Ezeket a nyelveket beszélik a legtöbben a világon

2015. október 22. 13:00 - Napi Csárt

Míg az angolt világszerte mintegy 335 millióan beszélik, addig kínaiul több, mint egy milliárd  ember társalog. Bár árnyalja a képet, hogy a kínai nyelv nem egységes, ugyanis a nyelvjárásoknak tekintett nyelvváltozatok olyan jelentős eltéréseket mutatnak, amely alapján külön kínai nyelvekről is lehetne beszélni. 

 

A kínai nyelv a Kínai Népköztársaság, Tajvan, Szingapúr, valamint az ENSZ hivatalos nyelvei között is szerepel. A spanyol pedig a legtöbb anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelv, ami jelenleg 21 ország államnyelve, valamint az ENSZ és az Európai Unió egyik hivatalos nyelve is. Így már nem is olyan meglepő, hogy az egyébként világnyelvnek számító angol a harmadik helyre szorult.

 

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr597989469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mortullus 2015.10.22. 16:51:56

Írd át gyorsan azt az "1 billiót", mert a művelt kommentközösség szét fog szedni érte.

Mezzo forte 2015.10.22. 16:51:59

Billió = ezer milliárd (magyar)
Billion = ezer millió. (angol)

Nem mindegy..

Yoss 2015.10.22. 16:52:07

1 milliárd.. nem egy billió.. Hihetetlen, hogy senki nem tudja lefordítani angol eredetiből. Ami angolul billion, az magyarul milliárd. A magyar billió az ezer milliárd, annál viszont egy kicsit kevesebb a föld teljes lakossága. Úgy kábé 993 milliárddal..

IamTwo 2015.10.22. 16:52:22

Ha már különösen figyelemre méltónak találod a billiót, mert (!)-.t teszel mellé, akkor gyanús lehetne, hogy az 1,197,000,000 fő az nem egy billió, hanem csak egy milliárd. Már csak azért is, mert egybillió ember még a naprendszerünkben sem él, nemhogy kínaiul beszél...

(Úgy általánosságban is igaz, hogy az angol billion az esetek 99%-ában magyar milliárddal egyezik meg és nem a billióval)

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B6vid_%C3%A9s_hossz%C3%BA_sk%C3%A1la#Angol_nyelv.C5.B1_ter.C3.BCletek

apaarpi 2015.10.23. 10:07:57

Ja, a német is kimaradt...

Persze, ha Indiában az összes nyelvjárást külön vesszük, akkor 50-80 milliókból összejöhet.
De akkor kínai se lett volna szabad írni, hanem mandarint.

apaarpi 2015.10.23. 10:07:59

Nem csak ez az egy tévedés van a cikkben.
Kíváncsi lennék, hogy a 260 millió jelzett hindi nyelven beszélőkön kívül a többi 1 milliárd indiai milyen nyelven beszél...
Oroszul is beszélnek a volt szovjet tagállamokban is, az a szám sem stimmel.
Eleve, ha összeadjuk a számokat, kijön kb. 3 milliárd. A másik 4 milliárd ember meg a ritkább nyelveket beszéli, gondolom. Nem említve azokat, akik több nyelven beszélnek.
Szóval ez a cikk úgy téves, ahogy van.

KopaszMercis 2015.10.23. 10:08:06

Hogy a picsaban beszelik az angolt 335 millioan ha csak aZ USAban el kb 300-310 millio ember?

2015.10.23. 17:43:12

@KopaszMercis: Hát az lehet. De anyanyelvi angol szerintem messze nem él 300.000.000 az USA-ban.

Legyen mondjuk 240. Aztán ott van UK, (60), Ausztrália, Kanada.... lehet, hogy nem is hülyeség, bár én is keveslem a 335-öt....

Pipas 2015.10.23. 17:43:18

@apaarpi: "Kíváncsi lennék, hogy a 260 millió jelzett hindi nyelven beszélőkön kívül a többi 1 milliárd indiai milyen nyelven beszél..."

Bengali, Telugu, Marathi, Tamil, Urdu, Gujarati, Kannada, Malayalam, Odia, Punjabi, Assamese, meg ilyenek. :)

Punxsutawney Mormota 2015.10.23. 17:43:44

@KopaszMercis: Hát ez az! A poszter vagy az eredeti cikk valószínűleg azokra gondolt, akik anyanyelvként beszélik (Az USA-ban 20% feletti a hispánok aránya, akik spanyolul beszélnek), de ezt akkor is nagyon benézte.

USA + Kanada + Ausztrália + Egyesült Királyság + Írország + Új-Zéland + Málta... Arról nem is beszélve, hogy az angol hivatalos nyelv még Indiában (hoppá!), Dél-Afrikában, a karibi térség sok országában, Tanzániában, Ugandában, Kenyában és még tudja a ló hogy hány helyen.

A wiki szerint másodlagos nyelvként 250 millió - 1 milliárd fő beszéli. Szvsz simán az első helyen van, mivel megnézem azt, hogy egy turista, kiváló kínai / mandarin nyelvtudás birtokában hogy kér útbaigazítást Chilében.

Velemenyem szerint.... 2015.10.23. 17:44:10

@apaarpi: itt a másik közel 200 Mio bengáli... Meg akik még nem fértek rá a csártra.

@KopaszMercis: ott a pont :)

Elképzelhető, hogy itt csak az anyanyelvi beszélőket veszik figyelembe? Viszont a "kínai" nyelv így is erős túlzás. Ezzel az erővel a Portugál és a Spanyol is egy nyelv lenne...

Betti Mike 2015.10.24. 13:08:18

Csak hogy nem így van. Az összes angolul beszélô orszàg a vilàgon együttesen kiadja a 474 milliò ember szàmot. Ez azt jelenti hogy USA, Canada, Egyesült Kiràlysàg, Írorszàg, Ausztràlia ès Új Zèland. Ezen felül van kb. 100 milliòs lakossàgú orszàgok ès több mint a lakossàgnak a fele beszèli az angolt mint anyanyelv. Tehàt +50 milliò, most màr összesen kb. 525 milliònàl tartunk. Ezenfelül van kb. 510 milliò ember vilàgszerte aki beszèli az angolt màsodik nyelvkènt, de anyanyelvi szinten. Tehàt van összesen több mint 1 milliàrd 35 milliò ember vilàgszerte aki beszèli az angolt anyanyelvi szinten. Ezzel szemben kb. 650 milliò ember vilàgszerte beszèli a Mandarint (Kínai), mint anyanyelv. A cikk össze keveri a tènyeket.

pamut 2015.10.26. 12:46:37

A 335 milliós szám az angolnál egész biztosan hibás adat.
Az USA lakossága 318 millió, Nagy-Britannia és Írország együtt közel 70 millió, és akkor még Kanadát, Ausztráliát, Új-Zélandot nem is említettük...

Bőven 400 millió felett van az angol anyanyelvűek száma.

Velemenyem szerint.... 2015.10.26. 12:47:03

Ez az év legfélrementebb na3.14-csártja!!!!!

Tömény hülyeség.

efi 2015.10.26. 12:47:10

@KopaszMercis:
Anyanyelvről van szó. Gondolom az USA-ban angol anyanyelvű kb az 50-60%-a, többi főleg spanyol.

visz 2015.10.26. 12:47:12

Természetesen az angolt beszélik legtöbben és természetesen többségük nem anyanyelvként, ezért nem látszanak itt.

BitPork 2015.10.26. 12:47:17

Mi az hogy a magyart nem beszéli mindenki?! Több tiszteletet a magyar nyelvnek!

szeme közé, laposan! 2015.10.26. 12:47:21

@KopaszMercis: és annak jó része spanyol anyanyelvű. Úgy.

blaubner 2015.10.26. 12:47:26

Ugy tudom, hogy a vilagon a legtobben a nem anyanyelvi angolt (un broken english) beszelik, amelyben benne van - tobbek kozott - fel Afrika, ahol az angol az oktatas es a media nyelve, csakugy, mint a kommentekben mar hivatkozott India, ahol az angol gyakorlatilag belso kozvetitonyelvkent mukodik.
Ezek felteszem, nincsenek benne a 335 millios angol nyelvet beszelo statisztikaban :-))

Blog.hu-s nickname 2015.10.26. 12:48:15

Ok. Megkerestem az eredeti cikket. Itt van:
www.infoplease.com/ipa/A0775272.html

Van benne egy mondat, ami kicsit kimaradt a fenti fordításból: "This data represents first-language speakers."

