Sehol sem vagyunk a metróépítésben

2016. április 15. 10:24 - Napi Csárt

Van, ahol 15-nél is több földalatti rendszer van

Hiába adták át a 4-es metrót pár éve, a világ földalatti rendszereihez képest még mindig szinte sehol sem vagyunk. Ugyan a környező országokban is csak egy városban található földalatti vasúti közlekedés, azonban tőlünk keletre és nyugatra is burjánzanak az ilyen hálózatok. Magyarországon csak a fővárosban van metró, azonban Ukrajnában három, Oroszországban pedig több mint hat városban van földalatti.metrok.jpg

Nyugatra is jellemző a metróépítés:

  • Németországban négy,
  • Franciaországban hatnál több,
  • Japánban több mint 11,
  • Az USA-ban pedig szintén 11-nél több városban van földalatti vasút.

A világcsúcstartó egyébként Kína, ahol 15-nél is több városban utazhatunk metróval. Érdekes, hogy a rendszert "feltaláló" országban, az Egyesült Királyságban csupán három városban utazhatunk a legendás Undergrounddal. Persze kérdéses, hogy hazánkban melyik városnak lenne egyáltalán szüksége metróra, illetve hol tudnák egyáltalán kifizetni ennek a többszáz milliárdos költségeit.kisfoldalatti.jpg 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napicsart.blog.hu/api/trackback/id/tr398629822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.16. 00:06:20

"azonban Ukrajnában három, Oroszországban pedig több mint hat városban van földalatti."

Az egyik ötször, a másik 14-szer nagyobb nálunk.Egyébként Debrecenbe vagy Szegedre mi a ráknak metró?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.16. 00:08:07

Ha már hasonlítgatunk.. Szlovákiában hány metró van? Tényleg érdekelne..

2016.04.16. 02:39:38

A metróépítés baromság, ha nincs rá szükség. A 4-es metró csúfos története intő jel. El kellene tudni engedni az ilyen pénztemető projekteket. Magyarországon a második legnagyobb város kb. 200ezer fős. Oda minek?

A rendes vasúti közlekedést kellene megoldani, mert ma hányinger, ami van. Szaros, 30 éves kosztól ragacsos kocsik. Tele cigányokkal. Legalább a nagyobb városok felé kellene normális kocsikat közlekedtetni: Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs. Azon kívül jó lenne, ha a közutak nem tank akadálypályára hasonlítanának. Metróból van elég már, a legutóbbi egy pénztemető, a többit se tudják karbantartani.

Liping 2016.04.16. 05:06:09

Ez egy roppant hasznos összehasonlítás volt. Köszönjük.

2016.04.16. 05:52:55

Nem az a lényeg, hogy minél több metró legyen, hanem a teljes lefedettség, kiszámíthatóság, pontosság. Budapest ebben nem áll rosszul. A metro státusz szimbólum lett, és ez csak egy öncélú törekvés.

luis5 2016.04.16. 06:48:15

Ekkora hulyesegeket. Metró oda kell ahol gazdaságosan üzemeltethető. Mint pl Debrecen és Hortobágy között igaz poster?

Buchhalter 2016.04.16. 07:04:13

A poszter nem tudom honnan vette a sületlenségeit.A metró az egyik legdrágább tömegközlekedési eszköz mind kivitelezésben mind fenntarthatóságban.Papíro egyszerű:fúrjunk lukat oszt kész is a metró a poszteríró szerin.Persze...A Csehek csinálták jól Prágában .Nem verték szét a villamos vonalaikat mint mi tettük annó a 80-as 90-es években és ezekkel összhangban építettek meg 4 metró vonalat.Érdekes ,többet ők sem akarnak.A hasonlítgatás velük jobb lett volna,vagy akár Béccsel.De tőlük aztán tényleg messze vagyunk.A 4-es metrót nálunk kivezethették volna legalább a Bosnyák térig ill.a 3-as metrót a repülőtérig de utóbbi gondolom fájna a taxis lobbinak.Én inkább felújítanám a Héveket és pár villi vonalat meghosszabítanék.De vannak villamos vonalak amelyek nem igazán szállítanak tömegeket,mert rossz a vonalvezetésük: 42,51,37 utóbbi még csúcs időben is 12 percenként jár,igaz a pályája egy részén rég eltűnt gyárak sorakoznak,

gmihaly621 2016.04.16. 08:29:33

Gyerekes ez az összehasonlítgatósdi, Ifjú Titánkám! Menj vissza az oviba!

