Ezért a tv-műsorért még a pornót is hanyagolják az európaiak

2016. május 25. 13:51 - Napi Csárt

Az Eurovíziós dalfesztivál az egyik legnézettebb tv-műsor Európában, ezt misem bizonyítja jobban, hogy az idei döntő ideje alatt a PornHub oldalát átlagosan 16 százalékkal kevesebben látogatták, mint máskor ebben az időszakban (szombaton este nyolc és éjfél között). Ebből a szempontból a leglátványosabb visszaesést Franciaországban tapasztalták, itt 29 százalékkal kevesebben választották a pornót ebben az időszakban. ph.jpg

Magyarországon egyébként hét százalékkal esett vissza az oldal látogatottsága. A felnőttfilm nézése a legkisebb visszaesést az Egyesült Királyságban szenvedte meg, itt csupán három százalékkal kevesebben néztek pornót a szokásosnál.eurovizio_1.jpg

A visszaesést egyébként gyorsan bepótolta az európaiak jó része, ugyanis a műsor vége után a megszokottnál 12 százalékkal többen kattintottak a PornHub oldalára. eurovizio2.jpg

2 komment

Ömlik a sör Európára: döbbenetes, mennyit iszunk

2016. május 24. 10:20 - Napi Csárt

A sört már évezredek óta szívesen fogyasztják, és hazánkban is az egyik legnépszerűbb alkoholos ital, évente 71 litert fogyasztanak belőle átlagosan. Ezzel egyébként a középmezőny tetején helyezkedünk el Európában.

A legtöbb sört egyébként Csehországban isszák, évente átlagosan 149 litert, de a hagyományosan sörivó németek és osztrákok is 106, illetve 108 litert fogyasztanak. Érdekes viszont, hogy az észtek is kiemelkedőek ebből a szempontból, itt 102 liter sört isznak évente.beer-consumption.jpg

36 komment

Ez jut eszükbe legtöbbször a kínaiaknak Magyarországról

2016. május 21. 11:34 - Napi Csárt

Hagyj fel a romantikus képzelgéssel, hogy a Kínában élők a szuper magyar ételekről, meg a gyönyörű látnivalóinkról szeretnének többet tudni. Ennél sokkal racionálisabb dolgok érdeklik őket.

Megvizsgálták a Kínában leggyakrabban használt keresőoldal adatait, és ez alapján készítettek egy térképet Európáról.

terkep_mit_gondolnak.jpg

Svájcról a semlegesség, Bulgáriáról a tej, Ukrajnáról a gyönyörű nők jutnak eszükbe a kínaiaknak, Magyarországról pedig leggyakrabban a tartózkodási engedélyre vonatkozó infókra keresnek rá. Szóltam, hogy ne legyenek illúzióid!

11 komment

Jobban utálják a magyarok az uniót, mint válság előtt

2016. május 18. 13:50 - Napi Csárt

Hazánk a legtöbb országnál jóval jelentősebb gazdasági haszonhoz jutott az EU-tagságnak köszönhetően, ezt viszont egyáltalán nem tükrözi az emberek unióról alkotott véleménye. Itthon a legnagyobb a szakadék aközött, hogy mennyit profitált a tagságból, és hogy ítélik meg az emberek az EU-t – derül ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) kutatásából. A csatlakozás óta Magyarország 25,4 milliárd euró uniós támogatást kapott.

grafikon_ecfr_kutatashoz.jpg

A grafikon függőleges egyenese az unióról alkotott véleményt mutatja, a vízszintes egyenes pedig a tagsággal járó gazdasági hasznot.

A válság előtti utolsó évben, 2007-ben a magyarok véleménye valamivel jobb volt az unióról, mint 2014-ben. A többi kelet-közép-európai országokban jóval kedvezőbb lett az EU megítélése a gazdasági előnyök hatására.

119 komment
süti beállítások módosítása