A magyar nők lenyomták a franciákat: többen vállalkoznak

2017. október 20. 16:21 - Napi Csárt

Végre egy OECD-rangsor, ahol nem is szerepel Magyarország olyan gyászosan. A 15 és 64 év közötti magyar nők 8 százaléka vállalkozó, ami egy százalékponttal magasabb érték, mint francia társaiké. Ezen túl magunk mögé utasítottuk Németországot és az Egyesült Államokat is.

oecd_nok_vallalkozas.png

forrás: OECD Facebook

3 komment

Így maradhat fenn az emberiség? Egyre több gyermek éli meg az idősebb kort

2017. október 19. 17:39 - Napi Csárt

Az elmúlt 25 évben rengeteget tett azért a világ, hogy minél több gyermeket életét mentse meg. Az UNICEF legfrissebb kutatása szerint ez idő alatt 62 százalékkal csökkent a gyermek halálozások száma. Ami azt jelenti, hogy az 5 éves kor alatti halálesetek száma 12,7 millióról 5,6 millióra csökkent világszerte.

A világ különböző országában azonban óriási különbségek mutatkoznak. A grafikonon az 1000 születésre jutó 5 éven belüli gyermek halálozási valószínűség-mutatók láthatók az 1990-es és a 2016-os esztendőből. A számokból jól látszik, hogy bár Nigéria és Dél-Szudán jelentősen tudta csökkenti a gyermekek fiatalkori elhalálozását, addig Csád és Szomália nem ért el ennyire sikeres eredményeket. A másik szembeötlő adat, hogy a 3. világ országai és a fejlett országok között még mindig brutális különbségek mutatkoznak. Nigériában például több mint 20-szor annyi fiatal gyerek hal meg fiatalon, mint az Egyesült Királyságban. Ráadásul mindez 2016-ban történik.

chartoftheday_11535_reduction_in_worldwide_child_mortality_n.jpg

6 komment

A magyarok felének elege van a demokráciából

2017. október 18. 16:21 - Napi Csárt

Az utóbbi években megerősödött a jobboldali populizmus, amely sokak szerint komolyan veszélyezteti a demokráciát. A Pew Research által készített új kutatás azt igyekezett felmérni, hogy az egyes országokban mennyire elégedett a lakosság a jelenlegi politikai rendszerrel. A kutatásban Magyarország is szerepelt, az eredmények szerint a magyarok 53 százaléka nem elégedett a hazai demokrácia működésével. A kutatással egyébként a Portfolio is foglalkozott.

2 komment

Szégyenpadon Magyarország: ott vagyunk a legelhízottabb országok között

2017. október 17. 16:34 - Napi Csárt

Az OECD 2017-es jelentése szerint Magyarország a legelhízottabbak között van a vizsgált országok közül. Az adatokból kitűnik, hogy a 15 évnél idősebb magyar lakosság 30 százaléka elhízott. Csupán Új-Zéland, Mexikó és az Egyesült Államok „teljesít jobban” nálunk. A magyar arányokhoz képest jelentős eltérést egyébként csak utóbbiban mértek, ott a lakosság 38,2 százaléka van elhízva. A teljes tanulmány itt található.

10 komment

Vajon káros vagy sem a vallás: és hogy vélekednek erről a magyarok?

2017. október 16. 16:56 - Napi Csárt

A vallás egy rendkívül érzékeny téma. Egy átfogó kutatás azonban utánajárt, hogyan viszonyul a modern világ az emberi létezést évezredek óta meghatározó hitekhez és meggyőződésekhez. A lenti ábra az mutatja, hogy a választott országok lakosai hány százalékban tartják károsabbnak, mint jónak a vallásokat.

Jól látszik, hogy sok európai ország élen végzett akkor, amikor a vallások káros mivoltáról kérdezték azok lakóit. Az élen álló Belgiumban például az emberek majd 70 százaléka mondta azt, hogy szerintük több rosszat okoznak a vallások, mint jót. Ugyanakkor Németország, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság lakosai sem maradtak el sokkal a belgáktól. A lista végén ellenben két ázsiai ország, Japán és Dél-Korea végzett, ám az arányok itt sem mondhatók kifejezetten alacsonynak. Hiszen előbbiben az emberek negyede, míg utóbbiban több, mint egyharmada tartja károsnak a vallást.

A kutatásban egyébként Magyarország is részt vett, nálunk 53 százalék volt azok aránya, akik inkább tartják károsnak a vallást, semmint jónak. Ugyanakkor a magyar lakosok 72 százalék teljesen komfortosan éli meg, hogy különböző vallású egyének veszik körbe egymást. Ráadásul a magyarok körében volt a legkevesebb azok aránya (mindösszesen 6 százalék), akik egyáltalán nem tolerálják azokat, akik nem vallásosak.

vallasok.jpg

182 komment
süti beállítások módosítása