scrat 2016.04.16. 08:51:50

Érdekes, hogy műfajilag mennyire egybemosódik metró és metró: Svájcban a lausanne-i metróra gondoltak? Az most metró, villamos, vagy városi vasút? A tizen-x megállóból talán három van a föld alatt. A jereváni metró is egynek számít, pedig az aztán maga a sikertörténet: csúcsidőben jár, húszpercenként vagy félóránként, a pesti 3-as metróról ismert kocsikból kiadott kétkocsis vonatokkal. Vagy ott van a phenjani metró, amiről azt sem lehet tudni biztosan, hogy a turistáknak mutogatott két megállón kívül létezik-e még egyáltalán több is. Gyorsan tegyünk akkor egyenlőségjelet Svájc, Örményország, és É-Korea közé.
Úgy látom, az olyan elmaradott országok, mint pl. Ausztrália, Új-Zéland, meg Írország is elég rosszul állnak. Akkor nyugodtan leszögezhetjük, hogy ezek meg hozzánk képest sem állnak sehol. Akkor ez meg örömhír, nem?

Alcsút Hatvanpuszta 2016.04.16. 09:01:44

Jaj, hagyjuk már, ezek az országok SEHOL SINCSENEK HOZZÁNK KÉPEST!

Na te poszter, mutasd már meg, hogy a világon, HÁNY 1800 LELKES FALUBAN VAN MÉG 3500 FŐS STADION?????
Csakis nálunk!! Az összes többi ország nyomorult lúzer az összes metrójával együtt! És már épül a kozármislenyi stadion is!!

Na de várjál! Nem csak stadion van! Hány olyan 1800 lelkes falu van még a világon, aminek a 3500 fős stadionja mellé még KISVASÚT IS ÉPÜLT???? Na ugye!

Német, francia kisvárosi metrók? Kínai mágnesvasút? Piha! Sehol nicsenek ezek hozzánk képest!

A
MAGYAR
REFOROMOK
MŰKÖDNEK
!!!!

monddazigazatmar 2016.04.16. 10:31:08

@Buchhalter: "a 3-as metrót a repülőtérig de utóbbi gondolom fájna a taxis lobbinak"
Igen, nyilván a taxislobbi akadályozza a metrót. Hiszen az összes taxis teljes családi vagyona lehet vagy egymilliárd, biztos megakadályoznak egy 500 mrd os projektet.

@Alcsút Hatvanpuszta: Ennyi baromságot összehordani.

pólyásbaba 2016.04.16. 10:37:09

Nos, ha ezeket az információkat tájékoztató jelleggel raktad volna egymás mellé, akkor lenne értelme a dolognak. Viszont ezeket egymással összehasonlítani, abszulút értelmetlen. Olyan, mint almát a körtével. Ahogy más is írta a metró speciális körülmények megléte esetén reális alternatíva a tömegközlekedésben, akkor viszont verhetetlen. Ilyen a sűrűn beépített városi környezet. Budapesten folytatni kellene a metróépítést. Ez az egyetlen olyan közlekedesi forma, ami valóban gyors és kiszámítható közlekedést nyújt. Ráadásul tehermentesíti a felszínt. A villamos nagyon lassú a metróhoz képest.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.16. 11:40:55

@karandash: metróépítésre nagy szükség lenne, hiszen budapest közeledése katasztrófa, csak (mint kb minden) ez is a kormánymutyik melegágya. az 5-ös metróra nagy szükség lenne (gyak a szentenrei hév, és a csepeli/soroksári hév föld alatti összekötése) de éppen most basszák el ennek lehetőségét is egy nagyobb mutyilehetőség, a kamuolimpia miatt...

mestska · http://cities.blog.hu 2016.04.16. 13:03:00

már önmagában mi az, hogy földalatti rendszer? Angol cikk kínos google translate fordítása? (subway system) A magyar nyelv soha nem hívja földalatti rendszernek, hanem metró üzemnek vagy földalatti üzemnek.

