet mutragya nelkul gazdasagosan termelni de nem midegy, hogy mennyit hasznalunk. Jelenleg a fejlett vilagban oriasi elemiszer tultermeles van amit szinten a kereskedok diktalnak, hiszen a farmer kenytelen egy adott hozamot kihozni, hogy a felvasarlasi arak miatt ne menjen tonkre. Igy van ez a csomagoloanyag technologiakkal is.
A GMO-ra pedig semmi szukseg nincs, az a totalis elelem kontrol.
Ezzel a tultermelessel tudjak letorni, csodbe vinni ma mar akar egesz orszagok mezogazdasagat a "Szabadkereskedelem" aldasakent.
En ezt Weimar szindromanak hivom, hiszen ugyanaz a folyamat a mi az elso vilaghaboru utan Nemetorszagban (Weimari Koztarsasag) volt, amikor a a zsidok dozsoltek, a nemetek pedig ezrevel haltak ehen. Vegulis ez juttatta hatalomra Hitlert,

kvadrillio 2016.12.18. 00:13:23

MA ITT IS A ZSIDÓK RENESZÁNSZOZNAK A FELSŐKÖZÉPOSZTÁLYBELI JÓLFIZETETT ÁLLÁSOKBAN ELTERÜLVE, MÍG A MAGYAROK MILLIÓSZÁMRA ELHAGYNI KÉNYSZERÜLNEK HAZÁJUKAT ELHAGYNI, HOGY ÉHEN NE HALJANAK, DE MÉG ÍGY IS MILLIÓK HALNAK ÉHEN VAGY ÉLNEK A LÉTMINIMUMON VIKTORKA !!!

kvadrillio 2016.12.18. 00:15:41

A ZSIDÓK JUTOTTAK INGATLANOKHOZ, FÖLDEKHEZ, ÁLLÁSOKHOZ, KIADHATÓ OLC SÓN MEGSZERZETT LAKÁSOKHOZ....., EZÉRT TUDNAK A MAGYAROK HAZÁJÁBAN RENESZÁNSZOZNI ÉS RÖHÖGNI A MAGYAROK LASSÚ KIHALÁSÁN !!! KÖSZI VIKTORKA !

kvadrillio 2016.12.18. 00:26:10

Tíz bizonyíték arra, hogy Donald Trump orosz kém
Nem csupán a választási kampányban tett kijelentései miatt gyanítható Donald Trumpról, hogy nincs különösebb baja az oroszokkal, például - mint fia korábban beszámolt róla - sok jó üzletet kötöttek orosz befektetőkkel.
Napi.hu, 2016. december 17. szombat, 19:04

...:O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2016.12.18. 00:36:19

Ki nem találná, hol van a legtöbb elnéptelenedő kistelepülés az országban
Ezrével találhatók elhagyott házak Magyarország peremvidékén, ahol a lakosok száma a 100-at sem éri el, s sok elnéptelenedő falucskában 3-4-szer annyi ház van, mint lakos - írja a KSH frissen kiadott közigazgatási helynévkönyvére hivatkozva a hvg.hu.
Napi.hu, 2016. december 17. szombat, 20:30

Hozzászólok

Elküldöm

Ajánlom

Az egyik legkisebb ilyen településen, az 1910-ben még 266 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornabarakonyban ez idő szerint már több mint háromszor annyi ház, illetve lakás található (konkrétan 44), mint ahány helyi lakos (összesen 12 fő). A legtöbb, 100 főnél kevesebb lelket számláló falu Délnyugat-Dunántúlon található, a 245 zalai község közül 41-ben ugyanis legfeljebb pár tucat személy él - írja a portál.

A legkisebb, saját képviselő-testülettel bíró, formálisan önálló település maga is zalai illetőségű: az egykor nemesek lakta göcseji Iborfián az összlélekszám pillanatnyilag már csak 9 fő. A törpeközségek között a második legkisebbnek ez idő szerint a borsodi Gagyapáti minősül. A csereháti helységnek éppen egy futballcsapatnyi lakosa van, azaz 11 fő.

További részletek itt.
település
ksh
lakosság

szaporodjon csak a magyar, van....hová ! :O)))

kvadrillio 2016.12.18. 01:30:00

016. december. 13. 15:42 2016. december. 13. 15:54 Itthon
Seres: Lebutítva, lejáratva
Seres László
Seres László
216

A butítás ebben az államosított, stupid rendszerben nem bug, hanem feature. Vélemény.

"Nem tudom, hogy mit mond. Tolmácsot szeretnék kérni."

(A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke 2014 novemberében, az amerikai ügyvivőt hallgatva)

Talán semmi sem igazolja vissza jobban a gigasokkot okozó PISA-felmérés valóságát, mint némely felnőtt reakciója a jelentésre: az állampárt illetékesei (plusz néhány civil szakértő) napok alatt bebizonyították, hogy komoly kompetenciaproblémáik, szövegértési nehézségeik vannak.

Vegyük is rögtön a miniszterelnököt, aki először nem volt hajlandó kommentálni a Magyarország számára hosszú évek óta legkínosabb jelentést, majd napok múlva közölte, vizsgálatot rendelt el az Emminél PISA-ügyben, úgyhogy jelentést vár Balog minisztertől, hogy mi ment itten mellé. Vizsgálatot? A vizsgálatról? A teszt kész van, letölthető, elolvasható, kielemezhető, de a kormány egyelőre még a denial fázisnál tart, nem történt meg, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, hasznos tudás nélküli gyerek került a gépezetbe.

Ráadásul ha az Emmi végzi a vizsgálatot, akkor egy dolgot bizton kizárhatunk: az Emmi-főnök felelősségének megállapítását. Balog miniszterről Lázár János elsőként állapította meg, hogy nem lehet felelős, hiszen

nem ő tartotta a matekórákat,

ami persze tény – akárcsak az, hogy 2010 óta a Fidesz kormányoz, két évre rá ő vezette be a mindenkit brutálisan le- és túlterhelő új Nemzeti alaptantervet, ő bürokratizálja agyon az egyre motiválatlanabb tanárok hétköznapjait, úgyhogy kérjük az állami mellébeszélés sürgős mellőzését.

Természetesen nem a Fidesz találta ki, csak éppen súlyosbította azt az oktatási rendszert, azt az évtizedek óta szinte változatlan szellemi közeget, amely évről évre funkcionális analfabéták tízezreit termeli ki, és változatlanul hagyja vagy tovább rontja az esélyegyenlőtlen helyzeteket, haszontalan lexikális tudás tonnáit tömi a gyerekek fejébe, miközben elfelejti őket kompetenciákra, nyelvekre, alapvető közgazdasági és jogi tudásra, önálló gondolkodásra, önellátásra, kreativitásra nevelni. Nem lehet véletlen, hogy az államosított iskolákban államosított, áramvonalasított, egyentankönyvekből tanított egyengyerekek ülnek, évről évre alulmúlva a PISA-tesztek EU-átlagát.

És bár Balog miniszter még nem egészen érti, mit jelent a funkcionális analfabéta kifejezés (a PISA-eredmények előtt pár nappal, a kulturális bizottság ülésén kijelentette, hogy aki elolvas egy szöveget, az meg is érti), azt azért nagyon jól tudja, hogy az állami centralizáció árt az oktatásügynek.

Túltoltuk a biciklit egy kicsit –

ismerte be idén januárban a Klik-botrány nyomán, igaz, meg is magyarázta, "ez mindig természetes része annak, hogy ha az ember elmegy egy változtatásba, mindig továbbmegy egy kicsit, mert tudja, hogy majd vissza kell jönni". Hát, ideje lenne.

Ezek az emberek eléggé elmentek egy változtatásba, és most keresik a vészféket. A nem teljesen épeszű közoktatási változtatások kitalálója, Hoffmann Rózsa, aki "nyelvpedagógiai szempontból" még 2012-ben is azt javasolta, hogy "a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal", most azt állítja: maga a PISA-teszt a gond, hiszen kérdései "elég távol esnek attól a klasszikus műveltségideáltól", ami szerinte a magyar közoktatást jellemzi. Ezért aztán:

Ha ezen országok elküldenék a tanítványaikat egy nagy európai múzeumba, ahol művészettörténeti, történelmi, irodalmi, bibliai vonatkozású ismeretekre van szükség, akkor egy ilyen versenyt a magyar diákok nyernének meg magasabb általános műveltségüknek köszönhetően.

Itt tehát sikerült egy röpke bekezdésben a PISA-tesztet, leértéktelenezni, a magyar közoktás élet- és gyerekidegenségét megvédeni, az évtizedes rendszer megváltoztathatatlanságát axiómaként kezelni. A praktikus teszten elhasalnak, a múzeumban versenyt nyernek. Nem is csoda, hiszen a Lázár János elég határozottan megfogalmazta, hogyan vélekednek a kormányban arról, kinek is kéne mire tanítania a gyerekeket:

Az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású iskolák, a legtöbb pedig, amit egy diáknak adni lehet, ha jó magyart és jó keresztényt nevelnek belőle.

kvadrillio 2016.12.18. 01:31:26

..Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke vetette fel: "azt kell megnézni, mi az oktatáspolitika célja". Ez pontosan így van. Lassan-lassan kiderül, mire is megy ki ez az egész, csak ne ragadjunk le kizárólag a PISA-tesztnél, a közoktatás deformjánál, vegyük még hozzá mondjuk a Tárki társadalmi riportját is, ezekből elég egyértelművé válik a csapásirány: a lebutított Magyarország a cél. A magyar munkaerő hatékonysága nem. Az összeszerelő üzemen túli perspektíva nem. Az önállóan gondolkodni tudó gyerek nem. A valóban saját lábon állni képes, nem államra szoruló felnőtt nem. A butítás ebben az államosított, stupid rendszerben nem bug, hanem feature.

Ugyanez vonatkozik egyébként a felnőttekre is: az iskolapadból, szakképzésből kikerült, nyelveket alig beszélő fiatalok honnan fognak tájékozódni a világ dolgairól, miből lesz a világlátásuk, honnan tudnak majd saját későbbi lehetőségeikről? A magyar nyelvű, egyre állampártibb online kínálatból, a Habony művek bulvárfasiszta kínálatából, az eximbankos hitelből vett kertévéből, az esti fél nyolcas híradóból. Az egyre centralizáltabb, rendszerhű média jelen állapotában nekünk, felnőtteknek pont az, ami a gyerekeinknek a közoktatás. Nem az információátadás, a kreatívan felhasznált tudás a cél, hanem a szervilis elfogadás, a közönyös beletörődés.

Érdekes módon egyébként Hoffmann Rózsán kívül már csak egy civil szervezet, a butítóképzésen már kollektíve átesett Magyar Szülők Országos Egyesülete hibáztatta magát a PISA-tesztet a siralmas magyar eredményért (egyikük ki is mondta: "ott ül a magyar gyerek a tesztlap előtt, és nem tudja kitölteni"), amire zseniális válaszuk van: szüneteltetni kell a magyar részvételt a PISA-felmérésekben, ez így ugyanis "lejáratja" a gyerekeinket.

Könnyen lehet tehát, hogy országimázs-okokból a jövőben a magyar gyerekek csak a Maradj talpon!-ban vesznek majd részt. Vagy kieszközölnek a PISA-nál egy csomó bibiliai és múzeumos kérdést, azokban jók.

na..., de emberek ! AZÉRT VEGYÉTEK ÉSZRE, HOGY A MAGYAR GYEREKEKNEK NEM A KORÁNT, HANEM A BIBLIÁT ERŐLTETIK E KEZÉBE...UGYEHHH !... MERŐBEN NAGY A KÜLÖNBSÉG...UGYÍE...:o)))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2016.12.18. 01:37:40

Az izraeli nagykövet írja a magyar tankönyveket, miközben már Schmidt Máriát sem tartja alkalmasnak a legújabb holomúzeum vezetésére Reklám Magyarország kiszolgáltatottságát, politikai vezetőinek szolgalelkűségét bizonyítja a Jiszráél Há-Jom (Izrael Ma - ישראל היום) című, igen olvasott izraeli héber nyelvű újságban november 29-én megjelent riport hazánkról, pontosabban az itt tomboló, zsidó- és cigánygyűlöletről, valamint az elmaradhatatlan Jobbikról és a holokausztról. A zsidó állam magyarországi nagykövete azt nyilatkozza a héber lapnak: tulajdonképpen ő mondja meg, hogy mit írjanak a magyarországi történelemkönyvek. Az izraeli nagykövet azt is megköveteli a magyar oktatásügytől, hogy a palesztin népet földönfutóvá tett, s más arab szomszédai körében is rendszeresen gyilkolászó Izraelt a "Közel-Kelet egyetlen demokratikus országaként" mutassa be.
Forrás: kuruc.info/r/26/121020/.............................

TALÁN EZÉRT IS JÁRT MINDEN HÉTEN BALOG MINISZTER IZRAELBE EGYEZTETNI A VALLÁSOS OKTATÁSRÓL.......

kvadrillio 2016.12.18. 02:00:56

A Moszád ezúttal Tunéziában gyilkolt - Magyarországról érkezett "újságírónő" csalta kelepcébe az áldozatot Reklám A Moszád emberei Tunéziában csütörtökön meggyilkolták Muhámmád ez-Zavári repülőgép-tervező mérnököt, akit Izraelben azzal vádolnak, hogy korábban pilóta nélküli kisrepülőgépeket tervezett a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom és a libanoni Hizbulláh számára. A mérnök hosszú évekig élt Szíriában, s az izraeli sajtó szerint azért is kellett meghalnia, mert kapcsolatot épített ki Irán és a palesztin Hamász között. A tunéziai hírek szerint egy „magyar újságírónő” interjúkészítés címén csalta kelepcébe a Moszád által meggyilkolt mérnököt. Az „újságírónő” egy nappal gyilkosság előtt azonban elhagyta Tunéziát. (Kilétének kiderítése a magyar titkosszolgálat feladata lenne…) Zoom Muhámmád ez-Zavári és az autó, amelyben meggyilkolták Az izraeli Moszád meggyilkolt egy Muhámmád ez-Zavári nevű repülőgépmérnököt a tunéziai Szfaksz (helyes arab kiejtéssel: Szafákisz) városában. A meggyilkolt mérnököt már két-három nappal ezelőtt eltemették, amikor tunéziai és más arab hírportálokon elkezdték híresztelni, hogy a Moszád emberei gyilkolták meg csütörtökön. A tunéziai rendőrség által sokáig visszatartott hír szerint Ez-Zavárit az autójában a volán mögött ülve végezték ki egészen közelről leadott, mintegy 15-20 lövéssel. A tunéziai biztonsági szervek állítólag megtalálták azt a négy autót, amelyet a merénylők használtak, majd maguk mögött hagytak. A nyomozók a bérelt gépjárművekben két hangtompítós marokfegyvert és mobiltelefonokat is találtak. A Gázai övezetet kormányzó Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom szóvivője, Musír el-Maszri szerint Muhámmád ez-Zavári meggyilkolásának körülményei kísértetiesen hasonlítanak a Dubájban néhány évvel ezelőtt Máhmúd el-Mábhúh ellen végrehajtott merénylethez, amelyet szintén a Moszád követett el. „A Moszád már történelmet írt az általa végrehajtott politikai gyilkosságokkal”, jelentette ki a palesztin szóvivő. Zoom Muhámmád ez-Zavári tervezés közben A Jediot Áháronot című izraeli újság arab forrásokra hivatkozva írja, hogy Muhámmád ez-Zavári a gyilkosság előtt öt nappal tért vissza Szafákisz városba Törökországból és Libanonból. A Moszád merénylői úgy ejtették kelepcébe, hogy fölhívatták telefonon egy „magyar újságírónővel”, aki a kisrepülő-építés terén elért eredményeiről akart vele interjút készíteni. A tunéziai rendőrség szerint a „magyar újságírónő” azonban egy nappal a merénylet előtt elhagyta az arab országot, így a megbeszélt találkozóra már nem ő, hanem a Moszád emberei érkeztek, akik hidegvérrel kivégezték a mérnököt. Tunézia területén sem először követ el gyilkosságot az izraeli Moszád, s mint a korábbi esetekben is történt, a helyi hatóságok ezúttal is bottal üthetik a gyilkosok nyomát. Mindenesetre a tunéziai rendőrség letartóztatott öt személyt, akiket a merényletben való részvétellel gyanúsítanak. A hír szerint a lefogottak között egy orosz hajó legénységének tagjai is voltak (Szafákisz a Gábeszi-öböl legnagyobb kikötővárosa Tunéziában – H. J.) A merénylet további fejleményeként lemondott ’Ábd er-Rahmán Bilhádzs ’Áli, a tunéziai nemzeti biztonsági szolgálat főnöke. A letartóztatott személyeket egyébként röviddel később szabadon engedték, ami azt is jelenti, hogy a tunéziai rendőrség bakot lőtt… Frissítés: A tunéziai Szafákisz városában elkövetett gyilkossággal kapcsolatban több embert is letartóztattak, így például egy magyar állampolgárságú újságírónőt, illetve egy operatőrt. A Tunéziából érkezett korábbi hírek szerint a magyar újságírónőnek egy nappal a gyilkosság előtt sikerült elhagynia az arab országot, ám most kiderült, hogy ez nem igaz. Az újságírónő akkor került a tunéziai rendőrség látókörébe, amikor a gyilkosok által használt autóban megtalálták az ő nevére kiállított gépjárműkölcsönzési szerződést és két hangtompítós marokfegyvert - írja a Jediot Áháronot egy tunéziai rádióállomásra hivatkozva. Hering J. – Kuruc.info
Forrás: kuruc.info/r/39/167337/