Így már megnyugodtam...

Stefi Schneider 2015.10.26. 12:48:18

Indonezul is beszél több mint 200 millió ember,

Che21 2015.10.26. 12:48:24

Maradjunk annyiban, hogy ennyi ember anyanyelve.

Mert beszélni, sokkal többen beszéleik.

Blog.hu-s nickname 2015.10.26. 12:48:34

Nekem gyanús, hogy itt azt nézik csak, hogy kinek mi az _első_ nyelve.
Az angol nem azért keresett nyelv, mert sokaknak ez az anyanyelve. Nem.
Hanem mert sokan beszélik 2. 3. 4. nyelvként. :)

"Kínában többen beszélnek angolul, mint az Egyesült Államokban."
Idézet innen: kivultagasabb.blog.hu/2015/06/24/tiz_kulonos_dolog_kinarol

...elgondolkodtató...

Le Orme 2 2015.10.26. 12:48:42

Megnéztem a forrást, az legalább közli, hogy a kínai makronyelvként értelmezett, hasonlóan az arabhoz. A kínaihoz sorolt nyelvek közül 13 egyedi nyelven, az arabnál 18 egyedi nyelven beszélnek legalább 1 millióan.

Le Orme 2 2015.10.26. 12:49:22

A cikk felületes, nagyon sok szempontból. Legfeljebb anyanyelvként beszélőkről lehet szó, de a 335 millió angol anyanyelvű így is kevés, 350 millió felett vannak. Másodlagos nyelvként pedig akár további 800 millióan beszélnek valamilyen szinten angolul. De mindegy.
Kínai nyelv nincs. Amit kínai nyelvnek mondanak, az kb annak felel meg, hogy germán nyelvek, vagy újlatin nyelvek - ezek kölcsönösen érthetetlen nyelvek, csak az írásuk a közös, nem nyelvjárások vagy dialektusok - a svájci beszélt német közelebb van a Hochdeutschhoz, mint két kínai nyelv. A kínain belül a mandarin a legnagyobb, több mint 900 millió beszélővel, de a mandarin megszámlálhatatlanul sok dialektusra oszlik, amik szintén alig érthetők egymás számára, távolabb vannak egymástól, mint pl a cseh és a szlovák vagy a bolgár és a makedón.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 12:49:43

miert nem jelent vajon meg a hozzaszolasom? talan , mert leirtam, hogy egy oriasi ostoba fasz volt aki tovabbitotta ezt a hibas statisztikat a koznek? Akinek annyi esze sincs, hogy tudna az orszagok nepesseg adatait es rogton tudta volna, hogy total hibas adatokat kozol? Szegyelje magat az ilyen felmuvelt idiota.

Get a life moron!

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2015.10.26. 12:49:44

Maradjunk annyiban, hogy a mandarint 960 millióan beszélik, mert a kínai valójában nem nyelvjárásokra tagolódik, hanem különálló írott és beszélt nyelvekre, amik között legalább akkora a különbség, mint a szláv nyelvek között.

Hefe 2015.10.26. 12:49:47

magyarul viszont mindenhol beszelnek, azaz 6 milliard.

martineden 2015.10.26. 12:49:52

Avval az angollal baj van,csak anyanyelvkent minimum 440 millioan beszelik,de hivatalos nyelvkent kb 1 milliardan hasznaljak.pl U,S.A,Ausztralia,,U,K,Del-afrika,India,Bahamak,Irorszag.st5b.stb.

