Ezek a központi bankok vásárolják fel a legtöbb aranyat

2015. december 07. 13:00 - Napi Csárt

A központi bankok által felvásárolt aranymennyiség a világ teljes aranyfelvásárlásának 12 százalékát tette ki 2014-ben. 477, 2 tonna arannyal növelték tartalékaikat az előző évben, ami az elmúlt 50 évhez viszonyítva a második legnagyobb összeget jelentette. 2010 óta a központi bankok részben azért váltak jelentős partnerekké az aranypiacon, mivel ingatagnak érzik az európai monetáris rendszert, ezért igyekeznek felhalmozni a tartalékaikat. Az IMF felméréséből kiderült, melyik országok központi bankjai vásárolták fel a legtöbb aranyat 2014-ben.

 

A lista élén sokszoros fölénnyel Oroszország áll, mivel összesen 173 tonnányi arannyal bővítette a készleteit az előző évben. A második helyen 48,1 tonnával Kazahsztán, majd 47,6 tonnával Irak követi őt a sorban.

Szólj hozzá!

Hatalmas területeket foglalt el az Iszlám Állam

2015. december 06. 10:32 - Napi Csárt

A szír háború egyre nagyobb területre terjed ki, az Iszlám Állam azonban nemcsak Szíriában, hanem Irakban is hatalmas területeket foglalt el. Ahogy a térképen is látszik A kurdok mellett a szír kormány és a szír lázadók egyaránt harcolnak az IS-el, ráadásul az iraki hadsereg is harcban áll velük. A napokban egyébként több európai ország döntött a közvetlen katonai beavatkozásról a területen. A térkép egyébként a november 30-i állapotokat mutatja.syria.jpg

26 komment

Ennyi fiatal nem tud elhelyezkedni az Európai Unióban

2015. december 05. 10:15 - Napi Csárt

A fiatalkori munkanélküliség továbbra is megállíthatatlan Európában - derült ki az Eurostat 2015-ös felméréséből. A legújabb adatok 28 EU tagállamra vonatkoznak, és kifejezetten a huszonöt éven aluliak helyzetét vizsgálták. A felmérésben részt vett országok közül Spanyolország van a legrosszabb helyzetben, itt a fiatalok 49,9 százaléka munkanélküli. Görögország sincs sokkal jobb helyzetben, itt a 25 év alattiak 49,7 százaléka nem talált állást.

europe.jpg

Németországban a legkedvezőbbek az adatok, itt csupán a fiatalok 7,2 százaléka állástalan. Az Ausztriában élőfiatalok 9,9 százalékkal, a Dániában élők 10,5 százalékkal szintén szerencsésebb helyzetben vannak a többi Európai Uniós tagországhoz viszonyítva.

37 komment

Július közepétől dübörög a pornószezon Magyarországon

2015. december 04. 10:01 - Napi Csárt

Bár a magyarok az év minden részében keresnek szexuális tartalmakat az interneten, a pornóiparnak is vannak jobb és rosszabb napjai. Hazánkban július második felében tetőzik a forgalom, de az év végi ünnepi időszakban is kiemelkedő az online pornó iránti lelkesedés- derült ki a Szexrandi.hu legutóbbi felméréséből.

szex_2.jpg

Szólj hozzá!

Ezekben az országokban termelték ki a legtöbb aranyat 2014-ben

2015. december 03. 10:00 - Napi Csárt

Az aranybányászat globális ágazat, amely világszerte számos ország gazdaságának jelentős részét teszi ki. Világszerte összesen 90 országban foglalkoznak az aranybányászattal, ezáltal hozzávetőlegesen 100 millió embert foglalkoztatnak ebben az ágazatban. A 2014-ben kitermelt arany teljes mennyisége 2 860 tonna volt.

 

A top tízes listán Kína szerepel az első helyen jelentős fölénnyel, hiszen 180 tonnával több aranyat termelt ki a második helyen álló Ausztriánál az előző évben. Oroszország és az Egyesült Államok csak kicsivel maradt le Ausztrália mögött.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása