Ilyen hatalmas a vagyoni egyenlőtlenség a világon

2017. november 17. 16:29 - Napi Csárt

Hatalmas a vagyoni egyenlőtlenség a világban. A Föld felnőtt lakosságának 0,7 százaléka birtokolja a világ megtakarításainak 45,9 százalékát. Ez azt jelenti, hogy 36 millió ember kezében elképesztő méretű összeg, 128,7 billió dollár összpontosul, amint ez a lenti piramison is látható. Ebben a kategóriában minden egyes ember legalább 1 millió dolláros vagyonnal bír.

A piramis második fokán az a 391 millió ember áll (a világ népességének ők is csak a 7,9 százalékát teszik ki), akik összesen 111,4 billió dollár, tehát a világ vagyonának 39,7 százaléka felett rendelkeznek. Az ide tartozó emberek vagyona 100 ezer és 1 millió dollár között van.

10 ezer és 100 ezer dollár közötti vagyonnal rendelkeznek a piramis harmadik fokán álló személyek. Ők valamivel több mint 1 milliárdan vannak (21,3 százalék), és az összes vagyonuk 32,5 billióra rúg (11,6 százalék).

A piramis legalján áll a felnőtt lakosság 70,1 százaléka, azaz 3 474 millió ember. Összes vagyonuk mindössze 7,6 billió dollár (2,7 százalék), egy-egy személy kevesebb mint 10 ezer dollárral rendelkezik.

27 komment

Ikertornyok: autóalkatrész kell leginkább a magyaroknak és a mexikóiaknak is

2017. november 16. 12:11 - Napi Csárt

Erre a linkre kattintva megnézheted, hogy melyik ország mit importál legnagyobb tételben. Magyarország Mexikóval, Csehországgal és Romániával egyetemben autó alkatrészeket hoz be legnagyobb mennyiségben.

imports_map.png

forrás: Voucher Cloud

1 komment

Ezek a focinagyhatalmak bizony megégtek már vb selejtezőkön

2017. november 15. 16:18 - Napi Csárt

Óriási sokként érte a foci szerelmeseit, hogy az olaszok a svédek elleni döntetlent követően nem jutottak ki a 2018-as világbajnokságra. Ez ugyanis 1958 óta nem fordult elő velük. Nem ők azonban az első foci szuperhatalom, akiknek nem sikerült véghez vinniük ezt a feladatot. 

A lenti infografika szerint a hollandok nem kevesebb, mint nyolcszor csúsztak le a vb-ről, a 98-as világbajnok franciák pedig ötször maradtak le a világbajnoki indulásról. Őket meglepő módon a spanyolok és az angolok követi 4 illetve 3 hoppon maradással. A most szomorkodó olaszoknak ez a második buktájuk, míg a most kínkeservesen kvalifikáló argentinoknak 1 elmaradásuk volt.

A szubjektív listán a németek és a brazilok az egyetlenek, akik eddig minden világversenyen részt vettek, nem is akármilyen teljesítménnyel. Előbbi ugyanis négyszer, utóbbi pedig ötször emelhette magasba a legrangosabb foci trófeát. 

Az eddig megrendezett 20 eseményből (1930-2014) Magyarország egyébként 9-en volt jelen, így 11 (a 2018-ast is beleszámolva 12) elmaradásával előzné a hollandokat, a focinagyhatalom jelző azonban igencsak kérdéses a jelenlegi állapotokat elnézve.

chartoftheday_11817_soccer_superpowers_that_missed_the_world_cup_n.jpg

Szólj hozzá!

Íme, ezek Európa legnagyobb hadseregei

2017. november 14. 17:17 - Napi Csárt

Az Unió 23 országának védelmi és külügyminiszterei hétfőn megállapodtak, hogy további lépéseket tesznek egy európai védelmi erő létrehozásához. Öt ország nem vesz ebben részt: az EU-t elhagyó Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Portugália és Málta. A PESCO-nak nevezett (Permanent Structured Cooperation) védelmi unió régóta napirenden van.

Az alábbi grafikán látható, hogy mely európai országok rendelkeznek a legnagyobb állandó hadsereggel. A grafika az aktív katonai személyzetet tünteti fel, és nem számol a polgári alkalmazottakkal és a tartalékosokkal. A legnagyobb állandó hadsereggel Franciaország rendelkezik, őt követi Németország és a relatíve kicsi Görögország. Az adatokat szolgáltató honlap szerint Magyarország hadserege 23 250 főt számlál.

51 komment

Ömlik Magyarországra a pénz, de honnan küldik?

2017. november 13. 17:49 - Napi Csárt

Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatósága (Eurostat) tette közzé a lenti ábrát, amely szerint a Magyarországon élők által EU-n kívülre küldött és általuk onnan fogadott utalások között bizony óriási különbség tátong: 563 millió euro, ami 175,6 milliárd forint.

Magyarország ezzel azon, jellemzően kelet-európai országok között van, ahol ez az egyenleg pozitív, mely leginkább annak köszönhető, hogy többen dolgoznak a magyarok közül az EU-n kívül és küldenek haza pénzt, mint ahány EU-n kívüli dolgozik itt és küld haza pénzt.

Mutatjuk a teljes ábrát:

 

28 komment
süti beállítások módosítása