Sosem gondolnád, hol a legmodernebb az internetelérés

2016. február 27. 17:10 - Napi Csárt

Az üvegszálas optikai kábelek biztosítják jelenleg az egyik leggyorsabb szélessávú internetelérést, így nem mindegy, hogy mekkora a hálózat lefedettsége. Magyarországon a távközlési szélessávú kábelek 15,5 százaléka ilyen, amivel egész jó helyen állunk az OECD országai között.

Vannak azonban olyan országok, ahol a szélessávú kábelek többsége már üvegszálas kábel. Kiemelkedik a mezőnyből Japán és Dél-Kórea, ahol 73, illetve 69 százalékos már a lefedettség.uvegszal.jpg

14 komment

TOP 10: ezek a világ legkreatívabb országai

2016. február 26. 12:00 - Napi Csárt

Egy nemrég megjelent kutatás 139 országot vizsgált 2010 és 2014 között. Több szempontot is figyelembe vettek, a globális kreativitási index összeállításánál például vizsgálták az adott országra jellemző technológiát, tehetséget és toleranciát is. Ezek alapján állították össze a listát, amelyben Ausztrália végzett az első helyen, de az elejére került az USA, Új-Zéland és Szingapúr is. Magyarország a lista 28. helyére került, megelőzve ezzel Csehországot, Lengyelországot és Bulgáriát is.

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

 

26 komment

Ezek a legoptimistább országok a világon

2016. február 23. 14:35 - Napi Csárt

Meglepő, vagy sem, egy friss felmérés szerint Kína a legoptimistább ország. A felmérésben vizsgált 17 ország közül ugyanis a kínaiak 41 százaléka gondolta úgy, hogy a világ általában véve javul.

vilag_legoptimistabb_orszagai.JPG

A legpesszimistább címet a franciák kapták, ahol csupán 3 százalék gondolta úgy, hogy a világ egyre szebb, a nagy többség szerint egyre csak rosszabb a helyzet.

1 komment

TOP 10: ezek a világ legegészségtelenebb országai

2016. február 21. 10:00 - Napi Csárt

Az ENSZ, a Világbank, és az Egészségügyi Világszervezet adatait alapul véve az egészségügyi helyzetük alapján rangsorolták az országokat. Ehhez többek között megvizsgálták a várható élettartamot, a halálozási arányt, illetve az olyan egészségügyi kockázati tényezők mértékét, mint például a dohányzás, vagy a védőoltások száma. A lista legelején kizárólag ázsiai és európai országok vannak, az legegészségesebb ország címet pedig Szingapúr nyerte el. De vajon kik szerepelnek a lista legvégén?

Nem látod a Napicsártot? Katt IDE!

A lista legutolsó helyére Szváziföld került, ugyanis az egészségügyi minősítésnél csupán 0,26 százalékot ért el. Az afrikai kontinens országai nem szerepeltek jól a listán, zömmel a második felébe kerültek. A vizsgált 145 ország között Magyarország az 54. helyet szerezte meg, amivel bár a lista első felében van, a közép-kelet európai országok között csak a 10. helyre sikerült bejutnia.

4 komment

Senki sem akar tanárnak tanulni Magyarországon

2016. február 18. 15:26 - Napi Csárt

A munkakörülmények nem éppen ideálisak

A tanárttiltakozások nyomán lépten-nyomon felmerül, hogy az alacsony bérek mellett a mára már az elfogadhatatlan körülményeket is megsínylik a dolgozók (tanárok). Nem is csoda, hogy az OECD és a PISA közös felmérése szerint a magyar 15 évesek mindössze 0,9 százaléka szeretne tanárként tovább tanulni. 

Az már nem is meglepő, hogy az OECD átlaga ennél jelentősen magasabb (4,8 százalék) és hazánknál csak Németországban (0,8 százalék) és Észtországban (0,6 százalék) akarnak kevesebben tanárok lenni. tanarok.png

18 komment
süti beállítások módosítása