Blogger Géza 2015.10.26. 12:49:57

Ez elég gyenge, mert max az anyanyelvi beszélők számára igaz, nem a nyelvet beszélőkére. Egyébként nem értem, hova lett a német, szerintem 84 milliónál többen beszélik anyanyelvi vagy azt megközelítő szinten.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 12:49:58

Es HOL VAN A NEMET NYELV?? Nemetorszagban, Svajcban es Ausztriaban egyuttesen csak tobben beszelnek nemetul mint a javai nyelvet a listan??!

SZERINTEM UGY AHOGY VAN TOROLD KI EZT A GRAFIKONT MIELOTT VALAKI KOMOLYAN VESZI! A forrasban senki nem ellenorizte a hitelesseget? Kik csinalnak ilyen statisztikat ovodasok aztan bekerul a koztudatba az atlag ember ebbol muvelodik... Istenem, emlekszem anno vettem, minden evben Baloek konyvet a "tenyek konyvet" imadtam azokat a statisztikakat, akkor meg nem volt Intrernet, a forrasok megbizhatoak voltak csak sokkal nehezebben elerhetoek, de legalabb nemn volt ennyi ostoba baromsag az ember szeme elott, hogy aki nem tudja nem kepes szelektalni.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 12:49:59

Es HOL VAN A NEMET NYELV?? Nemetorszagban, Svajcban es Ausztriaban egyuttesen csak tobben beszelnek nemetul mint a javai nyelvet a listan??!

SZERINTEM UGY AHOGY VAN TOROLD KI EZT A GRAFIKONT MIELOTT VALAKI KOMOLYAN VESZI! A forrasban senki nem ellenorizte a hitelesseget? Kik csinalnak ilyen statisztikat ovodasok aztan bekerul a koztudatba az atlag ember ebbol muvelodik... Istenem, emlekszem anno vettem, minden evben Baloek konyvet a "tenyek konyvet" imadtam azokat a statisztikakat, akkor meg nem volt Intrernet, a forrasok megbizhatoak voltak csak sokkal nehezebben elerhetoek, de legalabb nemn volt ennyi ostoba baromsag az ember szeme elott, hogy aki nem tudja nem kepes szelektalni.

Tudományos libsizmus 2015.10.26. 12:50:00

Az angolok olyan hülyék, hogy keverik az egymilliárdot az ezermilliárddal. Ez rendben is lenne, de miért kell ezt utánozni?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 12:50:01

Ha osszeadom a Hindit es a Bengalit akkor kijon 500 millio ember, India lakossaga 1 milliard korul van, mit beszel az a hianyzo 500 millio ember akik nem fertek fel a grafikonra?? Atyauristen....

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 12:50:05

Bocs, mi az, hogy kinai?? OLyan nincs. Van Mandarin meg Kantoni. Az nem tunt fel, hogy kina lakossaga 1.4 millird fo, mikozben Kinaban "csak" 1.1 millird beszel "kinaiul"?? NEM LATOM A LISTAN A MARADEK 300 MILLIO EMBERT!! Ami nyilvan belefert volna az elso 5-be is. Shanghaiban es Hongkonkban meg Taiwanon mit beszelnek szerintuk?

MICSODA BAROMSAG EZ A GRAFIKON!!!! Tenyleg billiot irt?? Azt meg hogy... ha jozanul belegondolunk es meg angolhoz is hulyek vagyunk akkor sem stimmelne. Istenem, manapsag barki "muvelthet, minden forras szabadon okithat, a sok szegeny birka meg ilyen forrasokbol "muvelodik" ... A csapbol is butito faszsagok folynak. Kezdem megerteni, hogy itt ahol magam is "kinaiul" beszelek - miert cenzurazzak az Internetet! Ez persze vicc volt.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.10.26. 12:50:14

Ennél azért talán fontosabb (csakhogy kötekedjek), hogy melyik az a nyelv, amit az anyanyelvük mellett beszélnek az emberek:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_languages_by_total_number_of_speakers#Ethnologue_.282015.2C_18th_edition.29
süti beállítások módosítása