HMMM...MOSZATT MÁR MEGENT MŰVELETET HAJTOTT VÉGRE ??? MÁR MEGENT DOLGOZOTT ?? MÁR M EGENT KINYÍRT EGY ÉRTÉKES TUDÓST ?????.......MAGYAR SEGÍTSÉGGEL ??????????????????????????????????????

2016.12.18. 03:16:49

@Modor Tibi: nem olcsó UK és Írország, nem is írtam ezekről ilyet, de a magyar árak se alacsonyak a magyar fizetésekhez képest.

2016.12.18. 03:22:49

@Jakab.gipsz: szerintem senki se fikázza Magyarországot, egyszerűen évek óta megy az ingatlanárak emelkedése, airbnb meg a pusztuló lakásállomány miatt nincs elég hosszútávra kiadó lakás meg pár éve már mindenki ingatlanba fektet, mert a jegybanki alapkamat minimális és a lakást kiadók teljesen elszállt árakat kérnek. Viszont vidéken olcsóság van, de munka sincs. Nem országfikázás ez, ez a tényszerű valóság.

Yoss 2016.12.18. 08:49:07

A fenti kép felirata - bár nem tudok franciául - valszeg azt jelenti, hogy mennyi az átlagos ára egy 25nm-es albérletnek. Márpedig hiába elég drága pesten az albérlet, de 25nm-es kecóért nem kérnek átlagosan 620€-t (közel 200e Ft-ot) annyiért több, mint kétszer akkora lakás bérelhető.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.12.18. 09:32:54

Irreális a térképen megjelölt magyar ár. A valóság a fele, sőt inkább kicsit az alatt.

inebhedj - szerintem 2016.12.18. 09:48:52

Zárjuk rövidre valahogy így a statisztika és elemzésének minősítését:

ingatlan.jofogas.hu/budapest/lakas?max_size=50&st=u

dhl2 2016.12.18. 10:23:57

Miért albérlet, miért nem főbérlet? Szerintem ez főbérlet, mivel a tulajdonostól bérlik. Vagy egyszerűen bérlet.

zsírvezér 2016.12.18. 10:54:33

Már évek óta van egy gyanúm,hogy az indexes csürhe vastagon benne van abban ,ahogy valakik fújják ezt az ingatlan lufis passzàt szelet.
Mo.-n inkluzív Bp.-en évről évre szarabb az élet. Csak a lakàsok rövidtávú kiadása miatt ilyen magasak az árak? Kell itt lennie másnak is.

2016.12.18. 11:25:11

@Colonel H. Stinkmeaner: Ha leírod az igazad, az a narancshályogos idióták szerint fikázás. A gazdájuktól azt látják, hogy hazudni, lopni és csalni kell. Aki tisztességes, az mocskos balliberális sorosbérenc zsidó cigány stb hazaáruló.

