Tényleg akkora lenne a hiány ápolókból?

2016. március 22. 11:21 - Napi Csárt

Jelentős a lemaradásunk Európától

Az OECD országaiban 2000 óta nőtt az ápolók ezer lakosra jutó száma, és hazánkban is egyre többen vannak. Ennek ellenére Magyarországon még mindig kevesebb nővérrel számolhatunk, mint az ezredforduló idején egy átlagos OECD tagországban, vagyis a lemaradás jelentős.

Hiába van azonban egyre több nővér, ha a kórházak egyéb kiszolgáló személyzete még mindig nagyon alacsony, ráadásul az egészségügyi intézmények dolgozóinak sokszor embertelen körülmények között kell helytállnia. nurses.jpg 


2 komment

Nem az orvoskivándorlás a legégetőbb probléma az egészségügyben

2016. március 20. 09:59 - Napi Csárt

Napokkal ezelőtt tettük közzé az ezer főre jutó orvosok számát itt a Napicsárton, akkor többen kifogásolták, hogy az adatok ugyan nem rosszak, de a kiszolgáló személyzet hiánya a leginkább veszélyes hazánkban. Az OECD statisztikája pont ezzel foglalkozik, ez alapján pedig látható, hogy Magyarország jelentősen le van maradva az OECD átlagától. Népességarányosan ugyanis másfélszer annyi egészségügyi és szociális dolgozó van az összes foglalkoztatott között, mint hazánkban. 

A grafikonon a változások is láthatók, 2000 és 2014 között ebben nem volt változás hazánkban, míg az országok átlaga számottevő növekedést mutatott ezen a területen. health.jpg

35 komment

Kamu volt a magyar orvosok elvándorlása? Itt vannak a számok

2016. március 16. 10:48 - Napi Csárt

Az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tájékoztatása szerint rekordszintre emelkedett a térségben dolgozó doktorok, nővérek száma. Míg 2000-ben még mindössze 2,9 millió orvos, és 8,3 millió nővér gyógyította a betegeket az OECD-országokban, addig 2013-ban már 3,6 millió dokor és 10,8 millió nővér teljesített szolgálatot.

oecd_orvos_apolo.jpg

A felmérés szerint ráadásul még az erős elvándorlással sújtott Magyarországon is emelkedést mutat az egészségügyi dolgozók száma: 2000-ben ezer magyarra 2,68 orvos jutott, 2013-ban viszont már 3,21. Ezzel egyébként éppen az OECD átlaga alatt vagyunk; de bőven lemaradva a csúcstartóktól, amely országokban bőven 4 felett van az ezer főre eső orvosok száma.

További részletek az OECD elemzésében.

73 komment

Ennyi orvos és ápoló hagyta el Magyarországot az utóbbi években

2016. február 29. 10:00 - Napi Csárt

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint a legtöbb orvos 2011-ben, a legtöbb ápoló pedig 2013-ban hagyta el Magyarországot, és vállalt külföldön munkát. Az alábbi ábra azt mutatja, mennyien kértek hatósági bizonyítványt ahhoz, hogy külföldön vállalhassanak munkát.

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

A magyar egészségügyi dolgozók körében népszerű többek között az Egyesült Királyság, Ausztria és Németország is, ahol a hazai fizetések többszörösét keresik meg havonta.

31 komment

TOP 10: ezek a világ legegészségtelenebb országai

2016. február 21. 10:00 - Napi Csárt

Az ENSZ, a Világbank, és az Egészségügyi Világszervezet adatait alapul véve az egészségügyi helyzetük alapján rangsorolták az országokat. Ehhez többek között megvizsgálták a várható élettartamot, a halálozási arányt, illetve az olyan egészségügyi kockázati tényezők mértékét, mint például a dohányzás, vagy a védőoltások száma. A lista legelején kizárólag ázsiai és európai országok vannak, az legegészségesebb ország címet pedig Szingapúr nyerte el. De vajon kik szerepelnek a lista legvégén?

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

A lista legutolsó helyére Szváziföld került, ugyanis az egészségügyi minősítésnél csupán 0,26 százalékot ért el. Az afrikai kontinens országai nem szerepeltek jól a listán, zömmel a második felébe kerültek. A vizsgált 145 ország között Magyarország az 54. helyet szerezte meg, amivel bár a lista első felében van, a közép-kelet európai országok között csak a 10. helyre sikerült bejutnia.

4 komment
süti beállítások módosítása