Az Iszlám Állam (ISIS) 2014 eleje és 2015 decembere között már számos akcióval hívta fel magára a figyelmet Európában. Ezeknél elsősorban
- Franciaország és
- Törökország voltak a célpontok.
Az akciókat robbanásjelek mutatják, az ISIS által szervezettek pirossal, a terrorszervezet inspirált támadások pedig sárgával vannak jelölve a térképen. A meghiúsult támadásokat ponttal a közepén ábrázolják.
A térkép pálcikaemberekkel jelöli az ISIS-hez köthető letartóztatásokat, azok az országok, amelyek ellen a terrorszervezet "hivatalosan" is megfenyegetett a térképen kerettel jelölik.
Az országok színei is jelentéssel bírnak: minél sötétebbre színezezetek egy országot, annál több ISIS-harcos került ki az adott országból. Lényeges, hogy Magyarországot (legjobb tudomásunk szerint) minden szempontból elkerülte a terrorszervezet a térkép szerint.