new_boy_on_the_block 2016.12.18. 11:32:02

@zsírvezér: Persze, hogy benne van. A kéthetente kijövő 'tovább emelkednek a bérlemény/ingatlan árak' vagy a 'mennyire jó befektetés az erbéenbé' cikkek szerinted mennyire manipulatívak a buta magyarnak, akik az ingatlan piachoz semmit nem értenek, de azért a mamától csak örökölt egy 52-ben épült és azóta nem felújított lakást. Érdek is van ehhez, hisz ha a magyar kimegy külföldre mert nem tudja fizetni ezt akkor azért a kormányt fogja hibáztatni (Aztán ott vannak az ingatlanosok is: ott is érdek a magas ár, hisz magasabb így a jutalék is). Nézd meg, hány lakás megy a 90-120-as sávban ami a negyedét sem érné meg. Fatokos ablakok, penészes falak, 78-ban vett bútorok. Aztán 120 körül hirtelen megjelennek a normális, új építésű lakások, szóval sokat nem is kell hozzávágni és simán jobban jössz ki mint a 100ezres szoc.lakással (rezsivel nézve, ez lehet nem is túlzó megállapítás). Ha a kormányban lenne egy kis tökösség, akkor most lépne egy nagyot (mint az UBER-nél) és a bérlemény kiadást energetikai tanúsítványhoz kötné, ami ármaximalizáló elem lehetne. De mivel a kormány nem tökös, a lakáspiac alul szabályozott, így marad a vadkapitalista rendszer. Lehet kárörvendő vagyok, de én akkor fogok csak igazán mosolyogni, amikor a mesterségesen alacsonyat tartott alapkamatot elkezdik növelni és a mostani 'nagyon olcsón felvett hitelekből' hirtelen pukkanás lesz és irdatlan módon elkezdi lenyomni az árakat.

kvadrillio 2016.12.18. 11:42:57

@kvadrillio: PRIPJATY......SZELLEMVÁROSOK MAGYARORSZÁGON...

zsírvezér 2016.12.18. 11:49:39

Persze nem gond az ha majd a saját bőrén tapasztalja meg ,hogy mekkora kapzsi kis geci volt...de addig a kapzsi kis geciken kívül mindenki aki szeretne csak "lakhatni"a broki rosszabbik végén van:-(
Az uber szerintem rossz példa mert az a döntés is a versenyt torzította. Konzervàlta egy törpe minoritàs szerzett jogait. Az AirBNB-t se megszüntetni kéne hanem ahogy sztem jól mondtad szabályozni.
Nade lamentàlhatunk nap estig , az indexes csürhe az elmeroggyantaknak kijáró mosollyal figyeli a kommenteket és írja a következő "tovább emelkednek a bérlemény/ingatlan árak' vagy a 'mennyire jó befektetés az erbéenbé' "cikkeit.
És írja amíg csak kötél végre nem kerülnek a komisz bitangjai.

monddazigazatmar 2016.12.18. 12:24:37

@Ylim: Tehát szerinted az az igazság, hogy jelenleg Budapesten az átlag albérlet az 25nm és 190ezer ft/hó?
Az ingatlan.com szerint 25 nm lakás per pillanat 93 db van kiadó. Egy kétmilliós fővárosban. Az árak 50-nél kezdődnek és a legdrágább 150ezer.
Ezek ismeretében narancsvörös köd kell ahhoz, hogy az ember fikázásnak, hülyeségnek, hisztériakeltésnek tartson egy olyan címet, hogy "ennyit még bécsben sem kérnek egy lakásért"

fifibá55 2016.12.18. 13:28:13

@fairplay50: "Akár Németországba, akár Írországban 6-900 EUR környékén van belvárosi 2 hálószobás lakás."

Szerezzél nekem kérlek egy ilyet Münchenben, hosszú távra. 1200 eurót fizetek neked érte, a különbözetet pedig megtarthatod.

csentecsa 2016.12.18. 14:35:19

@dhl2: Ez a cucilizmusból megmaradt elnevezés. Akkoriban az volt az albérlet, amikor valaki egy tanácsi bérlakás bérlőjétől bérelte a lakás egy szobáját. Ő volt az albérlő. Csak ez megmaradt valamiért a mai napig. Helyesen bérlet lenne, ha valaki egy egész lakást bérel.

csentecsa 2016.12.18. 14:39:25

@kvadrillio: A Kiegyezés után épült bérházak jó része zsidók tulajdonában volt, ők adták ki a lakásokat. Mégse halt ki a magyarság..

cardiobascuralis 2 2016.12.19. 20:16:46

@dhl2:
@csentecsa:
Igen. Illetve akkor is bérlet lenne, ha többen bérelnek egy lakást, és mindenkinek jut egy szoba, közös vécé-, konyha- és fürdőszoba-használattal.
Az albérlet az, amikor a tanácsi lakásban lakott a főbérlő (azért főbérlő, mert a tanácstól bérelte a lakást a saját nevére), és odavett pénzért más lakókat, azok voltak az albérlők.

Valamiért sokak fejében megmaradt a ma már egyértelműen hibás használat.
süti beállítások módosítása