Az egészségügyi területen dolgozók átlagkeresete 2011 óta folyamatosan emelkedést mutat. Tavaly a nettó átlagkereset már 144 730 forintot tett ki havonta.
Az egészségügyi területen dolgozók átlagkeresete 2011 óta folyamatosan emelkedést mutat. Tavaly a nettó átlagkereset már 144 730 forintot tett ki havonta.
Meglepő lehet az az OECD statisztika, amely szerint Magyarország kiugróan vezeti a rákos megbetegedések miatti halálozások számát. Hazánkban ugyanis 100 ezer főre közel 300 daganatos betegséggel kapcsolatos haláleset történik egy év alatt.
A charton egyébként szembetűnő, hogy minden vizsgált országban jelentősen (sok helyen közel kétszeres) a férfiak halálozási aránya a nőknél.
Miközben a Magyarországon képzett orvosok jelentős része inkább külföldön helyezkedne el, addig akadnak határainkon túl tanult orvosok szép számmal, akiknek éppen mi vagyunk a célállomása.
Az OECD statisztikái szerint Magyarországon jelenleg az orvosok 7,6 százaléka egy külföldi egyetem elvégzése után választotta hazánkat. A szervezet tagországainak átlaga jeleneleg 17,1 százalék, a listát pedig Izrael vezeti, ahol 3 orvosból majdnem 2 külföldi.
Az egészségügyi kiadások szinte minden országban vitatott témának számítanak, hiszen a társadalom működéséhez létfontosságú dologról van szó. De vajon melyik ország költi a legtöbbet egészségügyre?
Nem látod a Napicsártot? KATT ide!
Ha az összes (állami és magán) egészségügyi kiadást nézzük az adott ország GDP-jének százalékában, akkor az Amerikai Egyesült Államok kerül a lista elejére, 17 százalékkal. A WHO tanulmánya szerint a TOP 10-be olyan országok is befértek, mint például Tuvalu vagy Mikronézia, de európai nemzetek is megtalálhatóak a listán, például a hollandok, a svájciak, vagy a franciák.
A szociális kiadások az európai országok költségvetésének jelentős részét teszik ki, az OECD átlaga (amelyben nemcsak európai országok vannak) 21,6 százalék volt 2014-ben. A legtöbb kiadása
Ezzel szemben Magyarországon "csupán" 22,1 százalék volt az arány, ami alig magasabb, mint az OECD átlaga. A felmérés egyébként a pénzügyi juttatásokat, a dirkt támogatási formákat (áru és szolgáltatás), a szociális célú adókedvezményeket sorolja ide.