Az összehasonlítás meg teljesen értelmetlen, nyilvánvaló, hogy sokszor népesebb országokban, sok nagyvárossal több metróüzem is van.

Az Egyesült Királyságban egyébként négy városban van metró, nem háromban,

monddazigazatmar 2016.04.16. 20:29:00

@fidesz maszop dk egykutya: Fáj a baromság. A kistolmácsi kisvasútnak mi értelme? A felsőtárkányinak? Somogyszentpálinak? Ezek gondolom mind oké. Ha véletlen valamit a váli völgyben fejlesztenek, akkor ugat a balmédia, hogy az orbánnak már megint. Jártál Felcsúton? Mert én elmentem megnézni. Pont ugyanolyan putri mint az összes környező falu. Pont ugyanúgy ráfér a fejlesztés, mint az össszes többire. Akkor?
Undorító a kettős mérce, amit nyomat a ballib. Ha valamit fejlesztenek, akkor mély kuss, ha valamit rá lehet fogni, hogy köze van Orbánhoz, akkor megy a nyígás. Ilyen címek, hogy "Orbán régi kollégiuma X összeget kapott". Igaz, hogy 40 éve a környéken sem járt, igaz, hogy ezer másik kollégium is kapott, de ebből lett a főcím.

Az stadionhoz meg annyit, hogy az akadémiának van stadionja, nem a felcsútnak.

Ráckevét minek összekötni Szentendrével? Embertömegek akarnak átjutni? Már csomószor hallottam ezt, de továbbra is marhaságnak tűnik, mi értelme?

mestska · http://cities.blog.hu 2016.04.16. 22:22:46

@monddazigazatmar: Mi értelme van annak, hogy a 6-os villamos a Móriczról a Széll Kálmán térre jár Peste keresztül? Senki nem utazik végig jellemően teljes hosszon, mégis tele van a villamos, mert így lehet leghatékonyabban kiszolgálni az utasforgalmat.

Az 5-ös metró se azért épül, mert Ráckevéről borzalmas igények lennének Szentendrére.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.16. 23:04:52

@monddazigazatmar: "elvtárs" nagyon leizzadtál. Én is jártam felcsúton, nagyon nem putri, inkább vicces, hogy egy akkora kis falunak stadionja, kisvasútja van. Egyikre sincs igény, egyik se lesz kb semmire sem használva, csak a diktátor hóbortja.
Az az értelme, az 5-ös hév/metrónak, hogy ha valaki szentendréről/óbudáról akar délpestre akkor megtehesse, anélkül, hogy 5x átszáll, vagy körbezötyög hússzal a hungárián az 1-es villamossal, és csepelről meg el lehessen jutni észak budára.
tudod a viszonylatokat nem úgy tervezik, hogy valaki innen oda akar eljutni, hanem hogy milyen igény lenne a szakaszaira. Képzeld el, hogy a kökiről sem sok ember utazik újpest központig, meg az örsről sem a déli pályaudvarig... Azon meg meg fogsz lepődni, hogy pl a kör Intercitykre sem szállnak fel sokan hogy végállomásról (budapest) végállomásig (budapest) menjenek a fél országot megkerülve ;)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kör-IC

fcsaba 2016.05.30. 15:41:56

Hát, szerintem ez egy nagyon hülye ábra. Pl. ha Csehszlovákia nem bomlott volna fel, akkor ugyanannyi metróhálózattal másképp nézne ki Közép-Európa térképe, pedig erre érzéketlennek kellene lennie.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2017.11.26. 11:52:19

Még ha bejelölnénk azokat a német és spanyol városokat is, ahol az elővárosi vasútvonalakat metróként átvitték a város alatt belvárosi állomásokkal megtűzdelve, akkor a térkép is egészen másképp nézne ki.
süti beállítások módosítása